Gyermek és ifjúsági könyvek IV.

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Voigt Vilmos (szerk.):
A kaméleon és az Isten felesége
Kelet-afrikai népmesék

(Népek meséi sorozat)
——— epub formátum ———

naoz5dm.png
Volt egyszer két fivér. Szólni-tudó-nagyokos volt az idősebbik. Az nemigen csinált semmit, csak nagyon bölcs volt. Tenni-tudó-nagyokos nem szeretett sokat beszélni, de annál ügyesebb volt a mesterségében. Kalapálta a vasat minden áldott nap.
Egy napon az Istennek tudomására jutott, hogy milyen ügyes kovácsmester Tenni-tudó-nagyokos. És az Isten küldött egy rengeteg nagy követ, hogy abból kalapáljon neki fejszéket meg kapákat. Tenni-tudó-nagyokos egy szót se szólt, mikor a kő megérkezett, hanem nyomban nekiállt, fújtatta, fújtatta, izzította. Mindhiába. A kő nem olvadt. Csodálkozott erősen. Nem tudta, mit tegyen. Elment a bátyjához, Szólni-tudó-nagyokoshoz, elhívta a kovácsműhelyébe, a kőre mutatott, hogy most azzal mi legyen.
A Szólni-tudó-nagyokos azt mondta, vegyen egy fazekat, küldje el az Istennek, és izenje meg neki, hogy sírja tele a fazekat. Ha tele lett, küldje vissza, majd az megolvasztja a követ.

(Köszönet a nyersanyagért Biseka fórumtársnak.)
 

Csatolások

  • A kaméleon és az Isten felesége.epub
    356.7 KB · Olvasás: 327

KathyBogar

Állandó Tag
Állandó Tag
Varga Katalin
Én, Te, Ő
covers_250918.jpg

https://mega.nz/#!uip0TIIb!ZgY2WExSB2eiY4odnnxhVOlPN25-V-vvhX60YmKJHVM

Varga Katalin most a nyelvtan világába kalauzol minket. IV. Kikmik herceg birodalma szigetekből áll. Szerkentyűn, az igék szigetén robotok élnek. Ott található két beszélő komputer és az Időgép is. Erre nagy szükség van, mivel Pitt és Patt a hajótörött bohóc-ikerpár elveszett oroszlánját keresi. A szigetlakók segítségével bejárják a különös birodalmat. Palinta szigetén főnevekkel varázsolnak. Ezerédesen nem ismerik a főneveket. Kékséges Valamin ki sem szabad mondani. A Lebegőn lakó óriási űrlények szóba sem állnak velük. Útjuk végén, a tengerből kimagasló, madárfejű Táltoshegy, a Birodalom leghatalmasabb komputere végül minden kérdésükre választ ad; a keresés sikerrel végződik. A könyv nem csupán korszerűen kalandos történet. A rövid fejezetek és versek kiegészülnek rejtvényekkel, képes tesztekkel, egyéb feladványokkal. Így a gyerekolvasó maga is tevékenyen vehet részt a keresésben, ismerkedik meg a szófajokkal. A színnel nyomott szavak, ragok, toldalékok, hangzók pedig nyelvtantudásuk bevésését szolgálják.
 

materna

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Keresem:
Henny Koch- henny-koch-bebi-csemetei-22267906-nagy.jpg

Bébi története I-VI. ( Bébi, Bébi esküvője, Bébi a kismama, Bébi kedvence, Bébi nagyanyó, Bébi unokái
 

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Bereczki Gábor (szerk.):
Az aranyfonó lányok
Észt népmesék
(Népek meséi sorozat)
——— epub formátum ———

gQjOvxM.png
Élt egyszer, régen, kis házikójában, rengeteg erdő mélyén egy vén, sánta szipirtyó három szép lányával együtt. A lányok virágszál módjára díszlettek a kiaszott vénasszony mellett; kiváltképpen a legkisebb volt szófogadó és takaros, mint egy ibolya. De az elhagyatott helyen nem volt más, aki gyönyörködjék benne, csak világosban a nap, éjjel meg a hold és a csillagok szeme.
Az öregasszony nem engedte, hogy a lányok lustálkodjanak vagy hiábavalósággal töltsék az időt, hanem reggeltől estig dolgoztatta őket. A lányok napról napra a rokka mellett ültek, s aranyszöszből eregették a fonalat. Még csütörtök este és szombat délután se hagyta őket, hogy a kelengyéjüket készítsék, s ha alkonyatkor vagy a holdfénynél nem veszik elő a kötőtűt, akkor bizony sose készülnek el vele. Ha a szösz elfogyott, rögvest új csomót kötöttek a guzsalyra, s a fonál egyforma, szép vékony kellett, hogy legyen. A kész fonalat az öregasszony titkos kamrájában tartotta, amely mindig lakat alatt állt, s ahova a lányok soha nem tehették be a lábukat.
 

Csatolások

  • Az aranyfono lanyok.epub
    233.1 KB · Olvasás: 330

repavary

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok. Nincs meg valakinek Bálint Ágnestől Labdarózsa? Továbbá keresném Máté Angitól Kapitány és narancshal, illetve Volt egyszer egy című könyveket.
Bálint Ágnes - Labdarózsa
Bálint Ágnes - Labdarózsa lámpája

Itt van mind a kettő DJVU formátumban.
Jó olvasást!
 

Csatolások

  • Bálint Ágnes - Labdarózsa.djvu
    3.7 MB · Olvasás: 290
  • Bálint Ágnes - Labdarózsa lámpája.djvu
    3.6 MB · Olvasás: 272

KathyBogar

Állandó Tag
Állandó Tag
Dan Höjer · Gunilla Kvarnström

Kis puncikönyv
A nagy sikerű Kis fütyikönyv után megjelenik a svéd szerzők lányoknak szóló Kis puncikönyve is. A gazdagon illusztrált kötet a fiatalok nemi érésének szakaszait, az ezekkel kapcsolatos tanácsokat, illetve a higiéniai ismereteket tartalmazza. Számos tizenéves levelét idézi és választ ad a legkülönbözőbb problémákra. A könyv nem csak szórakoztató és bölcs, de megvédi gyerekeinket a nemi éréssel kapcsolatos veszélyektől, a nem kívánt terhességtől és a betegségektől is.
puni.jpg
 

Csatolások

  • A kis punci-könyv.pdf
    3.3 MB · Olvasás: 527

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Pirkko-Liisa Rausmaa (szerk.):
Férfiszülte leány
Finn népmesék
(Népek meséi sorozat)
——— epub formátum ———

CIA7lBg.png

…E kis kötetke, állíthatjuk, kerek, tiszta képet ad a finn népmesék világáról, stílusának sajátos vonásairól, atmoszférájáról, meseszövésének, motívumrendjének jellegzetességeiről – írja Ortutay Gyula a kötet utószavában. Első és természetes érzésünk, hogy e finn mesékben is, mint annyi más nép mesekincsében, a magyar mesék s az eurázsiai mesék rokonaira ismertünk. Ismerős történetek, ismerős fordulatok, jellemek, ismerős költészeti fordulatok. Igaz, elvétve akad olyan mese is, amely idegen a magyar népmesekincsben, de hiszen nekünk is van nem egy olyan mesénk, amelynek a gyűjtés addig nem mutatta fel párját a finn anyagban. De mégis az első benyomás az erősebb: az egyszerre ismerős mesei témák, mesei fordulatok sora s az elmondásban, a részletekben, a hangulatokban megmutatkozó jellegzetes idegenség. Ismerős-ismeretlen egyszerre ez a mesevilág a mi számunkra. Mások a mesezáró formulák, a mindennapi élet más jelzéseit adják, mint a mi meséink. A Mátyás-mesék, ismert tréfák hangvétele is előkerül, s mégis az első és legerősebb érzésünk ebben a kettős hangulatban van, az egyszerre ismerős-ismeretlen világ átérzésében. Az a meggyőződésünk, hogy ez a sajátos kettősség érzése lesz az egyik legtartósabb, legelbűvölőbb varázsa a finn meséknek.

Köszönet a nyersanyagért Biseka fórumtársnak.
 

Csatolások

  • Ferfiszulte leany.epub
    421.4 KB · Olvasás: 319

Biseka

Állandó Tag
Állandó Tag
Hegedüs Géza: A halhatatlan hamisjátékos
1999.
docx, mobi,

covers_255182.jpg
Ismeretterjesztés az ifjaknak 10-100 év között..

Hosszú időn át hétről hétre örvendeztették meg a Népszabadság Magazin olvasóit az elhunyt Hegedüs Géza színes, érdekes művelődéstörténeti írásai.
Ezekből az ismeretgazdagodást és szórakozást egyszerre kínáló művekből nyújtunk át ebben a kis kötetben egy csokornyit.

Köszönettel a txt-ért.
 

Csatolások

  • Hegedüs Géza A halhatatlan hamisjátékos.zip
    218.6 KB · Olvasás: 141
  • Hegedus Geza A halhatatlan hamisjatekos.zip
    200.2 KB · Olvasás: 125
Utoljára módosítva:

csipkebogyo2

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Keresem a Mi Micsoda sorozat még ide fel nem töltött részeit (Mán - Várhegyi Réka: Mi micsoda - Dóri és Marci nyomoz linkjét nem találom)
Hová igyekeznek a tűzoltók?
Ősi hüllők Birodalma
Dinoszauruszok
A Sarkvidékek – Élet a jég birodalmában stb ha van még...

valamint a Mi Micsoda Junior sorozatot
Felfedezőúton a természetben, erdőn, mezőn, tóparton
Az állatkert
A posta
Kisbaba születik
Az erdő
Focikönyv....stb ha van több is
 

Csatolások

  • 2105.png
    2105.png
    156.6 KB · Olvasás: 93
  • 2109.png
    2109.png
    621 KB · Olvasás: 79
  • 2114.png
    2114.png
    156.6 KB · Olvasás: 76
  • 2115.png
    2115.png
    156.6 KB · Olvasás: 66
  • 2121.png
    2121.png
    156.6 KB · Olvasás: 66
  • 2128.png
    2128.png
    156.6 KB · Olvasás: 73

Piplikóc

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Olimposz vére - Rick Riordan

Az Olimposz hősei 5.

Eredeti megjelenés éve: 2014 cover.jpg

Formátum: EPUB

21. század amerikai fantasy görög mitológia ifjúsági istenek kaland kalandregénykortárs mágia magyar nyelvű mitológia regény sorozat része váltott szemszög

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nico figyelmeztette őket. Ha bemennek Hádész Házába, a félistenek legrosszabb emlékeit keltik életre. A szellemek nem lelnek többé nyugalomra. Nico maga is kísértetté változhat, ha újabb árnyutazásra indul Reynával és Hedge edzővel. De talán még ez is jobb, mint a másik alternatíva: hagyni, hogy valaki más haljon meg, ahogy azt Hádész is megjósolta.

Jászon rossz szelleme az anyja, aki kiskorában magára hagyta. Még nem tudja, jó vezetőnek bizonyul-e majd, de abban biztos, hogy ő nem fogja megszegni a szavát. Ő beteljesíti a prófécia rá vonatkozó részét: Vihar vagy tűz, mi hull a világra.

Reyna az ősei szellemeitől fél, akikből csak úgy süt a harag. De nem hagyhatja, hogy eltérítsék a szándékától; el kell vinnie az Athéné Parthenost a Félvér-hegyre, mielőtt háború tör ki a rómaiak és a görögök között. Vajon lesz elég ereje ahhoz, hogy sikerrel járjon, különösen úgy, hogy egy rémséges vadász koslat a nyomában?

Leo attól tart, hogy végül mégsem válik be a terve, hogy a barátai közbeavatkoznak. De nincs más út. Mindannyian tudják, hogy a Hetek közül valakinek meg kell halnia, ha le akarják győzni Gaiát, a Földanyát.

Pipernek azt kell megtanulnia, hogyan adja át magát a félelemnek. Csak így teljesítheti a feladat rá eső részét, és mondhatja ki azt az egy szót.

Az Olimposzi vérben – Az Olimposz hősei sikersorozat felvillanyozó fináléjában – a hősök, az istenek és a szörnyek mind hozzájárulnak a prófécia mindent elsöprő beteljesüléséhez.

https://moly.hu/konyvek/rick-riordan-az-olimposz-vere
 

Csatolások

  • Az Olimposz vere - Rick Riordan.epub
    466.2 KB · Olvasás: 346

macsek2

Állandó Tag
Állandó Tag
Fabian Lenk - Idődetektívek sorozatból @Dabadi75 által scannelt és feltöltött (köszönjük!) könyvek egy részéből EPUB és Kindle-re való MOBI fájlokat készítettem. Vannak bennük betű-felismerési hibák, ugyanakkor elég jól olvasható. Ha valakinek van kedve lehet tovább feldolgozni és kijavítani őket.
Ezek az EPUB-ok

'Idodetektivek 02 - A voros bosszuallo - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 05 - Drake kapitany, a kiralyno kaloza - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 06 - A josda rejtelye - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 08 - Oroszlanszivu Richard - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 09 - Michelangelo es a halal szine - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 10 - Csalas Olumpiaban - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 11 - A farao halalanak titka - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 12 - A keresztes lovagok ezustje - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 14 - A szamuraj eskuje - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 20 - Leonardo dA Vinci es az arulok - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 21 - Shakespeare es a fekete alarcos - Fabian Lenk.epub'
'Idodetektivek 22 - Titkos jelek Pompejben - Fabian Lenk.epub'
 

Csatolások

  • Idodetektivek 02 - A voros bosszuallo - Fabian Lenk.epub
    913.8 KB · Olvasás: 273
  • Idodetektivek 05 - Drake kapitany, a kiralyno kaloza - Fabian Lenk.epub
    1.1 MB · Olvasás: 229
  • Idodetektivek 06 - A josda rejtelye - Fabian Lenk.epub
    743.1 KB · Olvasás: 223
  • Idodetektivek 08 - Oroszlanszivu Richard - Fabian Lenk.epub
    933.9 KB · Olvasás: 227
  • Idodetektivek 09 - Michelangelo es a halal szine - Fabian Lenk.epub
    964.7 KB · Olvasás: 228
  • Idodetektivek 10 - Csalas Olumpiaban - Fabian Lenk.epub
    555 KB · Olvasás: 220
  • Idodetektivek 11 - A farao halalanak titka - Fabian Lenk.epub
    772.5 KB · Olvasás: 236
  • Idodetektivek 12 - A keresztes lovagok ezustje - Fabian Lenk.epub
    674.1 KB · Olvasás: 226
  • Idodetektivek 14 - A szamuraj eskuje - Fabian Lenk.epub
    847.6 KB · Olvasás: 229
  • Idodetektivek 20 - Leonardo dA Vinci es az arulok - Fabian Lenk.epub
    1.5 MB · Olvasás: 246
  • Idodetektivek 21 - Shakespeare es a fekete alarcos - Fabian Lenk.epub
    1.3 MB · Olvasás: 245
  • Idodetektivek 22 - Titkos jelek Pompejben - Fabian Lenk.epub
    3 MB · Olvasás: 261

macsek2

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek pedig a MOBIk, Kindle-hez.

'Idodetektivek 02 - A voros bosszuallo - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 05 - Drake kapitany, a kiralyno kaloza - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 06 - A josda rejtelye - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 08 - Oroszlanszivu Richard - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 09 - Michelangelo es a halal szine - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 10 - Csalas Olumpiaban - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 11 - A farao halalanak titka - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 12 - A keresztes lovagok ezustje - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 14 - A szamuraj eskuje - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 20 - Leonardo dA Vinci es az arulok - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 21 - Shakespeare es a fekete alarcos - Fabian Lenk.mobi'
'Idodetektivek 22 - Titkos jelek Pompejben - Fabian Lenk.mobi'
 

Csatolások

  • idodetektivek_mobi.zip
    13.8 MB · Olvasás: 282

macsek2

Állandó Tag
Állandó Tag
Rumini könyvek EPUB és Kindle MOBI formátumban, nagyon változó minőségben. A scannelés és feltöltés @Dabadi75 érdeme (köszönjük!), a villanykönyv formátumra hozás az enyém.
Van olyan könyv ami egész jó lett, van ami nagyon sok félre-olvasott szót tartalmaz. A Galléros Fecó naplója jópofa kivitelezéssel egy négyzetrácsos ("kockás") füzet háttérre van nyomtatva, a levelek címzése is kézírás-szerű, azt nem is sikerült átalakitanom. Ha valaki kijavitja őket akkor az utánunk jövőknek könnyebb lesz. Már igy is könnyebb esti mesét olvasni belőle könyvolvasón, mint PDF-ből.

'Rumini 01 - Rumini - Berg Judit.epub'
'Rumini 02 - Rumini Zuzmaragyarmaton - Berg Judit.epub'
'Rumini 03 - Rumini as a negy jogar - Berg Judit.epub'
'Rumini 04 - Galleros Feco naploja.pdf' <--- túl nagy, nem tudtam föltölteni
'Rumini 05 - Rumini Datolyaparton - Berg Judit.epub'
'Rumini 06 - Rumini Ferrit-szigeten - Berg Judit.epub'
'Rumini 07 - Rumini a Fenyvizeken - Berg Judit.epub'
'Rumini 08 - Rumini kapitany - Berg Judit.epub'
 

Csatolások

  • Rumini 01 - Rumini - Berg Judit.epub
    1.4 MB · Olvasás: 483
  • Rumini 06 - Rumini Ferrit-szigeten - Berg Judit.epub
    2.2 MB · Olvasás: 424
  • Rumini 03 - Rumini as a negy jogar - Berg Judit.epub
    2.4 MB · Olvasás: 424
  • Rumini 02 - Rumini Zuzmaragyarmaton - Berg Judit.epub
    2.5 MB · Olvasás: 414
  • Rumini 07 - Rumini a Fenyvizeken - Berg Judit.epub
    3 MB · Olvasás: 460
  • Rumini 05 - Rumini Datolyaparton - Berg Judit.epub
    4.2 MB · Olvasás: 475
  • Rumini 08 - Rumini kapitany - Berg Judit.epub
    4.6 MB · Olvasás: 483

macsek2

Állandó Tag
Állandó Tag
'Rumini 01 - Rumini - Berg Judit.mobi'
'Rumini 02 - Rumini Zuzmaragyarmaton - Berg Judit.mobi'
'Rumini 03 - Rumini as a negy jogar - Berg Judit.mobi'
'Rumini 05 - Rumini Datolyaparton - Berg Judit.mobi'
'Rumini 06 - Rumini Ferrit-szigeten - Berg Judit.mobi'
'Rumini 07 - Rumini a Fenyvizeken - Berg Judit.mobi'
'Rumini 08 - Rumini kapitany - Berg Judit.mobi'
 

Csatolások

  • Rumini-mobi.zip
    20.1 MB · Olvasás: 874

macsek2

Állandó Tag
Állandó Tag
'Ulysses Moore 01 - Az idokapu - A Villa Argo rejtelye - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 02 - Az elfeledett terkepek boltja - Az okori Egyiptom foldjen - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 03 - A Tukrok haza - Nestor vallomasa - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 04 - A maskarak szigete - Hivatlan vendegek - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 05 - A szikla orei - Visszateres a kezdetekhez - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 06 - Az elso kulcs - Az igazsag pillanata - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 07 - A titkos varos - Pierdomenico Baccalario.epub'
'Ulysses Moore 08 - A villamok mestere - Pierdomenico Baccalario.epub'

A PDF-ek nem saját munkák
 

Csatolások

  • Ulysses Moore 01 - Az idokapu - A Villa Argo rejtelye - Pierdomenico Baccalario.epub
    883.5 KB · Olvasás: 241
  • Ulysses Moore 03 - A Tukrok haza - Nestor vallomasa - Pierdomenico Baccalario.epub
    2.2 MB · Olvasás: 203
  • Ulysses Moore 04 - A maskarak szigete - Hivatlan vendegek - Pierdomenico Baccalario.epub
    3.2 MB · Olvasás: 199
  • Ulysses Moore 05 - A szikla orei - Visszateres a kezdetekhez - Pierdomenico Baccalario.epub
    3.3 MB · Olvasás: 204
  • Ulysses Moore 06 - Az elso kulcs - Az igazsag pillanata - Pierdomenico Baccalario.epub
    2.9 MB · Olvasás: 211
  • Ulysses Moore 07 - A titkos varos - Pierdomenico Baccalario.epub
    2 MB · Olvasás: 193
  • Ulysses Moore 08 - A villamok mestere - Pierdomenico Baccalario.epub
    296.7 KB · Olvasás: 190
  • Ulysses Moore 02 - Az elfeledett terkepek boltja - Az okori Egyiptom foldjen.epub
    1.9 MB · Olvasás: 210

macsek2

Állandó Tag
Állandó Tag
'Ulysses Moore 01 - Az idokapu - A Villa Argo rejtelye - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 02 - Az elfeledett terkepek boltja - Az okori Egyiptom foldjen - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 03 - A Tukrok haza - Nestor vallomasa - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 04 - A maskarak szigete - Hivatlan vendegek - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 05 - A szikla orei - Visszateres a kezdetekhez - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 06 - Az elso kulcs - Az igazsag pillanata - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 07 - A titkos varos - Pierdomenico Baccalario.mobi'
'Ulysses Moore 08 - A villamok mestere - Pierdomenico Baccalario.mobi'
 

Csatolások

  • Ulysses_Moore-mobi.zip
    16.5 MB · Olvasás: 309
Oldal tetejére