Gazdasági lehet, illegális nem. Mi az?

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
szervusz Ernoe ,
nagyon örültem , hogy feltetted ezt a Lichtenhageni videot és megemlitetted azt az NSU által meggyilkolt 10 Török-Görög származásu személyt is . Igen ám csak sajnos elfelejtetted emliteni , hogy nagyrésze a Lichtenhagai személyeknek nem csak NDK-s volt hanem a Demokratikus Nyugatról átjött aljadék akik ezt megszervezték ! Valamint azzok a Nyugatról áthelyezett Rendörségi vezetök , poitikusok akik semmit nem tettek meg akkor hogy ez ne élezödjön ugy ki !!! Talán emlékszel arra a Schilly nevü belügyminisztere aki kijellentette , hogy a Törk Maffia gyilkolja az embereket és nem a Neonácik . Hogy a szerencsétlen hozzátartozokat Gestápo modon még Törökországban is hajkurászták !!! Ezt miért nem emlited ? Vagy azt hogy a Neonáci szervezetek majd minden vezetöségi tagja "Tégla" vagyis a belsöelháritás embere :(. Látod itt kezdödik a baj , a félrevezetés . Erröl majd ugy 8-10 év mulva tesz emlitás az itteni "Népszava"
Kedves Gyula
-
A többezer ember aki tapsolt, bujtogatta az idegenekre vadászokat, az helybeli lakos volt. A négy orgyilkos innen származo orientálodás nélküli kamasz volt.
-
Ne a Schillyre orroljál, a nyugati világ nem ismert eddig ilyen taktikát, hogy titokba elteszünk valakit lábalol. A korábbi terroristák mindig büszkélkedtek a tetteikkel.
-
Természetesen nem azt akarom mondani, hogy az idegengyülölö, rasszista gondolkodás egy kelet-német adottság, Sollingen nem keleten van. Engem csak az lep meg, hogy emberek akik nemrég még maguk is menekültnek számitottak egy terrorrendszerböl ma kövel dobálják meg a nállunk védelmet keresöket.
-
Már megbocsájs de ugy látom, egy demokratikus gondolkodásra még te sem tettél szert mind a többi Pegida-követö. Allandoan "Lügenpresse" amit hallok tölled, egy Göbbelstöl származo vokabulár.
-
Aki nem ismerné a Pegida rövidités eredetét: "Patriotische Europäer gegen Islamisierung des Abendlande"
-
A Pegida demonstrátiok a Párizsi merénylet elött kezdödtek, kiindulva egy városbol ahol 0,2% mohamedán él. Ehez képest Budapest a fürdöivel és kávéházaival igazi Mekkának számit.
-

-
Amit te állitasz annak egy karikaturával, egy vonással, egy kabaréval ellent lehet mondani mert olyan átlátszoan téves. Ne gondold, hogy a státuszodnak jot tesz ha a szélsöjobboldallal örjöngsz, a szemükbe maradsz aki voltál egy bevándorlo, a tiszteségesek meg megfognak vetni.
-
Sok magyar azzal probálja magát anbiedern (benyalni) a németeknél, hogy eldicsekszik vele, hogy mi voltunk Hitler utolso csatlosa. Hát ez a legtöbb német szemében nem elöny. Enyit már megtanulhattál volna.
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Ernoe ,
Már a multkor mondtam , hogy olvasd el az álltaluk követelt 19 pontott mert azt mind elhallgatjátok és csak a demagog anti Iszlám szöveggel jöttök!Ha már személyeskedsz akkor már gondolom nagyon késö , vagy ezt tanultad a Katolikus iskoládba pöstön ?? Te nagy demokrata ! Tudod mit is mondot Voltaire , mégha nem is tetszik véleményed akkor is kiállok , hogy szabadon nyilvánithassad . Látom már ez nem járja . Aztán a Lügen presse az nem Göbbelsz meg hasonló találmány csak Ti új demokratának nevezett személyek nyulnak mindig ahhoz . Azt még a "Bismarki" idökböl származik . Miért nem informálod az olvasokat ki és mi a Bertelsmann Ag. ki az a Mohn család ?? Nem hazudik a Média ?? Akkor hogy a fenébe történhet meg az , hogy állitolag összetévesztik ki lött Mariupolban ?? Aztán hónapok után öt percben késö éjjel korrigálják , ja mivan az MH17 repülögéppel , hol van a nagy testvér bizonyitéka . Hol van a kinzásokról való CIA jellentés , mivan a TTIP-vel ????? Miért nincsen az igazság megirva a Görög helyzetröl ?? Hogy a sok milliárd "segély" csak a Bankok és azzok érdekeltjeit menntette meg , miért nem mondják meg hogy a Trojka követelte a szociális megszoritásokat . Miért nem pellengérezi ki a Nyugati korrupciót ? Az lehet , hogy sokan azzal nyalnak hogy mivoltunk Hitler utolsó csatlósa , de még a mai napig nem szabad otthon az ÁVO ellen hangosan eljárni . Pont ugy mint a régi elvtársak ellensem , na erröl miért nem beszélsz ???
Meséld márr légyszives itt el a többieknek , hogy ki is az a Pastör úr aki valahol Meck-pomban NPD fönök ?! Ugye az egy Nyugatról átjött tanár , pont ugy mint sok más is . Magam csak sajnálni tudlak , de megkérlek ha lehet probáld meg a személyeskedésed már abbahagyni vagy ez jellemzö reád és barátaidra , valószinüleg . Az meg szemedszedett mellébeszélés , hogy a Nyugat nem ismert ilyent , hogy titokban elteszünk valakit láb alol . Még a végén berossálok . Meséld már el hányszor probálta meg a nyugat Castrot eltenni lábalol , titokban ?? Hány véretlen halálos balesett történt ? vagy repülögép zuhant le mert azt kivánták az érdekek . Na látod itt kezdödik az "ámitás" mert Ti többen vagytok , mert Ti vagytok az elit ?? :rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog: Mert ti fizetittek az ugynevezett NGO-kat akik "segitik" a demokráciját .
Ps. megvan a különbejáratu véleményem azzokról a személyekröl akik a másikat lenácizzák meg antiszemitának titilálják , mert megmerik mondani , hogy Izraelnek atombombája van és kritizálni merik Izrael politikáját .
Ja hamár a Pegidáról keressel Szatirát akkor kérlek tegyél már fel az Anstalt-tól azt ahol a Médiák szerepét a különbözö Nyugati "demokrátikus" szerveknél emlitik meg mint Herr Joffét . Vagy azt nem szabad ? Az nem passzol a sémádba ?? Mivan a TTIP-vel ?? Eladjátok Europát egy tál lencséért . :hurra::hurra::hurra:
 
Utoljára módosítva:

ratalics

Fura egy világ lehet, amiben te élsz. Tényleg tipikus "lügenpresszézés" amit csinálsz, szinte mindig - még ha abban igazad is van, hogy nem Göbbels találta fel a módszert (ellenben tökélyre fejlesztette). Meg még persze abban is igazad van, hogy a "Nyugat" bizonyos országai is hajtottak végre piszkos szándékú törvénytelen titkos műveleteket, közte merényleteket, merényletkísérleteket, amiket nem szabadott volna. Mindez nem mentesíti, hogy rendszeresen monomániásan hajtod a magadét, függetlenül attól, hogy van-e igazságmagva amit mondasz vagy nincs. Érdekes munka lenne pontról pontra végigmenni az eszmefuttatásaidon, ezen a mostanin is, de csak a legfeltűnőbbekről egy-két szót.
A személyeskedést te műveled folyton.
Miért jössz Voltaire-rel, belédfojtotta valaki a szót?
A PEGIDA, bármiféle mellébeszélő 19 pontja ellenére manifeszt náci szervezet, a neve is náci, a tevékenysége is náci. Lásd még Magyar Gárda és a parlagfűirtás.
A lügenpresszézők persze hogy tudnak példákat, eseteket találni arra, hogy a demokratikus média hazugságot követ el, elhallgat, elferdít. A demokratikus médiában ezek szégyenlendő üldözendő kivételek. A lügenpresszéző média pedig eleve a hazug, rémhírterjesztő propagandára épít, az a fő eszköze az I. világháború, de legfőképpen Göbbels óta, és most éppen a PEGIDA révén is, meg a Jobbik révén is, meg a kurucinfók révén is, meg a... Mindazonáltal, amely példákkal előállsz a lügenpresszézésben, azok zöme egyszerű kitaláció, koholmány...
A görög válságért a görögök a hibásak, ők éltek kétszer akkora lábon évtizedek óta, mint amekkorára tellett volna nekik. A nagylábon élés pedig köszönhető volt annak, hogy szemérmetlenül kihasználták a két, egymást váltogató feudális vezető család feudális uralmára építő állam és társadalom zsarolhatóságát, feudális hűbéri osztogatásait. A görögöket megmenteni igyekvő támogatások és hitelátcsoportosítások a görögöket mentik meg, ha hagyják magukat megmenteni, és nem folyton a kenyeret adó kezet harapdálják. A görögöknek agyukra ment a (megalapozatlan) jólét.
Hogy itthon ne szabadna az ÁVO (és a "régi elvtársak") ellen "hangosan eljárni", az egyelőre égbekiáltó hülyeség, bár tény, hogy a FIDESZ alatt végzetesen eldiktaturizálódott hatalom valóban egyre inkább az ÁVO-t idéző módszereket alkalmaz.
Nyilvánvalóan nem azokat nácizzák le, akik bírálni merik Izrael politikáját, hanem legfeljebb azokat, akik náci szándékoktól vezettetve mesélnek féligazságokat és egészhazugságokat a Közel-Kelet egyetlen demokráciaközeli országáról, rendszeresen feldicsérve a térség vérnösző vallási fundamentalista vagy világi diktatúráit, amelyek több nagyságrenddel rosszabbak, mint az Izrael részéről tapasztalható - helyenként valóban bicskanyitogató - visszásságok. Az Izrael részéről tapasztalható visszásságok pedig jelentős részt amiatt vannak, hogy nekik is kissé agyukra ment, hogy a kétezer éves üldözöttség után végre újra saját államot kapva (nemzetközi egyezmények révén), a környező vérnösző arab és perzsa világi és vallási diktatúrák Izraelt eleve megsemmisítendőnek ítélték, és több háborút is indítottak a megsemmisítése érdekében, és folyamatosan merényletekkel is vegzálják a megsemmisítése érdekében.
Mi van a TTIP-vel?
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusz Ernoe ,
Már a multkor mondtam , hogy olvasd el az álltaluk követelt 19 pontott mert azt mind elhallgatjátok és csak a demagog anti Iszlám szöveggel jöttök!Ha már személyeskedsz akkor már gondolom nagyon késö , vagy ezt tanultad a Katolikus iskoládba pöstön ?? Te nagy demokrata ! Tudod mit is mondot Voltaire , mégha nem is tetszik véleményed akkor is kiállok , hogy szabadon nyilvánithassad . Látom már ez nem járja . Aztán a Lügen presse az nem Göbbelsz meg hasonló találmány csak Ti új demokratának nevezett személyek nyulnak mindig ahhoz . Azt még a "Bismarki" idökböl származik . Miért nem informálod az olvasokat ki és mi a Bertelsmann Ag. ki az a Mohn család ?? Nem hazudik a Média ?? Akkor hogy a fenébe történhet meg az , hogy állitolag összetévesztik ki lött Mariupolban ?? Aztán hónapok után öt percben késö éjjel korrigálják , ja mivan az MH17 repülögéppel , hol van a nagy testvér bizonyitéka . Hol van a kinzásokról való CIA jellentés , mivan a TTIP-vel ????? Miért nincsen az igazság megirva a Görög helyzetröl ?? Hogy a sok milliárd "segély" csak a Bankok és azzok érdekeltjeit menntette meg , miért nem mondják meg hogy a Trojka követelte a szociális megszoritásokat . Miért nem pellengérezi ki a Nyugati korrupciót ? Az lehet , hogy sokan azzal nyalnak hogy mivoltunk Hitler utolsó csatlósa , de még a mai napig nem szabad otthon az ÁVO ellen hangosan eljárni . Pont ugy mint a régi elvtársak ellensem , na erröl miért nem beszélsz ???
Meséld márr légyszives itt el a többieknek , hogy ki is az a Pastör úr aki valahol Meck-pomban NPD fönök ?! Ugye az egy Nyugatról átjött tanár , pont ugy mint sok más is . Magam csak sajnálni tudlak , de megkérlek ha lehet probáld meg a személyeskedésed már abbahagyni vagy ez jellemzö reád és barátaidra , valószinüleg . Az meg szemedszedett mellébeszélés , hogy a Nyugat nem ismert ilyent , hogy titokban elteszünk valakit láb alol . Még a végén berossálok . Meséld már el hányszor probálta meg a nyugat Castrot eltenni lábalol , titokban ?? Hány véretlen halálos balesett történt ? vagy repülögép zuhant le mert azt kivánták az érdekek . Na látod itt kezdödik az "ámitás" mert Ti többen vagytok , mert Ti vagytok az elit ?? :rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog: Mert ti fizetittek az ugynevezett NGO-kat akik "segitik" a demokráciját .
Ps. megvan a különbejáratu véleményem azzokról a személyekröl akik a másikat lenácizzák meg antiszemitának titilálják , mert megmerik mondani , hogy Izraelnek atombombája van és kritizálni merik Izrael politikáját .
Ja hamár a Pegidáról keressel Szatirát akkor kérlek tegyél már fel az Anstalt-tól azt ahol a Médiák szerepét a különbözö Nyugati "demokrátikus" szerveknél emlitik meg mint Herr Joffét . Vagy azt nem szabad ? Az nem passzol a sémádba ?? Mivan a TTIP-vel ?? Eladjátok Europát egy tál lencséért . :hurra::hurra::hurra:
Kedves Kágyula
-
Nem akarom kétségbe vonni, hogy a tüntetöknek ne lennének problémáik de számold már össze a sok elégedetlenséget amit magad felsoroltál, menyinek van ebböl köze az izlámhoz?
-

Van egy Youtube film amin másfél orán keresztül nézheted milyen plakátokkal vonulnak a pegida felvonulok. Mi köze a "GEZ eltörlésének" az izlámhoz? Az Izlám az egy vallás ha nem tudnád, ugy mind a judaizmus vagy kereszténység. Nem az izlám miatt kell rádio és TV adot fizetnünk. :(
-
A protestálok azért nevezik magukat "patriotának" mert "nacionál-szocializmus" már volt, arrol tudjuk hova vezet.
-
Az sem titok, hogy a "gegen islamisierung" mögött pauschál "minden külföldi ellen" áll, csak hát "außländerezni" az nem sikk Németországban. Figyeld csak meg, hogy legalább tizszer anyian vesznek részt az ellentüntetésen mind a Pegida melett.
-
Nem értem, hogy ha a kriminalis bevándorlok ellen tüntet valaki akkor miért kell hozzá egy belföldi bünözöt az élre állitani? A Pegida vezetöje egy sulyos betörés és lopás miatt elitélt többszörösen büntett elöéletü férfi aki éppen a felfüggesztett szabadságvesztését élvezi szabadlábon. Micsoda blamage, hogy a "mozgalom" vezetöje állandoan farsangot tart egy jolismert kosztümben.
-
Egy nagyfoku beképzeltség amikor egy maroknyi embersereg kimegy az utcára, és a tizszer anyi ellentüntetö jelenlétében azt üvölti "Wir sind das Volk?" Ilyenkor arra gondolok, hogy a P akár "Pöbelt" is jelenthetne a nevükben.
-

-
Megértem kedves gyula, hogy méreg van a gyomrodba de muszály ilyen társaságban keresni az orvosságot hozzá? Nem akarok itt terhelo videokat betenni, maradjunk inkább a karikaturánál.
-

-
PEDIGA = "Europai patrioták a keresztény világ izlámositása ellen"
-
Nevetnem kell, hogy egy ilyen mozgalom indul el egy országbol ahol az ország elsö embere (präsident) egy keresztény pap, a kormány vezetöje kanzler egy pap-lánya, a Hitler-Vatikán pakt ota az egyház feszesen üll a nyeregbe, az állam hajtja be az adot a dolgozoktol.
-
Hagy hosszabbitsam meg a listát azzal, hogy a két pápábol az idörangot és a piros cipöt viselö ugyancsak német, tehát semmi ok az aggodalomra. ;)
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Engedjétek meg, hogy a kágyula kedvéért betegyem még ezt a humoristát, aki nagyon jol összefoglallja a "gazdasági menekültekkel" érvelö pegida lényegét.
-

-
A pegida volt vezetöje szidja a menekülteket, holott ö is az volt nemrég anélkül, hogy Außländer lett volna. Ö a német rendörség elött menekült Délafrikába. Nekem nagyon tetszik a jelenet ahol a humorista a pegida volt vezetöjét idézi:
-
"A karácsonyi-vásárt ma Berlinben "téli-vásárnak" nevezik ... ha igy megy, nem fog sokáig tartani és elfog tünni a Mikulás."
-
"Most legyen nagyon erös" mondja a humorista halkan "Mikulás valojában nincs is" :( "Az önök álltal kitalált ellenségek anyira reálisak mind a Mikulás, és nem más mind egy rosszul leplezett raszizmus."
-
"Az igazi kérdés az, hogy ha a világunkat csak ugy tudjuk megvédeni, hogy embergyülölö gondolatokat cipelünk magunkba, akkor mi a fene az amit megkell védeni? ;)
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Bennem valahogy az vetődött fel, hogy Németország valami olyan korszakon megy keresztül, mint a korai USA csak itt a bevándorlók kvalifikáltsága és származási helye jóval korlátozottabb, mint anno és persze itt egy másik közösség (EU) tényezői is közrejátszanak.
 
Illetve az USA most megint ilyen helyzetben van, még erősebben is, mint Németország. A döntően angolszász uralomba most nagyon belezavar a latin-amerikából jövő tömeges legális-illegális bevándorlás, a spanyol nyelv, a latin-amerikai kultúra. A WASP Amerikának most meg kell tanulnia "latinamerikaiul" és viszont.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Falmingo
-
A pegida-demonstrátio abbol áll, hogy 10-15 ezer ember lödörög egy városban, ki mit keres ott nem lehet tudni. Ennél sokkal több ember van minden másodosztályu focimecsen, egy "mozgalomrol" beszélni nevetséges.
-
Bármelyik város lazán tizszer anyi ellentüntetöt képes az utcára hivni mind az Izlámellenes Patrioták. Ha egy német focicsapatot a hétvégén enyi szurkolo látogatna meg akkor arrol a mérközésröl nem számol be a Sportschau. Az nem számit elsöosztályu focicsapatnak. Ennél sokkal több embert toborozott össze már a KPD az ország történetében, minden eredmény nélkül.
-
A tüntetök elégedetlensége nem kapcsolhato össze bevándorlo politikával. Nincsenek is érvek hozzá.
-
Ne tévesszen meg benneteket ha Izraeli zászlot láttok pegida-tüntetö kezébe, ennek semmi köze a zsidokhoz. Vannak itt keresztény szekták akik "dédelgetik" a zsidokat és alig birják kivárni, hogy "beteljesedjen az irás", ök már tudják hol jön el a világvége, a Harmagedon.
-
En nem látok kulturális problémát, Németországnak szüksége van szakemberekre, a bevándorlok legnagyobb része törekvö, a szülök egy jobb jövöt kivánnak a gyerekeiknek.
-
A probléma közelkeleten, az Arab országokban van nem Europában, Ott ölik egymást az emberek és veszélyeztetik az egyetlen demokratikus ország létét. Párizsban is a tuszok nagy része zsido volt.
-
A történelemben eddig minden háboru valamilyen isten nevében zajlott le, ez a képzeletbeli lény ad az embereknek legitimatiot a gyilkoláshoz. Ezen kell változtatni.
-
Tegnap Münchenben 5 különbözö vallás imaházát kötötték össze a tüntetök egy emberi lánccal, szinbolizálva, hogy békében szeretnének élni. Most a vallási vezetökön mulik az, hogy békében fogunk élni, vagy nem. Ez nem lesz a vallások háboruja ha legalább az egyik fél visszatartja magát és az eszével argumentál nem földönkivüli üzenetekre hivatkozik.
-
En optimista vagyok mert tudom, hogy az istenek emberi találmányok. Ha pedig igy van akkor fog jönni egyszer egy generatio aki egy tökéletesebb istenfigurát teremt magának.
-
A jelek nem rosszak, Europában már van "vegyesházasság", már nem félünk az örökélet elvesztésétöl, bemerünk menni egy moscheebe, zsinagogába, vagy a képek nélküli evangelikus templomba.
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Eoner!
Elolvastam, de nem tudom miért nekem címedet a GEPIDÁK-ról szóló fenti beírásod, ugyanis nem én hoztam be a cikk kapcsán.
(Az elgépelések szándékosak:))
 
Elnézést, Kágyulának szolt. Már nem tudom megváltoztatni. :)
Megnyugodtam, Már tövig rágtam a körmöm, hogy mire fel kaphattam, de így már nyugodtan alszom. Bezzeg a Gyula:)
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
mindenkinek joga van ott éni ahol akar
Igen. Pont erről beszélgetünk: joga van, de vajon lehetősége is van?
nincs lehetősége mert a politika intézkedik előre, ideológia mentén...
a közönyösség tapasztalaton alapuló döntése helyett

nézzük ideásan ...betelepül helyi gondozóval- kapcsolattartóval
1 év múlva a közösségben összeszed 200 támogatást letelepedéshez - okmány kiáltatva ,nem szed vagy közösségellenes - kiutasítva
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére