Gyerekszáj

Beka Holt témája a 'Humoros írások' fórumban , 2017 Október 10.

  1. Dabadi75

    Dabadi75 Állandó Tag

    Olvasni mi is szeretünk a gyerekeknek. Elalvás előtt rendszeres program volt ez nálunk. Ők is és én is nagyon szerettem ezeket az időszakokat. Ez ugyan nem ide tartozna, de megosztom Veletek, mert szerintem tanulságos.

    Férjemnek munkájából adódóan 2 hónapra külföldre kellett utaznia. Akkor még a gyerekek kicsik voltak (1, 4 és 5 évesek). Egyszer Anyósom beállított és hozott 2-3 mese cd-t, mondván hogy most úgysincs időm mesélni a gyerekeknek, akkor legalább ezt tegyem be nekik. Erre csak annyit tudtam válaszolni, hogy ha nincs erre sem 10 percem, akkor megette a fene az egészet! A fiúk nagyon is érezték az Apa hiányát és ha még ezeket a perceket is elvettem volna tőlük, akkor azt nagyon megszenvedték volna. Csak annyit fűznék még hozzá, hogy próbáltam mese cd-t hallgattatni velük, de nem szeretik.
    Azóta eltelt 10 év; mindegyik megtanult olvasni és szeretik is. De lányomnak még mindig kell a meseolvasás és néha még a fiúk is odaülnek hallgatni. Nekem biztos hiányozni fog, ha megszűnik ez a fajta igényük!
     
  2. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Tegnap reggel megbotlottam, ráestem a térdemre. Fekvés van, nem tudok átmenni szomszédolni.
    Ma délután kopognak, hiába kérdezem ki az? nincs válasz. Feltápászkodok, nyitom az ajtót, Pindurka áll a lépcsőnél és szomorúan megszólal
    - Szabolcs papust elvitte mentő mejt elesett és eltöjte a lábacskáját és te se vagyol sehol se meg tegnap is apa mesélt de nem tudja hogy kell és gyeje azonnal és tessék mesélni
    Mindezt egy szuszra.
    Mondom neki, hogy én is elestem, és nagyon fáj a lábam, nem tudok most átmenni.
    - cigis papusnak is meg neked is a lábad fáj?
    - ühhüm
    - akkoj te beteg vagyol?
    - egy kicsit csak
    - akkoj tudod mit csinálunk? te csak legyél beteg, majd én vigyázok jád, adok finom teácskát meg vajas kenyéjkét, meg hozom a mesét és itt mesélünk!
     
  3. phoenyx

    phoenyx Állandó Tag

    Nagyon leült ez a jó kis témád, bízom benne, hamarosan jobban leszel!

    I. osztályos korában a kisebbik gyermekem a legtöbb, számára vmiért kedves v tetsző szó végére kicsinyítő képzőt csapott. Ekkor már elvált voltam, egyedülálló szülőként gondoskodtam róluk és azon igyekeztem, h a lehető legtöbb nevetéssel tölthessük napjaink. Átvettem a stílusát időnként, főként, ha el voltam havazva az aznapi bevállalt munkámmal, v balul sült el vmi. A nagyobbik gyermekem is csatlakozott, és mikor mindhárman ilyen sajátos párbeszédbe fogtunk, gurulni tudtunk volna a nevetéstől!
    Így oldódott az az esetleges feszültség, ami a nem egészen a tervezettként alakult eseményekből adódott... Néha még a mai napig is előkerül, még mindig tudunk mosolyogni rajta és értjük is...

    H stílusosan fejezzem be:
    Gyógyulásocskát kívánok kedves Beka Holt!
     
    Dabadi75, Beka Holt és rituevu kedveli ezt.
  4. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Sokan olvassák a történeteinket, csak valami miatt a sajátjukat nem mesélik el. Pedig akinek gyereke van az tudna mit mesélni, szerintem minden családban történnek hasonló helyzetek.
    Örülök, hogy neked is részed van abban a csodában amit egy apróság jelent a családban. Bármi rossz történhet velünk Ők azok akik képesek vidámságot csempészni az életünkbe. És csak annyi kell hozzá, hogy figyeljünk rájuk, egy egy szavuk, mozdulatuk nevetést váltanak ki belőlünk.

    Már semmi baja a lábacskámnak, picit még biceg de ma már dolgoztam, úgyhogy megmaradok.
    Tegnap este kidöcögtem a közeli boltba. Fogalmam sem volt mit akarok vásárolni, így nézelődtem a sorok között. Az édességeknél az egyik bevásárló kosárban ült egy pici kislány. Ahogy elmentem mellette visszanéztem, hang nélkül sírt, potyogott a könny a szeméből. Apuka épp egy doboz teát tett a kosárba és tolta volna tovább, de ugye elálltam az útját, lehajoltam a csöppséghez és megkérdeztem tőle miért sír. Mondott valamit, de ugye az ember nem érti már a babanyelvet, rákérdeztem hát apukára, hogy mit mondott a kislány. Pillecukrot szeretne, de két gyerekünk van, az két csomag, hónap vége van, és arra most nincs pénz, mondta, majd tolatva továbbment.
    Csak álltam és néztem a pillecukrot, kétszer negyedkiló az 800 forint, hónap végén ez valóban sok. Levettem hát három csomaggal, mert én is szeretem, és elindultam a pénztár felé. Sikerült őket megelőzni, kint a bolt előtt megvártam őket. Amikor kijöttek odaléptem hozzájuk, és mondtam az apukának, nem akarom megsérteni, de ha síró gyereket látok, megszakad a szívem, fogadja el tőlem ezt a két csomag cukrot, legyen szép estéje ennek a kislánynak.
    Láttál már meglepetésre felcsillanó gyerekszemeket? Az a kislány úgy ölelte magához azt a cukrot mintha az összes vágya a kezei között lenne.

    Nem gyerekszáj, de valahogy mégis az, mert amikor hazaértek a kislány biztos elmesélte a testvérének a maga babanyelvén, hogy honnan van az ajándék.
    Kellemes estét Kedves phoenyx! :)
     
  5. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Szomszéd néni mákos tésztát főzött ma, kis kedvencünk épp az ebéd kellős közepén állított be cigis papus begipszelt lábát megcsodálni. Nézte mit esznek, aztán hazaszaladt, és kért az apjától sok szagos husit meg kjumpicskát, mert Szabolcs papáék éhesek és homokos tésztát esznek.
     
  6. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Neten találtam
    Gyerekek mondták
    - Nem értem, minek csináltak ide utcát, ha egyszer behajtani tilos!?

    - Nem megyek ki a napra, mert fejszúrást kapok!

    - Anya, nem bántalak meg azzal, ha azt mondom, hogy ez a krumpli most nem olyan finom, de amit máskor szoktál főzni az nagyon finom szokott lenni.

    - Te láttál már olyan anyukát, aki jól járt, ha erőltette a gyerekét?

    A kislányomnak, egy régi kulcsot adtam játszani.
    - És hol az ajtó, amit nyitni lehet vele? - kérdezte.
    Azt feleltem, hogy fogalmam sincs.
    Ő csodálkozva végigmért, és megjegyezte:
    - A kulcsot szokták elveszíteni, nem az ajtót.

    Kisfiammal (3 éves) sétálunk, és lát egy lefektetett biciklit a pázsiton:
    - Szegény bicikli, megdöglött.

    Nagyapánk csigalassúsággal ette a joghurtját.
    - Figyelj, nagypapa - mondta az öcsém -, csak három nap a szavatossága.

    Négyéves fiam sehogy sem boldogult a köhögés elleni szirupja kupakjával, és végül azt kérdezte:
    - Miért nem tudom én ezt kinyitni?
    - Mert biztonsági zár van rajta, hogy gyerekek ne tudják kinyitni - feleltem.
    Még egyszer próbálkozott a kupakkal, aztán azt kérdezte:
    - De honnan tudja, hogy én gyerek vagyok?
     
  7. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    “Van barátom, kábé már 15 éve járunk…” (5 éves)

    “Ha meghalsz… enyém lehet a telefonod?” (5 éves)

    “Nem baj, ha nem maradt tej, később úgyis egy bárba megyünk a barátaimmal. Megfogjuk egymás kezét és táncolni fogunk.” (Alsós kislány)

    “Az FBI elől bujkálok, és ha megtalálnak, akkor csillámporrá változom, egy terhes nő majd beszippant, és újra megszületek.”

    “Nem szeretem a sajtrudakat. Neked sem fog ízleni. Dobd ki őket nekem, kérlek. Köszi, babafej.” (2 éves kislány)

    “Ne lépj bele abba a pocsolyába, beszennyezed a hajléktalanok vizét!”

    “Hú haver, menjünk ki innen, ezek a kamerák tisztára kiborítanak.” (6 éves kisfiú egy üzletben)
     
  8. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Gyerekek a szeretetről
    Kisgyerekek gondolatai a szeretetről:
    - A szerelem az, amikor ketten elmennek ebédelni, az egyik odaadja a másiknak a sültkrumpliját, és nem kér cserébe semmit.
    - A szerelem az, amikor anyu készít apunak kávét, és beleszürcsöl, hogy megnézze, jóízű-e.
    - A szerelem az, amikor azt mondod egy fiúnak, hogy tetszik az inge, és aztán azt hordja minden nap.
    - A szerelemtől még akkor is mosolyog az ember, ha fáradt.
    - A szerelem az, amikor két öreg ember még annak ellenére is együtt van, hogy már mindent tudnak egymásról.
    - A szerelem az, amikor anyu apunak adja a legnagyobb csirkecombot.
    - Az a szeretet, amikor a nővérem nekem adja az összes ruhát, amit kinőtt, és el kell mennie, hogy újakat vegyen.
    - A szeretet az, amikor a kutyám össze-vissza nyalogat, pedig egész napra magára hagytam.
    - Hagyom, hogy a nővérem állandóan szorongasson engem, mert anyu azt mondta, hogy csak azért csinálja, mert szeret. Ezért a kisöcsémet én is mindig megszorongatom.
     
    Dabadi75, rituevu és phoenyx kedveli ezt.
  9. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Bálint, 5 éves:
    "A szeretet olyan, mint a piros alma, egyik fele a Sárié, a másik az enyém."

    Zsolt, 4 éves:
    "A szeretet az, amikor ha kiesik a matchboxom kereke, az apukám nem kiabál velem, hanem visszaszereli."

    Rozi, 5 éves:
    "Az anyukám minden vasárnap süt piskótát. Néha epreset, és én segíthetek tejszínhabozni. Szeretetből."

    Viola, 7 éves:
    "Ma csillagszóróztunk az apukámmal. Pedig úgy tudom, már nem is lesz ő az apukám. Van neki új családja. De velem csillagszórózott, mert azt mondta, szeret."

    Antal, 6 éves:
    "Szerintem az a szeretet, hogyha a felnőttek megígérnek valamit, akkor azt betartják. Még akkor is, ha csúszik az út."

    Verus, 6 éves:
    "Ma az anya nagyon megijedt, mert magas volt a nagypapa vérnyomása. Felszökött az égig a vére, azt mondták... szerintem az ijedés a szeretet."

    Réka, 5 éves:
    "A múltkor beleestem a medencébe. Rúgkapáltam, mert nem tudok még jól úszni. A tesóm is utánam esett, direkt, hogy segítsen. A papa halászott ki mindkettőnket. És aztán csak ölelt minket és úgy dörömbölt a szíve, majdnem kiugrott a vizes öltönyéből."

    Robi, 6 éves:
    "Szerintem az a szeretet, ha senki nem lövi szíven a Télapót."
     
  10. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Zoli, 6 éves:
    "Apunak néha beleizzad a lába a bakancsba és a mama kiabál vele, hogy már megint milyen szag van a lakásban. Aztán este megmasszírozza az apa lábát."

    Emese, 5 éves:
    "Ma belecsempésztem egy szívet az anya tenyerébe. Olyan kicsit, hogy azt hittem, nem fogja tudni, mit is adtam neki. De ő csak ránézett a tenyerére és azt mondta: Nézzék csak, a Mesike szíve."

    Ildikó, 8 éves:
    "Az apukám állandóan csiklandoz minket a tesómmal. Néha az anyu is beszáll, és akkor sikítozik az egész család. Közösen le tudjuk győzni az apát a Csikipókkal. Olyankor érzem, hogy a szeretet is csiklandós."

    Saci, 6 éves:
    "A múlt évben ellopták az autónkat, de a Hugi hátizsákját a Virág babával és a pótcumival otthagyták a járdán. Apa azt mondta, biztos szeretetből."
     
  11. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Gyerekszáj

    Vendégségbe készültünk a férjemmel, és kislányunk érdeklődve nézte, ahogy apja felveszi a szmokingját:
    – Apa, ezt a ruhát nem kellene felvenned! – szólalt meg.
    – Miért nem, kicsim? – kérdezte a férjem.
    – Tudod, másnap reggel mindig fáj tőle a fejed!

    Tömött buszon utazunk kétéves kislányommal. A gyerek nyűgös, így megígérem neki, hogy mesélek.
    – Jóóó! – sikítozik, és felcsillan a szeme. – Azt mondd, amelyikben a kurtafarkú malac kúr!

    A nővérem elővette az esküvői fényképeiket, hogy megmutassa ötéves lányának. Az egyik képen az újdonsült férje mellett álló nővérem a négy vőfély társaságában volt látható. Unokahúgom nézegette a fotót egy darabig, majd azt kérdezte:
    – Mami, ha ennyi fiúból válogathattál, miért éppen a papát választottad?

    Kisgyerek koromban szüleim nem káromkodtak, de amikor valami igazán bosszantó dolog történt, kicsúszott a szájukon egy "Basszameg a jegesmedve!" Alig tudtam még beszélni, Anyukámmal mindenféle dolog nevét gyakoroltuk, képekről kellett felismernem az állatokat, ilyesmi.
    Mentünk szépen sorba: Lizsáf, szisza, kuta, majd mikor a jegesmaci képét megláttam, boldogan felkiáltottam: Battameg! (szüleim nagy örömére)

    Két kislány, egy öt- és egy hatéves esküvőt játszott. Az édesanyjuk hallotta, hogy egyikük ezt mondja:
    – Joga van hallgatni. Bármi, amit elmond, felhasználható ön ellen. Joga van ügyvédet fogadni. Megcsókolhatja a menyasszonyt.

    Négyéves unokaöcsém, Feri szép rajzot készített a nagymamájának, és nagyon szerette volna megmutatni neki. Mivel a fürdőszoba ajtaja nyitva volt, Feri benyitott – éppen akkor, amikor a nagyi csuromvizesen, anyaszült meztelenül kilépett a zuhany alól.
    A kisfiú végigmérte, majd tárgyilagosan megállapította:
    – Nagyi, szemüvegben jobban nézel ki!

    Egyik nap az iskolában egy fényképész csoportképet készített az osztályról. A tanító néni megpróbálja rávenni a gyerekeket, mindenki vegyen a képből.
    – Képzeljétek el, milyen jó lesz, ha majd felnőttök, előveszitek a képet és azt mondjátok, itt van Judit, ő orvos. Ez meg Gábor, ő autószerelő.
    Hátulról egy vékonyka hang:
    – És itt a tanárnő, ő meg halott.

    A kisgyerek ül a reggeliző asztalnál:
    – Anyu, kérek még egy pohár kakaót!
    – Szolgáld ki magad!
    – Minek az ilyennek gyerek?

    Templomunkban áldozáskor a gyerekek nemcsak kenyeret kapnak, hanem egy kis bort is. Istentisztelet után a pap félrehívott, hogy hétéves fiamról beszéljen velem.
    – Kérem, szóljon Jánosnak – mondta szelíden -, hogy a bor után mindig áment kell mondani, nem azt, hogy "hű, de finom!"

    Egy ismerősöm hároméves kisfiával útban hazafelé megállt a bankjegy automatánál. A kicsi érdeklődéssel figyelte anyját, majd amikor az automata kiadta a kért összeget, nevetve és tapsolva így kiáltott:
    – Nyertél! Anya, nyertél!
     
    rituevu és phoenyx kedveli ezt.
  12. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    A legkínosabb mondatok, melyeket gyerekek mondtak nyilvánosan

    #1
    A lányom egyszer megkérdezett egy fekete pasast, miért van csokiból. Hihetetlenül zavarba jöttem. A pasas marha nagy poénnak fogta föl.
    #2
    Egy barátom ötéves kisfia rámutatott a plázában egy muszlim nőre, akinek teljes testét (még a szemeit is) burka fedte. Azt kiáltotta: „Anya, egy nindzsa!”
    #3
    Úton voltunk a lányom focimeccsére, amikor a fiam feldobta a témát, meséljek, hogyan születnek a babák. Meséltem neki röviden a spermiumok és a petesejt találkozásáról. Úgy tűnt, mélyen gondolkodik arról, amit hallott. Megérkeztünk a focipályához, ahol az összes többi szülő helyet foglalt már, mikor egyszer csak ezt a kérdést böki ki:
    “Apa, a spermád még mindig bennem van?” Majdnem beledöglöttem a kínba.
    #4
    A 4 éves fiam valamiért szükségét érezte annak, hogy az öregeket figyelmeztesse a halálra. Azt mondta egyszer egy néninek a boltban: “Az öregek meghalnak, és te nem nézel ki valami jól.”
    #5
    5 vagy 6 éves voltam, amikor apukám elvitt egy céges piknikre. Bemutatta nekem a főnökét, mire én felkiáltottam: “Apukám mindig azt mondja, hogy te egy rohadék vagy!”. Ezek után apám kollégái egész délután jégkrémmel etettek.
    #6
    A 3 éves Madeleine lányom ezt kérdezte tőlem nagy hangon egy nyilvános vécében: „Mami, miért van szakállad alul?”
    #7
    Amikor terhes voltam a legkisebb lányommal, elmagyaráztuk az idősebbiknek, hogy “a maminak egy baba van a hasában, amit apu tett be oda”. Mivel ő mindig anyuka akart lenni, jártában-keltében azt mondta az embereknek, hogy neki egy baba van a hasában, amit az apja tett be oda… El lehet képzelni milyen tekinteteket kaptam.
    #8
    A három éves kislányom felordított, amikor meglátott egy ázsiai férfit: “Nézd apa, ott a Gangnam style!”
    #9
    A lányom egy kis gumi labdával dörzsölgette az arcomat, úgy érezte ez baromi vicces, ezért hagytam neki. Később étterembe mentünk, ahol a semmiből ezt mondta: “Apának adtam egy golyó masszázst, mielőtt idejöttünk!”.
    Nem vártuk meg a desszertet.
    #10
    A fiam nagyon rosszul érezte magát, amiért belekakált a nadrágjába. Azért, hogy jobban érezze magát, ezt mondtam neki: Édesem, ez bárkivel megtörténik, még anyával is”. Másnap mentünk az oviba, ahol a vezető nevelővel közölte: “Tegnap bekakiltam a nadrágomba, de anya azt mondta, hogy nem baj, mert vele is mindig ez történik”.
    #11
    Randiztam egy sráccal, amikor a fiam úgy 7-8 éves lehetett. Egyik éjszaka felvettem őt a repülőtéren, a fiam is velem volt. Miközben hazafelé tartottunk, egy játékot játszottunk. “Emeld fel a kezedet, ha valaha is csináltad…” 5 perc múlva a fiam ezt böki ki: ” Emeld fel a kezed, ha valaha is eltömődött a vécé alattad, amiért akkora halmot kakáltál bele, mint anyám ma reggel!”.
    #12
    A lányom megszállottan érdeklődik a testrészek iránt. Különösen a vagina és pénisz érdeklik, ezért gyakran kérdezget idegeneket is, hogy vaginájuk vagy péniszük van-e. Ez még nem a kínos rész.
    Az apja ölében ült a templomban, és egy közelünkben ülő idős hölgy megdicsérte mondván: “Ó, te milyen szépen ülsz apukád ölében! Biztosan nagyon szereted, hogy itt van apukád!”. (Azért mondta ezt, mert a férjem sokat dolgozik, így nagyon ritka, hogy el tud kísérni bennünket a templomba.) A lányom reakciója a néninek: “Én nem az ölében ülök. A péniszén. Szeretne valaki apukám péniszére ülni?”
    #13
    Anyukám elhízott a szülés után és mindig felsóhajtott a tükör előtt állva: “Én vagyok a világ legkövérebb asszonya”. Olyan négy év körüli lehettem, amikor elmentünk a K-Martba és megláttam egy tényleg hatalmas nőt, akkora volt, mint egy mamut. Kiakadtam és rámutatva üvöltöttem anyukámnak: “Nézd mami! Nem te vagy a legkövérebb nő a világon, hanem ő!”.
    #14
    3 éves lehettem, amikor apám azt mondta nekem, a dohányzás rossz dolog, és csak az idióták cigiznek. Pár nappal később elsétált mellettünk egy nő cigarettával a kezében. Eszembe jutott amit apám mondott nekem és olyan hangosan, amennyire csak lehetséges volt, felkiáltottam: “Apa, nézd egy idióta, aki cigarettázik!”.
    #15
    Amikor a lányunk 3 éves volt, a másodikat vártam. Elmondtuk neki, azért olyan nagy a mami hasa, mert benne van egy baba. Pár nappal később, egy étteremben, elsétált az asztalunk mellett egy testes nő, mire a ő felkiáltott:
    “Nézd anya, annak a néninek baba van a fenekében!”.
    #16
    A válásom során a Walmartban vásároltunk élelmiszereket a gyerekekkel. Betettem a kosárba egy üveg bort, amire a lányom elkiáltotta magát: „Ó, nézd, anya már megint szomorú!”
    #17
    Az én 6 éves lányomnak ki kellett venni a vakbelét. Amikor a varratokat eltávolították, feltűnt egy katéter, ami kiállt a hasából. Lenézett és büszkén köszöntötte: “Viszlát vakbél, helló pénisz!”
    #18
    “Nézd anya, a rendőrnek olyan bilincse van, mint amilyen a ti hálószobátokban lóg az ágyon!”
    #19
    Amikor a gyerekünk tanulgatni kezdte mi a különbség a férfiak és nők között, szerette hangosan gyakorolni a nyilvánosság előtt is. Egy nap, miközben az étteremben ültünk, úgy döntött újra elsorolja amiket megtanult.
    “Anya, te egy nő vagy.”
    “Igen drágám, ez így van!”
    “Papa egy férfi.”
    “Igen, ez is így van.”
    “És ő – mutatott egy idős hölgyre a mellettünk lévő asztalnál -, ő egy boszorkány!”
    Természetesen teli tüdőből mondta.
    #20
    Az akkor 2 éves kisfiamat egy nő tartotta a karjaiban, akinek meg volt rajzolva a szemöldöke. A fiam felkiáltott: “Van valami az arcodon!” – és nagy büszkén le is törölte az egyik szemöldökét. Majd mintegy elismerésre várva hozzátette: “Leszedtem neked!”.
    #21
    Hosszú sorban álltunk a temetésen, a ravatal előtt, mire a fiam előre kiáltott: “Siessetek, én is látni akarom a holttestet!”.
    #22
    A barátomnak állandó küzdelem volt, hogy rávegye kislányát a víz ivásra. Egy nap ebéd közben a kicsi hangosabban szólt oda a lányának: „Az ivás teszi boldoggá anyut!”
    #23
    London központjában, egy zsúfolt buszon kérdezett rám a 3 éves fiam: “Anya, apa hogy tette a magját a hasadba?”. Éppen terhes voltam. A 6 éves nővére fel is világosította azonnal: “Lenyelte”. Meg akartam halni.
    #24
    Anyám és én, elmentünk Chili fiammal (aki 6-7 éves volt) étterembe. Belekóstoltam anyám margaritájába vacsora közben (éppen csak megnyaltam). Desszert után megkapjuk a számlát, és távozni készülünk, amikor a fiam éktelenül bömbölni kezd. Riadtan hajoltam hozzá és kérdeztem mi a baja. Azt gondoltam megvágta magát vagy valami rettenetesen fájhat neki olyan hangerőn üvöltött. Két hisztérikus zokogás között azt brühögi: “Nem akarok beülni az autóba egy részeg vezető mögé! Nem, nem akarok meghalni!”
    Szó szerint, mindenki minket bámult az étteremben. Suttogva próbáltam értésére adni, hogy nem ittam, csak megnyaltam a pohárban lévő italt, de halálra vált arccal kiabálta tovább: “Ittááááááááál!”. Végtelenül kínos volt.
    #25
    Az ex férjem elvitte a 3 éves kislányunkat a férfiak illemhelyére. Mialatt az apja végezte a dolgát, a gyerek matatott a kis táskájában és megtalálta a csokoládés, ropogós sütit, amit az oviban csomagoltak el neki egy műanyag zacskóba. Eszébe jutott, hogy azt mondták neki ne nyomkodja mert ragacsos és puha még, majd otthon vegye elő. Na, ő a wc-t találta megfelelő helynek ahhoz, hogy ezt ellenőrizze, és amikor előhúzta a zacskót felüvöltött: “Nézd apa, megkeményedett!”. Amikor megpróbálta elhallgattatni, újra próbálkozott: “De nézd apa, nyomkodhatjuk most már, mert teljesen megkeményedett!” Őszintén remélte, hogy senki nincs a vécében rajtuk kívül.
    #26
    Egy apuka kísérte be pisilni a kis srácot az étterem mellékhelyiségébe, amikor a fiú felkiáltott: „Kardozunk a kukinkkal?” Az apa úgy nézett ki, mint aki köddé akar válni.
    #27
    Barátaimmal és 4 éves Lily lányommal vásároltunk együtt a szupermarketben. Lily ült a bevásárló kocsiban, egyszer csak ezt halljuk tőle: “Ó Istenem, anya nézd milyen aranyos ember! Naggggyon aranyos!” Megfordulok és egy kis ember, egy törpe áll és nézi meglepetten. Megijedtem, hogyan reagál majd erre a férfi, ezért próbáltam csendesíteni a gyereket: “Lily! Csitt!”. Igyekeztem elsomfordálni, de Lily oldalra csapta magát és onnan kiabált neki tovább: “Te olyan aranyos vagy, szeretnél eljönni a szülinapi partymra?”.
    #28
    A lányommal vásároltunk, majd az 5. pénztárhoz álltunk be. A pénztáros nő arcán, egy jókora szőrös anyajegy volt. Megláttam és fohászkodni kezdtem, hogy a gyerek ne szúrja ki, vagy ha megteszi, ne hozza szóba. “Kérlek ne mondj semmit…kérlek ne mondj semmit….!” De túl késő volt. Rátapadt a szemével és megkérdezte:
    “Tudtad, hogy van egy bogár az arcodon, aminek bajsza is nőtt?”.
     
    Dabadi75, rituevu és phoenyx kedveli ezt.
  13. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    “- Anya, amikor te lefekszel aludni, kivel bújsz össze?
    – Apával.
    – Őt öleled?
    – Igen.
    – Ő a te állatod?”

    “Ágyba dugtam a három és ötéves lányaimat. Átöltöztem egy régi melegítőalsóba és kinyúlt pólóba, majd bementem a fürdőszobába hajat mosni. Még ott is hallottam, hogy veszekednek. Egy ideig hallgattam, majd törölközőt csavartam a fejemre, berontottam a szobájukba, és leordítottam őket. Útban visszafelé még hallottam, ahogy a hároméves megkérdezi nővérét:
    “Te Réka, ez meg ki volt?”

    “A kisfiú előáll egy kívánságával édesanyjának, hogy mit vegyenek meg a játékboltban. Aztán elgondolkodik, majd azt mondja:
    – Inkább kérjük karácsonyra, akkor ingyen van.”

    “A kislány rajzfilmet néz, a papája mellette ül, újságot olvas. A kicsinek ki kell mennie pisilni, de még odaszól a papának:
    – Ha jön a boszorkány a tévében, mondd meg neki, hogy bunkó.”

    „Én leszek a boxutca, Te meg legyél Schumacher!”

    “Óvónő: Az a te gyereked Bálint, akit a babakocsiban tologatsz?
    Kislány: Dehát ő nem szülhettye meg, nincs neki mivel!”

    “Két kislány veszekszik a mosdóban:
    – Hé, az az én WC-ém volt!
    – Nem, én már hamarabb közeledtem felé!”

    “Kislány: Óvó néni, én tudom, hogy melyik kórházban dolgozik az anyukám.
    Óvónő: Melyikben?
    Kislány: A mérk kórházban.
    Óvónő: Mérken van a kórház?
    Kislány: Nem, hanem amikor mérkes ételt eszik valaki, akkor meggyógyítsa őket. Tudod, olyan mérgeződőset.”

    “Szüleim ezüstlakodalmára egy elegáns étterembe foglaltatott asztalt a család. Ötéves fiam is jött velünk. Egy idő után fészkelődni kezdett, hogy wc-re kell mennie. El akartam kísérni, de azt mondta, nem kell, egyedül is menni fog. Hű de büszke voltam a nagy fiamra. Egészen egyedül pisil!
    Örömöm csak addig tartott, amíg Patrik át nem totyogott az éttermen letolt gatyával és kakás hátsóval :”Anya, kész vagyok, jöhetsz kitörölni!”

    “Kifújja az orrját.”

    “Kislány: Mami sütött fagyit.
    Óvónő: Hol sütötte, a sütőben?
    Kislány: Nem, a hűtőben.”

    “Kisfiú beszélget egy kislánnyal: Mondanom kell valamit… Köztünk mindennek vége!
    Másik kisfiú is közbeszól: Azt akarja mondani, hogy szakít Veled, mert másfelé dobog már a szíve.”

    “Két kislány állatorvosos játék közben.
    Egyik kislány: Megakadt a kutyám torkában egy patkány.
    Másik kislány: Harmincszázszor csináltam már ilyen szájműtést.”

    ” Gyerek: – Nem kaptam repetát, mert nem ettem meg az ebédet.
    Anya: – Ha nem etted meg az ebédet, akkor ugyan miért is kellett volna neked repeta?
    Gyerek: – Azt megettem volna.
    Anya: – ??? Tudod mi az a repeta?
    Gyerek: – Egy süti.
    Anya: – Nem, a repeta azt jelenti, hogy másodszor is kérsz az ebédbõl.
    Gyerek: – Nem. A repeta egy süti.
    Anya: – Volt ma az oviban süti?
    Gyerek: – Igen.
    Anya: – Milyen süti?
    Gyerek: – Repeta.
    Anya: – Hogy nézett ki az a repeta nevű süti?
    Gyerek: – Azt nem mutatták meg.
    Anya: – Kicsikém, hidd el, a repeta nem egy süti, hanem a második adag ebédet jelenti.
    Gyerek: – Sajnos ezt a sütit úgy hívták, hogy repeta…”

    “A málna, az egy gyümölcs, a bálna pedig egy delfin.”

    ” Gyerek: – Anya, te nő vagy?
    Anya: – Igen. Miért kérdezed?
    Gyerek: – Hát, mert nem tudom. Nekem olyan anyának tűnsz.”

    “Gyerek: – Oviban találtam egy madártollat, de nem galambtoll volt. Lehet, hogy liba.
    Anya: – Vagy lehet, hogy egy veréb tolla.
    Gyerek: – Ne vitatkozzunk, mert lehet, hogy libatoll volt!”

    “A nővérem két és fél éves kislánya egyszer bement a fürdőszobába, ahol az apja zuhanyzott. kijött, elképedt arccal, és közölte, hogy “apának farka nőtt”. Én gondolkodás nélkül visszakérdeztem: “Mekkora?”

    “Gyerek: – Anya, van nekünk piténk?
    Anya: – Nincsen. Pitét ennél?
    Gyerek: – Nem enni! Hanem, mint ahogy a szúnyog lerakja a pitéit…”

    “Gyerek: – Anya, rajzolj egy cicát! Ide. Úgy, hogy erre nézzen! Ne arra! Mondom, hogy erre. Nem jó annak a lába! De hová rajzolod? Nem oda mutattam! IDE! Anya. Te nem is tudsz cicát rajzolni.”

    ” – Én már tudom, hogyan kell befonni a hajam. Úgy, hogy a kezemre teszem a gumit, megcsinálom a hajamat, és amikor kész, ráteszem a gumit.”

    “Leadom a gyereket az oviban. Visszanézek az ablakból, látom, hogy az óvónéni ölében ül, onnan integet vigyorogva. Délután rákérdezek:
    – Sokáig ültél az óvónéni ölében?
    – Igen, de végül elengedett játszani.”

    “Anya: – Egyedül szoktál játszani az oviban?
    Gyerek: – Látod: otthagytál. Kivel játszanék?”

    “Óvoda után, amikor apa is hazaér a munkából, társasozni szoktunk. Apa a legügyesebb, sokszor legyőz minket, lányokat. Egyszer az oviban az óvónéni megkérdezte a lányomat, mit szoktak otthon csinálni. Tündi válasza:
    “Apa hazajön, és jól megver minket.”

    “Anya: – Látod, a halacskához az akváriumban sosem megy az anyukája, állandóan ott van az oviban, mégsem sír.
    Gyerek: – De nem is csípi oda az ujját a szék!”

    “Gyerek: – Éva néni kiabált.
    Anya: – Tudod, most Andrea néni nincs ott, Éva néni egyedül van, biztos nagyon kimerült már.
    Gyerek: – De hát nincs egyedül! Ott van vele a sok gyerek.”

    “Anyuka a 4-5 éves forma kisfiának mutatja a Margit-hídon áthaladó villamosról a látnivalókat.
    -Nézd, ott a Parlament!
    Kisfiú nézi, majd egyszer megszólal:
    -Azért hívják “balramentnek”, mert bal oldalt van? “

    “Megettem a RETEKET.
    Nem reteket, hanem RETKET.
    Nagyon finom a RETKET…”

    “Hat hónapos terhes voltam a második gyerekemmel, amikor lányommal elmentünk egy kicsit vásárolni. Bementünk egy baba-mama boltba is, hogy szoknyát vegyünk nekem. A gyerek egy ideig nézte, ahogy a tükörben sürgölődöm, majd megjegyezte:
    – Nagyon kövér vagy, Anya.
    Kedvesen elmagyaráztam neki, amit úgyis tudott, hogy egy kisbaba van a pocimban, attól látszik nagynak. Erre pikírten hozzátette:
    “És a popsidban mi van?”

    “- Panna pakold be kérlek az építőkockákat a dobozba!
    – Anya! én most nem tudok segíteni, mert pihennem kell.
    – Panaaa!
    – Oké, csak megpróbáltam.”

    “Anyuka gyorsabb sétára noszogatja kicsi fiát, mire az mentegetőzni
    kezd:
    – Már olyan gyorsan szedem a lábamat, ahogy csak a torkomon
    kifér!”

    “Anyuka mérgesen förmed rá a kisfiára, aki kérdezés és
    engedély nélkül kinyitotta a kólás üveget.
    – Miért nyitottad ki?
    – Nem én voltam . . Kidugult!”

    “Alkudozás az esti elalvással kapcsolatban:
    – Este majd itt fogok aludni veletek! Kölcsön jövök hozzátok!”

    “Az ovis gondterhelten ücsörög a sarokban. Miután nem vesznek
    róla tudomást meg is szólal:
    – Csak növök, csak növök, de sosem leszek már iskolás?”
     
    Dabadi75, rituevu és phoenyx kedveli ezt.
  14. phoenyx

    phoenyx Állandó Tag

    Jaj, Beka Holt, nagyokat kuncogtam, nevetgéltem a gyerekek őszinteségén, amiket itt, a fenti hozzászólásaidban megosztottál! Köszönöm!

    Most egy újabb szösszenet tőlünk:

    Gyermekeim német nemzetiségi általános iskolában kezdtek, így l. osztálytól tanulták a németet, bár hozzátartozik az igazsághoz, h a helyi óvodánk is német nemzetiségi óvoda, így a mondókák, dalok, karácsonyi műsorok kapcsán már ismerkedtek a német szavakkal.
    Jómagam angolt tanultam ugyan - s ezzel mindegyikük tisztában is van, a német tanulásába soha sem fogtam - de mivel az idősebbik gyerkőc is napi szinten tanult németet a suliban, és otthon a házi feladatait én ellenőriztem, így "ragadt rám" vmi, amit nem neveznék nyelvtudásnak, de arra elégségesnek mutatkozott, h a házijairól meggyőződhessek, megtanulta, elkészítette.
    Na, a kisebbik ugyanazon tanmenet szerint kezdte az l. osztályt, ugyanazokat a házikat is kapta, így némi tapasztalattal az előző évekből, kértem, mutassa be a házi feladatokat, amiket elkészített.
    Mire ő:
    - De anya! Te nem is tudsz németül, h akarnád akkor ellenőrizni?!
     
    Dabadi75, rituevu és Beka Holt kedveli ezt.
  15. phoenyx

    phoenyx Állandó Tag

    Azt mondják, az l. gyermek után születettek már 'élelmesebbek'....
    I. gyermekemnek eszébe nem jutott az, ami a ll.-nak simán...

    Általános iskolás, talán ll. v lll. osztályos volt a kisebbik gyerkőcöm, amikor ismét elérkezett az idő, szülői értekezletre kellett mennem.
    A leckéit, házi feladatait rendszeresen átnéztem, időnként előfordult, h a házi kikérdezésénél rávágta, "ebből nem kaptunk házi feladatot"
    Mit volt mit tennem, megbíztam benne is, mint nagyobbik testvérében.
    Hanem a szülői értekezlet váratlan fordulatot vett!
    Nyilván volt egy hivatalos része, amikor közölte a tanító néni a feltétlen fontos dátumokat a tanév során, az osztálypénzzel és a szülői munkaközösségi tagokkal kapcsolatos egyezkedés is lezajlott.

    Majd nekem szegezte a kérdést:
    - Miért viszi a gyereket este a Plázába cipőt venni?
    Mire én:
    - nem szoktam este vinni vásárolni.
    Tanítónő válasza:
    - Ne mondja nekem, hát a gyerek mondta, h esti cipő vásárlás miatt olyan fáradt volt, h már nem tudta elkészíteni a házi feladatát!

    Ugye sejtitek, h a szavam mit sem ért, a tanítónő meg volt győződve arról, h a gyerek igazat mondott.
    A kellemetlen ebben nem pusztán az volt, h váratlanul ért a rágalom, és a többi szülő füle hallatára, hanem az is, h mindig biztosítottam gyermekeim számára a tanulásukhoz szükséges feltételeket, a csendet is, ami nagy szó ott, ahol nemcsak egy gyerek tanul, hiszen a másik v már végzett a tanulással, v akkor ért haza, s kíváncsiak voltak egymásra mindig, a napi események szintjén is...
    Hazamentem a szülőiről, és megkérdeztem a kisebbiket:
    - mondd csak, mikor vittelek én téged este cipőt vásárolni? Ráadásul a Plázába?!
    - ezt most miért kérdezed, anya? - felelte
    - mert ma a szülői értekezleten a tanító nénitektől hallottam... miért mondtál neki ilyet?!
    - ja, hát, tudod, nem volt kedvem megcsinálni a házimat!
    Ezzel tanított meg arra, h nekem is szemfülesebbnek kell lennem.
    Nem tudtak nekem hazudni, ezt később bökték ki, mikor már nagyobbak voltak, mert mimikájukból, hanglejtésükből is tudtam következtetni arra, ha hazudni próbálkoznának... Látták rajtam, nem hiszem, amit mondanak, s végül egy "jól van na" felkiáltással kicsúszott az igaz verzió is :)
     
    Dabadi75, rituevu és Beka Holt kedveli ezt.
  16. rituevu

    rituevu Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Nem azért mondom, de én hihetetlenül jól szórakozom a történeteiteken. Amikor vidámságra vágyok, ide kattintok elolvasom. Isten bizony még hangosan is nevetek időnként.
    Köszi Beka, hogy megnyitottad ezt a topikot. Nagyon jó ötlet volt.
     
    Melitta, Dabadi75, Beka Holt és 1 másik tag kedveli ezt.
  17. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Elsős volt a nagyobbik mikor egy délután hazajött az iskolából, és felszólított, hogy
    - öltözz anyuka megyünk orvoshoz!
    - Orvoshoz???? Mi történt????
    - Még semmi anyuka, de vagy iskola vagy orvos, a kettő együtt nem kóser!
    - Nem kóser??? Drágám, azt sem tudod mi az a kóser!
    - Az most nem számít, öltözz anyuka!
    Teljesen ledermedtem, aztán ahogy próbáltam magam összeszedni azt láttam a gyereken, hogy egyre dühösebb, és gyűlik a könny a szemében.
    - Na, jó akkor most leülünk, és megbeszéljük, aztán majd eldöntjük tényleg kell-e nekünk az az orvos.
    Gyorsan főztem két csésze teát, leültettem a mérgesen néző gyereket az asztalhoz, és kértem, hogy mondja el mi történt.
    - Az történt, hogy gyakorolták a betűket és Vica néni odalépett és ráütött a kezére és azt mondta hogy vagy a szép kezeddel írsz vagy levágom a csúnya kezedet!
    Az ő kezét ne a Vica néni vágja le inkább menjünk egy orvoshoz és az vágja le.
    Másnap átírattuk a gyereket egy másik iskolába ahol senkit nem zavart, hogy balkezes.

    A történet vége: A gyerek meghívta a diplomaosztójára Vica nénit, miután megkapta a diplomát odalépett a mikrofonhoz, és hangosan dacosan közölte - Vica néni, balkezes gyerekből is lehet mérnök!

    -
     
    varázsdoboz, Dabadi75 és rituevu kedveli ezt.
  18. Dabadi75

    Dabadi75 Állandó Tag

    Drága Beka!

    Alig bírtam végigolvasni a bejegyzéseidet!!!!! Potyogtak a könnyeim a nevetéstől. Épp itt van vendégségben a nagyobbik fiam barátja. Ijedten nézett rá és megkérdezte jól vagyok-e. Megnyugtattam, hogy semmi bajom, csak nagyokat nevetek.

    Teljesen egyetértek fiaddal!!!! Nagyon jól tette, hogy megmondta a tanár nénijének. Én is balkezes vagyok. Én arra emlékszem, hogy amikor írni tanultunk állandóan újra kellett írnom a házimat, mert a napközis tanító néninek nem volt megfelelő a külalakja. Ez főleg a töltőtollnak volt köszönhető. Szerencsére hamar áttértünk a golyós tollra, de akkor is előfordult, hogy elmaszatoltam az írásomat. Persze ezt is meg kellett tanulni, hogy tartsam a kezem ahhoz, hogy ne kenjem szét az írást. Tudom, hogy nekem csak jót akart a tanító nénim, és a mai napig jó szívvel és szeretettel gondolok rájuk vissza.
     
    phoenyx és Beka Holt kedveli ezt.
  19. rituevu

    rituevu Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Amikor én jártam iskolába, erősen tiltották már az általánosban is a balkezességet (érdekes módon, abban az évben, abban az osztályban hárman voltunk balkezesek). Szóval próbáltak átszoktatni a tanárok, de nem sikerült. Aztán jelentkeztem a gyors- és gépíróba, oda meg pont a balkezességem miatt nem akartak felvenni (a gyorsírásban jobbra döntik a betűket). Szóval némi protekcióval felvettek, két év múlva jobban végeztem, mint több osztálytársam, akik jobbkezesek voltak.
    De egyébként az élet minden területén sok hátrányt "élvezünk" a bal kezünk miatt, hiszen a világ jobbára "jobb kézre" van kitalálva.
     
    Beka Holt, phoenyx és Dabadi75 kedveli ezt.
  20. Dabadi75

    Dabadi75 Állandó Tag

    Rituevu! Kezet foghatunk. :D Én is balkezes létemre gyors- és gépírót végeztem, majd a közgazba még 4 évig azt tanultam. A többiek mindig azt csodálták hogy kifordítom a füzetet. Nem is értem, hogy miért furcsálják a balkezességet. A családban még Anyukám volt balkezes; Őt átszoktatták, de vannak dolog, amit bal kézzel csinál. Engem is megpróbált Anyukám átszoktatni, de szerencsére lebeszélték róla. :DMég a kisebbik fiam is bal kezes, de nála már elfogadott ez az állapot. Nagyon kreatív és rengeteget barkácsol. Férjem csak úgy hív minket: a balogsütyük! :rohog:
     

Megosztás