Fura tétel az év végi pénzosztásban: termálvizes lórehabilitációs központ Kisvárdán

Minderre 2,2 milliárd forintot költenek a magyar adófizetők.

Komoly osztogatásba kezdett a kormány az év utolsó napjaiban. Mint azt megírtuk, milliárdokat kapnak például különböző egyházak, újabb 37 milliárd forintot pumpálnak a fociba és a stadionokba, de végre jutott pénz a fogorvosoknak beígért milliókra és a Magyar Művészeti Akadémia-elnök zenekarának is, ahogy a tiszai raftingpálya előkészítésére is.

A Magyar Nemzet viszont kiszúrta azt is, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter városa, Kisvárda nemcsak 700 milliót kapott a fociakadémiája fejlesztéseire, de

közép-európai lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ kialakítása Kisvárdában

címszóval a Magyar Lovassport Szövetség is 2,2 milliárd forintot kap.

lovak.jpg
 
Jó a paciknak:)
Kár, hogy ugyanennyi nem jut az emberek rehabilitációjára és a költést megint a húsosfazék mellett ülők kapják.
 
Sajnos teljesen laikus vagyok lóügyekben, csak annyit tudok, hogy elöl harap, hátul rúg, meg hogy iszonyú sokba kerül a lótartás, versenyeztetés, stb. Emiatt gondolom, hogy maradhatna piaci alapú az egész, ahogy eddig. Ha és amennyiben megéri a verseny-, tenyész-, akármilyen lovakat termálvizes vízitornában részesíteni, akkor rajta, hajrá...magánpénzből. Bármiféle lórehabilitációs központ állami támogatását addig nem tudom elfogadni, amíg az embereknek sokba kerül még az OEP-támogatott vízitorna, gyógyfürdő, súlyfürdő, stb. is.
 
Azt gondolom nem ennyit, hanem többet kellene áldozni a közpénzekből a lósport, a lovassportok támogatására. A lovasterápia mérhető eredményei önmagában alátámasztják ezt... A magyar lovassport eredményei messze kiemelkednek a többi sportág teljesítményei közül... Ráadásul a Szövetség vezetése mindent megtesz, hogy a magyar lovasoktatás, terapeuta képzés világszínvonalú, egyetemi szintű legyen... A lósport rendkívül költséges sport.. Ahhoz hogy többen megengedhessék maguknak mélyebben zsebbe kellene nyúlnia az államnak. A footbal meccseken akkor lesz látogató, ha nem a focisták, hanem a nézők kapnak fizetést, s még így is lesz aki még kevesli majd az áldozatáért kapott pénzt... Remélhetőleg a következő miniszterelnök lovagol....Igen és ugyanúgy támogatni kellene, mint a gyógytornát, súlyfürdőt, etc.
Csak azt nem értem , miért Kisvárdán?...
 
Prominor!
Az mindegy, hogy Kisvárdán vagy vagy Ohat-Pusztakócson...Sőt, ha azt veszed alapul, legalább az eldugott szegényebb régióra is rátereli egy kicsit a figyelmet(teszem azt ha külföldi országokból is ide hoznák rehab.-ra a lovakat) .Nem minden Bp.-re vagy Győrbe kell. (Talán érted mire gondolok...)
A therápiás lovakról én is hallottam sérült gyermekek gyógykezelése kapcsán és valóban szuperlatívuszokban beszélnek az eredményelről-de azt is gondolom, nem ezeknek a lovaknak kell a thermál víz, hanem a "szétedzett",trenírozott lovaknak.
Tőlük sem sajnálom, bár megértem azokat is akik inkább humán célra hasznosítanák a gyógyvizes fürdőt.
Azonban mindenképpen egyetértek azokkal akik a focival állítják ellentétbe.;)
 
Mondjuk én azt nem gondoltam végig, meg egyébként talán nem is lényeges, hogy a lovassporton belül miként használják fel a pénzt, egyszerűen csak azt gondolom a magyar lósport a világ élvonalában van, s ahhoz hogy ott is maradjon, mind a lehetséges utánpótlást, mind a lovakat és a sportolókat jelentősebben támogatni kellene...
Persze igazad van, hogy az egész országnak egyenletesen kell fejlődni, de itt egy speciális dolgot hoznának létre arányában nem kevés pénzből. S talán nem tévedek, ha azt gondolom nem Ukrajnából, Romániából( na meg a Nyírségből) fogják a megépült centrum szolgáltatásait igénybe venni.. Az ország közepén azért számos olyan hely van ami könnyen megközelíthető, nagyobb hagyománya van a lovassport szempontjából(ismert) ráadásul számos olyan dologgal eleve rendelkezik, mint amit Kisvárdán ebből a pénzből kell majd megcsinálni.... Így másra is futná esetleg ebből...
 
ha esetleg azt is figyelembe vennénk, hogy aki tud áldozni arra, hogy Ausztriából, Németországból elhozzon egy lovat ilyen rehab.-s központba, annak a 100-150 km plussz meg se kottyan...
(talán nem veszed túlzásnak ha valami hasonló jutott eszembe mint amit a Holdra szálláskor kijelentettek-csak más kontexusban...)
Hidd el nekem, nagyon kell minden fejlesztés ennek a régiónak. Az autópályával legalább az elérhetőség is könnyebb.
 
a magyar lósport a világ élvonalában van
nnnna ez azeeee jo eros tulzas a volt az inkabb a valos megallapitas
a lotartas az mindig is uri passzio volt
namost hogy az urak lovai allamilag finanszirozott rehabilitacios medenceben gyogyulgassanak
azt hivd annak ami -----
mi nem vagyunk csorok a lotartasunk valoban a vilag elmezonyeben
DE a mi allamunk nem engedheti meg az ilyen uri passziot
 
ha esetleg azt is figyelembe vennénk, hogy aki tud áldozni arra, hogy Ausztriából, Németországból elhozzon egy lovat ilyen rehab.-s központba, annak a 100-150 km plussz meg se kottyan...
(talán nem veszed túlzásnak ha valami hasonló jutott eszembe mint amit a Holdra szálláskor kijelentettek-csak más kontexusban...)
Hidd el nekem, nagyon kell minden fejlesztés ennek a régiónak. Az autópályával legalább az elérhetőség is könnyebb.
Ez igaz, hogy minden fejlesztés jól jön, de talán ha egy település focira is kap 700 millió , meg rehab centrumra is, akkor ezt a mai Magyarországon nem fejlesztésnek hívják.. Más lenne ha a szeszfőzde kapja meg ezt a 3 milliárdot, s az új csomagolás technika meg a kiugró export, meg az alapanyag felvásárlás valós fejlődést eredményezne, vagy autóutat építenének belőle, etc.. De így ez a semmire van, a semmi közepén...
 
Utoljára módosítva:
Azért azt halkan megjegyezném: ha befolyásos ember lennék, nekem is hazahúzna egy kicsit a szívem...(ha nem is "felcsúti" mértékben.
 
Ez igaz, hogy minden fejlesztés jól jön, de talán ha egy település focira is kap 700 millió , meg rehab centrumra is akkor ezt nem a mai Magyarországon nem fejlesztésnek hívják.. Más lenne ha a szeszfőzde kapja meg ezt a 3 milliárdot, s az új csomagolás technika meg a kiugró export meg az alapanyag felvásárlás valós fejlődést eredményezne, vagy autóuta építenének belőle, etc.. De így ez a semmire van, a semmi közepén...
Állj meg! Ne keverjünk. Most a lovakról és a thermálvízről volt szó elsősorban.
A cikken belül megjelent egy másik tartalmi hír is ami a focihoz kapcsolódik.Abban szinte mindannyian !! egyetértünk, hogy a "férfialsóberendezés" már tele van ezzel...
 
Azért azt halkan megjegyezném: ha befolyásos ember lennék, nekem is hazahúzna egy kicsit a szívem...(ha nem is "felcsúti" mértékben.
egy befolyasos ember aki HA valamit is ad magara
kinosan vigyazz arra ,hogy semmikepp sem tudjak a reszlehajlo -corrupt jelzovel illetni
az ha felcsuti akkor felcsutot a magan befeketetokkel es nem az allami penzekkel emeli
ambar azeeeee elmondom ez a felcsut a szocialista multbol hozott magaval annyit
hogy vidaman magas szinvonalat produkalt a fovaros kozeleben
szamtalan kekveru hozzasegitette
ez az orbanfigura csak lealacsonyitotta
 
A lótartás és a lovassport bár szorosan összefügg, de talán nem kellene összekeverni...
Szerinted hol szántanak még lóval? Esetleg fuvaroznak? Erdélyben láttam, de hogy azokból a lovakból sosem lesz versenyparipa az is biztos,mint ahogy az is, hogy azok nem fogják sajgó ízületeiket Kisvárdán meg sehol sem áztatni...legfeljebb az esőben.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére