Gyárfást gyanúsítja a rendőrség Fenyő János megöletésével

Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították.

Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Pesti Srácok megkeresésére az ORFK Kommunikációs Osztálya megerősítette az értesülést.

Egy perccel hat óra előtt a rendőrség honlapján is közzétették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították „a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost”. A közleményből kiderül, hogy Portikhoz hasonlóan emberölésre való felbujtással gyanúsítják, megalapozottan. Gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

A Fidesz-közeli portál úgy tudja, a rendőrség birtokában bizonyítékok vannak arra, hogy a Nap TV egykori tulajdonosa adott megbízást Portik Tamásnak üzleti ellenfele, Fenyő János likvidálására. Azt írják, hogy a bizonyítékok között egy hangfelvétel is van, amelyen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható. Az Index információi szerint Gyárfást őrizetbe is vették.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én gyilkolták meg a Margit utcán, amikor a piros lámpánál megállt Mercedesével. Gyilkosa egy másik autóból ugrott elő, és gépfegyveréből 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, aki azonnal meghalt. 2011-ben Szlovákiában tartóztatták le az Aranykéz utcai robbantással és más bérgyilkosságokkal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.

Rohácot tavaly ítélték jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre, de az nem derült ki, hogy ki bízta meg a szlovák férfit a merénylettel. Az ügyben tavaly novemberben rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla.

Medvegy Gábor

gyarfas-tamas-1024x576.jpg
 
Itt felbújtásról van szó s nem tudni, hogy mi a szerepe ebben Portik Tamásnak, sőt van - e egyáltalán valami szerepe, mert Ő tagadja mégis márciusban Őt is felbújtással meggyanúsították... Közben a gyilkossági ügyben november óta perújrafelvételi eljárás folyik.. Egyébként még elévülési időn belül indították az új eljárást Gyárfás ellen...
 
Abba az időben a vajna meg a holdban volt az ATV -t meg akkor imádkozta össze a Németh
A Gyárfás valami nap tv-t akart majd utána nézek
Elég setét figurája volt akkor a zavarosban halászóknak
Úgy gondolom hogy a kezdeti szabad rablás bán résztvevők
Lassan kihalnak vagy horogra akadnak
Eljön majd a tisztességes alapokon valo vállalkozas ideje is
Jön egy új generáció ami mar nem terhes a múlt nyomor A-val
Sooo nemhiába masiroztatta népet 40 évig Mózes
A rabszolga identitás épp olyan mint a kommunista - szocialista elvek
Beegnek - meg kell tőlük szabadulni
Meg 20 év
:rohog:
 
Gondolom véletlen dátumegybeesés...

Portik. Vádalku?
 
Abba az időben a vajna meg a holdban volt az ATV -t meg akkor imádkozta össze a Németh
A Gyárfás valami nap tv-t akart majd utána nézek
Elég setét figurája volt akkor a zavarosban halászóknak
Úgy gondolom hogy a kezdeti szabad rablás bán résztvevők
Lassan kihalnak vagy horogra akadnak
Eljön majd a tisztességes alapokon valo vállalkozas ideje is
Jön egy új generáció ami mar nem terhes a múlt nyomor A-val
Sooo nemhiába masiroztatta népet 40 évig Mózes
A rabszolga identitás épp olyan mint a kommunista - szocialista elvek
Beegnek - meg kell tőlük szabadulni
Meg 20 év
Nem látsz utánpótlást fehér ingben?;)
 
A dátum szerint elvileg el kellett volna épülnie
Gondolom ez más categoria ha mégsem épült el
Én sem értem. Lehet, hogy a büntetőjogban is tolódik az elévülési idő, ha időről-időre előszedik az ügyet pl. újabb bizonyíték kerül elő. Közben a wikin olvasom, hogy Rohácot másodfokon tavaly ítélték el jogerősen Fenyő meggyilkolásáért.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére