Globalizáció és haladás

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig valójában erre tart a világ. Amerikai Egyesült Államok, Európai Únió, Arab Liga
 

gyalogos

Új tag
kritériumok

Szerintem feltételeket kellene szabni, csak éppen nem tudom, hogy ezt
hogyan is lehetne. A fel nem sorolt feltételeknek nem felel meg Europa
sem, az Arab Liga sem. Europa erőtlen, a korrupcio szintje magas, az
Arab Liga ellenséges. Továbbá Indiával és Kínával is számolni kell.
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
Árnyéka is van..

pitti írta:
Na jo Platon, ha mar igy belecsaptal a kozepebe akkor bevallom az igazat.;)

Nem tudom a valaszt a kerdesekre. Viszont amiket kerdeztel az hirtelen kozelebb vitt egy arnyekhoz ami egyesek szerint a mar letezo megvalosult globalizacio egy bizonyos erdekcsoport felugyelete alatt. A kep messzirol sem mondhato szepnek.[/quote

Kedves Pitti!

Nagyon jó ha sejtelmeim vannak, felismerek valamit, hogy nem 100%. Keresem azt, ami jó benne, ami felé az 50% ból legalább 51 % is lehet, ha ez a jó haladási irány.
Van árnyék is az elkerülhetetlen szükségszerűségben, ha ezt tudjuk nem siettetünk, lelkesedünk, az árnyékáért is.
Azok az érdekcsoportok "gobalista siettető lihegései" ne tévesszenek meg megfontolt cselekedeteinkben. Az élet jó tradicióit negligáló gyorsulás, sem jó egyetemlegesen.
Előrevetűl a kapzsi tőke könyörtelensége, a bünözés, a siker rosszúl értelmezett pozitivumának "kizárólagos" helyesként való értelmezése.
A józan ész mondja, hogy minden éremnek legalább két oldala van. Nézzük ezeket is, írás, fej, sőt nézhetjük vertkálisan azt is ami a két oldal között van.
Ez a megszóllalásod, észrevételed igen elgondolkodtat.;)
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Platon,
Azt hiszem tisztaznom kell a hozzaszolasomat.
Az emberek tobbsegenek alapveto hozzaallasa a tobbi emberhez bekes es baratsagos (nem bele ertve bunozo elemeket). En szemely szerint nem ismerek senkit aki fegyvert akar fogni es megtamadni egy masik orszagot. Nem ismerek senkit aki ismer ilyen embert. Megis konfrontacioktol es haboruktol atitatott a tortenelem. Ki, kik, es miert okozzak ezt? Had hozzak egy peldat. Az angol bank penzelte a hitleri fegyverkezest es a szovetsegesek ellen fegyverkezeset is.......
A penznek nincs szaga csak a Csocsi labanak. A honaljat mar meg se emlitem. A penz nem ismer orszag hatarokat tehat globalis. Akinek a kezeben van a penz nem ismer orszag hatarokat tehat globalis.
Asszem a Rockefeller mondotta volt hogy "ha kontrollalom egy orszag penzugyet akkor kontrollalom az orszagot" vagy valami ilyesmi. Namost felteszem a kerdest hogy amikor egy orszagnak allam adossaga van akkor kinek tartozik? Ugy van, egy banknak vagy penzugyi csoportnak. Tehat, miert hisszuk azt hogy ha megvalasztunk egy kormanyt az kulombozo lesz az elozo kormanytol ha mindketto ugyanazon penzugyi csoport befolyasa alatt van?
Asszem valaki lappang (valakik egy csoport) a hatterben aki globalis es az az erdeke hogy minel decentralizaltabb es konfrontaciotol teletuzdeltebb legyen a vilag, hiszen ok mar centralizaltak a hatalmat azaltal hogy birtokoljak a penzt.
Vagy tul jozan vagyok? Aggyatok palinkat mer gondolkodni kezdek!:confused:
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Pitti írta:
Asszem valaki lappang (valakik egy csoport) a hatterben aki globalis es az az erdeke hogy minel decentralizaltabb es konfrontaciotol teletuzdeltebb legyen a vilag, hiszen ok mar centralizaltak a hatalmat azaltal hogy birtokoljak a penzt.
Te csak ne gyanúsítgass minket a Csocsivel, mert neked hullaszagod lesz :evil:
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Montam hogy ovakoggy tole. Direkt elorohasztya a zoknit mielott folveszi hogy elkabiccsa az aldozatot aztan levagja a kezit porkoltnek.:22:
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Pitti!

Nehezeket kérdezel. Legegyszerűbb volna azt mondanom, hogy nem tudom. De valahogy úgy érzem a gobális pénzügyi hatalomban sok titok rejlik. Itt van már valami nemzetköziség. Egy újfajta internacionalizmus. Igazat írsz a háborúktól terhes történelemről. Államadóságoról, hogy jutnak a fegyverek pusztitó eszközök mindenhová, ahol megélhetési gondok vannak. Modern fegyverekkel bombáznak lőnek egymásra éhezők éhezőket stb. Elgondolkodtató, hogy miként lehetne kontrolálni a pénzmozgásokat. Hogy ki kinek tartozik? nem tudom. Állítolag a legtöbb államadósága az USA -nak van. Mi is tartozunk mindig fűnek-fának, csak azt nem értjük, hogy hová megy el a felvett hitel. Nos nem politizálok, csak gondolkodom. Vajon a "világbank egéssze" profitáll-e a kihelyezett és csak általa tudott pézekből. Milyen az évi nyeresége, (%) a bankoknak. A centralizáció, pénzügyi, gazdasági, katonai, politikai kontrolja, állítólag a demokratikus intézmény rendszerek ellenőrzése alatt van. Mi a választók szerte a világ országaiban, meg mi adjuk a felhatalmazást, hogy jó törvényeket hozzanak, ellenőrizzék helyettünk a rendszerek hibátlan működését. Eddig van sejtelmem.
Te hogy gondolod ezt? (Hisszük, hogy ha minden nemzetközivé lesz az-az globális, jobb átláthatóbb lesz a rendzer? ENSZ, Biztonsági Tanács stb. szankcionél is bünöket?) Valahogy személytelenné válik a hatalom a tőke. Benne élünk valami általánosban úgy, hogy az egészhez allig van közönk, csak mint termelőknek, fogyasztóknak van nevünk, nemünk, személyiségünk.
Egy nagyon régi héber imával fejezem be válaszom:

Előttem Michael,
Mögöttem Gabriel,
Jobbomon Raffael.
Balomon Uriel,
S fölöttem az Isten kegyelme.
A fohász: Uram! ne vegyél el mindent!
Ha már a bankok hasznát és az egyre gyarapodó szegénység koncentrációját is sejtem, akkor ateista léttemre is fohászkodom ha te is megengeded.
Igyál egy kupicával és gondolkodj. Ha meg nem akarod törni a fejed ne igyál pálinkát.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
pitti írta:
Montam hogy ovakoggy tole. Direkt elorohasztya a zoknit mielott folveszi hogy elkabiccsa az aldozatot aztan levagja a kezit porkoltnek.:22:
Nálam nem használt zoknit. Előttem volt, de azt mondta, hogy a hátam mögött van, és megfordultam, ő meg levágta a kezem. De közbe Judit itt volt és felvarrta, mert nála mindig van zsákvarrótű meg cukorspárga. Most keresem Csocsit egy óriáskígyóval, amivel előzőleg Viagrát etettem, és át fogom vele szúrni. :evil:

Említettem már talán, hogy az egyik öreg barátom Mordecháj egyszer megkérdezte tőlem, hogy mi a jó abban, hogy mint a bolondok, úgy bombázzák Belgrádot. Ez jó régen volt, még Milosevics idején. Azt válaszoltam nagy hirtelenjében, hogy egy kiadós bombázás után fel kell újítani az országot, ehhez kölcsön kell, a kölcsönt a bombázó ország bankjai adják és előírják, hogy a helyreállításhoz szükséges anyagokat, gépeket, felszereléseket, technológiákat a bombázó országból vegyék. Ebből következik, hogy a bombázó ország ipara fellendül, csökken a munkanélküliség, a munkanélküliség csökkenése a vásárlóerő növekedését jelenti, ami megmozgatja az ipar más ágazatait is.
Mordecháj egy kicsit gondolkodott, aztán azt mondta: Nagyon csavart agyad van Efi, de igazad lehet.
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
A csavart agy Efike, ha olvasta Márait, még csavartabb lesz.

"Vannak névtelen hatalmak, akik csak egy, egy pillanatra mutatkoznak meg, mint a lochnessi szörny...Mi gátolhatja ezt a láthatatlan nagytőkét, ezt a névtelen, ellenőrizhetetlen nagytőkét üzleteiben, micsoda értelem, érv érzelem tilthatja meg neki, hogy a mérleg, a vagyoni terjeszkedés, vagy a vagyoni védelem érdekében, holnap, valahol a világban meggyujtsák a háborút?"
(Ez még a volt Jugoszláviai háborúk előtt íródtak.) Egyébként nem csak Belgrádot bombázták, mint tudod.) Én is azt mondom mint a te csavaros eszed, hogy még a mi magyar tőkénk is spekulált az újjáépitési biznicre. Iraq esetében is számolgattak!
A tudomány, technika fejleszői csavaros esze vajon spekulál-e?
 

gyalogos

Új tag
bombázás a békéért?

Emlékszem Belgrád bombázására, akkoriban népirtás folyt a Balkánon,
még ma is tárnak fel tömegsírokat. A bombázás véget vetett a népírtás-
nak. Megmenekült sok ember. Ha valaki tud jobb módszert, mondja meg.
Akkoriban a tárgyalásokat szorgalmazták, de eközben sok embert öltek
meg. A menekülőket meg nem siettek befogadni.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, folytak a tárgyalások. Épp erre hivatkozott Milosevics a hágai Nemzetközi Bíróság előtt,amíg élt. És azt gyanítom, hogy igaza is volt. Nem volt azért annyira őrült, hogy szabályos népirtást csináljon, illetve szabadkezet adjon a hadseregnek ebben a tekintetben, politikus volt, aki leült tárgyalni sok államfővel. Azt hihette, hogy nem lesz baj. Az lett. Megint a muzulmánok győztek. Azért ne feledjük el, hogy az egész buli Koszovóval kezdődött és nem Milosevics csapatai kezdték a lövöldözést, hanem a koszovói albánok. Ma erről már senki nem beszél. Persze az a cél, hogy Koszovó független kisállam legyen, leszakadjon Szerbiától, ezzel az új államalakulattal új szövetséges lesz valakinek abban a térségben. Azért vegyük észre, hogy Milosevics nem csak területi, hanem főként etnikai átrendezést akart megvalósítani, ennek következményei a mai napig a vajdasági magyarverések, a betelepített szerbek ki akarják túrni a "befogadó" magyarokat. Azért ekkora népvándorláshoz pénz is kellett, tehát valószínűnek látszik, hogy azt sugallták Milosevicsnek, hogy a koszovói területeket adja át etnikailag tisztán az albánoknak, hogy béke legyen. Tudja a fene, hogyan volt. :shock:
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Efike írta:
Azért ne feledjük el, hogy az egész buli Koszovóval kezdődött és nem Milosevics csapatai kezdték a lövöldözést, hanem a koszovói albánok. :shock:
Nana. En ugy tuttam hogy a horvat es szloven balheval kezdodott a buli es amikor azok a harcok utan vegulis elszakadtak akkor probaltak a koszovoiak is. Nem?
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Több szem, több csipa. Én úgy tudom, hogy az albán nacionalisták kezdték, mondván, hogy Koszovó az Albánia szerves része...
 

Egon

Kitiltott (BANned)
pitti írta:
Namost felteszem a kerdest hogy amikor egy orszagnak allam adossaga van akkor kinek tartozik? Ugy van, egy banknak vagy penzugyi csoportnak. Tehat, miert hisszuk azt hogy ha megvalasztunk egy kormanyt az kulombozo lesz az elozo kormanytol ha mindketto ugyanazon penzugyi csoport befolyasa alatt van?
Asszem valaki lappang (valakik egy csoport) a hatterben aki globalis es az az erdeke hogy minel decentralizaltabb es konfrontaciotol teletuzdeltebb legyen a vilag, hiszen ok mar centralizaltak a hatalmat azaltal hogy birtokoljak a penzt.
:confused:

Kikrol is beszelsz itt??;)

Sajnos ez angolul van: On June 4, 1963, a virtually unknown Presidential decree, Executive Order 11110, was signed with the authority to basically strip the Federal Reserve
Bank of its power to loan money to the United States Federal Government at
interest. With the stroke of a pen, President Kennedy declared that the
privately owned Federal Reserve Bank would soon be out of business
 
Oldal tetejére