Golyóálló öltönyt készítettek Kanadában

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Holnap mutatkozik be a nagyközönség előtt is a torontói Garrison Bespoke nevet viselő cég által készített golyóálló öltöny, mely a hétköznapi ember számára is - borsos áron - elérhető lesz.

A golyóálló mellény katonák és rendőrök millióinak az életét mentette már meg, ám viselése a legtöbb beszámoló és vélemény szerint is kényelmetlen és miután az ellenfél kiszúrja, rögtön a fejre illetve az alsó végtagokra kezd célozni. Mindez azonban megváltozhat, hiszen a torontói luxus-szabóság, a Garrison Bespoke holnap tárja a nagyközönség elé az első golyóálló öltönyét, mely nem csupán a lövedékektől véd meg, de a szúrásokat is felfogja.

"Miután több felkérést is kaptunk gazdag ügyfelektől, akik számos alkalommal utaznak veszélyes helyekre, nekiálltunk kifejleszteni egy pehelysúlyú, divatot teremtő golyóálló öltönyt ami jóval visszafogottabb és stílusosabb, mint egy Kevlar-mellény" - árulta el Michael Nguyen, a Garrison Bespoke társ-tulajdonosa és vezetője. Az öltönyt nanotechnológia segítségével szén nanocsövek alkalmazásával állították elő és eredetileg az Irakban harcoló amerikai 19. Különleges Alakulat számára készültek - természetesen akkor még nem ilyen elegáns formában, hanem sima mellényként tervezték megvalósítani a projektet.

A szabadalmaztatott technológia a tesztek során nagyon hatásosnak bizonyult, mivel vékonyabb, flexibilisebb és 50 százalékkal könnyebb is, mint a Kevlar felhasználásával készített védőöltözékek. Ráadásul a késes támadásokat is nagyobb eséllyel úszhatja meg a viselője, mivel a szén nanocsövek nem engedik áthatolni a ma elérhető pengék többségét. Mivel gazdagok számára készült az elegáns életóvó "ruha", így az ára sem az átlagember tárcájához igazodik. Nguyen szerint nagyjából 20 ezer dolláros áron lesz majd megvásárolható, ami barátok között is 4 millió forint feletti összeget jelent.

Itt azonban nem áll meg a dolog, hiszen holnap az öltönnyel együtt bemutatkozik a cég új kollekciója, a Town & Country is, melynek bármely darabját kérésre golyóállóvá tudják tenni.

golyoallo melleny.jpg

SG.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Kötekedhetnékem van:
Oké-oké, a divatmókusok biztosan megőrülnek érte, de mi van akkor ha a fejedet veszik célba?

Egyébként soha nem értettem azt az akciófilmekben, hogy ha valakit ki akarnak nyírni, miért a szívére céloznak? Hogy elő tudja adni teátrálikusan azt hogy: juj, istenem rámlőttek, majd egy kicsit arréb ugrik, persze fedezék nélkül, majd elkezdi keresni az irányt hogy honnan lőttek? Persze mindig észreveszik a célzó személyt, mielőtt a második lövés eldördülne és még arra is van ideje a muksónak, hogy fedezékbe húzódjon...

Vagy kapható lesz hozzá valamilyen ultra divatos bukósisak szerűség? Bár akkor meg a nyakadon lévő artéria carotis communist veszik célba. Vagy kitalálnak majd hozzá golyóálló sálat is? :D És a nyakkendő milyen? hiszen azon a részen nincs öltöny? és ha gránátot dobnak rád? Attól is megvéd? :D Gondolom kockázatok és mellékhatások érdekében kérdezzük a szabónkat és a varrónőnket... juj, azt hiszem ma kicsit pesszimista vagyok :) boooocsiiii
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem Budapesten már bukósisakkal, sállal, és golyóálló nyakkendővel együtt fogják árulni. A gránát közelébe pedig nem kell menni. Mindent szegény divattervezők sem tudnak megoldani. A cipőért sem vállal felelősséget a gyártó, ha a vevő hordja, a golyóálló cuccokért sem vállalnak felelősséget, ha a felelőtlen vevő gránátok között ugrándozik.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Esetleg acélbetétes bakancs cipőként?

Azért most az imént eleresztettem egy kicsit -ismétlem egy kicsit - a fantáziámat: milyen lehet egy ilyen divatbemutató?
Vonulnak a modellek ringó csípővel, fültől fülig érő mosollyal, aztán mikor a kifutó elejére érnek megszórják őket AK 40-sekkel???? És ugyanúgy ott állnak a modellek, rezzenéstelen , fogkrémreklámba illő mosollyal?

(bocsi, nem vagyok ilyen agresszív ,de tegnap este valamilyen lövöldözős esti filmre aludtam el :) )
 
P

pacisi

Vendég
Akit le akarnak lőni azt le is lövik! Itt a balta ,borotva, konyhakés,a divat Milyen kabát van azon az állaton aki még mindig képviselő..Hogy nem rúgják ki vagy semmisül meg a szégyentől?
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon fantáziadúsak vagytok...micsoda kiegészítők az ultramodern, ultrabiztonságos, és nem utolsó sorban, ultradivatos ruházat mellé...de nem mellékes az ára, ami ugye kb. 14ezer euró körül van, és akkor még a kiegészítők árát nem is említettük... :D remélem, meg tudok majd lenni nélkülük... :D
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Juj, paróka! De nagy ötlet :D Erre nem is gondoltam!

Bár afrósoknak kik megnövesztik a hajukat, az már önmagában felér egy golyóállóval :) Régi filmekben szokott lenni látható (na meg a vígjátékokban). Ezt most nem sértésnek szántam egyébként!

Csajoknak meg kifejleszthetnének az estélyi mellé golyóálló harisnyát + melltartót a dupla védelem érdekében)! :)

Valamelyik nap olvastam azt, hogy már kifejlesztettek nőknek megerőszakolásgátló bugyit! (nem lehet levenni, nem lehet elvágni...) Ha kombinálnánk a golyóálló harisnyával... :) :) :)
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
erőszakgátló bugyi???? :D golyóálló harisnya? :) hűűűűha....mi nők leszünk aztán biztonságban...habár addig szerintem feltalálják az erőszakgátló bugyi bugyiszaggatóját is :D :D :D
 

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Jo morbid tema...
Nem tudom a pontos szakkifejezest, de a torzs kozepere erdemes celozni, ugy a legvaloszinubb, hogy el is talal valamit.
 

Muciparipa

Állandó Tag
Állandó Tag
És mi van, ha egyszerűen csak golyóálló akármistül felrobbantják a delikvenseket? Kidobott pénz...
 

ZöldiBrigi

Állandó Tag
Állandó Tag
Én valahol(sajnos nem emlékszem) láttam, hogy kisgyerekeknek készítenek golyóálló kabátot, iskolatáskát...stb. Az amerikai iskolai lövöldözések miatt és van is kereslet rájuk. Sajnos!:(
 
Oldal tetejére