Hírek Franciaország újabb, szélesebb körű európai csúcsot szervez, Kanadát meghívták, Magyarországot nem

A következő párizsi találkozóra 18 európai ország vezetőit várják, Orbán Viktornak azonban ennél az asztalnál sem jut hely.

Újabb európai csúcstalálkozó megszervezésére készül Franciaország, miután Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban fogadta a fontosabb európai országok állam- és kormányfőit, valamint a NATO, az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetőit – írja a Reuters. A hírügynökség forrásai szerint a második találkozó témája az elsőhöz hasonlóan Ukrajna és Európa biztonsága lehet.

Az első, hétfői csúcson részt vett Keir Starmer brit miniszterelnök, Olaf Scholz német kancellár, Giorgia Meloni olasz kormányfő, valamint Donald Tusk lengyel miniszterelnök is, de Spanyolország, Hollandia és Dánia is képviseltette magát. A következő találkozóra Norvégiát, Litvániát, Észtországot, Lettországot, Csehországot, Görögországot, Finnországot, Romániát, Svédországot és Belgiumot is meghívták, sőt, még az USA északi szomszédját, Kanadát is, Magyarországot azonban nem.

Az első találkozóra azt követően került sor, hogy kiderült, hogy az Egyesült Államok és Oroszország Szaúd-Arábiában az európai országok kihagyásával tárgyal az ukrajnai helyzetről.

A magyar kormány – annak ellenére, hogy Magyarország is az EU része – kárörvendően vette tudomásul, hogy az EU-nak nem jutott hely a rijádi asztalnál, ahol az oroszok szerint sikerült konstruktív párbeszédet folytatni.

1739931440630.jpeg
 
Izraelben sajnos nem csak egyetemi katedrakrol oktatjak a harci keszsegeket:(
Szerencsetlenek mar ki tudja miota harcolnak a szabadsagukert, az eletukert, a tulelesukert.
Engem az tesz boldogga, amikor ezek az emberek azt mondjak, hogy oket soha soha nem fogjak gazkamraba hurcolni mint az apaikat, nagyapaikat, és ha kell meg is kuzdenek ezért a pokollal is!!!
Örülök neki hogy hiszel benne.
 
Örülök neki hogy hiszel benne.
Katonai kerdesekben olyan katonaknak hiszek, akik tudjak mi a harc!
Olyan rendorokben, akik nem rendoriskolaban tanultak csak a terror elleni harcot.
Mint ahogy covid kerdeseben inkabb olvasok egy virulologustol

Hiszek a szakmaisagban, és szeretem ha egy ember tudja mirol beszel!
(jo ez a magyar politikara ritkan igaz, de azert meg itt isd akadnak szamomra hiteles emberek, fuggetlenul attol melyik politikai oldalt képviselik!)
 
Így járt európa...nem vették észre hogy az USA-ban változik a szélírány.
Körbenéztek és sehol senki.....most kapkdnak.
És igen Orbán most vigyorog.
Igaza is van.
Most abban hogy az ország nem mozdult maradt a helyén. Mint egy klasszikus el nem kötelezett állam.
Az EU az miben bízott??
Hol a helye az országnak? Orbán most inkább satuban van, mert nem tudja kinek nyaljon be, Trumpnak vagy Putyinnak, de a lóvét meg az EU-tól várja... el nem kötelezett állam?:))) Az EU tagjai vagyunk, ettől jobban már nem igen tudunk elköteleződni. Orbán csak a hasznot lesné, de most nem jön sehonnan...
 
De, amíg ezt sikernek tudja eladni idehaza addig bármit elér.
 
Szomorú hogy kivetíted a családodra ezt a háborúskodást csak az a baj hogy más nevében akarsz dönteni. Más helyett.
Honnan tudod hogy a rokonaid család tagod leszármazottaid mit akarnak?
Mert azt mondják?
Lehet hogy úgy van de, lehet hogy nem.
Ja , és honnan tudod hogy a gyerekek el akarnak e bújni??
Nincs gyereked, igaz?

Nos, a válaszom ugyanaz, mint a másiknál: a fiam választott szakmát. Neki tetszőt, szabadon.
Nem katona lett!!!

Valamit nagyon összekeversz, ha azt gondolod, hogy egy senkiházi Orbánért vagy a barnítókrémes egoistáért (párban a Hágában elítélt patkányarcú gyerekgyilkossal) itthagyná a családját és önként lelövetné magát.

Nem kell hozzá 130as IQ, hogy így gondolkodjon, bár neki még ez is megvan.
Pontosan meg tudja különböztetni a való világot a számítógépes játékoktól és a média-baromságoktól.

A gyerekeinket nem őrült erőszakosok játékkatonájának neveltük!!!

Hozzáteszem, ha ezt az országot kellene védeni egy ilyen szemét alaktól, mint Putyin, én is mennék, nemcsak ő.
 
Ujra csak masganvelemeny, de nem lenne szabad ilyen szinten osszekeverni a bel és a kulpolitikat mint az jellemzo a forumon is!
Egy vezet9ot lehet szeretni is, meg nem is!
De az orszag kulpolitikajat ennyire leszolni mar-mar kulfoldi erdekeknek valo elkotelezettségként értékelheto!

Orban jelenleg egy olyan kulpolitikat epit, ahol a nagyhatalmakkal (usa, oroszorszag, kina) egyarant korrekt viszony áll fenn, a szovetségeseivel pedig egy kiegyensulyozott szovetségi viszony.
Az eu-bol kilepessel vádolni az egy sima belpolitikai erv!
Viszont az, hogy az eu egyik iranyzataval jo viszonyt ápol, mig a masik oldalhoz ellenfélként viszonyul miért meglepo?

Az a frakcio az eu-ban aminek orban is a tagja nem megszuntetni akarja as szovetséget, hanem megváltoztatni!

Ez egyesek szerint ordogtokl valo, az igazi demokraciakban pedig egy teljesen elfogadott dolog!
Az ir4ek ki kell lepjenek mert vannak képviseloik, akik nem a centrumhoz tartoznak?
Franciaorszag lepjen ki mert van más elkotelezettségu képviseloje is?

Sokban igaza volt Vance alelnoknek, amikor egy nagyon furcsa gondolkodassal vadolta meg az eu vezeteset!
Mivel jobb az a fajta gondolkodas, mint a legkemenyebb kommunista-szocialista idok gondolkodasa!
Csak egyutt szabad lepni mert aki ezt nem akarja az a demokratikus vivmanyok ellensege tartja a bebetonozott eu vezetés.

Fura ez nekem :(
 
Utoljára módosítva:
Azért gyorsan pörögnek az események. Trump éppen le diktátorozta Zelenszkijt, hogy csak 4% áll a támogatottsága, sok pénzzel lóg az USAnak és leromboltatta az országát, stb.
Ne feledjük, hogy az ukrán hadsereg legnagyobb előnye, hogy a starlinken keresztül kommunikálnak, amit sokkal nehezebb bemérni és lehallgatni, valamint rengeteg felderítési infót kapnak Nyugatról, ha Zelenszkij továbbra is beszólogat Trumpnak, akkor kap majd egy szép táviratot, ha még van olyan, amiben minden fontos szó után ott lesz a NO is. Vagy akár a "jószándéka" jeléül Trump átadatja az ukránokról meglévő infókat az oroszoknak, stb.
Az EU vezetői meg nem csak forditva ülnek a lovon, hanem fejjel lefelé két pofira ölelik a lompossát. Újabb katonai segélyt jelentenek be, meg újabb szankciós csomagot akarnak elfogadni a -16. -at (kérdés, hogy lesz a Magyar vétó). Trump a végén nem csak Ukrajnát hanem az EU is jól elrendezi, hisz kb. az amerikai palagáztól függünk és Trumpnak van akkora ereje, hogy megtöbbszöröztesse az árat, amiért hajlandóak az amerikai vagy egyéb LNG árusok szállítani EU-ba. Őrületes ami megy itt a világpolitikában. Trump nem elefánt hanem egy tornádó a porcelánboltban.
 
Az orosz szankciós csomagot már megszavazták - egyhangú volt.

Az USA-nak szüksége van az európai piacra, ahogy a kanadaira is.
Lehet keménykedni, csak a következményeit is viselni kell.
Nem mindenható, ez már a vámok kivetésénél is kiderült.
 
Érdekes vélemény.

"Az amerikaiak szívesebben vesznek külföldről egy drága mosógépet, mint egy gyenge minőségű, USA-ban gyártott terméket.
A vámok célja, hogy amerikai áruk vásárlására ösztönözzék a világot, és ösztönözzék a hazai termelést. Ez aligha fog működni..."

NZZ
 
A Magyar Nemzet „hamis zászlós színjátéknak” nevezi a bucsai mészárlást

"Újabb szintlépés a kormánysajtóban: már nemcsak „kételkednek”, hanem címlapos véleménycikkben állnak bele abba, hogy nem az orosz katonák mészároltak civileket Bucsában."
 
Ahogy ez kinéz, a jövőben három imperialista hatalom terrorizálja majd a világot.
Ha mázlink van, nem vesznek össze.
Természetesen lehet szidni a magyar kormanyt, de a harombol melyikkel is van rossz kapcsolatunk?

A jovot nem tudni mit hoz, de az a kulpolitika amit eddig erositett a kormany a te kijelentésed fényében is elgondolkodtato nem?
 
Érdekes lesz figyelni a "kiskirályok" helyezkedését.
 
Érdekes lesz figyelni a "kiskirályok" helyezkedését.
Az embernek csak analogiak allnak a rendelkezésére ha probalja elemezni a helyzetet.

Most épp erdély aranykora az ami kicsit elgondolkodtat.
A habsburg udvar, és a torok porta kozti manoverezessel sikerult az erdelyi fejedelmeknek megteremteni az orszaguk biztonsagat.

Sokszor ereztem ugy az elmult par evben is, hogy orbanek erre jatszanak.
 
Jó nagy marhaság erre játszani. Persze, egy kupecnek ez a vérében van.
 
Sokszor ereztem ugy az elmult par evben is, hogy orbanek erre jatszanak.
...és eljátsszák az ország becsületét.

A Magyar Nemzet „hamis zászlós színjátéknak” nevezi a bucsai mészárlást​

"Újabb szintlépés a kormánysajtóban: már nemcsak „kételkednek”, hanem címlapos véleménycikkben állnak bele abba, hogy nem az orosz katonák mészároltak civileket Bucsában."
 
Természetesen lehet szidni a magyar kormanyt, de a harombol melyikkel is van rossz kapcsolatunk?

A jovot nem tudni mit hoz, de az a kulpolitika amit eddig erositett a kormany a te kijelentésed fényében is elgondolkodtato nem?
Elvtelenség.

Ez jut eszembe erről az elhízott miniszterelnökről.

S amit írsz - nem az a gond, hogy "jóban vagyunk".
Kicsi ország, szükséges lépés.

A probléma az, ahogy leköpdösi azokat, akikre már nincs szüksége. Enyveskezű köpönyegforgató.

Szégyenné teszi a magyarságomat, pedig kevesen büszkébbek a nyelvünkre, a kultúránkra, a tudósainkra, mint én, de ha ránézek, felfordul a gyomrom.
 
Azért gyorsan pörögnek az események. Trump éppen le diktátorozta Zelenszkijt, hogy csak 4% áll a támogatottsága,
Áruld már el hogyan készíttetett Trump Ukrajnában közvélemény kutatást?
sok pénzzel lóg az USAnak és leromboltatta az országát, stb.
Ne feledjük, hogy az ukrán hadsereg legnagyobb előnye, hogy a starlinken keresztül kommunikálnak, amit sokkal nehezebb bemérni és lehallgatni,
És? Nem ingyen kapják.
A közhiedelemmel ellentétben a lengyelek fizetik a teljes ukrajnai statlink készülékek költségét
valamint rengeteg felderítési infót kapnak Nyugatról, ha Zelenszkij továbbra is beszólogat Trumpnak, akkor kap majd egy szép táviratot, ha még van olyan, amiben minden fontos szó után ott lesz a NO is.
Biztos? Ha be is következik, van másik NATO tag támogató ország, akinek van műholdas felderítési adata. Vagy Trump majd azt is megtiltja?
Vagy akár a "jószándéka" jeléül Trump átadatja az ukránokról meglévő infókat az oroszoknak, stb.
Jogalap? Musktol is megvonták egykettőre a hozzáférést a pénzügyi adatoktól.
Az EU vezetői meg nem csak forditva ülnek a lovon, hanem fejjel lefelé két pofira ölelik a lompossát. Újabb katonai segélyt jelentenek be, meg újabb szankciós csomagot akarnak elfogadni a -16. -at (kérdés, hogy lesz a Magyar vétó). Trump a végén nem csak Ukrajnát hanem az EU is jól elrendezi, hisz kb. az amerikai palagáztól függünk és Trumpnak van akkora ereje, hogy megtöbbszöröztesse az árat, amiért hajlandóak az amerikai vagy egyéb LNG árusok szállítani EU-ba.
Szerintem meg nincs.
Őrületes ami megy itt a világpolitikában. Trump nem elefánt hanem egy tornádó a porcelánboltban.
Érdekes, hogy már Muskrol is azt állította, hogy csupán "tanácsadó" hatáskör nélkül...
Visszakozni fog ő még sok másban is.
Természetesen lehet szidni a magyar kormanyt, de a harombol melyikkel is van rossz kapcsolatunk?
A nyalás is kapcsolat, mert akkor tényleg nincs rossz.
Putyin felvetette a nem baráti országok kőzé kis hazánkat, a kínaiak becumiztattsk az akkugyárakkal, sőt Pest megyébe két kínai autogyarat akarnak telepíteni. Trump, meg Viktorunkat meg sem hívta a beiktatására.
A jovot nem tudni mit hoz, de az a kulpolitika amit eddig erositett a kormany
Ez ugye a nap vicce?
Kivel is vagyunk jóban a környező országok közül? Mi lett a V4-ekkel? Szlovák nyelvtörvény...
Kínából milliárdos hitel, de se egyetem se vasút. Oroszok Paks2- már 3 éve fel kellett volna építeni és üzemelni kellene.
Csak egy pozitívumot mondj! (Az nem er, hogy Szijjártó vonattal utazott New Yorkböl Washingtonba.)
a te kijelentésed fényében is elgondolkodtato nem?
Bizony elgondolkodtató...
 
...és eljátsszák az ország becsületét.

A Magyar Nemzet „hamis zászlós színjátéknak” nevezi a bucsai mészárlást​

"Újabb szintlépés a kormánysajtóban: már nemcsak „kételkednek”, hanem címlapos véleménycikkben állnak bele abba, hogy nem az orosz katonák mészároltak civileket Bucsában."
Valoban ott van ez a mondat is a cikkben!
De hogy cimlapos véleménycikkben azt azért cáfolom!
Bucsa, ugyan ugy mint Katyn ma még kicsit zavaros.

Az, hogy bárki ártatlan civileket meszaroljon le elborzaszto!

De nekem az is elborzaszto, amikor maygarorszagot elitelo magyar lapok hazugsagokat irnak!
(mert ahogy ez is , marmint hogy idegen zaszlos muvelet volt hazugsagnak tunik, az is az, hoghy ilyeneket állit valaki amiket itt leirtal.)

Ez a bizonyos véleménycikk nem azt tartalmazza a cimben, amit leirtal!
A cikk a 444-re reagal ezzel a cimmel:

Köztünk van a legnagyobb ellenség​

Akármi is lesz ennek a háborúnak a vége, Ukrajna már megdicsőült, Magyarország pedig megszégyenült...irja a cikk!

Magyarországon nem fog múlni Vlagyimir Putyin sikere. Oroszország legszorosabb, a szlovákokon túl egyedüli uniós szövetségese minden tőle telhetőt megtett és megtesz a győzelemért és Ukrajna bukásáért. Magyarország az oroszok elleni szankciókat, ahol tudta, akadályozta.
Szinten a 444-bol.
Hany szankcios csomag is szuletett oroszorszag ellen? Nem szavaztuk meg?
Persze, feltételekkel némelyiket!
Ok, Te svajcban élsz.
Én magyarorszagon!
Ha kritikatlanul megszavazzuk és elfogadjuk a brusszeli diktatumokat Te fázol vagy én?
Ha a rezsicsokkentés nincs, a Te megélhetésed kerul veszélybe vagy az enyém?

Millio kerdes!

Nem focimben irtak le azt a marhasagot a bucsai mészárlásrol, hanem a szovegben egy elborult agyu ujsagiro - amilyen mind a két oldalon akad!!!! - .
Nem kiemelten, és nem focimben :(

Miert nem nézed meg a hivatkozott forrast mielott leirsz valamit?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

midi nyalánkság wrote on erryka78's profile.
Szia Erryka bocsi hogy hogy hozzád fordulok azt szeretném kérdezni tőled hogy mpr zenébe szeretnék szöveget beilleszteni azt tudom milyen progival kell de nem tudom a munkamenetét. Segítesz nekem?? köszi!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,651
Üzenet
4,920,266
Tagok
622,879
Legújabb tagunk
Pinike8917
Oldal tetejére