Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

napdap

Kitiltott (BANned)
Házasodik a kapát, elveszi a piszkafát.
Férjhez megy a reszelő, megkérte a meszelő.
A násznagy a kapufa, násznagyné az ajtófa.
Muzsikál a vaskalán, táncot jár a fakalán.
Komámasszony pendelye, sövényre van terítve.
Komámuram ügyelje, hogy a szél el ne vigye!
Azt a szél el nem viszi, mert a folt nem engedi!
Mert a cérna és a folt, kilenc csuszták ára volt.

Tente, tente kisbaba, anyádnak sok a dóga.
Mos, ruhát szappanoz, egykettőre kimossa
Gyorsan ki is vasalja, a kötélre akasztja.
Mire felkél a baba, el is legyen pakolva


Süssünk, süssünk valamit, azt is megmondom, hogy mit!
Lisztből legyen kerekes, töltelékes, jó édes!
Sodorva, tekerve, túróval bélelve.
Csigabiga rétes, kerekes és édes.


Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál.
Kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál.
Aki eztet elhiszi, szamarabb a lónál!​
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Verses mese
Nagy Gábor:A manó és a sárkány


Zöld erdőben kicsi tisztás,
S a tisztáson áll egy kis ház.
A háznak van egy lakója,
ő a zöld erdő manója.

Nagy az orra, nagy a füle,
Lapátnyi a két tenyere.
Kócos haja és zöld bőre -
Jól illenek az erdőbe.

Mindennapi jó szokása:
Elindul a "nagyvilágba",
Barangol a nagy erdőben,
Mert ideje az van bőven.

Egy hűvös őszi délelőtt,
Összeszedett minden erőt,
S elballagott jó messzire,
Egész az erdő mélyibe.

Délben szépen megebédelt -
Otthonról hozta az ételt -,
S miután pihent kevéskét,
Újból szaporázta léptét.

Átugrott egy kis patakon,
Átvágott több bozótoson,
Megmászott egy csomó nagy fát,
Hátha lát valami furcsát.

Meg is látott három szarvast,
Kettő rókát és egy farkast.
Szeme megakadt egy hegyen.
Gondolkodott: mit is tegyen?

A hegyhez menjen, vagy haza? -
Ezen járt a manó agya.
Ha elvándorol a hegyig,
Nem érhet haza estelig.

Estére hol talál szállást,
Ha megunja a járkálást?
Legfeljebb nem alszik éjjel...
Döntött: a hegynél néz széjjel.

El is ballagott a hegyig,
Az út eltartott estelig.
Keresett egy nyugodt helyet,
Amely pihenőhely lehet.

Talált is egy nagy barlangot,
Ámde furcsa hangot hallott,
Amely az üregből jött elő,
S rezgett tőle a levegő.

Óvatosan fáklyát gyújtott,
Aztán a barlangba kúszott.
Feltárult a szörnyű látvány:
Odabenn horkolt egy sárkány.

Eloltotta a fáklyáját,
Összeszorította száját.
Torkában dobogott a szíve,
S feje lüktetett feszítve.

Leült és töprengeni kezdett,
Közben nézte a zöld testet.
Szép lassan, pillangószárnyon
Szemére libbent az álom.

A kis manócska álmában
Otthon feküdt az ágyában.
Nem zavarta ekkor semmi -
Milyen jó is otthon lenni.

Ám amikor reggel ébredt,
S szeme a sárkányra tévedt,
Félelem vett rajta erőt,
Csak kapkodta a levegőt.

A sárkány éppen őt nézte,
De nem jött még közelébe.
A manó menekülni készült,
Ám a félelemtől szédült.

Mielőtt elájult volna,
Megoldódott minden gondja;
Nem fenyegette őt ármány,
Mert nem volt gonosz a sárkány.

Megnyugtatta a kis manót,
Előhozott sokféle jót,
S mivel igen megéheztek,
Jó étvéggyal reggeliztek.

Megőrizték jókedvüket,
Elmesélték életüket,
Ebédeltek, vacsoráztak...
Örültek a barátságnak.

Ketten jó barátok lettek,
Együtt sírnak és nevetnek,
Túrán együtt gyalogolnak...
Ma is élnek, ha meg nem haltak.


man.jpg

 

Csatolások

  • Verses mese - Nagy Gábor - A manó és a sárkány.doc
    31 KB · Olvasás: 125

ágiovi

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis mesét írok le, amit az egyik ovisomtól tanultam.

A kis Gidó

Egy öreg kecskének volt egy kis Gidója,
drága szeme fénye, aranyos bimbója.
Harmatba fürdette, széltől is féltette,
patak partján szedett lágy fűvel etette.
Nagyfogú farkasról mesélt neki sokat,
elviszi a Gidót, aki szót nem fogad.
Viszi az erdőbe és hamm bekapja ottan,
hallod, hogy ordít most is a vadonban?
Hallgatott a Gidó szépen a mesére,
kis fejét lehajtva, Édesanyja ölében.
Ugye én jó vagyok? Nem visz el a farkas?
Jó vagy kis Gidócskám, csak mindig énrám hallgass!
Most pedig fiacskám megyek füvet szedni,
zárd be jól az ajtót, be ne engedj senkit!
Játszál addig itthon, de ki ne pillangass,
ki ne nyisd az ajtót, ha zörget a farkas.
Megy az öreg kecske pillangós mezőre,
már az erdő mellett fehérlik a szőre.
Míg szedi a füvet ezüst patak partján,
kopogtat a farkas, mint egy szelíd bárány.
-Gidócskám, Gidócskám! Aranyos, szép szentem,
eressz be, bocsáss be, fehér gyöngyvirágot szedtem.
-Köszönöm jóságát, megköszönöm bácsi,
de a gyöngyvirágra nem vagyok kíváncsi.
Édesanyám mondta, be ne bocsássam,
tágasabb odakint, követem alásan.
Jön haza a Kecske, látja mi történt,
szalad batyujával a vadászhoz tüstént.
Siet a vadász is, hogy a farkast lelőjje,
mert ez a kis család kedves volt előtte.
Úgy örült a Kecske, ugrált a Gidócska,
tetézve hullott rá Édesanyja csókja.
Harmatba fürdette, széltől is féltette,
patak partján szedett lágy fűvel etette.
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis mesét írok le, amit az egyik ovisomtól tanultam.

A kis Gidó....

.

Ennek a mesének egy másik változata:p

MESE A KIS GIDÓRÓL

Hol volt, hol nem volt, kristálypatak mellett volt egyszer egy
gyöngyliget, abban a gyöngyligetben volt egy ezüst fa, annak az ezüst fának
rengő-ringó ágán volt egy aranytollú madár, annak az aranytollú madárnak
volt egy nagyon okos íródiákja, az a nagyon okos íródiák mindig ott ült a fa
alatt aranyos karszékben, előtte volt egy nagy könyv, abba a nagy könyvbe
mind beleírta, amit az az aranytollú madár dalolt.

Itt van az a könyv éppen a kezemben. Elmondok nektek belőle egy szép
mesét a kis gidóról.

Nagyon szerette ezt a kis gidót az édesanyja, az öreg kecske, mert ez az
egyetlenegy fia volt csak. Féltette még a fúvó széltől is, friss hajnali
harmatban fürdette meg minden reggel, fehér rózsalevél-törülközővel
törülgette gyönge arcocskáját, pillangós mezőről selyemfüvet hordott neki,
ezzel etetgette. Úgy szerette, hogy ki se lehet azt mondani. Nem is hívta
másképp, mint drága szemefényének, édes cukrocskájának.

Varrt neki szivárványszín labdát s labdázgattak együtt kerek erdő szélén,
mert majd el is felejtettem mondani, hogy ott laktak zöld fák között, fehér
kis kunyhóban. Hozott neki a vásárról fütyülős lovat, kerekest. Húzogatta,
vonogatta a kis gidó, nagy öröme telt benne. Jávorfából metszett ágat,
csinált belőle furulyát s megtanította furulyázni. Olyan szép nótákat
fújdogált el rajta a kis gidó, hogy a mókusok mind otthagyták a mogyorót,
fáról fára szökdelve mind odamentek a fehér kis kunyhóhoz hallgatni a
furulyaszót. Még a pintyőke is, a rigó is szívesen hallgatta.

Mind azt mondták, hogy a kis gidó szebben tud furulyázni, mint a
juhászbojtár a napsütötte halmon. Azt a nótát is tudta, hogy:

Zöld erdőben, sík mezőben
Lakik egy madár.
Kék a lába, zöld a szárnya,
Jaj, de szépen jár!


Édesanyja, az öreg kecske nem tudott hova lenni örömében. Ezerszer is
megcsókolta; ahova csak lépett a kis gidó, virágot szórt az útjára.

- Me-e-e! - szólalt meg egyszer a kis gidó, fejét az öreg kecske fejére
hajtva. - De jó is vagy te, édes anyuskám! Úgy szeretsz te engem, mint a
galamb a tiszta búzát!

- Me-e-e, rubintocskám, gyémánt csillagocskám! Hogyne szeretnélek, mikor
olyan szófogadó, engedelmes kis gidó vagy. Légy is az mindig, akkor megáld
az Isten. Most pedig elmegyek pillangós mezőre füvet szedni. Elfogyott az
elemózsiánk. Zárd be jól az ajtót, be ne eressz senkit, akárhogy zörget,
mert hátha a nagyfogú farkas jön és elvisz a barlangjába. Hallod-e, hogy
ordít most is a sötét erdőben? Itt terem, hízelgő szavakkal kér, hogy bocsád
be, de be ne ereszd.

Elment az öreg kecske. A kis gidó jól bezárta az ajtót és elgondolkozott
azon, amit édesanyja mondott. Egyszer csak kopogtat a nagyfogú farkas.
Szelíd, szép szavakkal beszél be kívülről:

Gidócskám, gidócskám, tubicám, kincsecském,
Rózsafán született kedves kicsi kecském!
Eressz be, bocsáss be, aranyos szép szentem!
Zöld erdőben fehér gyöngyvirágot szedtem.


De a kis gidó nem hitt a mézes-mázos szónak. Édesanyja intése csengett a
fülébe. Nem nyitotta ki az ajtót.

A nagyfogú farkas a fejét csóválja, kerül-fordul egyet a megint csak
kopogtat:

Gidócskám, gidócskám, gyönyörű madárkám,
Fürge kis halacskám, gyönge violácskám!
Eressz be, bocsáss be, tudom, örülsz mostan,
Arany skatulyába sárga cukrot hoztam.


Beszélhetett a koma akármilyen szépen, a kis gidó csak nem bocsátotta be,
mert a fülébe csengett az édesanyja intése.

A nagyfogú farkas újra csak a fejét csóválja, kerül-fordul kettőt-hármat
s megint csak visszatér:

Gidócskám, gidócskám, gerlicém, mókuskám,
Csillagom, rubintom, angyalom, babuskám!
Eressz be, pántlikát hoztam a nyakadba,
Szép piros pántlikát, ezüst csengő rajta.

Hiába volt minden kísértés. Azokra a hízelgő szép szavakra, aranyos
ígéretekre nem nyílt meg az ajtó, mert a kis gidónak csak az édesanyja
intése csengett a fülébe mindig.

A nagyfogú farkas haragosan morogta magában: "Lám, lám, ennek a kis
gidónak több esze van, mint gondoltam. Bizonyosan megtanította az édesanyja,
annak fogadja így a szavát."

Nem is próbálta meg többször, nekiiramodott az erdőnek. Ideje is volt
elillanni, mert az öreg kecske hazafelé jöttében megtudta, hogy mi történt.
Szaladt egyenesen a vadász bácsihoz, akinek jó puskája volt, aki a kecske
családot nagyon szerette.

Mikor zöld fák között, a fehér kis kunyhóhoz értek, a nagyfogú farkasnak
már híre, hamva se volt; de azért a vadász csak nem nyugodott addig, míg a
nagyfogú komát meg nem találta a bokrok közt.

- Bum, bum, koma, jó napot! - szólt a puska jó nagyot, de a farkas nem
adta vissza a köszöntést, mert nyikkanni se tudott már.

Bezzeg volt aztán nagy vígság. A kis gidó édesanyja nyakába borult, sírt-
rítt örömében. Az öreg kecske ezerszer is megcsókolta szófogadó fiacskáját.
Mindjárt meg is fürdette friss hajnali harmatban, fehér rózsalevél-
törülközővel törülgette gyönge orcácskáját, pillangós mezőről hozott
selyemfűvel etetgette.

A kis gidó aztán elővette jávorfurulyáját, olyan szép nótákat fújdogált
el rajta, hogy a mókusok mind otthagyták a mogyorót, odamentek hallgatni a
furulyaszót. A pintyőke is, a rigó is hallgatták s minden nóta után ezt
dalolgatták:

- Éljen soká a gidó!

Nincsen tovább. Vége a mesének. Aki szebbet tud, mondjon szebbet. Majd
megírom az íródiáknak, az íródiák meg majd megírja az aranytollú madárnak.
 

napdap

Kitiltott (BANned)
ŐZANYÓ...

Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.

És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.

Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.

Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.

Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.

Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,

Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,

ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.

De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.

Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.

Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.

Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.

Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.

Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"

Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"

Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy

borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.

A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.

"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."

Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.

Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.

(Fazekas Anna)

58
 

napdap

Kitiltott (BANned)
Mesetár

A gulyás és a fekete macska


Vót egy mese rúla, vót egy mese is ollyan, hogy az egyik gulyás elment gulyásnak. Hát oszten elveszett a tehenektül a tej. Hát elment oszten panaszra a másik tanyára, a komájáhó:
- Jaj, komám, nagy bajban vagyok, nézze csak, elveszett a tehenektül, úgy járok, hogy elcsap engemet az uraság, mert elveszett a tej a tehenektül!
- No, idehallgass, komám - aszongya -, majd estére elmenyünk. oszt - aszongya - erre-arra, megfogjuk a boszorkát!
Hát oszten hogy lássanak valamit, aszongya, gyújtottak egy gyertyát, aztat feltámasztották a fazekat, oszt rá a gyertyát, hogy kicsit pislogott. Hát oszt vasvillákat vettek a kezekbe, oszt bébúttak az ajtó mögé. Hát aszongya, hogy ott állnak egy kicsit, egyszer csak suhan be az ajtó. Úgy vót, hogy egyszer csak nyílik az ajtó. Gyorsan kapta az ember a gatyamadzagját, békötte az ajtót. A gatyamadzagon keresztül nem tud kimenni a boszorkány. No, akkor bekötte gyorsan, suttyomba, hogy ne csörögjön vele; na oda a tehenekhő sorba ment egy nagy fekete macska, szítta ki a tehenektül a tejet. Oszt azt mondták, hogy otthon meg, a macska mikor hazament, otthon meg kihánta a tejet. Hogy nekik legyen tejük. Na, akkor oszten gyorsan, ugye mikor csubogott a tej, csurgott a tej, csak úgy cummogott a tejvel, akkor oszt, aszongya, mind a ketten kapták, oszt bele a vasvillát, beleszúrták a macskába. Az meg oszt elordította magát:
- Janó, Janó, Janó!
- Én Janó vagyok! De te ki vagy?
Akkor oszt agyonverték a macskát, agyonszúrkálták. Hát oszt kihanyították a ganajra. Hát mennek reggel: a ganajon nem vót a macska. - Hát hova lett ez a macska?... Biztos, elhúzták a kutyák! - rámondta.
Hej, reggel meg van a tanyába nagy sürgés-forgás, hogy a kovácsnak az anyja, az öregasszony, az mind össze van szúrkálva, az mind össze van verve! Mán még a papért is mentek, hogy adja rá az utolsó kenetet. Hát ment oszt a vasvillás ember, ment hozzája, hát oszt az mán halálozott, oszt csak azt jajgatta, azt kajbolta mindig:
- Adjátok ide, adjátok ide a kezeteket! Add ide a kezedet! Majd bocsánatot kérek!
Azt mondták, hogy aki olyankor odadta vóna a kezit, hogy arra ráhagyta a boszorkaságot. Így oszt, aszongya, a söprűnyelet adták neki a kezibe, oszt hagy arra hagyja a boszorkaságot. Hogy ezt csinálták. Már azért haltak ki a boszorkák, mert már nem adta oda neki senki a kezit, hogy ráhagyja a boszorkaságot. Hát ilyeneket beszéltek.





Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004​
 

csékata

Állandó Tag
Állandó Tag
Polar Express - Bűvös éj - dalszöveg

Az égen csillag ég, ő hozza a reményt,
hogy megismerem még a karácsonyi fényt.
Hogy nyílik majd az ajtó és a télapó belép,
hogy mondhassam, e bűvös éj de szép.

Az égen angyal száll és együtt lenni jó,
a házban zöld fa áll, a kertben hull a hó.
Fények gyúlnak mindenhol, a fán száz csillag ég,
úgy ujjongunk, e bűvös éj de szép.

Annyi színes játék, sárga, zöld és kék,
álmaimban láttam, de nem kaptam meg még.
Minden gyermek ébren vár, az álom elkerül,
ez a bűvös éj de szép.

Az égen száll a szán, de nálam sose jár,
és csengő cseng a fán, oly régen várom már.
És mind valóra válik, sok régi álomkép,
hogy elmondhasd, e bűvös éj de szép.
Hogy elmondhasd, e bűvös éj de szép.
 

tiffany31

Állandó Tag
Állandó Tag
Csanádi Imre: Nyármarasztaló

Szól a rigó: de jó,
Érik a dió,
Millió,
Millió!
Útra kel a fecske,
Jajgat a fürjecske:
Pitypalatty,
Pitypalatty,
Nyár, nyár,
Itt maradj!
 

tiffany31

Állandó Tag
Állandó Tag
Medve-nóta

Irgum-burgum, dörmög a medve
Meddig tart el még ez a tél
Lassan kifogy a tüzelőfája
Kint meg fú az északi szél

Irgum-burgum, dörmög a medve
Elfogyott a lépes méz
Nincsen táncolni sem kedve
Amíg a kamra üresen néz

Irgum-burgum, dörmög a medve
Ha nem jön a tavasz, sose lesz nyár
Vidámabban szólna a nóta
Ha zöldellne a téli határ
 

tiffany31

Állandó Tag
Állandó Tag
Alma, alma piros alma


Alma, alma piros alma
odafenn a fán.
Ha elérném, nem kímélném, leszakítanám
De elérnem
Nincs reményem,
Várom, hogy a szél
Azt az almát,
piros almát
lefújja elém.
 

tiffany31

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy, megérett a meggy

Egy, megérett a meggy
Kettõ, csipkebokor vesszõ
Három, majd hazavárom
Négy, biz' oda nem mégy
öt, leesett a köd
Hat, hasad a pad
Hét, dörög az ég
Nyolc, üres a polc
Kilenc, kis Ferenc
Tíz, tiszta víz.
Ha nem tiszta, vidd vissza,
ott a szamár, megissza!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére