George Floyd családja 27 millió dollár kártérítést kap Minneapolis városától

Minneapolis városa 27 millió dollár (több mint nyolcmilliárd forint) kártérítést fizet George Floyd családjának. A rendőri intézkedés közben meghalt afroamerikai férfi családja polgári pert indított a történtek miatt. Az első meghallgatás március 29-én lesz az ügyben, ám a városi tanács tagjai már ez előtt egyhangúlag megszavazták a kártérítést a családnak .

A család ügyvédje, Ben Crump azt mondta, ez a valaha volt legnagyobb összeg, amit az Egyesült Államokban kifizettek egy tárgyalás előtti megállapodás nyomán.
„Ez azt az üzenetet küldi mindenkinek, hogy a feketék élete igenis számít, és a feketék elleni rendőri erőszaknak véget kell vetni” – nyilatkozta Ben Crump.

A 46 éves afroamerikai férfit tavaly május 25-én igazoltatták a városi rendőrök, miután bejelentést kaptak arról, hogy hamis pénzzel akart fizetni. Az eljárás során Derek Chauvin rendőrtiszt több mint öt percen át térdelt Floyd nyakán, aki mindhiába könyörgött, hogy hagyja abba, mert nem kap levegőt. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később meghalt.

Floyd halála világszerte a rendőri erőszak és a rasszizmus elleni tüntetéseket váltott ki. Az Egyesült Államokban ezek a megmozdulások több helyen zavargásokba, a rendőrök és a tiltakozók közti összecsapásokba torkolltak.

Chauvint, a büntetőper fővádlottját a többi között gyilkosággal vádolják a minneapolisi bíróságon zajló perben. Elítélése esetén akár 40 év szabadságvesztésre számíthat. Emellett gondatlanságból elkövetett emberölés miatt is vádat emeltek ellene, ami tíz év börtönnel sújtható bűncselekménynek számít.

A négy intézkedő rendőrt elbocsátotta a rendőrség, Chauvin három kollégája ellen bűnpártolás miatt emeltek vádat esetükben elkülönítve folytatják le a pert, amely augusztus 23-án kezdődik meg.

Pál Tamás

27millio karterites.jpg
 
Az egész csak humbug. Amig a getósodás fő okait (szerintem az alacsony oktatási szinvonalat az egyik legfontosabb javitandó cél) fel nem számolják, addig sokkal több feketéből lesz bünöző. Ja, csak ez nem pár millióba hanem milliárdokba és nem pár hónapba telne. Hameg a raszizmusra hivatkozva nem lehet majd őket letartóztatni, lesz ám szép bünözési hullám.
 
Utoljára módosítva:
Amig a getósodás fő okait (szerintem az alacsony oktatási szinvonalat az egyik legfontosabb javitandó cél) fel nem számolják,
A gettósodás Magyarországon is van.És nem az iskolázottság az oka.
Hanem első lépésben a közösségi létből önmagát kivonó magát többre tartó arrogancia. Anti szociális magatartás
Magyarországon is tömbök városrészek csúsznak le, kicserélődő lakosokkal

Az alábbi egy szegénység miatti tipikus nyomornegyed mit felszámolni képtelenség
Ami már a Római Csúfak és gonoszak filmbeli nyomornegyed tipikus lakói és formája.
Magyarországon a gyorsuló gettósodás kezdete1990.
A Mária Valéria telep egy más kor más ok
1615642736814.png
 
Csatolás megtekintése 1783672
Én nem a folyamatra gondoltam, hanem az abból kivezető egyik utra. Ha a diák valóban motiválva van az iskolában, van egy csomó érdekes iskola utánni programja (uszás, labdázás, foci, stb.), majd normális lehetősége minimum szakképzésre, kisebb eséllyel lesz belőle pl. drogárus. Ehez azoban komoly statisztikai vizsgálatok is kellenek, melyik suli "termeli" a legtöbb bünözőt és stb. Viszont ez nem valószínű, hogy megvalósul. Majd 50 éve a feketék problémáira az a politikai megoldás, hogy átnevezik őket. Már nem négerek, hanem afroamerikaiak, vagy színesbőrüek, stb.
 
Nincs különbség:
A folyamatot ha ismered, ismered az okokat.
Ha az okokat tudod lehet tapogatni a kivezető útra.
Amit én röviden antiszociális magatartásnak neveztem.Mint első lépcső.
Annak kialakítása iskolás korban van.
Pl az amit írsz:
"Ha a diák valóban motiválva van az iskolában, van egy csomó érdekes iskola utánni programja (uszás, labdázás, foci, stb.), majd normális lehetősége minimum szakképzésre,"
Mi más ez mint szocializáció és értelmes cél megtalálás?Vagy annak hiánya?
Mivel ez nem faji kérdés ezért amit meg sem válaszolok mert elvisz másfelé.
A tömbök lecsúszása mit emlegettem.
Egy szín-tisztta fehér és heteró 70%-ban keresztény tömb eset típus.
Itt az antiszociális: "több vagyok mint mások hozzám ne szólj rám nem vonatkozik"
Gondolkodású elkutyult, rosszul nevelt ember típusa.

Ezt mindent megengedő fegyelem nélküli anyu-kedvence. Szabad nevelés teszi.
Még csak nem is 1990 utáni nevelés.
Konkrétan egy olyan nőről van szó aki kivonja magát minden alól.
Antiszociális.Kire ma sincs fegyelmező erő.
Nem fajok és nem típusok bajai vannak. Hanem számonkérés hiánya és eszköztelensége.
Tömböknél gyakran fordul elő a nem fizeti a közös költséget.
Ez is gettósodáshoz vezet.
Ki fog cserélődni a lakos.Még rosszabbra mert áron alul lesz kénytelenen eladni a lakást

A feketékre vetülő konkretizálásod azért utasítom el mert idehaza is ki lehet mutatni ugyanazokat, az életformákat
 
Utoljára módosítva:
Én nem a folyamatra gondoltam, hanem az abból kivezető egyik utra.
Az alábbiból milyen folyamatot, vagy ODA vagy KI vezető utat látsz?
Itt már nincs nevelési kérdés.Felnőttek az oda vezető utak eléggé tipikusak.
A ki vezető út pedig életcél adás, illetve elérhető cél mutatás esetleg hozzásegítés.
Hálót adj ne halat
 
Utoljára módosítva:
A szegeny ezeregy tenyezotol fugg. Ha egy csaladod kiemelsz es vegig nezed az eletutjat, Nagyon kis kiterot lehet csaladonkent latni.
Gettosodasnak is sok oka van. Regi banyaszvarosokban adtak lakasokat a banyaszoknak, hisz az orszag kulonbozo reszerol erkeztek ha megnyilt egy banya. ezek a lakasok minimalis komforttal de megis onnallo lakas volt ano akkor mikor Mo -on nagyon nehez volt lakashoz jutni. Oda nagycsalad 3 vagy tobb gyerek szuletett az alapveto hely senkinek nem jutott. NEm kulonszoba hogy a gyerek nyugodtan tanuljon. A banyaszok nem csak koran haltak sok baleset vagy betegseg is korabban kerultek akar munkanlekulive vagy leszazalekoltaka.
Minden keruletbe volt regi oreg lepusztult lakasok amit kiutaltak szegenyeknek. MEg az uj lakotelepek is idovel lepusztultak es az araik megfizethetok volt akar alberletkent is a szegenyebb retegnek.
Nalunk is hasonlo a helyzet, az uj kijovok a sajat etnikumahoz koltozik es keres munkat eloszor. Kialakultak coloniak ma is igy van kinai negyed gorog negyed stb. A magyarnegyed mar nem igen van csak kis letszamba.
Erosek a kotodesek , aki kikerul az habarabb beilleszkedik jobban talal uj baratokat mas fel emunkat is talal uj eletformaval ismerkedik meg.
A bunozes minden nacional megtalalhato. A kilatastalansag sok fiatalt vissz a konnyu penzszerzeshez, kabitoszar arulas stb.
 
Az egész csak humbug. Amig a getósodás fő okait (szerintem az alacsony oktatási szinvonalat az egyik legfontosabb javitandó cél) fel nem számolják, addig sokkal több feketéből lesz bünöző. Ja, csak ez nem pár millióba hanem milliárdokba és nem pár hónapba telne. Hameg a raszizmusra hivatkozva nem lehet majd őket letartóztatni, lesz ám szép bünözési hullám.

"Hameg a raszizmusra hivatkozva nem lehet majd őket letartóztatni," -

Látod ez a mondat egy tipikus példa a latens rasszizmusra.
Mert mi alapon szuggerálod azt, hogy a jövőben nem lehet színes bőrűeket letartoztatni?
Azt tudjuk, hogy Amerikában volt, nagyon sokáig volt államilag támogatott rasszizmus szinesbörüek ellen.

Eltudom képzelni mennyire burjánzik sokban a az irigység a 27 millió dollár hallatán.
Arra nem is tellett senkinek, hogy megjegyezze
- ennek az összegnek egy része 500.000 US-Dollar annak a lako-negyednek a fejlesztésére megy ahol Floyd lakott.
- (nota bene nemrég egy a vasalásnál megégett nadrágért a tisztitónak 6 millió dollár kártéritést kellett fizetnie)
- Hogy hova megy a pénz nem tudom de van elég csatorna, ügyvédek, kártérítés amik a tüntetések miatt keletkeztek...

"A nagy összeg egy eröteljes kijelentés a mellett, hogy fekete élet valóban számit és, hogy a feketékkel szembeni rendőrség brutalitásának meg kell szűnnie" - mondta az ügyvéd.

A rendőröket, akiket a tett után egyszerüen hazaengedtek, most összesen egy 40 évet tarto börtön fenyegeti.

Tegnap néztem az ARTE csatornán egy dokumentum filmet Joan Baez-röl (akit érdekel talán fenn van még a mediatheken)
Meséli, hogy fiatal korában meghivták a déli államokba egy "népdal fesztiválra" a szüzies-kislány hangja miatt.
A fesztivál több napon keresztül tartott. A második nap látja Joan a bejáratnál a táblát "csak fehéreknek"
Erre föl fogta magát Bob Dylennel és hazautazott !!!
 
Utoljára módosítva:
Látod ez a mondat egy tipikus példa a latens rasszizmusra.
Mert mi alapon szuggerálod azt, hogy a jövőben nem lehet színes bőrűeket letartoztatni?
Azt tudjuk, hogy Amerikában volt, nagyon sokáig volt államilag támogatott rasszizmus szinesbörüek ellen.

Eltudom képzelni mennyire burjánzik sokban a az irigység a 27 millió dollár hallatán.
Arra nem is tellett senkinek, hogy megjegyezze
- ennek az összegnek egy része 500.000 US-Dollar annak a lako-negyednek a fejlesztésére megy ahol Floyd lakott.
- (nota bene nemrég egy a vasalásnál megégett nadrágért a tisztitónak 6 millió dollár kártéritést kellett fizetnie)
- Hogy hova megy a pénz nem tudom de van elég csatorna, ügyvédek, kártérítés amik a tüntetések miatt keletkeztek...

"A nagy összeg egy eröteljes kijelentés a mellett, hogy fekete élet valóban számit és, hogy a feketékkel szembeni rendőrség brutalitásának meg kell szűnnie" - mondta az ügyvéd.

A rendőröket, akiket a tett után egyszerüen hazaengedtek, most összesen egy 40 évet tarto börtön fenyegeti.
Akár, hogy csavarják a rendőr mintákat követ. Ha x esetben csak 1x van gond egy jól körülhatárolható csoportal akkor kevésbé lesz "feszült", ha mg 10x akkor meg jobban. Ma is államilag támogatott a raszizmus, csak pozitiv diszkriminációnak nevezik. Most épp a feketék vannak ezen a körön belül a leghangosabb poszton, de ott a rengeteg ázsiai és latinamerikai is. Nekik is van éppen elg gondjuk a rendszerrel. Mélyreható változások kellenek, amik nem gyorsak ezért favorizálom az oktatást, megfelelő felzárkóztató programokkal. Pl. a börtönökben alig van szakképzés, mig szinte a legtöbb fogoly az usaban van börtönben.
 
Akár, hogy csavarják a rendőr mintákat követ. Ha x esetben csak 1x van gond egy jól körülhatárolható csoportal akkor kevésbé lesz "feszült", ha mg 10x akkor meg jobban. Ma is államilag támogatott a raszizmus, csak pozitiv diszkriminációnak nevezik. Most épp a feketék vannak ezen a körön belül a leghangosabb poszton, de ott a rengeteg ázsiai és latinamerikai is. Nekik is van éppen elg gondjuk a rendszerrel. Mélyreható változások kellenek, amik nem gyorsak ezért favorizálom az oktatást, megfelelő felzárkóztató programokkal. Pl. a

Trump elnöksége olaj volt a rasszisták számára. Statisztikák, hogy a legtöbb fehér embert "fekete" ölte volna meg stb.
- Trump rengeteg hamis adattal dobálódzott amik egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak
- A trump-párti magyar kormány propaganda apparátusa, különösen az alapitó tagok, a műsoraikban még ezt is felnagyították, azóta is tele szájjal "fekáznak", a kormánypárt EP képviselői most üllnek át rasszista pártok mellé.

Akinek nem tetszik és pontos számokat akar hallani azoknak segitek
Egyenlőre nem akarok belekezdeni babszemek számolására, mert aki nem tudja
- hogyan kerültek az Afro-amerikaiak Amerikába,
- milyen elnyomásban éltek,
- milyen hátrányos helyzetben vannak a mai napig, az nagyon tájékozatlan

A történelmet fehér emberek irták, ök ültek a hivatalokba, birói székekben, nálluk volt a pénz, ennek megfelelöek az elöitéletek, a szinesbörüekröl alkotott hamis képünk.

Még a feltalálók, tudós emberek, művészek listája is hamis mert hosszú ideig a szinesbörüek találmányai vagy ellettek lopva, vagy hallgatva. Fogadok a jóindulatú fórum tagok sem tudnak egy tucat kiemelkedö szinesbörüt felsorolni.

Ezen dolgozni kell mert ez a leg gyorsabb ut a diszkrimináció felismeréséhez, megszüntetéséhez, ezt pedig csak ugy lehet ha felismerjük, hogy ez létezik és nem pedig egy "Hype"
 
Viszont ez nem két nap se két hónap! Hiába tárják fel, hogy mennyi zseni fekete volt, ettől nem kerülnek ki a szegénységből, de az se jó megoldás, ha egy csomó pénzt csak úgy terv nélkül hozzájuk vágnak. Koncepció kell, ami alapos és nem csak a pillanatra koncentrál.
 
A penzert megdolgozik mindneki , rengeteg sikeres szinesoru muvesz zenesz sportolo van akik nelkul szegenyebb lenne a vilag. Mi azt latjuk hogy egyutt elunk es minden teruleten legyen az egeszsegugy apolo vagy orvos, epitkezesen az osszes szervizbe taxitol az oktatasig mindenhol ugyan ugy megdolgoznak a fizetesukert mint a feher ember.
 
Kerüljük a túlzásokat, nem ismerlek de biztos vagyok benne, hogy nálad gazdagabb és okosabb színes bőrűeket is ér rasszista támadás, ugyanakkor a "sápadt arcúak" lehetnek szegények, buták mégsem kötnek beléjük a börük szine miatt.

A koncepció úgy hangzik, hogy egyetemes emberi jogok.

Hallatlan, hogy egy kormány vezetője azonos bör-szint és etnikai homogenitást követel az országában.
 
A penzert megdolgozik mindneki , rengeteg sikeres szinesoru muvesz zenesz sportolo van akik nelkul szegenyebb lenne a vilag. Mi azt latjuk hogy egyutt elunk es minden teruleten legyen az egeszsegugy apolo vagy orvos, epitkezesen az osszes szervizbe taxitol az oktatasig mindenhol ugyan ugy megdolgoznak a fizetesukert mint a feher ember.
Őszintén, kezdetben szokatlan volt nekem a sokszínűség a szabad világban
szégyellem kimondani, de sportrendezvényeken automatikusan a fehér-sportoló pártjára álltam.
Eltartott egy ideig amig eljutottam odáig, hogy ez ne játszon szerepet.

Ma egy nagyon boldog ember vagyok mert a szimpátia nem mások által belém-kondicionált reflexekből ered.
A csordaszellem amit a nacionalisták és a vallás belém akartak nevelni elillant, duplán tudok örülni minden igazi sikernek.
 
Van állam aki aláírja van aki nem van aki betartja van aki nem.

Ne is mond ez valami borzalom...de , ki az a vezető??
Biztos tudod mert nem szeretném ha csak úgy vádaskodnál
Ha jól tudom a Vatikán állam az egyetlen amelyik nem ratifikálta az általános emberi jogok dekrétumát.
Azzal a kimagyarázással, hogy ök egy "magasabb rendű istanz-nak", (felsőbbrendű hivatalnak) vannak elkötelezve

Az emberi jogokat sajnos rendszeresen megsértjük, nincs állam ahol ne történne ilyen.
Fontos, viszont, hogy az államok a betartására törekedjenek és a büntetőjog megtorolja az ellene vetkezőket.

A jelenlegi magyar kormány
- szisztematikusan megszegi az emberi jogokat (jogállamiság)
- üldözi a jogvédő NGO-kat, (soros-törvény)
- nacionális törvényekkel próbálja az egyetemes emberi jogokat kiiktatni.

Egy rövid információ az emberi jogok helyzetéröl Magyarországon (2018)
Azóta is több pert veszített a magyar kormány nemzetközi bíróságok elött.
 
Fontos, viszont, hogy az államok a betartására törekedjenek és a büntetőjog megtorolja az ellene vetkezőket.
Miii??
Milyen büntetőjog?
A jelenlegi magyar kormány
- szisztematikusan megszegi az emberi jogokat (jogállamiság)
- üldözi a jogvédő NGO-kat, (soros-törvény)
- nacionális törvényekkel próbálja az egyetemes emberi jogokat kiiktatni.
Erre lesz majd a jövő évi választásokon is válasz.
Eddig nem vettem észre hogy annyira korlátoznának a jogaimban.
Hacsak nem ezzel a maszkviseléssel....
Ha a nemzeti törvény ütközik egy idegen államok által létrehozott törvénnyel akkor lehet hogy a nemzetinek van elsőbbsége.
Azóta is több pert veszített a magyar kormány nemzetközi bíróságok elött.
Ne is mondd a rettegés ütötte fel a fejét ..vagy nem.
Ha vesztettek akkor viselik a következményeit ennyi.
Ezért nem kell lázongani amíg az ország döntő része támogatja a kormányt addig evvan...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Szalay Lenke Mogyoró sorozatát szeretném letölteni. Köszi előre is!
Sziasztok! Keresem Debra Lobato Brothers sisters and special needs könyvét, angolul vagy ha valakinek meglenne magyarul még szuperebb lenne:) Online formában érdekelne elsősorban. Köszönöm!
Kicsichi wrote on Ajuda67's profile.
Helló, megint. Keresem J R Ward Örökség sorozatának fordítását. Ha valaki tudja hol találom, légyszi árulja el. Előre is köszönöm.
D
DE. Andi wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta kérem a fiókom törlését. Köszönöm!
benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni

Statisztikák

Témák
36,461
Üzenet
4,400,669
Tagok
591,330
Legújabb tagunk
Barbamama78
Oldal tetejére