Grafológia

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok gyakorló grafológus, sőt grafológus sem, csak a gomdolataimat írom le.
A grafológus az írásjegyek alapján elemzi az írást. Ha egy jel például arra utal, hogy az illető hajlamos a gyors kifáradásra, akkor ezt más jeleknek is alá kell támasztaniuk. Egy-egy tulajdonságra több jel is utalhat.
Találtam egy konkrét példát:
Fogarasi Andrásné okleveles grafológus egy cikkében:
A depresszió jelei a kézírásban:
Figyelemfelkeltő jelek <o></o>

  • nagy térkihasználás
  • balra tolódott szövegtömb
  • indokolatlan betűméret ingadozás
  • oválok időnkénti felpuffadása
  • váltakozó szóköz
  • első betűk leszakadása
  • sorokon belül a szavak váltakozó iránya
  • lefelé tartó sorvezetés
  • széteső íráskép
  • feszültség és indulati jelek
  • rejtett agresszió
  • elrántások
  • szabálytalanság
  • kiegyensúlyozatlanság
  • csomók
  • fonalas jelleg
  • hullámos sorvezetés
  • aláírás helyének változásai
  • írástér balra és felfelé tolódása
  • kicsi, szűk margók
  • betű és kötővonal szögesedés
  • középzóna magassága a standard 3 mm-nél kisebb
  • én-kép betűk szűkösek
  • süllyedő - emelkedő sorirány váltakozása
  • ritmuskiesések, megzavart ritmus
  • kötetlenség
  • kicsi kötővonalak vagy egymásra írt betűk
  • kicsi nyomaték
  • betűnagyság és szélesség ingadozás
  • szűkös másodlagos szélesség
  • zsúfolt íráskép ( esetleg nagy sor-és szóközzel )
  • monoton vonalvezetés
  • már kis távolságokon is erős dőlésingadozás
  • helyesírási problémák
  • félben hagyott szavak,
Ezen jelek egyike sem bizonyítja önmagában a depresszió jelenlétét és legfőképp nem állít fel diagnózis. De ki kell hangsúlyoznom: ezek olyan jelek, melyek együttes jelenléte fel kell hogy hívja a figyelmünket arra, hogy valami nincs rendben családtagunkkal, kollegánkkal, barátnőnkkel. Figyelnünk kell egymásra, hogy megelőzzük a nagyobb problémák kialakulását.<o></o>
<o></o>
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
grafológia a pedagógiában

Völgyi Péterné

A grafológia alkalmazása a pedagógiában / KIVONAT

teljes cikk: [HIDE]http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=208[/HIDE]

„A grafológia nem lehet sem hit, sem hiedelem tárgya, mert nem a valóságfelettiből, hanem a konkrét tapasztalatból indul ki.”
Románné Goldzieher Klára
„Ha egyszer meggyőződne a világ arról, hogy a gyermek írása egy olyan &raquo;pszichoszkóp&laquo;, amely a gyermeki lélek legtitkosabb mélységeit is olvashatóvá teszi, akkor sietne minden hivatását komolyan vevő anya, nevelő, tanár grafológussá válni.”
Jean Hippolyte Michon abbé, a grafológia atyja



Az alkalmazott grafológia speciális területekre szakosodott képviselői egy-egy szakágban végezhetnek eredményes munkát. Ezek a területek a következők:

  • munkahelyi grafológia – pályaalkalmasság, pályaválasztási tanácsadás, vezetőválasztás, team-építés, tárgyalási stratégiák,
  • pedagógiai grafológia – gyermekrajz vizsgálat, írásváltozások, önértékelési zavarok, írászavarok, társkapcsolatok vizsgálata, pályaválasztási tanácsadás,
  • betegségjegyek vizsgálata – szervi betegségek, alkohol- és drogfüggőség
  • párkapcsolati grafológia – párválasztási tanácsadás,
  • reklámgrafológia,
  • igazságügyi szakértői tevékenységek.
II. A pedagógia és a grafológia kapcsolata


Minden írás egy adott személyiség egy adott állapotát tükrözi, azaz felfogható az itt és most állapotnak. Ennek megfelelően az írás bármely tényezőjének vizsgálatakor alapként egy térsémát állítunk fel, az úgynevezett Pulver-féle térszimbolikát.

Horizontalitás és vertikalitás: Térszimbolika a grafológiában

volgyine-grafologia-01.jpg


III. Rajz- és írástevékenységek a különböző életkorokban

A rajztevékenység az írást megelőző grafikai tevékenység, a felnőttek kézmozdulatának utánzása attól az életkortól kezdve, amikor megérti a gyerek, hogy sok apró vonalhalmaz egymásutánja alkalmas gondolatok közlésére.
A gyerekrajz – spontán kifejeződés, célzottan is előidézhető, a gyermek különböző fejlettségi szintjeire következtethetünk belőle. A gyermekrajz üzenet, verbális üzenete maga a téma, non-verbális üzenete a kidolgozás módja, technikája, kompozíciója. Azért lehet a gyermekrajzokat grafológiai módszerekkel is elemezni, mert a gyermekrajz képi nyelven megírt beszéd, amelyet az ábrázolás alapfunkciója, a közlés igénye hoz létre.

2. A gyermekrajzok elemzési szempontjai

  • térszimbolika,
  • méretek, arányok,
  • távolságok,
  • strukturáltság,
  • vonalvezetés,
  • nyomaték,
  • vonalminőség,
  • formanívó,
  • színhasználat,
  • szimbólumok
Az iskolaérettségi vizsgálatok során három témában vizsgálják a gyerekrajzokat: szabadon választott rajz, családrajz, széldísz.
A vizsgálat szempontjai: én-kép vizsgálat, az érzelmi élet vizsgálata, a szociabilitás vizsgálata, a szellemi irányultság vizsgálata.
A vizsgálat grafológiai szempontjai: térkihasználás, nyomaték, térszimbolika, formaméret, arányosság, kötésmód, élesség, színesség, dőlés, vonalvezetés, felső zóna mérete, variabilitás, kreativitás.
(Az érzelmi életben az iskolaérettek színvilága sokkal gazdagabb, az éretlenebbek előnyben részesítik a vastagabb ceruzát, zsírkrétát – ez biztonságérzetet ad, a másik csoport sima rajzfelületet és vékonyabb eszközöket választ.)

IV. Gyermek- és serdülőkori írások elemzése

A gyermekírás nagy kifejező funkcióval bír. A még fejletlen írás fejlődésének egyes fázisai feltárják a vele párhuzamosan haladó érés és fejlődés folyamatait. Rámutatnak a testi-lelki problémákra, beilleszkedési zavarokra, önismereti problémákra stb. Természetesen a gyermekírások értékelése másképpen történik, mint a felnőtt írásoké. Nem használhatók pl. a tipológiák, de mindenképpen értékelhető a Pulver-féle térszimbolika. Nagyon fontos az írás keletkezési körülményeinek ismerete, az írószer fogásának megfigyelése, az írófelület, az íróeszköz minősége.

Az írás keletkezésének körülményein kívül figyelembe kell venni az elemzés során a gyerek nemét, korát, jobb- vagy balkezességét, a tanult írást (sztenderd). Az első osztály végére a gyermekek többsége jól követi a tanult sztenderd írást. Második osztály végére az írás már valamennyire rutinizálódik, már nem minden figyelem fordítódik a helyes betűalakításra, így a szövegre figyelve előbújnak az eltérő személyiségjegyek. Más-más az írás rendezettsége, szabálykövetése, megjelennek a szorongás és az agresszió jelei is. Harmadik-negyedik osztályban az eddig kijelölt zónahatárokban való írás helyett csak az alapvonalra írnak a gyerekek. Itt már megjelenik az írásban, hogyan helyezik el magukat a világban, az oválok (o, a betűk) révén látható az önértékelésük, én-érzetük. A szellemi és ösztönkésztetésük is jól meglátszik a zónák arányain, valamint önkontrolljuk az ékezeteken. Az ötödik-hatodik osztályban nem sokat változik az írás, de megkezdődik a sztenderdtől való fokozott elszakadás. Hetedik-nyolcadik osztályban a serdülőkori változások egyre inkább módosítják a személyiséget és így az írást is. Előtérbe kerülnek a tudattalan szimbólumok, az önkifejezés erősödik, ugyanakkor feltűnő lehet a világtól való elfordulás, a rejtőzködés is.
Például a fiúk írásában a felső zóna többségében megnyúlik, az írás vertikálisan hangsúlyossá válik, és kicsit balra dől az értelemvezéreltség következtében. Eltűnnek a kötővonalak, megjelenik a nyomtatott betűs (ún. script) írás, ami a viselkedés elrejtésére szolgál. A lányok írásában a fészekforma, a gömbölyűség dominál a nővé formálódás, az alkalmazkodás és a befogadás jeleként. Gyakran dől jobbra az írásuk, szociábilisabbak, érzelmeik által vezetettebbek. Tizennyolc éves korra kialakulnak az alapvető írássajátosságok, amelyek közül a későbbiekben már csak kevés változik. Az írás 30 éves korra válik karakteressé, ekkortól beszélhetünk érett személyiségről. (A franciák szerint: harminc év felett mindenki felelős az arcáért.)
Az írásban az átlagtól való legkisebb eltérés is felhívhatja a figyelmet rendellenességekre olyankor is, amikor a gyermek egyéb megnyilvánulásaiban még nem látunk semmi feltűnőt. A fentiek alapján láthatjuk, hogy a legjelentősebb változások a serdülőkorban következnek be. Ebben a korban a grafológia a következő feladatokat vállalhatja fel:

  • az agresszió, ill. a szorongás jegyeinek feltárása,
  • az önismeret fejlesztése,
  • a beilleszkedési problémák megvilágítása,
  • a társkapcsolatok vizsgálata – a szociometria segítségével,
  • tanácsadás a pályaválasztáshoz,
  • tanulási zavarok okainak feltárása.
4. Pályaorientáció, pályaválasztási tanácsadás

Az elmúlt évekhez képest csökkent az iskola szerepe a pályaválasztás irányításában. A szülők egyre kevésbé tartanak igényt a segítségre ebben a kérdésben, pedig nagyon sok esetben komoly csalódásoktól menthetnénk meg azokat a gyerekeket, akik nem a számukra megfelelő intézménybe nyernek felvételt. A grafológus-pedagógus ezen a téren is sokat segíthet. A tanuló személyiségképének elkészítésével feltárhatja azokat a területeket, amelyek a legmeghatározóbbak lehetnek a pályaválasztásban. Az írásból kimutatható a beállítottság – humán, ill. reál -, a gondolkodás minősége, a motivációs bázis, az érdeklődési kör, a kreativitás, a munkához való hozzáállás, a monotóniatűrés, a beosztóképesség, a pontosság, az empátiás készség, a szociabilitás és még sok egyéb vonás, amelyeknek döntő szerepük lehet a továbbtanulás folyamán. A karakterben meglévő adottságok és lehetőségek, valamint a választható pályák által támasztott követelmények összevetése alapján derül ki, hogy a tanuló valóban alkalmas-e a választott pályára. Egy ilyen alapos feltáró vizsgálat mind a tanuló, mind a szülő számára sok tanulsággal szolgálhat, segítheti a helyes önértékelést, és megalapozottá teheti a középiskolai évek sikerét, valamint a későbbi munkába állást.




V. Speciális területek – az írás-olvasás zavarai

Fontos, hogy a grafológus tisztában legyen azokkal a tanulást nehezítő tényezőkkel, amelyek messzemenően kihatnak a tanulók írásképére is. Ezek közül első helyen a balkezességet kell említeni. A grafológiai vizsgálatnál a vizsgált személytől meg kell kérdezni, melyik kezét használja az íráshoz, mert alapvetően másképp értékelendő a bal- és a jobbkezes írás. Szerencsére ma már nem fordul elő, hogy a balkezes gyerekeket átszoktatják a jobbkéz használatára, de korábban ez rendszeres volt. Az átszoktatott balkezesek írásában megjelennek a bizonytalanság jegyei, vagy esetleg az is előfordulhat, hogy az író személy ambidexter – kétkezes lesz, mindkét kézzel egyformán biztosan ír. Ilyen esetben is eltérő módon kell értékelni a két kéz produktumát.

A beszédhibások írása is eltér az átlagostól. A dadogás beszédgátlás, amely megzavarja a szófűzést, ez megjelenik az írásban is. Az írás összbenyomásában rendezetlen, hiányzik belőle a szabályosság, arányosság, ritmusosság. A vonalvezetés akadozó, széteső, elkent és pacás. Egyes betűket, szórészeket ismétel vagy felülír. Az izmok túlzott feszültségi állapotát mutatja az erős tollnyomás is.
A hadarás lényege a szavak tolongó áradata, ami az írásban kapkodásként jelentkezik. Betűelemek, betűk, szótagok maradhatnak ki, az egész íráskép rendezetlen. A nyomaték egyenetlenné válik, hol felfokozott, hol túlzottan gyenge. A pöszeség az „r” és „s” betűk kiejtési és írásos rendellenessége. A betűk írásképe feltűnően kicsi, gyenge a nyomaték, a vonalvezetés is erőtlen, tremoros.




VI. Szakirodalom

A grafológia alaptankönyve 1., 2. Grafodidakt Grafológusképző és Személyiségfejlesztő Központ, 2001
dr. Ligeti Róbert: Az írástanulás pszichológiája, 1982
Beate Lohmann: Diszlexiások az iskolában, 1997
dr. László Zsuzsa: Az örökmozgó gyermek, 1998
W. Barna Erika: Beszél az írás, 2002
Galambos Katalin: Az írás biológiája és fiziológiája, 2002
Feuer Mária: A gyermekrajzok fejlődéslélektana, 2003
Kéki Béla: Az írás története, 2001
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
történeti grafológia

TÖRTÉNELEM A GRAFOLÓGIÁBAN <o></o>
Az utóbbi évek sajátos divathóbortjának köszönhetően valószínűleg mindenkinek feldereng valami a képzeletében a grafológia szó hallatán. Nagyjából tudjuk, mit jelent, mire és hol használatos. De talán az kevésbé ismeretes, hogy létezik egy területe, az ún. történelmi grafológia, ami igazából egyetlen névhez köthető. Rákosné Ács Klára merészkedett az irodalom és a történelem tiszteletparancsoló falai közé elemzéseivel.
Észrevételeit és megállapításait hitetlenkedéssel vegyes elismeréssel fogadták. Mindenesetre semmiféle tamáskodás nem befolyásolja a tényt: munkásságával gazdagította az említett tudományokat.
Itt van mindjárt Martinovics esete. Neve hallatán az első asszociáció: a jakobinus mozgalom. Ő a vezéregyénisége. Egy pozitív történelmi személyiség. És egyszer csak megtudhatjuk róla, hogy egy kiállhatatlan, rossz természetű ember volt, akinek jellemlajstromán az "önző karrierista" és "önhitt majom" jelzők mellett egyenesen hízelgőnek tűnhetnek az "aljas" és "jellemtelen" megnevezések. Ács Klára feltárta a később antropologikusan is bizonyított púposságát is.
Aztán Széchenyi, akiről mindannyian azt tanultuk, hogy önkezével vetett véget életének a döblingi magányában.
Erre Ács Klára ránéz az írásra és egy határozott kijelentéssel elsöpör az útból minden korábbi teóriát. "Aki a halálra készül, elszántan, annak nincs ilyen egyenletes írása. Nem egy megháborodott agy: egy teljesen elmúló szervezet áll mögötte." S a történelemtudomány nem is cáfol rá a véleményre, épp ellenkezőleg. A jegyzőkönyvek, a feljegyzések tanúsága szerint minden rímel a grafológusnő hipotézisére: Széchenyi nem lett öngyilkos, egy jól szervezett politikai merénylet áldozata volt csupán.
Báthory Erzsébet napjainkban is megállná a helyét, sőt, igazi sztárrá nőhetné ki magát - legalábbis ami a horrort illeti.
Az őt megillető "csejtei rém" kifejezés csupán esetlen utalás arra a drámasorozatra, amit az ő neve és élete fémjelez. Az öt gyermeket nevelő családanya csak a külvilág felé játszott szerepjáték volt. A kulisszák mögött lányok tucatjait ölette meg, és nagy gyönyörét lelte változatos megkínzásukban. A legszélsőségesebb verziók szerint esti fürdőit is az ő frissen csapolt vérükben rendezte. Amikor a történelemtudománynak kételyei voltak afelől, hogy mindez csak túlzó legenda, vagy sem, akkor lépett színre Ács Klára. "A dolgok mélyén, minden jel szerint egy fiatalkori nagy szerelmi csalódás áll, máshoz adták feleségül, mint akit szeretett. Ez törést okozott, majd a lefojtott szexualitás kiábrándulást és egyre jobban elhatalmasodó bosszút váltott ki benne. Gonosz és kártékony volt, embertársaira veszélyes."
A Csokonai család hagyatékában maradt egy könyv, az ún. Zöld Kódex, amiről azt tartotta az irodalomtudomány, hogy a könyv nem kizárólag Csokonai verseit tartalmazza, hanem tanítványai művei is helyet kaptak benne. Ács Klára ebben az esetben is eloszlatta a kételyeket, s megállapította, hogy a "zöld-versek" Csokonai elméjét dicsérik, az ő fejében születtek meg és az ő keze nyomán íródtak le. Közbevetőleg kitér a költő akkori ízületi bántalmaira is, amit szintén igazoltak a tudományos kutatások.
A fentiekhez mindenképpen kívánkozik egy gondolat. Ács Klára az említett megállapításait a grafológia címszavával, de nem a grafológia eszközeivel tette. Itt már nincs szükség vonalzóra, és sarokba dobható a szögmérő vagy a nagyító is. A gra
fológia alapeszközei szánalmas mankókká redukálódnak nála. Olyan fokú és jellegű analíziseket, amelyeket ő produkált elmúlt korok embereiről, csak valami mély, intuitív úton lehet készíteni. Olyan tehetséggel, amire titkon ugyan sokan vágyhatnak, valójában azonban csak irigylésre méltóan keveseknek adatik meg.
Írta:
Bálint Vera
<o></o>
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
SZÁMOK AZ ÍRÁSBAN:
A grafológia szempontjából a számoknak különös a helyzetük. Mostoha sorsra juttatta őket a gyakorlat, hisz sokkal ritkábban használatosak, mint a betűk, és formailag is eltérnek azoktól. Jogosan merülhet fel hát a kérdés: alkalmasak-e egyáltalán grafológiai vizsgálatra?

Egyrészt nagyobb számú, eltérő időből származó mintát követel, mint a folyóírás. Másrészről képzésük módjában is eltérnek a betűtársaiktól, így pl. az 1, 2, 5 leírása gyorsabb a betűírásnál.
Ugyanakkor nagyobb variabilitást mutat, mint a folyóírás. Ezzel kapcsolatban számos érdekes megfigyelést végeztek. Egy Locard nevezetű kutató szerint pl. az 1 számjegy leírásának 8 * 1026 számú változata lehetséges. Hogy erre az adatra miképp akadt rá, azt ne firtassuk. Annyi üzenete azonban mindenesetre van számunkra e felfedezésnek, hogy meglehetősen széles skálán mozognak a számok megjelenítési módjai.
Megállapították azt is, hogy főleg a 2, 9, 8 és 7 számjegyek hordoznak olyan jegyeket, amelyek az írásazonosítás során hasznavehetőek.
A számjegyírás misztikus volta különösen felerősödik patológiás esetekben. Ebben a vonatkozásban is született számos megfigyelés, de a legmesszemenőbb következtetés sem állapított meg többet, mint hogy a "számjegyírásnak különleges helye van az agyban". Mindenesetre az elgondolkoztató tény, hogy ha valaki képtelen az írásra, sőt beszélni sem tud, számjegyírásra még rávehető.

Egy-egy számmá formálódó betűvel bárki találkozhat. Bizonyára mindenki látott már olyan írást, ahol a g betű kilencessé kanyarodott, vagy ahol az y hetesként köszönt vissza rá, a nyolcasra emlékeztető alakzatok tömegéről nem is szólva. Írásunk tehát hemzseg a számokat idéző tollvonásoktól.
A fentiekből annyi bizonyosan kiderül, hogy nem egykönnyen becserkészhető terület ez, de azért akadt rá vállalkozó. Egyik grafológusunk például kifejezetten számok írására kéri a mintaadókat, hogy aztán ebből fejtse meg a személyiségük titkait. Neki ez sikerült is, de ha őszinték akarunk lenni, be kell vallani, hogy kemény fába vágja a fejszét, aki számok tükrében kísérel meg személyiségképet adni.
Írta:
Bálint Vera
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Kossuth Lajos rövid grafológiai elemzése
A vizsgált személy jó mentális képességekkel rendelkező, analizáló gondolkodásmódú személy. Széles érdeklődési kör, nyitott szemlélet szintén feltárható kézírása alapján. Gondolkodásában a következetesség feltétlenül tetten érhető.
Szociális téren óvatos, megfontolt ember: nem barátkozik könnyen, ugyanakkor a társadalmi elvárásoknak megfelelő aktivitás jellemzi. Visszafogott, óvatos, bezárkózó, esetenként gyanakvó viselkedés a sajátja. Feltétlenül megemlítendő dominanciaigénye, amely változó intenzitással van jelen: hol erősebb, hol gyengébb, de mindenképpen oly� mértékű, hogy igényli: személyiségét elfogadják, tiszteljék, véleményét mérvadónak tekintsék a környezetében élők.
Rendszerető, következetes, munkájában szorgalmas és kitartó ember. Időnként akkurátusnak, szokásaihoz erősen ragaszkodónak nevezhető. Lelkesedő típus: az általa felvállaltakért érzelmi azonosulással képes dolgozni.
Érzelmi-akarati viselkedését vizsgálva elmondható, hogy az akarati tényezők dominálnak személyiségében: nem engedi érzelmei szabad áramlását, erős racionalitással fékezi azt. Önmagához, közvetlen környezetéhez is nagyon szigorú. Önmagához való viszonya terén önmérséklet és önuralom vív a már jelzett dominanciára törekvésével. Megjelenik továbbá a kételkedés, az időnként felbukkanó elbizonytalanodás, saját személyiségét, saját teljesítményét illetően. Erős akarata, következetessége és racionalitása általában túllendíti ilyen jellegű gondolatain.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
grafoterápia

Grafoterápia során fejlesztendő az elsődlegesen szembetűnő negatív megítélésű íráskép.

A grafoterápia nem a helyesírás korrigálására irányul, hanem a kaotikus írásképet rendezi az által, hogy a tanuló önfegyelmére, önszabályozó mechanizmusára építve, formálja az írást. Természetes, hogy az odafigyelő írás megköveteli a tempó lassítását. Ha a tempó lassul, több figyelem jut az írás kontrollálására, az elkövetett hibák azonnali javítására. Ehhez az író személy erős önfegyelme, elszántsága, koncentrációs képessége elengedhetetlenül szükséges. Nagyon fontos továbbá, hogy a tanuló felismerje, és önszántából akarjon javítani az írásán. Nagy jelentőséggel bír a javulás, eredmény szempontjából, ha van a gyermek számára egy fontos személy, aki ösztönzi, akinek szeretné megmutatni, hogy Ő ilyen "szépen", tisztán is tud írni. Kiváló partner ehhez a szülő, de sajnos a legtöbb terápiára szoruló gyermek esetében a szülő nem vállalja fel a segítő szerepet.Terápiára főként a felső tagozatos tanulók a legfogékonyabbak, de az eredmény megtartása a legnehezebb. Nehézség az életkori sajátosságuk miatt is adódik. A serdülőkor magán hordozza a labilitás, az állandó változtatás, az akaratosság jellegzetességét. A 6. osztályosok már erősen kezdenek érdeklődni az ellenkező nem iránt. Jelentős eredményt lehet elérni azoknál a gyerekeknél, akiket az első szerelmeslevél döbbenti rá arra, hogy mennyire meghatározó szerepe van az esztétikailag kifogásolható grafikumnak.

Még egy érdekes cikk:
http://www.grafomagazin.hu/index.php?menu=13&rovat=&id=50
 

tothm

Állandó Tag
Állandó Tag
egy szuper cikk a hazudozas elemzeserol

Hazudj csak! De az írásod elárul...


Nem tudod eltitkolni, ha hazudtál. Mivel a kézírás az ember sajátos önkifejeződése, az embert érő hatások mindenképpen nyomot hagynak rajta. Emiatt van az, hogy a kézírásod veled együtt változik, és mutatja meg aktuális lelki és fizikai állapotodat.

Mindannyian szoktunk hazudni – ezt ne is próbáld tagadni. Persze arról már megoszlanak a vélemények, hogy mi számít hazugságnak. Nagyon leegyszerűsítve például az hazugság, ha azért mondasz hamis dolgokat, hogy előnyöd származzon belőle, az pedig nem, ha azért füllentesz, hogy ne okozz fájdalmat másoknak.
Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop?

Nagy Feró megénekelte, hogy hazudni csúnya dolog. De azt vajon tudja-e, hogy mi is pontosan a füllentés vagy a hazugság, és honnan a legkönnyebb észrevenni?
Nem árt időben felismerni, még akkor is, ha olykor kegyes.
Vagyis, hétköznapi értelemben a hazugság annak az eltorzítását, bizonyos esetekben eltitkolását jelenti, ami igaz, vagy amit igaznak tartanak. A hazugságnak ez a fajtája jelentős szerepet játszik mindenki életében, de vannak sokkal rosszabb esetei, amikor az emberek nem tudják, hogy hazudnak.
Hogy mit tegyél, ha rá akarsz jönni, igazat mondtak-e neked? Egyszerű: nézd meg az írását. A grafológia egyik nagy eredménye, hogy meglehetős bizonyossággal képes megállapítani egy írás alapján, hogy a tartalom mennyire igaz vagy hamis.
Árulkodó jelek, betűk, vonalak

Az őszinteség és a közlékenység nem egyező fogalmak. Egy zárkózott ember nem feltétlen hazug. A titkolódzásra utaló jegyeket nem szabad egyértelműen a hazug jellem megnyilvánulásának tekinteni, hiszen a pletykálkodásnak a hiánya sokszor éppen a magasabb erkölcsi szintet jelenti.
Az író (a duktor) betűformálása elárulja, hogy hazudik, sőt egy jó pszichológus-grafológus még arra is rájöhet, mire gondol közben.
- A hamisítások árulkodó jelei több jelből tevődnek össze. Legjellemzőbb rá:a szaggatottság, a görcsösség, az akadozás, a lassúság, a vonalak több darabból való előállítása, a találkozási pontok csomói. Ha egy írásban ezeket a ismérveket látod, érdemes gyanakodnod, és ismételten rákérdezned, az író személy minden mondandójára, történeteinek folyamára.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
92119_2.jpg



- Az elferdített írás az írásos hazugság egyik formája. Ha azt látod, hogy "megerőszakolt", kényszerített betűk és sorok alkotják a szöveget, akkor gyanakodhatsz, hogy az író saját írását tagadva, eltérő írást produkál. Főbb jellemzői, pl.: a betűk erőltetett jobbra döntése, vagy túlkerekítése.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
92120_3.jpg



- A lassú írás, többféle formában is megtalálható, ha hazudik az ember. Minden plusz munka lassítja az betűvetés tempóját, energiát vesz el a duktortól. Így például a mesterkélt vonalvezetés, a körülményes cifrázások, az indokolatlan hozzátétek, kötőelemek, kirajzolt betűformák mind felébreszthetik gyanúnkat, hogy az író nem természetes, nem őszinte. Természetesen ezek az írásjelek egyéb tulajdonságokat is mutathatnak, ezért fontos egészébe mérned és nézned a sorokat.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
92122_5.jpg



- Gyanúdat erősíthetik az "árkádos boltívek", a balsodrású vonalak, ívek gyakorisága is. A bezárt, lefedett ívek bezárkózást, titkolózást és eltaszítást is mutathatnak, a balsodrású írás a visszahúzódást is tükrözi, ezért érdemes rá figyelned. Akár hazugságot olvasol, akár igazságot, ez a pár jel rengeteg mindent elárul az íróról.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
92118_1.jpg



- További támpontot jelenthetnek a gyakori javítgatások, a mázolt, pontban kezdődő szavak, a betűk felcserélése, így különösen, amikor az "a" és "o" betű nem különböztethető meg. Ha újra s újra visszatér az író egy betű formálásához, szépítgetés, vagy kijavítás céljából akkor az szinte biztos, hogy hazudik. Hiszen ha egyszer valamit kijelentesz, leírsz, akkor azt nem akarod átírogatni, szépítgetni már...
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
92120_3.jpg



- A túlzott laposság, vagy kezdeti nyomaték sok egyéb jelentése mellett szintén lehet az álcázás jele. Hazugság esetén például a stressz mellett találkozhatsz a pszichikus működés spontaneitásának és harmóniájának megbomlásával is. Ilyenkor ugyanis a spontán kommunikációt felváltja egy kontrollált monitorozás. Ekkor az író személy annyira ellenőrzi a betűformálását és az ÉN-szerepre való kiemelést, hogy az óhatatlanul is túlzó, nyomatékos lesz.

<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
92121_4.jpg



Változatosság vagy szélhámosság?

A felsorolt jelek azonban nem kizárólagosan a zárkózottság, a titkolódzás, a hazugság jelei, hiszen például a kacskaringós díszítések mögött lehet tetszeni vágyás, hiú tetszelgés, de írhat így a magas intellektusú képzőművész is, akinek már második énjévé alakult a szép formák alakítgatása, ami másoknál esetleg öncélú külsőséghajhászás. De a kacskaringós írás mögött megláthatjuk azt a jó vágású szélhámost is, aki csűri-csavarja a szót, gyakorlott mondatfűzéseivel lyukat beszél az áldozat hasába.

Európában egyedülálló, másfél éven át tartó kísérletsorozat végére érkezett a Grafológiai Intézet, amelyben a hazugságra, illetve annak leleplezésére koncentráltak. A 2007-ben kezdődött vizsgálat résztvevőit fejenként 100 igaz-hamis állítással szembesítették, a reakciót pedig egyszerre mérték a poligráfos, a hőkamerás, illetve a grafometriás hazugságvizsgálat módszerrel. Mint kiderült, a "bizonytalan" eseteket remekül be tudták azonosítani az alternatív megoldások segítségével. Ez azt jelenti, hogy ott, ahol a poligráf nem mutatott ki valamit, a hőkamera igen, vagy ahol az nem, ott a grafometriás vizsgálat "buktatta le" az illetőt.

Kibelbeck Mara
 

tothm

Állandó Tag
Állandó Tag
:)

Lebuktatunk, hogyan szexelsz!

Mesél az írás. És mesélnek a betűk is. Úgy helyezed el a betűket a papíron, ahogy saját magad helyezed el a világban. És írás közben észre sem veszed, hány apró jeggyel mutatod meg a szexualitásodat.

Ha grafológiáról van szó, az első dolog, ami szinte mindenkinek beugrik, a g betű: kacifántosan, variálhatóan írható, látszik belőle, ki a boldog szerelmes, hogy hűséges-e vagy csalfa, milyen a természete, hogy érzi magát az ágyban... Ez persze mind igaz, de az a huncut g és más írásjegyek egyéb titkokat is elárulnak.
Szex-jelek

Ahhoz, hogy megértsd, hogy a leírt betűk halmaza milyen módon fejezi ki az érzelmi és szexuális életedet, jó, ha nem csak az alsó zónás betűket, vagyis a betűk alsó részét tekinted meg, és nem csak azokra a bizonyos g vagy a gy betűkre koncentrálsz. Még akkor sem, ha a grafológiai szakirodalom többnyire az alsó zónában keresi a szexualitás reprezentációját. Egy-egy grafológiai elemzés többféle bonyolult műveletből áll össze, épp ezért egy sor írásból vagy néhány kiragadott betűből nem lehet komoly következtetéseket levonni. Viszont vannak bizonyos írásjelek, amelyek jóval többet árulnak el és mutatnak meg rólad, mint gondolnád, persze csak egy-egy életterületre vonatkozóan.

Szexi zónák és határok
A kézíráselemzés során a betűket három zónára osztva vizsgálja a szakember. Ez legjobban az f betűn mutatható be, hisz írott formájában ez az egyetlen három zónás betű a magyar ábécében. Tehát tekints az f betűre, mint az emberi testre.
A feje, azaz a felső hurka a fölső zóna a szellemi, a vágyak és a transzcendentális érdeklődés tartozik, ilyen például még a b, k és l betű, a középső része – ahol áthúzod – a szubjektív önértékelésről ad képet, azaz a gyakorlati élet zónájába tartozik, míg a nyomtatásban nem is látszó lenti része az alsó zóna felségterületén helyezkedik el, ösztöneidet, anyagiasságodat mutatva.




Szexen túli nevetés

Mielőtt belekezdenél a vizsgálódásba, fontos tudni, hogy átlagosan fél évvel később jelenik az élet változása az írásban. Például az első randi után könnyen lehet, hogy még az elmúlt hónapok csalódása tükröződik benned. Ezt figyelembe véve, bátran rábízhatod magadat üzenetére: az írás nem hazudik. Hogy bánik a toll a papírral? Úgy, ahogy te bánsz partnereddel.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89887_m_1.jpg


A három szárú m betű az ÉN-TE-MI elemekre bomlik, így a szexualitásban is azt tükrözi le, milyen viszonyban vagy a pároddal és önmagaddal. Míg az oválok a befogadás, megadás képességét mutatják, az egyenes vonalak és szárak a férfias falloszt szimbolizálják. És a kettő ötvözetét az élmények át- és megélését, ami a hurkokban jelenik meg, hogy a kreativitás és a humor átitassa vagy megkeserítse a szexualitásodat. Ha például a d szára szorosan kapcsolódik az őt követő oválhoz, a harmónikus kapcsolatra utal, még akkor is, ha a szétesett, reszketeg vagy nyitott oválról van szó (ebben az esetben elsősorban a korodra utaló jegyek mutatkoznak meg).
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89888_k_1.jpg


A k betű: arról is híres, hogy a kreativitást és a humort fedezheted fel benne. Nos, ha kedvesed többféle módon, hurokkal és relieffel díszítve írja le a k-t, pályázhattok a változatos, merész szexre, ellentétben azokkal, akik mindig egyféleképpen vésik le a papírra.

Lebukott vágyak

Tehát, ha a szexualitás jegyeit keresed egy írásban, elsőként az alsó zónára, vagyis a betű alsó részére tekints. Természetesen ehhez rögtön illik hozzátenni, hogy csupán az alsó zóna nagyságából, változékonyságából nem szabad elsietett következtetésekre jutni.
A g betűt tekintve, ha alul gördülékeny, lendületes, szögek, kiegyensúlyozott hurkok helyett görcsök, durva kampók, otromba megvastagodások, tollmaszatok, hiányok, értelmetlen ide-oda kanyarodások, kibicsaklások, aránytalanul nagy méretek, szaggatott vonalak, vésések láthatóak, akkor bizony elsődlegesen ezek a jegyek jellemzik a szexuális-érzelmi életedet is. Vagyis, görcsös, szaggatott, fura, be nem teljesült, negatív, önkielégítő, időpazarló, kibicsaklott, fontos, lényegtelen, nárcisztikus, frusztrált, megszakított.
De ne csak a negatívumokat keresd az írásban, jócskán találhatsz öröm-jegyeket is benne!
A páratlan páros

A szerelem és a szexualitás területét vizsgálva a g és az y kerül előtérbe: egyrészt azért, mert mindkettő rendelkezik alsó zónás hurkokkal, másrészt önálló, szimbolikus jelentésük miatt. A grafológiában a betűk egy-egy életterületet szimbolizálnak: a g a szexualitást, illetve az ÉN-t a levél íróját mutatja, míg az y a társadat, barátot - vagy édesanyádat, ha még társ híján élsz (TE).
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89884_gy_3.jpg


A g hosszúkás alsó szárral: ha a hurok inkább sovány, hosszúkás, arról árulkodik, hogy vágyaidban nagy szerep jut az anyagiaknak: ez az, ami igazán boldoggá tesz, és motivál téged.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89886_p_1.jpg


A g alsó hurka, vagy a p alsó vonala mellet formál: kerekded alsó hurkok, melyek hasonlíthatnak akár egy formás női mellre, vagy férfiak estében a herékre, azt mutatják, hogy gazdájuk számára fontos a szexualitás. Minél nagyobbak ezek a hurkok, annál inkább.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89882_gy_1.jpg


A g kövér alsó szára, ami nem ér vissza a középső zónába: aprócska, de fontos részlet, hogy a hurkok visszaérnek-e a középső zónába, azaz a hurok végén lévő pici szár fölér-e a középső zónába, vagy befejeződik az alsóban. Ha fölér, kiderül, hogy a betű írója nem csak vágyakozik a testi szerelemre, de vágya meg is valósul a középső zónában: azaz a gyakorlati életben. Ha azonban az akár termetes hurkok nem érik el a középső zónát, az intenzív vágyak kielégítetlenek maradnak, nem valósulnak meg.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89884_gy_3.jpg


A q-szerű g betű: amikor a g betű hurka szárrá válik, azaz egyetlen árva vonalkává csonkulnak. Ilyenkor lelepleződnek igazi érzéseink: akár párkapcsolatban élünk, akár nem, olyan egyedül érezzük magunkat, mint ez az 1-es számot formázó száracska.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89885_gy_4.jpg


Az „ideális” gy: a jól működő, minden téren kielégítő párkapcsolatban élő ember gy betűje szabályos és jól olvasható, minden zónában. A betűk közel állnak egymáshoz – akárcsak a párt alkotó két ember – és szinte párhuzamos a vonalvezetésük, egységet alkotnak. Méretük is azonos, egyik sem nyomja el a másikat, egyik sem törpül el a másik mellett.
<!--jobbra/balra usztatott, kepgaleria ajanlos -->
89889_gy_5.jpg


Az arc nélküli y: a gy betű leggyakoribb „betegsége”, hogy az y-ról lemarad a feje. Bár jól látható az alsó zónában elhelyezkedő hurok, a középső zónában nem marad belőle szinte semmi: hiányzik, vagy olvashatatlanná válik a szabályosan u betűhöz hasonlító része. Az ilyen y gazdája bizony elégedetlen társával. Ha azonban pont pár keres, kimondottan pozitív töltetet kap: megmutatja, hogy látható társ híján gazdája nyitott az új kapcsolatra!

Kibelbeck Mara
Nana.hu
 

lajosn

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Egyszer álmomban a bal kezemmel írtam.
Azóta sokkal szebben írok a jobbal.
Mindenesetre ez a téma szerintem olyan mint a testbeszéd. Jól jön, de érdemes jónak lenni benne, ha rá akarunk támaszkodni.

Üdv. Lajosn
 

Wildwood Flower

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok. :)

Ez a topic (és én is) igényli a felélesztést. Számtalan könyv jelent meg a témában, örülnék ha sikerülne nagy átlagban összegyűjteni őket. Akkor én el is kezdem...

Bodroghy Péter - Szex a kézírásban.

halott link
 
T

Tenebrion

Vendég
Szabad képzés mennyire lehet eredményes? Valaki tud szakirodalmat ajánlani? :)
 

Wildwood Flower

Állandó Tag
Állandó Tag
Véleményem szerint a szabadképzésnek otthon, hobby szinten van értelme. Meg lehet tanulni persze, nem arról van szó, csak nyilván nem állnak rendelkezésedre olyan eszközök, amiknek kellene...pl mérősablon, grafométer, etc. Komplex személyiségképet enélkül nem lehet felállítani, de pár tulajdonság önképzéssel fellelhető. :)


[HIDE]http://data.hu/get/1921422/Grafologia.doc[/HIDE]
 
S

szisz25

Vendég
Sziasztok!

Én is grafológus hallgató vagyok, márciusban végzek. Ha bárkinek kérdése van, megpróbálok válaszolni.

Szilvi ;)
 
Oldal tetejére