Folytatsd a verset!

Valami furcsa füst lebeg fölötted,
Mint áldozati füst, amely lecsap,
Sötétre mosva falakat, tetőket,
Míg annyi ember topog, szürke rab.

Itt annyi veréb páváskodva rebben
És annyi síber kúszik, mint zsivány
És annyi színész ágál nappal, este
S gurul arannyal bélelt sok silány.

Bús Babilon, azért mégis szeretlek,
Mert véreim sorvadnak sírva benned,
Gőgös szegények, árva magyarok.

Mint kis cseléd a rikító körúton,
Éhes diák a cifra úri zsúron,
Magam is benned oly kopott vagyok!

Juhász Gyula: Budapest
----------------------------

Tájképben jó vagy: képeslap-karácsony,
frissen hullt hó tar fákon, bokrokon,
megtévesztő, puha és szűz fehérség,
alatta holt sár, fagyott fájdalom.
Idecsináltál nekünk egy világot,
meg bele minket: nesze, boldogulj,
használati úmutató is járt – csak
hát kisilabizálhatatlanul.
A szöveg patetikus és homályos,
ami érthető – be nem tartható,
s az ember, ki eleve tökéletlen,
csak szenvedésre, bűntudatra jó,
törékeny testbe szorult, gyarló lélek
az aránytalan ég súlya alatt.
Nem értelek. Elnézem a világot –
ezért kellene, hogy imádjalak?
(...)

...
Minden új élet más halálán sarjad
saját halálra. Ha szép az egész,
neked szép – míg szűk értelmébe zártan
magának boldogtalan mind a rész.
Ha vagy, biztos ahhoz is van hatalmad,
hogy megbüntess e szavakért, miket
– ez külön tetszik – szintén tőled kaptam.
De ne várd el, hogy hálás én legyek,
hisz haragodban semmivel se vagy jobb,
mint a szadista kéjgyilkos, aki
saját hibáján érzett bosszúságát
a nála is gyengébben tölti ki.

Szlukovényi Katalin: Szenteste
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S csak akkor szűnik ez a szerelem,
ha meghalok s hideg gödörbe tesznek.
S vajon akkor meg fog-e szűnni? Nem!

Ha szétszakad az agy s a szív s az ágyék
s az izomrostok mind szétomlanak,
rejtezve bennük meglapul a vágy még,
mely átömlött rajtuk mint tűzpatak.

Por és hamu leszek. Az idő malma
már csontjaimat is megőröli.
De él a föld folyója, rétje, halma
s égnek tovább az égbolt fényei.
(...)

...
Ők látták szemed tiszta fényét, látták:
hogy csókoltalak, hogy öleltelek!
A folyó meglassította folyását,
s ránk hajoltak a fák s a fellegek.

Ha már emberek szívében sem élek:
a fák, folyók, rétek és csillagok
még századokig egymásnak beszélnek
szerelemről, mely érted lobogott.

Képes Géza: Vallomás
------------------------------
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
(...)

...
Amikor a háztetőn a hajnal
macska módra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Szergej Jeszenyin: Bokraink közt /fordította: Rab Zsuzsa
#####################################################


Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén szemek
Nem néznek soha másra.

Léda, elűzhetsz:
E vén, hű kutya-szemektől
Sohasem menekülhetsz.
...

(...)
Szerelmi máglya:
Fölgyujtja tán újra a véred:
Hiába, mindhiába.

Jönnek a rémek:
Ezek a szomorú, vén szemek
El nem engednek. Néznek.

Ady Endre: Hunyhat a máglya
-----------------------------------
Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak,
mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
(...)

...
És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

Nemes Nagy Ágnes: Fák
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ


Térden felül - az első szoknya,
Térden alul - a második,
S alig hogy ehhez hozzászokna,
Bokáig ér - a harmadik.

A negyedik már irigykedve
Cipőt, harisnyát eltakar -
Az ötödik meg furcsa kedvbe
Már azt se tudja, mit akar...
(...)

A kurtának biz évek kelltek
Amiglen hosszú szoknya lett...
S a hosszú szoknya mily hamar van
Egy-kettőre a térd felett!

Szép Ernő: A szoknya
~~~~~~~~~~~~~~~~~

Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.

Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,
melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?

...
Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

Kiss Judit Ágnes: Macska télire
.................................................


Az én lelkemben vesztett a szerelem
Az érzelem felett győzött az értelem.
Szerelem! mely úgy lebbent lelkünk tavára
Mint a fecske, mint az ima szárnya
Mely olyan mint összekulcsolt kezek
Egymásba nézők, puhák gyermekek

Becsukott ajtók, szent magunkba szállás
A közös gyertyák, értő megbocsátás!
Ki minden durvát álomszínre festő
Az én lelkemben elbukott a szerető.
Zavart szívem folyton azt zokogja
Nem lehet igaz, csak zavart elme álma
Száz gyertyafény piciny reszkető lángja
Gyulladj körül villódzva babonázva
...

...
Vedd válladra nyomasztó álmom
Repülj vele messze, át száz határon.
Segítsd meg lelkem, adj tanácsot nekem
Ki győzzön? Az értelem, vagy az érzelem?

B.Radó Lili: Lelki tusa
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
Részeg fák bukdácsolnak a ködben.
Szélverte varjak rongy-libegése.
Előreszögezett arcom
összevissza cikázó
alagutakat éget
a sziklasötétbe.
Lábam alatt üvegcserepek –
hajdani ünnepeim,
szögesdrótok csikorognak
ütőereimben,
védetlen szemeimbe
tüskés ágak nyílhegyeit röpíti
a téli vidék.
Egy csöndes szó
fel tudna talán támasztani még.
És otthonra találnék.
Akárhol!

...
Farkashangú téli mezőn
imbolygó lámpás után lohol így
bukdácsolva, lihegve
a szánról
lelökött vándor.

Rab Zsuzsa: Lámpás
------------------------------


Ázott fák közt borzong az este,
rablók settengenek körötted,
hallgat a fűjáró tücsök,
egyre komorodik az erdő.

Kövek másztak ki az utakra,
csapdákkal ijeszt a világ,
sietnél, s folyton visszahökkent
a falsűrű feketeség.
...

...
Megállsz, csönd, semmi, hátrafordulsz,
a csönd szívedbe merevül
és istenhez siklott a lelked,
ha egy-egy ág a hajadba markol.

Szabó Lőrinc: Éjszaka
~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
(...)

...
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Juhász Gyula: Karácsony felé
---------------------------


A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.
(...)

A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.

Ady Endre: A Jézuska tiszteletére

----------------------------------------------

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.(...)

...
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony
----------------------------------


Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
(...)

...
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.

József Attila: Karácsony
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
(...)

...
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

József Attila: Óh szív! Nyugodj!
..............................................


Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?
...

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?

B. Radó Lili: Ketten a tükör előtt
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
(...)
,Félek tőled, vén Tengerész,
kezed csupabőr, kemény,
sovány s magas vagy; barna, mint
a bordás partfövény.

Kezed csupabőr; lelkembe szemed
parázsló fénnyel üt...'
Ne félj, fiam! ne félj, ne félj:
én nem haltam velük!

Egyedűl, egyedűl voltam, egyedűl
a magányos tengeren
és nem volt szent, ki megkönyörűlt
magányos lelkemen.
(...)

...
Óh mennyi szép, derék fiú!
És meghalt mindahány:
de éltem én, s köröttem ezer
s ezer nyálkás puhány.

És néztem a rothadó vizet:
iszony és kín mindenütt;
aztán a rohadt fedélzetet: ott
a sok, sok hulla feküdt!

Fölnéztem az égre, de mikor imát
kezdtem: mindannyiszor
gonosz sóhaj sírt föl, s szivem
kiszáradt, mint a por.

Pillám letapadt: alatta hogy
sajogtak az üterek!
Rajtuk mint ólom ült a lég:
az ég, a tenger, a tenger, az ég;
- s lábamnál hullasereg.

Tetemük kiverte jeges veriték
s bomlás nem törte fel;
szemük, mely arcomba tapadt,
nem fordúlt rólam el.

Az árvák átka pokolba veri
mennyből is gyilkosát;
de jaj! nincs szörnyűbb, mint ha halott
szemek átka sújt reád!
S én mégis élek, bár szemük ért
kilenc napon-éjen át!

A mozgó Hold az éj komor
boltjára fölkuszott
lágy-szeliden s körötte egy-
két rezgő csillag uszott.

És gúnyos fénye a vízbe mint
tavaszi zuzmara hullt;
s hová árnyat vetett a hajó:
az ár, mint bűvös lángfolyó,
kínos-vörösre gyúlt.

A hajó árnyán túl vízi-kigyók
suhantak álmatagon;
csipkét fodroztak a víz szinén
s ha felágaskodtak, tünde fény
égett pikkely-nyakukon.

A hajó árnyában - láttam - amint
úszkáltak gondtalan:
kék, zöld s bársonyfekete szalagok
nyomán barázda vert habot:
villódzó, rőt arany.

Óh Élet! Élet! előtted a nyelv
hallgatni megtanúl! -:
szivemből buggyant dús szeretet
s áldás akaratlanúl:
megszánt az ég s ajkam áldást
mormolt akaratlanúl!

S egyszerre szivembe szökött az ima;
nyakamról leszakadt
az Albatrosz, s mint ón-köteg,
a mélységbe leszaladt.

Samuel Taylor Coleridge: Ének a vén tengerészről (Negyedik rész) /Szabó Lőrinc fordítása
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Ha elmész,
az a te dolgod.

De nem miattad
sír majd a szél,
a tulipánok
nem miattad csukják be
szirmaikat.

Nélküled maradok
és kicsépelem
termésem maradékát.
(...)

...
Ha éhes leszel,
szállj ablakom párkányára,
tiszta búza lesz ott,
s én jó étvágyat kívánok hozzá.

Kassák Lajos: Felajánlott béke
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nem szólsz, nem szólok, pedig látjuk:
egyre nő köztünk a senkiföldje,
s elgazosodnak az éjszakáink, mint a temetőkert.

Ha volna időm a fájdalomra,
ha volna időm a felejtésre,
beöltöznék ólom-ruhába,
s bemerülnék a tófenékre.
(...)

...
De itt kell élnem, ahol neked is,
itt kell járnom, ahol te is jársz,
kapualjak mennyországát
itt kell elhagynom csöndben,
ahol a vaskilincs zaj: fogcsikorgatás.

Ha nem csak ez az egy test adatik
élni, és túlélni is a szerelmet,
már rég egy másik idő
nyúlánk fái közt futunk,
s mint égő inget,
tépjük le egymásról kezünket,
s a száj is már régen más éggel beszélget,
más éjszakákat lehel tele vigasszal,
más csontokból sajtol ki tavaszt,
fullasztó mézet.

Csoóri Sándor: Senkiföldje
....................................


Hetedfél országban
nem találtam mását,
szeretem beteg, szép,
csengő kacagását,
de nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt
erős, nagy voltomban,
szeretem hibáit
jóságánál jobban,
de nagyon szeretem.
...