Gázoló támadót vettek őrizetbe Kanadában

Elgázolt, majd megkéselt egy rendőrt egy férfi a kanadai Edmontonban. Tette után elmenekült, majd autós üldözést követően elfogták – közölte vasárnap a kanadai rendőrség, amely terrortámadásként kezeli az ügyet.

A bűncselekmény a helyi stadionnál kezdődött, ahol a 30 éves gyanúsított nekihajtott egy rendőrnek, aki öt métert repült, majd késsel támadt rá, de végül gyalog elmenekült. A megtámadott rendőrt kórházba vitték, sérülései nem voltak életveszélyesek. Az autóban megtalálták az Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlaját.

Az elkövető után hajtóvadászat indult. Egy közúti ellenőrzésnél kiderült, hogy az igazoltatott jármű, egy költöztető kamion sofőrjének neve hasonlított a rendőrt elgázoló autó tulajdonosának nevére. Ekkor a sofőr a gázba taposott, a rendőrök pedig üldözni kezdték. A teherautó négy embert elgázolt, sérüléseik súlyosságáról a rendőrség nem adott tájékoztatást. A teherautó végül felborult, és a férfit őrizetbe vették.

A rendőrség úgy véli, hogy a két eset összefügg, terrortámadásként kezelik az ügyet. Rod Knecht edmontoni rendőrfőnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a gyanúsított nem ismeretlen a hatóság előtt, de személyazonosságát nem hozta nyilvánosságra.

000_T01NL_896_504_1506879457_focuspoint_926x504.jpg
 
Somaliai menekultet jatszo illeto a tamado.
Terrorizmuskent kezelik itt Kandaban az ugyet.
Abduhali Hasan Sharif a neve.
A rendorsegi listen volt akit figyeltek....Ugy tunik Ennyire futja..
Trudeau hozta be minket gyilkolhat az utcan.
Kocsijaban ISIS zaszlot talaltak....
Csak egy muszlim a sok közül .
 
Érdekes a cime a cikknek....Gazolo tamado...
Minden ujsag Kanadaban terror tamadasnak nevezi a focimBen
Gyuloletnek nincs helye Kanadaban mondja az EdmontonI polgarmester. ...
Mi a megoldas Bojana?
 
Utoljára módosítva:
A Kanada ezek után felállít egy Iszlamizmus és Exrtémizmus ügyek elnevezésű rendőrségi egységet és elkezdi üldözni a bűnt. Aztán majd sok-sok közvetlen tapasztalatot szereznek arról, hogy a mi a különbség az angolszász törvény és a saria törvény között és hogy az előbbit a fanatikus iszlám hívő miért részesíti előnybe az utóbbival szemben. Arról pedig senki se álmodjon, hogy Kanada beszünteti a befogadásokat, mert egyik állam vezetése sem csinál kacsafeneket a szájából és inkább erőlködik tovább emberi és anyagi áldozatot nem kímélve.
Kábé ez a jövő.
 
a gyanúsított nem ismeretlen a hatóság előtt,
Mit tud kezdeni a hatóság a számára ismerős emberrel ahhoz, hogy megakadályozza a hasonló támadásokat? Megtiltja, hogy autót vezessen? Megtiltja a kenyérvágó kés birtoklását? Mégis mi a csudát lehet kezdeni a háborúnak ezekkel a módszereivel, ha ragaszkodunk az elkövetők és a potenciális elkövetők "emberi jogai"hoz? Meg ahhoz a feltételezéshez, hogy szegények menekülnek a terror elől.
 
Utoljára módosítva:
Erdekes, hogy mit össze nem szöttök minden esetböl. Olvassátok el mégegyszer mi történt:
-
A rendörség a forgalmat tereli Edmontonban egy focomecs végén
Egy auto beleszaladt egy ott állo rendörautoba
A karambolt okozo egy késsel védekezik az öt elöállitani akro rendörök ellen
Az egyik rendör könyü sérülést szenved, a tettes gyalog elszalad
Két orával késöbb a rendörség ellenörizni akar egy Pick-up autot
Ezt egy hajtovadászat követi, a gyorshajto felszalad a járdára
Négy gyalogos megsebesül
Az auto felborul, a rendörség elfogja az autovezetöt
-
Számoljuk össze hány autovezetö nem áll meg a rendörség felhivására?
Hány cserbenhagyásos gázolás van, naponta, évente?

-
A vallásos emberek 30,1 %-a muszlem a világon, tehát semmi meglepö nincsen abban, hogy a közlekedési kihágásokban is minden harmadik egy muszlem lehet.

En gyakran látok a TV-ben müsort amiben a rendörség gyorshajtokat, betöröket... üldöz az utakon. Amerikában van több TV-ado ami kifejezetten autos-hajtovadászattal foglalkozik. A vallási megoszlás nem játszib benne szerepet.
-
Ami nem tetszik nekem, hogy rasszista következtetéseket vontok le.
 
Mit tud kezdeni a hatóság a számára ismerős emberrel ahhoz, hogy megakadályozza a hasonló támadásokat? Megtiltja, hogy autót vezessen? Megtiltja a kenyérvágó kés birtoklását? Mégis mi a csudát lehet kezdeni a háborúnak ezekkel a módszereivel, ha ragaszkodunk az elkövetők és a potenciális elkövetők "emberi jogai"hoz? Meg ahhoz a feltételezéshez, hogy szegények menekülnek a terror elől.
A javaslatom az, hogy az ilyen "kérdéses" menekülteknek Canada biztosítson ingyen szállást Észak-Nunavut térségében, ahol kaphatnak ingyen halászati, vadászati engedélyt is. Ott hamar elmosódnak a síta-szunnita-keresztény-izraelita ellentétek...
 
A javaslatom az, hogy az ilyen "kérdéses" menekülteknek Canada biztosítson ingyen szállást Észak-Nunavut térségében,
ahol kaphatnak ingyen halászati, vadászati engedélyt is. Ott hamar elmosódnak a síta-szunnita-keresztény-izraelita ellentétek...
majd HA bemutattad az indian kartyadat
 
A javaslatom az, hogy az ilyen "kérdéses" menekülteknek Canada biztosítson ingyen szállást Észak-Nunavut térségében, ahol kaphatnak ingyen halászati, vadászati engedélyt is. Ott hamar elmosódnak a síta-szunnita-keresztény-izraelita ellentétek...
Indiánok ezt már "eljátszották" egyszer... a fehér emberrel.
 
:D Szerintem szimplan csak provokalsz mert ep elmevel nem lehet ilyet...

Aranyos Pittikém,

látogassál már erre az oldalra "Terrorism in the United States", és nézd meg hány terrorcsapás történ az USA-ban?
Szeretném ha nem lennél vak az egyik szemedre. Az orvosok nagyon veszélyesen élnek az abortusz-terroristák miatt.
Ök a "Mi Urunk Jézus Chrisztus" nevében ölik meg azt aki megállit egy sejtosztodást.
-
555px-Terrorist_incidents_map_of_the_United_States_1970-2015.svg.png

-
 
Aranyos Pittikém,

látogassál már erre az oldalra "Terrorism in the United States", és nézd meg hány terrorcsapás történ az USA-ban?
Szeretném ha nem lennél vak az egyik szemedre. Az orvosok nagyon veszélyesen élnek az abortusz-terroristák miatt.
Ök a "Mi Urunk Jézus Chrisztus" nevében ölik meg azt aki megállit egy sejtosztodást.
-
555px-Terrorist_incidents_map_of_the_United_States_1970-2015.svg.png

-
Ez nem tudom hogy jon ahoz a kifacsarodott, tenyeket elferdito hozzaszolasodhoz az edmontoni tamadas kapcsan.
Tudd meg tolem, hogy rakban es szivinfarktusban tobben halnak meg mint terror tamadas okan.
 
Jah,a Westminster hídon meghibásodott egy autó kormányszerkezete,felhajtott a járdára sajnálatos balesetet okozva.Majd a sofőr megéhezett,bicskával falatozva nekiesett véletlenül egy arra lődörgő rendőrnek,aki belehalt ebbe a tízóraiba.Társa túlreagálta az egészet és lelőtte szegény nemangolt.Sajnos egyre több az ilyen félreértett incidens.
Számoljuk csak össze,hány autó hibásodik meg naponta a világon?Hány rendőr van Angliában?Hányan sétálgatnak hidakon? Hát ahhoz képest...
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére