Hírek Franciaország újabb, szélesebb körű európai csúcsot szervez, Kanadát meghívták, Magyarországot nem

A következő párizsi találkozóra 18 európai ország vezetőit várják, Orbán Viktornak azonban ennél az asztalnál sem jut hely.

Újabb európai csúcstalálkozó megszervezésére készül Franciaország, miután Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban fogadta a fontosabb európai országok állam- és kormányfőit, valamint a NATO, az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetőit – írja a Reuters. A hírügynökség forrásai szerint a második találkozó témája az elsőhöz hasonlóan Ukrajna és Európa biztonsága lehet.

Az első, hétfői csúcson részt vett Keir Starmer brit miniszterelnök, Olaf Scholz német kancellár, Giorgia Meloni olasz kormányfő, valamint Donald Tusk lengyel miniszterelnök is, de Spanyolország, Hollandia és Dánia is képviseltette magát. A következő találkozóra Norvégiát, Litvániát, Észtországot, Lettországot, Csehországot, Görögországot, Finnországot, Romániát, Svédországot és Belgiumot is meghívták, sőt, még az USA északi szomszédját, Kanadát is, Magyarországot azonban nem.

Az első találkozóra azt követően került sor, hogy kiderült, hogy az Egyesült Államok és Oroszország Szaúd-Arábiában az európai országok kihagyásával tárgyal az ukrajnai helyzetről.

A magyar kormány – annak ellenére, hogy Magyarország is az EU része – kárörvendően vette tudomásul, hogy az EU-nak nem jutott hely a rijádi asztalnál, ahol az oroszok szerint sikerült konstruktív párbeszédet folytatni.

1739931440630.jpeg
 
Nagyon elkezdtem aggódni!
Trump és Putyin második Jaltát játszik. És megint a mi bőrünkre! És Trump nem veszi észre, Putyin megszívatja. Ezek ott Keleten máshogy gondolkodnak ám, mint egy amerikai, más erkölcsi-morális normáik vannak, vérükben van a kupeckodás. Rásózzák a használt kocsit, szarrá rozsdásodott alvázzal és visszatekert kilométerórával, horribilis áron.
Csodálkozom az magyarok naivitásán, akik itt a fórumon is, ennek örülnek.
 
Utoljára módosítva:
Csodálkozom a magyarok naivitásán, akik itt a fórumon is ennek örülnek.
Én nem csodálkozom, hiszen MINDIG így járunk. Ügyeskedünk, mindenkivel összeveszünk hogy mindenkivel jóban lehessünk, aztán kiderül, hogy le se tojnak bennünket, egymással megegyeznek, mi meg bekaphattyuk.
Sokadszor, talán unalmas, de mindig a János király jut eszembe, az okoskodó Falconbridge Fülöp.
 
Ma reggel reményt öntött belém a főnök.

Orbán Viktor: A békére vettük fel a lapot, nagyszerű évre számítok

Nagy löketet fog kapni a magyar gazdaság.
 
Csodálkozom az magyarok naivitásán, akik itt a fórumon is, ennek örülnek.
Érdekes ez a fajta gondolkodas, és immar sokadszor.
Valaminek a megtortentet leirni, nem jelent egyet az esemenynek valo orulessel!

Csak azt mutatja, hogy az illetonek van szeme és fule, valamint nem kizarolag a fősodratu media véleménye alapjan latja az esemenyeket!

Naivitasnak belyegezni azt, hoghy latod, hogy tortent valami feltételezi, hogy mar hozzaadtad a masik velemenyehez a sajat gondolatodat, miszerint ez biztosan orul is ennek a tenynek!

Pedig csak jelzed annak a megtortentet!
Vagy csatlakozol ahhoz az iranyzathoz, hogy csak arrol lehet beszelni, ami jo nekunk?
 
Nézzél szét a kormánypárti médiákban.

Én az európaikhoz tartozom, akiknek komoly gondot okoz védetlenségünk a szomszédos nagyhatalomtól.
Naivnak tartom azokat akik bíznak Putyinban, a "reálistákkal" együtt.
 
Nos akkor mondok egy meglepot szamodra:
ÉN nem vagyok a kormanyparti media !!

Ha a kovetkezokben barmit itsz majd a postjaim kapcsan megkerlek, hogy ne a kormanyparti media által leirtakkal vitazz a megjegyzeseim kapcsan, hanem azzal amit irok :) :p
 
Lehet, hogy nem vagy az, de ott a "szemesek és fülesek" örülnek neki.
 
dehogy nezik karbatett kézzel.
Azt mondjak majd, hogy na ezert vissza kell vagnunk azt uzente a FLAMINGO, ugy hoigy rajta rajta, mert kapunk a pofankra
Nem ismerem személyesen a német védelmi minisztert, de ó már riposztozott...
Nem kellek én ehhez.
(Gondolom elég löketet adott a beszedéhez, hogy az oroszok újra két Németországot akarnak.)
 
Természetesen lehet szidni a magyar kormanyt, de a harombol melyikkel is van rossz kapcsolatunk?

A jovot nem tudni mit hoz, de az a kulpolitika amit eddig erositett a kormany a te kijelentésed fényében is elgondolkodtato nem?
Való igaz, mindhárommal jó a kapcsolatunk, ami Orbánnak köszönhető. Ugyanakkor hadd emlékeztesselek Kissinger mondására: Az USÁ-nak nincsekek barátai és ellenségei, csak érdekei. Szerintem Putyin és a kínaiak is hasonlóképp gondolkoznak. Ami azt is jelenti, hogy ha az érdekük azt kívánja, bárkit, bennünket is eltaposnak. Akkor nem számít a barátság, barátkozás. Ez a reálpolitika.
 
Mint ahogy Orban is maskepp gondolja!
Valamennyi orszag kulpolitikaja a sajat erdekei menten mozog - legalabb is igy kellene lennie -
Orbanrol sok rosszat el lehet mondani, de azt tagadni, hogy realpolitikus a tenyek teljes figyelembe nem vétele!
 
Az oroszok e nélkül is nagyhatalom.
Akár gazdaságot akár a katonai teret nézem.
Gazdaságilag Olaszországnyi, ezt olvastam. Katonailag a jelek szerint Észak-Korea és Irán támogatására is szorul. Szerintem nem annyira nagyhatalom, hanem elsősorban atomhatalom, ez adja a súlyát, ez okozza a veszélyességét.
 
Mint ahogy Orban is maskepp gondolja!
Valamennyi orszag kulpolitikaja a sajat erdekei menten mozog - legalabb is igy kellene lennie -
Orbanrol sok rosszat el lehet mondani, de azt tagadni, hogy realpolitikus a tenyek teljes figyelembe nem vétele!
Nem mondtam, hogy nem az, bár néha kibukok a szövegein. Van, ugye rossz EU-s szankció, és jó, Trumpos szankció. A korrupció az, amikor az újságírók azt írják, amit mondanak nekik. /lásd KESMA több mint kétszáz sajtó, rádió termék a propaganda gyárban?/. Viszont egyvalamit ne felejts el: mi egy szövetségbe léptünk be, amihez nemcsak jogok, hanem kötelezettségek is társulnak. Sok dologban önállóan dönthetünk szuverén államként, de ott az alapjogi charta. Ehhez csatlakoztunk, és ezt tiszteletben kell tartanunk. Ugyanez a helyzet a NATO-val. Ha nem vagyunk lojális tagok, ha külön utakon járunk, örökké a szuverenitásunkra hivatkozva, sz.r partnerek vagyunk, és semmi keresni valónk azok között, akik egy irányba húznak. Azt is szeretem, hogy most a szuverenitás az új mantra, de mi - Orbán - beavatkozunk más országokéba, lásd szlovák választások, spanyolországi, szerbiai fellépése a külügyérünknek, Marin LePennek adott kölcsön, AfDs pártvezérnő fogadása, stb.
 
Gazdasági?
Az orosz GDP majdnem eléri az olasz GDP -t.
A kínai nemzeti bank kétszer annyi pénzt forgat meg mint az összes orosz bank együttesen.
Nincs szöggyártás, mert a védő bevonatot kepzó folyadékot 100%ban külföldről importálták.
Az olajoriásuk veszteséges évet zárt... Folytassam?
Katonai?
Irántól vesz drónokat, koreától rakétákat, mert nem tud elegendő mennyiséget legyártani...
én is ezt írtam, vagy ilyesmit, mert akkor még nem olvastam a te véleményed
 
én is ezt írtam, vagy ilyesmit, mert akkor még nem olvastam a te véleményed
Azert mindenképpen érdemes elgondolkodni!
A Vilagbank nem egy orosz propagandaeszkoz, csak az elemzéseibol az kerul a sajtoba ami a hivatalos állásponttal megegyezik!

Amiket megallapitanak tenyek és nem vágyak.
Nagy a kulonbseg sajna :(

"A háborús gazdaságra váltó Oroszországban a hadiipar és a szankciós intézkedések ellenére szárnyaló kereskedelem robbantotta be a gazdaságot. A Világbank elemzése szerint utóbbi 6,8, a pénzügyi szektor 8,7, az építőipar pedig 6,6 százalékkal bővült. Ezen összetevők eredményeképpen

a reál-GDP 3,6, a nominális 10,9 százalékkal, az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem pedig 11,2 százalékkal nőtt.
Ukrajna is felfelé mozdult a listán: az alacsonyabb közepes jövedelmű státuszból a felső közepesbe került, miután tavaly a nyugati segélyeknek köszönhetően el tudta mozdítani gazdaságát a holtpontról. A reál-GDP-je 5,3 százalékkal nőtt, igaz, az azt megelőző évben 28,8 százalékot zuhant. A GNI 18,5 százalékos növekedést produkált, az építőipara pedig (a háborús újjáépítéseknek „köszönhetően”) 24,6 százalékos emelkedést mutatott.

A Világbank ugyanakkor rámutatott egy tragikus adatra is: jelentésében azt írja, hogy az ukrán GNI-növekedés szorosan összefügg a népesség folyamatos csökkenésével, amely a menekültek és a halottak nagy száma miatt elérte a 15 százalékot a háború kitörése óta."
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,706
Üzenet
4,930,026
Tagok
623,764
Legújabb tagunk
Tugii
Oldal tetejére