Gyerekek, gyerekek… – 15 dolog, amit egy kisgyermek jobban csinál nálad

Ha egy pillanatra levesszük magunkról az álszentség álarcát, és mélyen önmagunkba nézünk, akkor könnyen felismerhetjük, hogy az emberek többsége nem csak fizikailag néz le a gyerekekre. Többnek, jobbnak, okosabbnak és bölcsebbnek gondoljuk magunkat náluk – és ez elsőre még logikusnak is hangzik, hiszen személyes fejlődéstörténetünk során rengeteg olyan ismeretet és tapasztalatot szerzünk, melyek által gyermekkori önmagunkat sok tekintetben felülmúljuk.

De mi van akkor, ha azt mondom, hogy a fejlődésünk nemcsak előrefelé mutatott, hanem visszafelé is?
Engedd el most egy kicsit az ego-dat – ha nem megy, akkor ne is olvasd tovább –, és kezdd el meglátni a felszín alatt azokat a tulajdonságokat, melyekkel egy egészen kicsi gyermek még rendelkezik, de Te talán már nem. Íme közülük néhány, és már most biztos lehetsz benne, hogy a lista nem teljes. Ha figyelsz, Te magad is kiegészítheted.

1. Egy kisgyerek őszinte
Ha egy baba éhes vagy bekakilt, akkor sír. Ha boldog, nevet. Ha szüksége van valamire, jelzi, és nem várja meg, míg valaki más rájön, hogy valami nem kerek. Őszintén kifejezi, hogy mit érez, és őszintén kommunikál mindenkivel. Akit szeret, arra mosolyog, akit pedig nem, azzal nem próbálja meg elhitetni, hogy szereti. Minden cselekedete őszinte – egészen addig, amíg meg nem tanulja, hogy a hazugsággal célt érhet el.
Tőlünk felnőttektől tanulja ezt meg, természetesen. Tőlünk, akik felnőtté válásunk során megtanulunk szerepeket játszani, életünk különböző színterein újabb és újabb álarcokat veszünk fel, érdekeink érvényesítéséhez sokszor az őszinteséget hírből sem ismerő módszereket alkalmazunk, és amit a másik ember iránt érzünk – akár pozitív, akár negatív érzésekről legyen szó –, azt meglepően ritkán közöljük vele.

2. Egy kisgyerek kíváncsi
Csodálatos az a felfedezési vágy, amit egy gyermek a lelkében hordoz. Keresi az újdonságokat, elindul felfedezni ismeretlen helyeket (mert ami Neked egy unalmas fürdőszoba, az neki maga a kaland), megfigyeli az ismeretlen embereket, állatokat, növényeket és tárgyakat. Érzékeny a legkisebb változásokra is, és reagál rájuk. És ha most belegondolsz egy pillanatra, ez maga az élet: egy folyamatosan változó világ megfigyelése, megértése, és alkalmazkodás annak minden rezdüléséhez. A kisgyerekek még tudják, miről szól az Élet.
Felnőttként már kevesen emlékszünk minderre – ezt a képességet is valahol az út során veszítjük el. Nemcsak keressük, hanem el is várjuk az állandóságot, őrizgetünk mindent, amit megszoktunk – még ha káros, akkor is –, és az emberek többségének alapállapotává vált az apátia.
3. Egy kisgyerek nyitott
Időnként részed lehet abban a nagyszerű élményben, amit két kisgyermek első találkozásának szemtanújaként kaphatsz. Nekik nem számít, milyen ruhában van a másik baba, egyikőjüket sem érdekli a másik bőrszíne, származása vagy családi háttere, és nem fontos az sem, hogy kinek nagyobb a babakocsija. Egyszerűen csak megpróbálják megismerni a másik kis emberi lényt, és előítéletek nélkül befogadják mindazt, amit tőle kapnak. Ugyanilyen nyitottak minden más élőlény felé, és még amelyiktől félnek is eleinte, később könnyen megszerethetik – ha erre lehetőséget adunk nekik. Keresik a kapcsolatot a természettel, és rendszerint meg is találják hamar.
Felnőttként már más a helyzet. Egészen más. Megtanulunk gyűlölni, megtanulunk ítélkezni mások felett, és megtanulunk olyan címkéket ragasztani mindenre és mindenkire, melyeket vagy készen kaptunk – a híradóból, egy másik embertársunktól, vagy bármi más hitelesnek hitt forrásból –, vagy mi magunk gyártjuk kiterjedtnek vélt, ám valójában nagyon szűk ismereteinkre alapozva.

4. Egy kisgyerek szeret tanulni
Egy emberi élet kezdetén a fejlődés iránti vágy ösztönös. Egy kisbaba tanulni akar, és őszinte szeretettel viszonyul minden új ismerethez. Mondogatjuk, hogy a gyerekek még szivacsként szívják magukba a tudást, pedig ez nem az életkor függvénye. Csak akkor válik azzá, ha erről mi magunk gondoskodunk. És az a szomorú tény, hogy ezt szinte kivétel nélkül minden esetben meg is tesszük.
Ironikus módon a tanulás iránti szeretet kiirtásának általános módja az oktatás. Nem a tanítás, hanem az oktatás. Míg ez utóbbi az ismeretek agyba töltéséről és ismételtetéséről szól, addig a tanítás egészen más: a tanító nem azt mondja meg, hogy mit láss, hanem megmutatja, hogy merre nézz. De ahogy Neil deGrasse Tyson lényegre törően megfogalmazta az iskolarendszer és sok esetben a szülői nevelés legnagyobb problémáját: „Egy kisgyermek életének első évét azzal töltjük, hogy megtanítsuk őt járni és beszélni, majd életének hátralévő részében arra utasítjuk, hogy fogja be a száját és maradjon a fenekén.”
5. Egy kisgyerekben nincs megfelelési kényszer
Láttál már szégyenlős kisbabát? Találkoztál már olyan kisgyermekkel – és tényleg az egészen kicsikre gondolok, akiket még nem befolyásoltak a felnőttek –, aki azon görcsöl, hogy megfeleljen bárki más elvárásainak? Ők csak csinálják, amit csinálni szeretnének, kinéznek úgy, ahogy kinéznek, és nincs ezzel semmi bajuk. Nem akarnak beállni a sorba, nem azért tesznek bármit is, hogy másoknak megfeleljenek, hanem egyszerűen csak azért, mert ezt diktálja a szívük. Ami nekik természetes, az nekünk felnőttként már megtanulandó feladat. Mert egy kisgyerekben még nyoma sincs a megfelelési kényszernek – de mi ezt is belé neveljük.
És a nevelés legtöbbször olyan hatékony, hogy felnőttként már mi magunk állunk be a sorba – ehhez már utasításra sincsen szükség. És ha véletlenül nem illünk bele teljesen a sablonba, akkor készségesen megnyirbáljuk saját magunkat, mert egy normális ember pontosan olyan, mint a többi, ugyebár. Pontosan azt csinálja, mint a többi, pontosan úgy él, mint a többi, és igyekszik mindenkinek megfelelni, hiszen nem azért született meg, hogy saját álmait követve csodálatos dolgokat érjen el és éljen meg, hanem azért, hogy valaki más álmait valósítsa meg.

6. Egy kisgyerek nem beletörődő
Íme egy újabb tulajdonsága a gyermekeknek, mely szüleik (vagy más felnőttek) számára gyakran komoly terhet jelent: a legjobbra való törekvés. Egy kisgyerek nem elégszik meg a középszerűséggel. Nem törődik bele, hogy langyos vízben ücsörög, nem fogadja el a rosszat, de még a jót sem, hanem a legjobb kell neki. És mi, felnőttek ahelyett, hogy megtanítanánk megdolgozni a legjobbért, inkább megtanítjuk lemondani róla. Mert ha most nincs lehetőség a legjobbra, akkor még a vágyat is kiirtjuk a gyermekből – talán egész életére.
A felnőttek jó része úgy éli le az egész életét, hogy benne ragad olyan helyzetekben, melyeket külső kényszerítő erők hatására választott. Igen, a választás mindig a miénk – és mindig van más választás is, hiába próbálják a beletörődő emberek kifogások széles választékával nyugtatni önmagukat. Aki változtatni akar, az változtatni fog. Ilyen egyszerű. Ha nem is megy azonnal, de dolgozik rajta, hogy napról napra egyre jobb legyen a helyzete. Ehelyett a legtöbb ember megreked. Elfogadom a helyzetem – mondják tettetett nyugalommal, miközben belül mélyen a lelkük háborog. Mert ez nem elfogadás – ami azt jelentené, hogy valóban jónak tartjuk mindazt, ami velünk történik –, hanem egyszerűen csak beletörődés. Vágyaink elnyomása a változástól való félelem miatt.
7. Egy kisgyerek bátor
Jó eséllyel nem emlékszel már saját első lépéseidre, de talán a szüleid meséltek Neked azokról a próbálkozásaidról, melyek megelőzték a két lábon járás csodálatos élményét. Sokszor próbálkoztál, elbuktál újra és újra, de ez nem számított; járni akartál, és egyetlen pofára esés sem tántoríthatott el a célodtól. Ilyen egy kisgyerek. Bátor, mer kipróbálni új dolgokat, kockáztat, sokszor elbukik, de újra és újra feláll, és folytatja az utat. Gondolj csak bele, mi lett volna, ha életed kezdetén a félelmeid irányítottak volna. Talán még most is négykézláb kúszva közlekednél, és ki sem mernéd tenni a kezed-lábad a lakásodból a veszélyes ismeretlenbe.
De a nevelés itt is hatalmas károkat okozott: nemcsak felerősítette ösztönösen meglévő félelmeinket, hanem újakat is ültetett az agyunkba. A kudarc szégyenné vált, és aki elbukik, az rossz. Az iskola büntet, a szülő is sokszor ezt teszi, és a legtöbb ember fejébe egy a valóságtól teljesen elrugaszkodott bipoláris gondolkodás épül be, melynek lényege a következő: vagy kudarc, vagy siker. Óriási tévedés ez, hiszen mindenki, aki ért már el komoly (és tartós!) sikert, az pontosan tudja, hogy az út odáig számos kudarcon keresztül vezetett, és éppen ezek a kudarcok tanították meg arra, hogy hogyan lehet sikeres. A kudarc nem egy elkerülendő rossz, hanem a siker építőköve. Aki mindenáron próbálja elkerülni a kudarcot, az a sikert is el fogja kerülni – és ez az egyetlen valódi kudarc egy ember életében.

8. Egy kisgyerek kitartó
A bátorság fontos, de önmagában nem elég. Valódi sikereket mindig az tud csak elérni, aki céltudatos és kitartó – éppen úgy, mint egy kisgyerek. Ha van egy célja, küzd érte, és ha kezdetben nincs is eredménye a befektetett munkájának, ő akkor sem adja fel. Nemcsak a sírásra gondolok – bár sok szülő ebben látja gyermeke kitartásának egyetlen megnyilvánulását –, hanem a játékokra, az új mozgásformák megtanulására, a beszédre, és számos más olyan nagyobb és apróbb képességre és dologra is, melyek megszerzéséért a gyerekek nap mint nap következetesen dolgoznak. Ha most nem sikerül, megpróbálják újra. Ha akkor sem sikerül, ismét próbálkoznak, egészen addig, míg el nem érik a céljukat – vagy egy felnőtt ki nem neveli belőlük a kitartásukat.
Aztán évek múlva már nemcsak megszokottá válik a kitartás hiánya, hanem a kitartó embert meg is bélyegzi a lusta többség. Fanatikus – mondják lenézően, aztán vagy megpróbálják visszarántani a saját szintjükre, vagy elfordulnak tőle. És miután a kitartó ember nagyszerű eredményeket ér el (mert aki kitartó, az mindig elér sikereket), akkor jönnek a csodákról, szerencséről és véletlenről szóló megjegyzések. Nem, kedves felnőttek, nincsenek véletlenek. Kemény munka van, és amit csodának véltek, az ennek az eredménye. De a felnőttek többsége számára a kitartás egy-két próbálkozás után be is fejeződik – pont ott, ahol az igazi eredmények megszületése elkezdődhetne. Minden felnőttnek jót tenne, ha Vince Lombardi szavai gyakran visszhangzanának a füleiben: „Amint megtanulod feladni, szokásoddá válik.”
9. Egy kisgyerek játszik
Mikor játszottál utoljára önfeledten? Egy kisgyerek minden egyes nap megteszi ezt. Nem foglalkozik problémákkal, nem érdekli az idő múlása, hanem egyszerűen csak belemerül a játékba, és semmi más nem létezik számára. Csíkszentmihályi Mihály ezt az állapotot nevezte Flow élménynek, és míg a gyerekek számára ez teljesen természetes, felnőttként már a legtöbben csak igen ritkán élik meg – ha megélik egyáltalán valaha is. A gyerekek még tudnak játszani, és ami legalább ennyire fontos: képesek bármiből játékot csinálni. Persze csak ha hagyják nekik – de általában nem hagyják. Ne játssz az evőeszközzel – hangzik a kemény szülői figyelmeztetés, de kérdem én, miért ne? Miért ne játszhatna a gyerek az evőeszközzel? Miért kell mindennek komolynak lennie? Miért nem kapcsolhat még több élményt az ételek elfogyasztásához, vagy bármi máshoz, amit csinál?
Mi felnőttek már nagyon keveset játszunk. Komolyak vagyunk, mert komolynak lenni nemcsak érdem, hanem elvárás is. Még játszani is sokszor csak komolyan tudunk, és még ha sikerül is kicsit elengednünk magunkat, igazán önfeledten, a külvilágot és az összes problémánkat elfeledve, tiszta szívvel játszani csak nagyon ritkán tudunk. Van, aki soha nem képes már erre. Pedig a gyerekek éppen azért olyan hatékonyak, azért tudnak gyors és látványos eredményeket elérni, mert játékosan fogják fel azt, amit csinálnak. Míg a felnőttek többsége csak a cél elérésén görcsöl, addig a gyerekek élvezik magát a folyamatot is, mely a célhoz vezet.

10. Egy kisgyerek nem akar boldog lenni
Tényleg nem akar boldog lenni – ő egyszerűen csak az. Boldog, megéli a jelen pillanatot a maga teljességében, és nem görcsöl azon, hogy hogyan lehetne még boldogabb. Ha valami nem jó, azt jelzi, vagy ha tud, változtat ő maga. És tudod, hogy miért van ez így? Azért, mert ő még észreveszi az apró örömöket az életben. Örül, ha esőcsepp éri az arcát, örül egy egyszerű pancsolásnak a kádban, és örül egy utazásnak vagy egy ismeretlen bogárnak is. Bármi képes mosolyt csalni az arcára, mert nem a megszokásoknak él, hanem meglátja mindenben a csodát.
Kevés az olyan felnőtt, aki képes erre. Meglátni a csodát a leghétköznapibbnak tűnő dolgokban – ez maga a boldogság. Sokan a külső körülményektől teszik függővé saját boldogságukat, pedig a körülményeink mindig változnak, és ha csak ezektől várod, hogy boldog legyél, akkor egy idő után nagy bajban leszel. De ma már a boldogság is üzletté vált. Az emberek többségével sikerül elhitetni, hogy egy pirula bevétele boldogabbá teszi őket, egy csoda termék megvásárlása tartós örömöt szerez, és jelentős összegekért megvásárolhatják a boldogsághoz vezető legrövidebb utat. Mintha a boldogság egy elérendő távoli cél lenne, és nem egy olyan állapot, melybe bármikor beléphetünk.
11. Egy kisgyerek hallgat a szívére
Ő még megteheti – mondják erre sokan. Őt még nem terheli felelősség, nem kell megfelelnie az elvárásoknak, nem kell figyelembe vennie más emberek szempontjait. És ez igaz is, de valójában ennél sokkal többről van szó. Egy kisgyerek ösztönösen követi a vágyait, képes befelé figyelni, nem nyomja még el a szíve hangját a sok külső zaj, és képes minden cselekedetével őszintén kifejezni önmagát. Aztán jön a nevelés, természetesen. A nevelés, melynek helyes módja azt a célt szolgálná, hogy a gyermek arra menjen, amerre a szíve diktálja mindaddig, amíg ezzel nem árt másoknak. Ehelyett azonban a cél valami egészen torz elvárássá degradálódik: ne a saját szívedet kövesd, hanem figyeld meg, kinek mire van szüksége, és legyél Te az, aki kiszolgálja őket.
És a felnőttek jelentős többsége valóban így is él, mert a nevelés itt is sikert arat. Vajon miért van annyi ember, aki azt sem tudja, mit akar a párkapcsolatában, a munkájában, az életében? Miért kell életvezetési tanácsokat vásárolni pénzért olyan emberektől, akik nem tudják és nem is akarhatnának vezetni egy másik ember életét? Miért reked meg annyi ember olyan helyen, amit nem is igazán szeret (vagy kifejezetten utál), és miért rettegnek annyian, hogy mások mit gondolnak róluk? Azért mert megtanultunk megfelelni a külső elvárásoknak, és közben elfelejtettünk befelé figyelni. Így válik az emberek jelentős része egy fogaskerékké a gépezetben – leélve úgy egy egész életet, hogy talán rá sem jön, miért volt itt a Földön.

12. Egy kisgyerek keresi az okokat
Miért? – annyiszor halljuk ezt a rövid kérdést egy kisgyerek szájából, és van, aki lelkesen, míg mások unottan vagy idegesen válaszolgatnak neki, és megint mások akár teljesen figyelmen kívül is hagyják az őszinte gyermeki kíváncsiságot. Pedig a gyerekek ezt is nagyon jól csinálják: ők nem elégszenek meg azzal, amit hallanak vagy látnak, hanem megpróbálják megismerni és megérteni az okokat. És nemcsak az őket érő külső hatásokra igaz ez, hanem saját cselekedeteikre is: ha nem tudják, miért kell csinálniuk valamit, akkor megkérdezik. És a „csak mert” nem válasz, ugye Te is tudod?
A felnőttek viszont már megelégszenek ennyivel nagyon sok esetben. Ha ez a szabály, hát ez a szabály – követik vakon. És ha szabály sincs, egyszerűen csak mindenki ezt csinálja, akkor már ez is elég motiváció arra, hogy kövessék a csordát. Nem kell, hogy értsék, mit miért csinálnak, a lényeg csak az, hogy megcsinálják, mert ez a szokás vagy az elvárás. Pedig Peter F. Drucker-nek teljesen igaza van: „Nincs fölöslegesebb dolog, mint hatékonyan csinálni azt, amit egyáltalán nem kellene csinálni.” Akinek nincs egy erős miértje – márpedig rengeteg ember él így –, az hogy várhatja el, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet éljen, és egyre közelebb jusson a céljaihoz?
13. Egy kisgyerek tisztán szeret
Igen, a szeretetben is jobbak nálunk a kisbabák. És tudod, hogy miért? Azért, mert egy kisgyerek nem kereskedik. Nem várja el, hogy a szeretetéért bármit is kapjon cserébe. Ha Neked ad egy földön talált kavicsot, azt nem azért teszi, mert szeretne kapni érte valamit, hanem azért, mert éppen ez az egyetlen „vagyona”, és úgy döntött, hogy ezt Neked adja. Mert szeret. Őszintén, tisztán, elvárások nélkül. Azért, aki vagy, és nem azért, akinek látni akar.
Aztán az évek során itt is történik valami. Megjelennek az elvárások másokkal szemben, hiszen velünk szemben is ott vannak, és pont ezek késztetnek bele a kereskedelembe. Ha adunk valamit, már egyből várunk is valamit cserébe – de leginkább addig nem is adunk semmit, amíg mi nem kapunk. És innentől kezdve a tiszta szeretet már halott.

14. Egy kisgyerek nem vár
Majd holnap – hányszor hallod ezt egy kisgyerektől? Nem, számukra nincs holnap – csak a Ma létezik. És bár a türelem nagy erény, de az soha nem lehet egyenlő a halogatással. A kisgyerekek nem halogatnak, hanem ha valamit szeretnének, akkor azonnal hajlandóak megtenni érte bármit. Talán azért, mert nem tanulták még meg, hogy nem lehet mindent egyszerre megkapni, de talán az is erősen közrejátszik, hogy mélyen belül tudják: a holnap soha nem biztos.
A legtöbb felnőtt ezt már hamar elfelejti; úgy élnek, mintha biztosan eljönne az a holnap, ami minden egyes nap csak újabb holnappá válik – egészen addig, amíg egyszer csak nem marad több belőle. És hogy ez mikor következik be, azt nem tudhatjuk. A kisgyerekek ösztönösen a legtöbbet hozzák ki a mából, míg egy felnőtt számára legtöbbször a pillanatnyi kényelem többet ér, mint az álmainak megvalósítása.
15. Egy kisgyerek számára nincs lehetetlen
A gyermeki agy mindent befogad. Nem szelektál, csak hisz, bízik és örül mindannak a csodának, amiben része lehet. Kezdetben a felnőttek is segítenek neki: tündérekről, csodákról, különleges képességekkel rendelkező hősökről mesélnek, és a kisgyermek számára mindez maga a valóság. A valóság és a lehetőség is egyben. Aztán amint elég nagynak érezzük már a gyermekünket arra, hogy „felvilágosítsuk”, elmondjuk neki, hogy hazudtunk. Nincsenek csodálatos lények, nincsenek rendkívüli tettek, és a lehetőségek egyszerre mind lehetetlenné válnak a fejében. De nemcsak a tündérmesék lehetőségei, hanem a való élet lehetőségei is. Pedig a mesék lényege soha nem egyszerű szórakoztatás kellene, hogy legyen, hanem egy nagyon fontos tanítás, mely így szól: amit el tudsz képzelni, az a valóságoddá válik.
A legtöbb felnőtt számára ez a tanítás a gyermekkori csalódások következményeként végleg hiteltelenné vált. Nem mernek álmodni, nem mernek elképzelni csodálatos dolgokat – nemhogy tündéreket, de sokszor még a saját boldogságukat sem –, és megtanulnak hinni abban, hogy a lehetetlen létezik, és soha ne akarjanak többet, mint amit bizonyítottan könnyen el lehet érni. Megtanulnak tehetetlennek lenni. De van egy fontos párhuzam a gyermeki hiszékenység és a felnőttek hitetlensége között: minden esetben az lesz a valóságunk, amit az agyunk elfogad. Henry Ford-ot idézve: „Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” A gyermekek számára nincs lehetetlen, ezért sokszor el is érik azt, amit mi annak gondolunk. Felnőttként ezt újra meg kell tanulnunk. Pontosabban nem kell, csak érdemes…

Talán ezentúl Te is picit másként tekintesz majd a gyerekekre. Egyrészt elkezdesz jobban figyelni arra, hogy mi mindent csinálnak jobban Nálad, másrészt arra is jobban odafigyelsz, hogy mindezeket a csodálatos tulajdonságokat ne irthassák ki belőlük a felnőttek. Mert a pusztítás sokszor a tanítás álarca mögött érkezik.
És ahogy már az elején is írtam, egészen biztos, hogy a lista nem teljes. Neked mi az a legfontosabb tanítás, amit egy kisgyerektől kaptál?

Gabor.
baby.jpg
 
B
Nagyon szép cikk. Élvezettel olvastam, köszi!

És van benne rengeteg igazság, igen. De... De én még emlékszem az általános iskola első osztályára... Ott már megvolt mindaz, amit azóta is tapasztalok a felnőttek világában. Verekedés, erőszak, mindenki megvetése aki „nem illik bele a sorba” (magyarán mindenki kiközösítése, aki akár testileg, akár szellemi érdeklődését tekintve, akár csak a ruházatában más volt mint a nagy átlag), kegyetlenség, csordaszellem, bandák...

Utóbbira példa: 2 osztály volt nálunk, az A meg a B. Majdnem minden szünet teli volt verekedéssel a kettő közt. Én meg nem értettem, ennek mi az értelme, és magyaráztam, hogy értsétek már meg, teljesen VÉLETLEN, ki melyikbe került bele, ha bármelyikteket a másikba írja be valamelyik tanerő, most azokat csépelnéd akik most az osztálytársaid! Ne legyetek már ennyire hülyék!

A vége persze az lett hogy engem vertek meg...

De rengeteg más dolgot is felhozhatnék. Nem, a gyerekek nem „tiszták”, nem „nemesek”, nem „ártatlanok”.

Most erre persze mondhatjátok hogy de a cikk nem az iskoláskorú gyerekekről szól. Lehet, de nincs explicite meghatározva, hány éves korról beszél. Emiatt az a véleményem, a cikkben foglaltak igazak lehetnek, de legfeljebb addig amíg a gyerek NEM TUD BESZÉLNI, meg esetleg onnan kezdve még talán fél évig.

AZUTÁN MÁR NEM. Igazából én már olyan szkeptikus vagyok hogy azt vélem, tulajdonképpen előtte se igazán... De ha addig olyan is, azon rövidke fél év alatt, amíg megtanul beszélni, BESZENNYEZŐDIK „lelkileg”, hogy úgy mondjam rituálisan tisztátalanná válik...

És MINDENKI. Még én magam is, bár komolyan hiszem, én kevésbé mint a legtöbben. (S persze akadhatnak még egypáran ilyenek, csak kevesen). De még én (mi) se vagyunk teljesen mentesek ettől, sőt, tulajdonképpen még az se igaz hogy kevésbé lennénk, csak annyival jobb a helyzet, hogy én látom is ezt magamon, s így néha ellen tudok állni a „tisztátalan késztetéseknek” (de én se mindig). (Működik az önreflexió). A legtöbb embernél ez nincs meg, az nemcsak egy rohadt szemét önző döggé válik, de még csak nem is tudja ezt magáról. És amikor erre figyelmeztetik, megdühödik, rágalomnak tartja, s dühében öl vagy legalábbis verekedni kezd - s persze épp ezzel bizonyítja a szememben azt, hogy igazam van amikor annak tituláltam, aminek...
 
B
és egy kisgyerek nem fél, mert még nincs gyermeke

Ez így nem igaz, egy kisgyerek is fél. A váratlan hangos zajoktól, a leeséstől (nagyon ősi ösztön), a sötétségtől, az egyedülléttől, sőt, attól is ha nem egyedül van de az anyja nincs vele. (Emiatt is káros a hospitalizáció).

Vannak dolgok persze amitől valóban nem fél, például munkanélküliség... Mert azt se tudja, mi az.
 
Megijedni, nem azonos a félelemmel. Megtanítunk neki viselkedési formákat, a ragaszkodást például.
Szerintem nem fél, de majd kikérdezzük Csernus dokit :)
 
Nagyon jól összeállított sor, óriási gondolatokkal. Több ponton látom az általános pszichológiai meglátásokat és a társadalmi problémák gyökerét.

Amit én személy szerint nagyon érdekesnek találok mindig, az a játék képessége. Megfigyeltem, hogy egyes emberek egyszerű társasjátékokat is képesek vérre menően játszani, dühöngeni ha nem ők nyernek, sokszor a másikat hibáztatni. Nem tudnak a mindennapokból kiszakadni, a társadalmi frusztrációkat magukkal viszik ide is. És itt nem arról van szó, hogy tulajdonképpen nyerni szeretne valaki, ha egy játéknak ez a célja, hanem arról, hogy nem tud a játék öröméért játszani.
Ugyanide sorolom a felnőtt játékok speciális változatát, a hobbit. Ha a hobbi pótcselekvés, menekülés a világ elől, akkor előbb-utóbb nem nyújt megfelelő védelmet, és azt lehet látni, hogy emberek folyton válogatják a legfontosabb hobbijaikat, mivel mindegyikben kiégnek. Nem azért, mert az nem nekik való, hanem mert pótszerként nem tudnak benne önfeledtek lenni, belelopódzik a kényszer, hogy a legjobban, legügyesebben, leggyorsabban, stb. kell csinálni, holott a célja csak az volna, hogy az egyén jól érezze magát benne.

Jó kis checklist a fenti, időnként nem árt átfutni :)
 
... nagyon tetszett a cikk. Úgy gondolom, mi, felnőttek is elolvashatjuk újra és újra - ahogy"analema" írta. És nem "csak" a gyerekek miatt - magunk miatt is. Mert sok-sok dolgot megtanítunk, meg kell tanítanunk a gyerekeknek, ugyanakkor sok dolgot elfelejtünk, újra meg kellene tanulnunk... TŐLÜK.
 
Nekem egyébként az tetszik a legjobban, hogy nem kell várni valamit -- semmit! -- azért, amit másnak adunk! Nekem ez tetszik a leginkább, a kisgyerekek tanításaiból.!! :oops: És Jézus is azt mondta: "Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek, mert máskülönben semmiképpen nem kerülhettek be a mennyek országába!"
Szerintem nem a fölnőtteknek kell olyanoknak lenni, mint egy gyerek, hanem az embernek gyermekkorában jó élete, jó gyerekkora legyen -.- ez a fontos. :)
 
B
Én nem, már ajánlották.... de abban rossz tulajdonságok vannak, sok. Mert a legyek a gyűlöletet szimbolizálják, azt jelképezik! Szörnyű.

Én olvastam. Egyszer gyermekkoromban... Hát elég nyomasztó volt, az biztos. Aztán felnőttként is olvastam. Úgy is nyomasztó volt, de akkor már mást is megláttam benne. Igen, van benne sok rossz és gonosz. Pláne mert a legyek sokkal alaposabban szimbolizálják azt amire te gondolsz: Jó ha tudod, a „Legyek Ura”, az Belzebub egyik neve, ha úgy tetszik hát címe...

Az a mű arról szól nagyon röviden, hogy egy rakás gyermek (a háború miatt) kikerül egy lakatlan szigetre, felnőtt felügyelet nélkül. Vannak köztük egész picik is, meg már valamicskét serdültebbek is. Élhetnének ott jól, de ehelyett nem tudnak megférni egymással, bandákba tömörülnek, irtani kezdik egymást, kiszúrnak a kissé fogyatékosokkal és a gyengébbekkel...

Végül aztán persze jön a „happy end”: megtalálják őket a felnőttek, s megmentik őket... Mármint azokat, akik MÉG életben maradtak...

Mindenesetre, kisiskolás emlékeim alapján az egész abszolút korrekt és hihető volt, tökéletesen elhiszem hogy egykori osztálytársaim így viselkednének. Egyvalami volt csak tévedés a műben, de az is tudományos: ahogy ők ott tüzet óhajtottak gyújtani a szemüveggel, az nem működhetett. A lélektani ábrázolás viszont TÖKÉLETES.
 
Igen tudtam, hogy Belzebúb egyik neve a "Legyek Ura".
Belzebúbot (Baál-Zebub-ot) döglégyként vagy bagólégyként is szokták ábrázolni, rajzban. .....
:o
Velem is azt csinálták általános iskolában, amit te leírsz. De szerencsére, nekem az általános iskola 1991.-ben már befejeződött, és azóta, ha magányos is vagyok, de szabad és a magam ura vagyok; nem vagyok kiszolgáltatva másoknak (erősebbeknek, rosszabbaknak, verekedősöknek.) És, katona sem voltam soha - szerencsére.

A regény amúgy szakmailag tökéletes. Nobel-díjat is kapott. Bár azt nem ezért az egy regényéért kapta Golding, hanem az egész életművéért.
:)

:cool2::dr_9:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,564
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére