Fura megbetegedések a kubai kanadai nagykövetségen

Eddig tizenhárom olyan ember lett rosszul, aki a kanadai havannai nagykövetségéhez kötődik, mindegyiküknél szokatlan tüneteket észleltek, közölte szerdán a kanadai külügyminisztérium. Kuba tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez.

A jelentések szerint az érintettek között Havannában dolgozó diplomaták, illetve nagykövetségi dolgozók családtagjai vannak, akik szédülésről, fejfájásról és koncentrációs nehézségekről számoltak be. Egyelőre nem sikerült azonosítani mi okozta a megbetegedéseket.

A tervek szerint vezető kormánytisztviselők fognak Kubába látogatni, hogy felmérjék, hogyan lehetne csökkenteni a kubai fővárosban dolgozó kanadai diplomáciai személyzetet érintő kockázatokat.


Áprilisban a kanadai kormány szigorításokat vezetett be a havannai nagykövetség esetében, hazahívták a képviseleten dolgozók családtagjait. A kubai kormány bírálta és indokolatlannak nevezte a lépést.

Hasonlóan rejtélyes esetekről egyébként 2016 óta érkeznek jelentések Kubában dolgozó amerikai diplomatáktól, akik hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak ellátásra az Egyesült Államokban. 2016 vége és 2017 augusztusa között a havannai amerikai nagykövetség 24 munkatársa panaszkodott fejfájásra és rosszullétre, valamint szenvedett enyhe agykárosodást vagy akár tartós, súlyos halláskárosodást. A nyomozás későbbi eredményei szerint a diplomaták által hallott hangok csak melléktermékei lehettek annak a jelenségnek, amely a károsodást okozta.

(MTI)
thinkstockphotos-880861236-800x450.jpg
 
Akár az is lehet hogy telepakolták magukat különféle gyógyszerekkel mert féltek hogy ott idegenben majd elkapnak valami nyavaját és a tünetek azok csak mellékhatások...
 
Öregszem , s már nem a régi a memoriám, de Déja vú érzésem van .. mintha ezt sokkal korábban ugyancsak Kubával kapcsolatban olvastam volna, de talán nem a kanadai követségről volt szó?
 
Nem hagyott nyugodni utána néztem..
Tavaly francia, januárban amerikai, júniusban japán követségen voltak megbetegedések hasonló tünetekkel..
Én itt a fórumon már írtam a Schumann hullámokról, arról is hogy a franciák és az oroszok infrahangokkal tengeralattjárók megsemmisítésén kísérleteztek de ezeket a kísérleteket nemzetközi tiltakozásra betiltották..
Bár már Tesla is ismerte a ma Schumann hullámoknak nevezett sugárzást, megdöbbentő hogy a névadó általi kimutatásuk hasonló tünetek, mint amelyet a különböző követségek lakói produkáltak, segítségével történt. Ugyanis egy németországi Kutatóintézetben a dolgozók hasonló tünetekről számoltak be s mikor pedig hosszabban távol voltak az intézettől a panaszok megszűntek... Egyébként a 6 Hz halálos frekvenci, erre alapozzák a Bermuda rejtély egyik magyarázatát is...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére