Frei: még soha nem volt ennyire kínos magyarnak lenni

Frei Tamás, író egykori riporter az Egyesült Államokból írt publicisztikát, amelyben arról vall, hogy még a kommunizmus idején sem volt ilyen kínos magyarnak lenni .

Frei Tamás éppen Amerikában egy sokszínű, nemzetközi társaságban tartózkodik, és arról ír, hogy egyre inkább kacérkodik a gondolattal, hogy magyar helyett inkább finn nemzetiségűnek vallja magát, hogy elkerülje a megvetést, lesajnálást.

„Manapság viszont magyarként már különböző nyelvekre váltva csatározok az adott körben a finneknek azonnal kijáró, legalább semleges kíváncsiságért, hogy a társaságban ne én legyek a rögtön félretolt, nem is igazán kultúrembernek tartott magyar, valahonnan a Balkán-szerű mélységből" – derül ki a cikkből.

„Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen jó is volt régen Puskás, a Rubik-kocka és az 56-os szabadsághősök országából valahová megérkezni..." – írja.

Kiderült, hogy a harminc év alatt, amióta a világot járja, még soha nem volt ennyire kínos magyarnak lenni, mint most, még a kommunizmus idején sem.

Az európai uniós szerepünkkel kapcsolatban is egyre nehezebb védeni a "mundér becsületét". Egy üzletember például azt a kérdést tette fel: „mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe belepofázna... ...Pattogna és belepofázna, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán meghallgatják, és az ő vállalatába kiszervezett munkát előre kiszervezik?"

Frei a Balkán-vonalat is folytatja. A Balkán ugyanis az ő értelmezésében az a hely, ahol a vezetők lépésről lépésre aláássák a működőképes demokrácia alapjait. „Mi már a Balkán vagyunk, nálunk kezdődik s Törökországig tart" – írja.

Figyelo

Frei.jpg
 
Szervusztok ,
ugy talán egyenlöre magamnak lezárni ez ügyet . Orbánok , Rákosik, Horthy-k jönnek - mennek , de talán Magyarország marad remélem egy ideig.
Nem csak a vezetőkön múlik egy ország teljes képe.
Hanem főleg rajtunk múlnak, a saját környezetünkben való hozzálássunk viselkedésünk.Az összképet adja az utcán való viselkedésünk,ahogyan tanítjuk gyerekeinket.Ahogyan megóvjuk a környezetünk állapotát.Nem lehet mindenért a parlamentre mutogatni
Ha kitörték a buszváró üvegét azt a környezetedben élők törték ki
Ha nem szólsz érte,ha hagyod,mindenki felelős
A nevelés nem csak az oktatási minisztériumon múlik
A közterület, a focipálya állapota hangulata durvasága nem csak a Minisztériumokon múlik
---------------
Legfeljebb a vezetését vagy még inkább azokat akik megválasztották és a hibái ellenére újra posztján hagyták.
Pontosan erről írok fentebb,mi magunk is hibásak vagyunk, magyarok az ország lakó.Ezt szégyellni lehet, azt a fentebb leírt hozzáállást viselkedési kultúrát.
A teljes képet mindannyian adjuk
Nem csak a vezetésen múlik.Persze a legtöbb rajtuk
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Tornando,
már csak Neked , tudod mivel majd 40 éve nem otthon élek igy nemálmodomban az otthoni helyzetröl az utobbi majd 40 évben kritizálni . Magam csak figyelöje vagyok az eseményeknek , és azt furcsánlom mindig , hogy a legtöbször nem "János bácsi vagy Mari néni " aki ugyszintén évek óta kint él panaszkodik ,akik esetleg a Kommunista atrocitások elöl mnekültek ki , hanem az utobbi idöben az akkori elönyöket élvezök juttnak majd mindig szóhoz és piszkitják be az Országot . Igaz ök forognak az elitebb körökben , az meg hogy kitörték a buszmegálló ablakát arra kérlek ottlenne a törvény!!!!. Már mint értem ezalatt a BTK-t csak kérlek használni kéne könyörgöm !!!Nem mit tudom én 10-20 évig tárgyalásokat elhuzogatni , a fene a jodolgunkat !!Mert már megis bocsájts akkor miért is ne , mint az óvisok , ha nekik szabad akkoj nekünk is . Hogyan is van ez ? Minden ország a neki való politikusokat kapja , nem ???
 
Megszolitás nélkül.
-
Amerika az atombombát egy véres háboruban kényszerböl hozta létre. Ha nem iparkodott volna akkor ellene lett volna bevetve, ezt nem lehet nekik a szemükre vetri.
-
Az atombomba nem egy ujfajta "artillerie" ahogy azt Adenauer , az elsö szabad Németország kanzellárja gondolta, hanem egy tömegpusztito fegyver.
-
Ilyen hatásos fegyverre volt szüksége a Naciknak mert az ipari modon valo emberölés tul lassu volt a számukra. Egy rakétával és atomfegyverrel rendelkezö Hitleri diktatura az emberiség super gauja lett volna, ezt nem kell bizonygatni.
-
A Német megszállásra nem minden országban angyallal emlékszik az utokor. Hogy ezt nállunk miért igy akarják egyesek azt nem tudom, ez roppant kellemetlen egy külföldön élö magyar számára. Én szarul érzem magam ha rákérdeznek. Erröl szol a topik nemde? :(
-
Az amerikaiellenesség az érthetetlen a számomra, az össze diktatura elöl oda menekültek az öseink. Amerika az elmult évszázadban kétszer választotta szét a kakaskodo europaiakat.
-
Az én élettapasztalatom Amerikai segélycsomagokra, nacik és kommunista diktaturákra tud visszanyulni. "A keleti block legvicesebb barakjában" élni nem volt az amit szabadságnak lehetett volna nevezni.
-
Igen, Amerika nem hibátlan, ott is történtek és történnek dolgok amivel az emberek többsége nem ért egyet, amit inkább másképp szeretnénk de ennek ellenére melyik az az ország amelyik a saját erejéböl szakitani tudott negativ történelmi tradiiokkal, olyen mértékben képes lenne az önkritikára mind az USA?
-
Itt még egy nemkivánatos Snowden is Oszkárt kaphat, mindenki olvashatja a történetet anélkül, hogy elvinné az AVO vagy KGB? :)
-
Az atombombához még csak anyit, hogy engem nem azok az országok idegesitenek akik a hidegháboru idelyén ilyennel fenyegették egymást és most nem gyözik eltüntetni a sok fegyvert hanem azok akik manapság probálnak ilyen tömegpusztito fegyverekhez jutni.
-
Egy atombomba birtokában jobban lehet terrorizálni mind temetök, iskolabuszok, ujság-szerkesztöségek robbantgatásával.
 
Nem.
Semmiért sem vagyok hajlandó szégyelni sem az országomat, sem pedig a magyarságomat.

Komolyan azt mondjátok, azért kéne szégyellnünk magunkat, mert nem húzzuk meg magunkat a lábtörlőn, és ezért mélyen elítélnek bennünket?

Hahó!
 
Szervusz Tornando,
már csak Neked , tudod mivel majd 40 éve nem otthon élek igy nemálmodomban az otthoni helyzetröl az utobbi majd 40 évben kritizálni . Magam csak figyelöje vagyok az eseményeknek , és azt furcsánlom mindig , hogy a legtöbször nem "János bácsi vagy Mari néni " aki ugyszintén évek óta kint él panaszkodik ,akik esetleg a Kommunista atrocitások elöl mnekültek ki , hanem az utobbi idöben az akkori elönyöket élvezök juttnak majd mindig szóhoz és piszkitják be az Országot . Igaz ök forognak az elitebb körökben , az meg hogy kitörték a buszmegálló ablakát arra kérlek ottlenne a törvény!!!!. Már mint értem ezalatt a BTK-t csak kérlek használni kéne könyörgöm !!!Nem mit tudom én 10-20 évig tárgyalásokat elhuzogatni , a fene a jodolgunkat !!Mert már megis bocsájts akkor miért is ne , mint az óvisok , ha nekik szabad akkoj nekünk is . Hogyan is van ez ? Minden ország a neki való politikusokat kapja , nem ???
Csak a buszváró ablakára válaszolok
Ez nem rendőrségi ügy bár látszólag garázdaság törvénybe ütközik

De valójában ez viselkedési kultúra és mintaadás
Mennyit tudnál még te is sorolni amiért a felnevelés a hibás
"János bácsi vagy Mari néni"
Az erdőben való szemeteléstől, az udvar rendben tartásától, az utca tisztaságáig, a vonat ülés felszakításáig stb..
Az állampolgár viselkedése már gyermekként kezdődik
Mindet család vagy valaki neveli
Mindezekért csak kis részben a minisztériumok és a rendőrség a felelősek
Ne mástól várd ha hülye lett a népesség
Ha megfelelően ostoba és hat a politikai demagógia, azt a népességet is részben mi neveltük fel
"János bácsi vagy Mari néni"
 
Utoljára módosítva:
Nem.
Semmiért sem vagyok hajlandó szégyelni sem az országomat, sem pedig a magyarságomat.

Komolyan azt mondjátok, azért kéne szégyellnünk magunkat, mert nem húzzuk meg magunkat a lábtörlőn, és ezért mélyen elítélnek bennünket?

Hahó!
Ha jol értem a cikk csak arrol szol, hogy per pillanat "kinos" magyarnak lenni mert magyarázkodnunk kell. (Erdekes szojáték, véletlen jött össze, ugy látszik már az öseink is voltak ilyen helyzetbe, "magyararázkodniuk" kelett igy lettünk "magyarok". :)
-
 
Ne haragudj, de eléggé félreérthetően, homályosan és általánosan fogalmazol: nem fogom kitalálni, hogy te vajon mire is gondolsz. Ha van konkrét véleményed akkor azt vállald is fel, és az legyen egyértelmű. :)

[engem nem érdekel, hogy usa honnan hová jutott. Engem az érdekel, hogy mi van velünk és nyilván megvédem a kis sártengerünket, ha más mocskolja mert ennyi (hazaszeretet?) azért még van bennem, hiába vagyunk nagy sz@rban :D és igen eléggé rányomta a bélyeget a történelmünkre így a jelen gazdasági helyzetünkre az, hogy Európa közepén vagyunk, részt vettünk mindkét vh-ban, a ruszkik is csak 1991 felé vonultak ki...stb. és már a tökünk tele van azzal, hogy mindenki meg akarja mondani, hogy mit csináljunk: németek, oroszok, németek, amerikaiak... hagyjanak minket békén! :D ]
szerintem senki nem akarja megmondani mit csináljunk. csatlakoztunk egy közösséghez (volt róla népszavazás) a csatlakozást a többség helyeselte, ennyi. ma csak Orbán akarja megmondani, hogy ki mit csináljon. az ócska dumáját van aki kajolja, van aki nem, van aki hisz neki, van aki nem. ennyi! egyébként a kutya nem akar ide (már mint a szittya magyar közösségbe) jönni, innen bizony mennek az emberek, mint 56-ban.
 
Nem.
Semmiért sem vagyok hajlandó szégyelni sem az országomat, sem pedig a magyarságomat.

Komolyan azt mondjátok, azért kéne szégyellnünk magunkat, mert nem húzzuk meg magunkat a lábtörlőn, és ezért mélyen elítélnek bennünket?

Hahó!

dehogy kell magunkat szégyellni, Te se tedd. tegye az aki a sumákságot, a sunyiságot, az inkorrektséget, az illiberalizmust helyezi előtérbe.
 
Ha jol értem a cikk csak arrol szol, hogy per pillanat "kinos" magyarnak lenni mert magyarázkodnunk kell. (Erdekes szojáték, véletlen jött össze, ugy látszik már az öseink is voltak ilyen helyzetbe, "magyararázkodniuk" kelett igy lettünk "magyarok". :)
-

Vagyis úgy érted, meg kéne magyaráznunk a nagy, és fenedemokratikus országok üzletembereinek, hogy mérnem fogjunk be a szánkat, és kushadunk farokbehúzva, míg ők eldöntik mi lesz velünk?
Ez már aztán gyönyörű perspektíva.
Mehetünk a Marsra.
Nemhogy az agressziót kiírtjuk magunkból, ez már az életösztön kiírtása.
 
dehogy kell magunkat szégyellni, Te se tedd. tegye az aki a sumákságot, a sunyiságot, az inkorrektséget, az illiberalizmust helyezi előtérbe.

És tegye az is, aki beletörődött rendszerváltás után oly sok évig, hogy icipici mutigrász csak, és semmi beleszólása abba mi történik vele, a hazájával, a jövőjével.
Helyesbítek.
A sajátjával foglalkozott.
Az enyémmel, és az országéval nem.
 
P
Ha valaki kintről üzenget Szülőföldjének annak azt üzenem, jöjjön haza és tegyen róla, hogy más legyen. Nem kötelező Magyarnak lenni, vállalás kérdése.Keressen magának új hazát. Freinek nem okozahat hosszú távú problémát...Ha elmegy vihetne még egy jónéhányat magával.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Itt mindenki okkal vagy a nélkül Frei magyar mivoltához való hozzáállását kritizálja, holott alaposabban el kellene olvasni amit ír. Pl.:
Az európai uniós szerepünkkel kapcsolatban is egyre nehezebb védeni a "mundér becsületét". Egy üzletember például azt a kérdést tette fel: „mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe belepofázna... ...Pattogna és belepofázna, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán meghallgatják, és az ő vállalatába kiszervezett munkát előre kiszervezik?"
Az első mondatot még úgy, ahogy én is elfogadom - amennyiben a mundér a magyar álláspontot jelenti (bár őszintén szólva sok esetben nem egyértelmű, hogy mi a magyar álláspont lásd Ukrajna), de a következő mondatból két dolgot szűrtem le:
Frei még az életben nem foglalkozott részvénytársasági működéssel, nem ismeri annak a szabályait.
Frei még sohasem beszélt igazi részvénytársaság vezetőjével.
Hogy mire alapozom?
A részvényes minden - ismétlem minden - cégnél jogosult a részvényei arányában a cég életébe beleszólni. Igaz nem úgy, hogy ezt fesd pirosra, azt meg kékre, hanem az időszakonként rendezett közgyűléseken a szavazatával.
(Ha a tulajdonhányada elég nagy - általában 6% felett -, akkor bizony a napi életmenetbe is beleszólhat, mert igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tagot delegálhat.) Fura, hogy erről nem tud.
A másik egyetlen cégvezető sem beszél így a tulajdonosról egy külső .- főként újságíró előtt.
A végét meg igazán meg sem értettem (biztos kevés a fűrészpor hozzá a fejemben). a vállalatába kiszervezett munkát kiszervezik? Hogy jön ide az outsourcing?
Ha viszont költői, pontosabban írói túlzásokba esik, akkor azt jóval választékosabban és irodalmiasabban illene megfogalmazni. Én ezért kritizálnám elsősorban Freit.
 
Utoljára módosítva:
Itt mindenki okkal vagy a nélkül Frei magyar mivoltához való hozzáállását kritizálja, holott alaposabban el kellene olvasni amit ír. Pl.:

Az első mondatot még úgy, ahogy én is elfogadom - amennyiben a mundér a magyar álláspontot jelenti (bár őszintén szólva sok esetben nem egyértelmű, hogy mi a magyar álláspont lásd Ukrajna), de a következő mondatból két dolgot szűrtem le:
Frei még az életben nem foglalkozott részvénytársasági működéssel, nem ismeri annak a szabályait.
Frei még sohasem beszélt igazi részvénytársaság vezetőjével.
Hogy mire alapozom?
A részvényes minden - ismétlem minden - cégnél jogosult a részvényei arányában a cég életébe beleszólni. Igaz nem úgy, hogy ezt fesd pirosra, azt meg kékre, hanem az időszakonként rendezett közgyűléseken a szavazatával.
(Ha a tulajdonhányada elég nagy - általában 6% felett -, akkor bizony a napi életmenetbe is beleszólhat, mert igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tagot delegálhat.) Fura, hogy erről nem tud.
A másik egyetlen cégvezető sem beszél így a tulajdonosáról egy külső .- főként újságíró előtt.
A végét meg igazán meg sem értettem (biztos kevés a fűrészpor hozzá a fejemben). a vállalatába kiszervezett munkát kiszervezik? Hogy jön ide az outsourcing?
Ha viszont költői, pontosabban írói túlzásokba esik, akkor azt jóval választékosabban és irodalmiasabban illene megfogalmazni. Én ezért kritizálnám elsősorban Freit.

Én viszont azért kritizálom, hogy egyáltalán felmerült benne, hogy ez a beszélgetés a magyarokra nézve ciki.
 
Én viszont azért kritizálom, hogy egyáltalán felmerült benne, hogy ez a beszélgetés a magyarokra nézve ciki.
Elmehetünk ebbe az irányba is, de érdemes?
Frei, amikor Juszt megbuktatta az orosz maffiózós sztorival, háttérbe vonult, majd, ha jól emlékszem Monte Carloban vett magának egy lakást, ahol elvan, írogat.
A tüske tuti, hogy még benne van és most lehetősége nyílt a metropol újság rovatán kívül is megnyilvánulni.
Van olyan magyar, aki sértődöttségében évekig megszólalni sem volt hajlandó magyar nyelven…
Ettől még Magyarország ott van, ahol van, de, hogy ez hol van - na ez már képezheti vita tárgyát, amely vitában Frei véleménye csak egy, igaz íróként nyomósabb mint az átlagé.
Még csak hathatós kritikának sem jó, mert azon kívül, hogy itt tucatnyian lamentálunk rajta, semmit sem fog megváltoztatni.
Ha objektíven - azonban kívülálló szemmel - nézzük sorait, ami nem könnyű, mindjárt nem lesz akkora nyomatéka, legalábbis szerintem.
 
Teljesen igazad van, de nagyon nehéz kívülről, és objektívan szemlélni azt, hogy egy sértett ember ember odáig megy azért, hogy írjanak róla, hogy íróember létére még egy ekkora bakit is bevállal.
Még nagyobb baj, ha ettől bárki is úgy érzi, hogy néddmá, a Frei azt mondta, szégyellnünk kell magunkat, akko szégyelljük!
(sarkítok)
 
Utoljára módosítva:
Egy értelmes felnőtt (nem véletlen a két jelző) fel tudja a saját maga értékrendjét állítani.
Tudja, hogy miért van szégyenkezni valója és mire lehet büszke.
Hogy elvonatkoztassak:
Ha büszke vagyok a 13 magyar Nobel-díjasra, akkor fogadjam el, hogy egyikük-másikuk más etnikumhoz tartozott/tartozik. (Ugye az etnikum mint kifejezés nem csupán a romákhoz kapcsolódhat.)
Vagy a másik 13, az aradiak. Ha a hőseim, akkor vegyem tudomásul, hogy egyikük-másikuk még jóformán magyarul sem tudott (ráadásul nem is mind volt tábornok, de ettől még vértanúk).
Én legalábbis a teljesítmény alapján ítélek, persze hogy én vagy más mit ismer el teljesítménynek…
 
Ez így van.
És semmiképpen sem a magyarságomat fogom cikinek érezni, ha van egy Matuska Szilveszter, egy Gyurcsány Ferenc, egy Orbán Viktor, vagy egy akárki.
Végképp nem fogom cikinek érezni a magyarságomat, ha az országom vezetői megpróbálnak kiállni az érdekeiért az Unióban, Az USA-ban, vagy Moszkvában.
Bevallom, inkább büszke leszek rájuk.
Kétlem, hogy bárki meg tud arról győzni, hogy nem kell beleszólnunk a döntésekbe, kialakítani a nekünk megfelelő megoldásokat, csak elfogadni másokét. És ha ezt nem teszem, az szégyenteljes.
Mea culpa.
 
Szervusztok ,
Igaz nem akartam többet szolni ez ügyben ,de ezt engedjátak meg még nekem vénembernek ; itt Németországban alig hallok valamit az Szlovák , Román , Bulgár "Nemzeti Kisebbség" elnyomásáról , üldözéséröl . Pedig lehetne ott is eleget irni erröl csak ugye fura módon az ugynevezett parlamenti ellenzék is valószinüleg Kulturáltabb a saját hazaja irányában mint hogy a külföld elött besározza azt . Szomorú hamár csak ennyire tellik az "elitnek". Aztán meg ha a fentnevezett úrnak még vaj is van a fején akkor meg még szégyenteljesebb.:(
 
"Egy üzletember például azt a kérdést tette fel: „mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe belepofázna... ...Pattogna és belepofázna, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán meghallgatják, és az ő vállalatába kiszervezett munkát előre kiszervezik?""

brrrrr...
nem tudom ez milyen szövegkörnyezetbe hangzott e, de ha az EU-s részvételünkre: akkor ezek szerint mi csak egy szemétdomb és/vagy felvevő piac/ GMO termék piac / atom reaktortemető lennénk???? (lsd szemét dömping, silány termékek árusítása, GMO -s vetőmagok hazai erőltetése amerikai érdekeltsége, gyógyszeripar amerikai érdekeltsége...etc.)

Másrészt érdekes hozzáállás a nagy amerikai részről, ahol az egyenjogúságról, demokráciáról fröcsögnek.

Nem kedves Frei, nem az a ciki, hogy magyarok vagyunk, hanem inkább ez a hozzáállás ciki: mármint ez a fajta mentális elnyomás az amcsiktól. (a helyedben visszakérdeztem volna, hogy az őslakosoktól is megkérdezték ezt mielőtt lemészárolták volna, vagy akkor ez most mi? ugye elméletileg több őslakos volt, mint anno azon a bizonyos hajón a legénység. Akkor most ez hogy is van? Akkor ők miért is pattogtak és miért is mészárolták le? ez nem ciki?)
Már ne is haragudj ,de pont ez a mentalitás a ciki!Hogy nem mi vagyunk a hibásak,hanem valaki más! Jelen esetben az USA-mintha még mindig a nyolcvanas évek kommunista érájában élnénk -na ettől fordul fel a gyomrom . Talán az Amerikai Egyesült Államokhoz csatlakoztunk? A politikusaink meg szentek? Egyik sem! Szomorú hogy az embereket ennyire palira lehet venni magyarkodó propagandaszövegekkel,hogy nem látják a fától az erdőt .
Tehát ha megkérhetlek ne összeesküvés elméletek hagymázas teoriáit fröcsögd ,hanem inkább gondolkozz el mi is történik kis hazánkban .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére