Frappáns mondatok
- Téma inditó Öcsi48
- Kezdés dátuma
T
Táltos
Vendég
"Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg."
(Filippinó közmondás)
(Filippinó közmondás)
Lehet hogy a mennyország jó hely, de a pokolban több az ismerős.
Ha megigérem, hogy hiányozni fogsz... elmész?
Szíveket gyűjtök
Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.
(Mácz István)
Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.
(Mácz István)
Köszönöm Öcsi48! kiss
Nem ismertem eddig még Mácz István műveit, de igazán a szivemből szólnak.
Sokkal lettem gazdagabb.
A világon valamennyi Édesanyának szeretettel !
Kisangyalkák
Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült. Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
„Azt beszélik, holnap leküldesz a földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
„A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, és vigyázni fog rád."
„De” - mondta a gyermek - „itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek!”
Isten így szólt:
„Az angyalod minden nap fog énekelni neked. És érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel."
„És" - mondta a gyermek - ”hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?"
”Az könnyű" - mondta Isten - “Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni."
A gyermek felnézett Istenre, és így szólt:
”És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?"
Isten rámosolygott a gyermekre, és azt mondta:
„Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni."
A gyermek azt mondta:
„Úgy hallottam, a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?"
Az Isten megölelte a gyermeket, és azt mondta:
„Az angyalod óvni fog téged, akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!"
A gyermek szomorúan nézett, és így szólt:
„De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged."
Isten megölelte a gyermeket
„Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek."
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve megkérdezte:
„Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!"
Isten így válaszolt:
„Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: “ANYUCI!" <o></o>
(Mike Sharobim)
<o></o>
Kisangyalkák
Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült. Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
„Azt beszélik, holnap leküldesz a földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
„A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, és vigyázni fog rád."
„De” - mondta a gyermek - „itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek!”
Isten így szólt:
„Az angyalod minden nap fog énekelni neked. És érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel."
„És" - mondta a gyermek - ”hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?"
”Az könnyű" - mondta Isten - “Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni."
A gyermek felnézett Istenre, és így szólt:
”És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?"
Isten rámosolygott a gyermekre, és azt mondta:
„Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni."
A gyermek azt mondta:
„Úgy hallottam, a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?"
Az Isten megölelte a gyermeket, és azt mondta:
„Az angyalod óvni fog téged, akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!"
A gyermek szomorúan nézett, és így szólt:
„De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged."
Isten megölelte a gyermeket
„Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek."
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve megkérdezte:
„Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!"
Isten így válaszolt:
„Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: “ANYUCI!" <o></o>
(Mike Sharobim)
<o></o>
[FONT=comic sans ms,sand]Minden nap kopogtatok az ajtódon és egy kis virágszálat hagyok a küszöbön. Ahogy az idő telik úgy lesznek egyre ismerősebbek és egyre szebbek a virágok. Kis kertet varázsolok belőlük, ahol mindig süt a nap, soha nincs szomorúság, madarak éneke hangzik, édes illat száll s szikrázik a levegő. Mindig megpihenhetsz a hűs patak csobogását hallgatva s gondolataid, mint megannyi bolondos pillangó, boldogan kergetőznek majd a bohókás felhőkkel. Nem kell kérned, hogy ott legyek s nem kell félned, ha néha egy kis időre el kell mennem, mert mindig visszatérek. Nem kell álmodnod, mert az élet maga lesz az álom. Nem kell némán hangtalanul sírnod, mert örök mosoly játszik majd ajkadon, s ha néha olykor mégis kicsordul a könnyed csak azért lesz mert túláradt szívedben a boldogság.
(ismeretlen)
[/FONT]
(ismeretlen)
[/FONT]
A szeretet
A szeretet az öröm édesanyja.
Erről nem lenne szabad írni, szólni. Talán érzed Te is. Ami nagyon emberi, ami valóságában teljes titok, ami hús-vér-lélek együtt, valami isteni az emberben, arról hallgatni kellene.
Szeretet.
Ha éled, ismered az örömét. Ha meghalt benned a szeretet, csoda, hogy még élsz, de nem csoda, ha nincs örömed.
Szeretet.
A szivárvány színeire bomlik a fehér fény. A szívekben a szeretet annyi színnel, ízzel, örömmel él, ahány embert szeretünk. Minden ember mindenkit másként szeret. Szeretet az anyához, az apához, a testvérhez, a pajtáshoz, a munkatárshoz, a baráthoz, ahhoz, akihez a szerelem vonzza. Másként szeretjük a kutyát, az őzet, másként a kalitkába zárt kanárit. Más szeretet vonz a fák felé, kertünk rózsáihoz, a vázánk vágott virágaihoz. Ahány tárgy az életünkben, annyiféle szeretet.
A csillagok sem közömbösek. A Nap, a Hold. A többi égitest. Nemcsak az értelem kutat soha nem ismert, még csak nem is sejtett valakik után, hanem a szeretet „mindenkit birtokolni” akarása nyomoz az űrben más élőlények után, akiket majd szerethet. A sze-retet kitárulása, karjainak végtelen-be nyúlása él mindenkiben.
Teljességre mozdul szívedben is a szeretet. A szeretet boldogságéhség benned. És az örömök forrása. Aki szeret, örül. Akit szeretnek, örül. Az öröm édesanyja a szeretet.
Szeretet. Nem lenne szabad róla írni, szólni. Hisz olyan természetes, mint az élet. Ám magad is tudod, két szemünk látását úgy megszoktuk, hogy nem is örülünk neki. Így, ha ma szeretünk, szerethetünk és szeretnek, megszokottnak vesszük, és elfelejtünk örülni. Pedig a szeretet új örömet szül.
Hát szeress!
Szeress, szeress, szeress!
Az lehet, hogy nem szeretnek. El bírod viselni. De az már elviselhetetlen lenne, és megtiltani sem lehet, hogy ne szeress.
Szeress! Az öröm a szeretet minden pillanatában a tied.
(Mácz István)
A részletek a szerző – Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában megjelent – „Örülj velem! Lírai sorok az örömről” című könyvéből valók.
A szeretet az öröm édesanyja.
Erről nem lenne szabad írni, szólni. Talán érzed Te is. Ami nagyon emberi, ami valóságában teljes titok, ami hús-vér-lélek együtt, valami isteni az emberben, arról hallgatni kellene.
Szeretet.
Ha éled, ismered az örömét. Ha meghalt benned a szeretet, csoda, hogy még élsz, de nem csoda, ha nincs örömed.
Szeretet.
A szivárvány színeire bomlik a fehér fény. A szívekben a szeretet annyi színnel, ízzel, örömmel él, ahány embert szeretünk. Minden ember mindenkit másként szeret. Szeretet az anyához, az apához, a testvérhez, a pajtáshoz, a munkatárshoz, a baráthoz, ahhoz, akihez a szerelem vonzza. Másként szeretjük a kutyát, az őzet, másként a kalitkába zárt kanárit. Más szeretet vonz a fák felé, kertünk rózsáihoz, a vázánk vágott virágaihoz. Ahány tárgy az életünkben, annyiféle szeretet.
A csillagok sem közömbösek. A Nap, a Hold. A többi égitest. Nemcsak az értelem kutat soha nem ismert, még csak nem is sejtett valakik után, hanem a szeretet „mindenkit birtokolni” akarása nyomoz az űrben más élőlények után, akiket majd szerethet. A sze-retet kitárulása, karjainak végtelen-be nyúlása él mindenkiben.
Teljességre mozdul szívedben is a szeretet. A szeretet boldogságéhség benned. És az örömök forrása. Aki szeret, örül. Akit szeretnek, örül. Az öröm édesanyja a szeretet.
Szeretet. Nem lenne szabad róla írni, szólni. Hisz olyan természetes, mint az élet. Ám magad is tudod, két szemünk látását úgy megszoktuk, hogy nem is örülünk neki. Így, ha ma szeretünk, szerethetünk és szeretnek, megszokottnak vesszük, és elfelejtünk örülni. Pedig a szeretet új örömet szül.
Hát szeress!
Szeress, szeress, szeress!
Az lehet, hogy nem szeretnek. El bírod viselni. De az már elviselhetetlen lenne, és megtiltani sem lehet, hogy ne szeress.
Szeress! Az öröm a szeretet minden pillanatában a tied.
(Mácz István)
A részletek a szerző – Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában megjelent – „Örülj velem! Lírai sorok az örömről” című könyvéből valók.
""Mindnyájan vágyunk arra, hogy felfigyeljenek ránk, megértsenek és dédelgessenek bennünket. Mindannyian különlegesnek és egyedinek érezzük magunkat, és sóvárgunk, hogy legyen valaki, aki hozzánk hasonlóan különleges, akivel kölcsönösen megbecsülhetjük egymást. Azt akarjuk, hogy legyen valaki, aki kiválaszt bennünket, és a maga világának közepébe helyez. Romantikát akarunk, hogy elevennek, szükségesnek és pótolhatatlannak érezhessük magunkat.""
(Shmuley Boteach)
(Shmuley Boteach)
T
Táltos
Vendég
Házi áldás.
Ebben a házban lélek éljen
S hassa át a szellem,
Mely idelenn
A szilárd akaratot keresse,
Hogy tiszta erkölcss legyen
Az épület minden helységében
S hogy fentről a szellem áldása
És Isten kegyelme egyesülhessen
Mindenkiben, kik benne élnek.
Rudolf Steiner
Ebben a házban lélek éljen
S hassa át a szellem,
Mely idelenn
A szilárd akaratot keresse,
Hogy tiszta erkölcss legyen
Az épület minden helységében
S hogy fentről a szellem áldása
És Isten kegyelme egyesülhessen
Mindenkiben, kik benne élnek.
Rudolf Steiner
Sok Gyermeket a világban Édesanya helyett Édesapa nevel szeretettel!
Emlékezzünk meg róluk is....
Apu elfelejti
Figyelj rám, kisfiam. Álmodban teszem ezt a vallomást. Belopóztam hozzád, egyedül. Alig néhány perccel ezelőtt, miközben a szobámban újságot olvasva ültem, lelkiismeret furdalásom támadt. Bűnösként jöttem az ágyadhoz.
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: “Isten veled apu!” én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!”
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. “Mit akarsz?” förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása – azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban, mint valami litániát:
“Hiszen csak gyerek – csak egy kisfiú még!”
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél. Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban, fáradtan és összegömbölyödve, most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy. Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent. Sokat kívántam tőled, nagyon sokat…
Arra gondoltam, kisfiam, hogy ma haragudtam rád. Megszidtalak reggel, amikor öltöztél iskolába menés előtt, mert törölközővel csak úgy megpacskoltad az arcodat. Rendreutasítottalak, mert a cipődet nem tisztítottad ki rendesen. Dühösen rád kiáltottam, mert szétszórtad a dolgaidat a padlón.
Reggeli közben is találtam megróni valót. Kiloccsantottad a tejet, aztán egészben nyelted le az ételt; a könyöködet az asztalra raktad; a vajat túl vastagon kented a kenyeredre. Amikor pedig elindultál, és én is a vonathoz készültem, visszafordultál, integettél nekem, és így kiáltottál: “Isten veled apu!” én meg szigorúan összeráncoltam a homlokomat, és ezt feleltem:
“Húzd ki magad!”
Délután aztán elölről kezdődött az egész. Amint hazafelé jöttem, meglestelek az úton: térdeltél, és golyókkal játszottál. Máris lyukas volt a harisnyád. Megaláztalak a pajtásaid előtt azzal, hogy rád parancsoltam: előttem menj egészen hazáig. Drága a harisnya, és te is gondosabb lennél, ha neked kellene vásárolnod. Ezt vetette apád a szemedre, kisfiam.
Emlékszel-e, hogy később, amikor a szobámban olvastam, félénken bejöttél, szomorú tekintettel a szemedben? Amikor felnéztem az újságból, türelmetlenül a zavarás miatt, habozva álltál az ajtóban. “Mit akarsz?” förmedtem rád. Te nem feleltél, hanem viharos lendülettel felém futottál, a karodat a nyakam köré fontad, megcsókoltál, magadhoz öleltél azzal a szeretettel, amelyet Isten ültetett a szívedbe, és amelyet még a ridegségem sem tudott elhervasztani. Aztán elmentél, feltipegtél a lépcsőn az emeletre.
Nos, kisfiam, nem sokkal ezután történt, hogy az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás!? A hibakeresés, a dorgálás rossz szokása – azért büntettelek meg, mert gyerek vagy! Nem mintha nem szeretnélek, csak éppen túl sokat várok egy gyerektől. A saját megsokasodott éveim mértékével mérlek. Pedig olyan sok jó és szép és becsületes van a jellemedben. A szíved nagyon jó. Az a természetes kedvesség is mutatja, amellyel hozzám futottál, és egy csókkal jó éjt kívántál nekem. Nem is számít ma este semmi más, kisfiam. Eljöttem a kis ágyadhoz a sötétben, és szégyenkezve letérdeltem.
Ez a vallomás csak vezeklésem egyik része. Tudom, meg sem értenéd ezeket a dolgokat, ha nappal és hangosan mondanám el neked. Holnap azonban igazi apu leszek! Pajtásod leszek, és veled szenvedek, ha szenvedsz, veled nevetek, ha nevetsz. Inkább leharapom a nyelvemet, ha még egyszer türelmetlen leszek. Azt mondogatom majd magamban, mint valami litániát:
“Hiszen csak gyerek – csak egy kisfiú még!”
Attól félek, úgy bántam veled, mintha máris felnőtt lennél. Most azonban, hogy itt látlak az ágyacskádban, fáradtan és összegömbölyödve, most látom, hogy még csak egy kisgyerek vagy. Tegnap még anyád tartott a karján, és fejed az ő vállán pihent. Sokat kívántam tőled, nagyon sokat…
T
Táltos
Vendég
Kedves Öcsi!
Nagyon szép, amiket feltettél.
Nagyon szép, amiket feltettél.
T
Táltos
Vendég
"Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni."
(Francois Mauriac)
(Francois Mauriac)
Hasonló témák
