Gyilkos vírusok gyógyíthatják a rákot

Veszettség, polio, kanyaró, herpesz: tudja, mi a közös ezekben a vírusokban? Hogy erősebbek, mint a rák.

Míg az interneten hétről hétre megbízhatóan felfedezi valaki a rák ellenszerét az ananászban, a C-vitaminban, vagy épp egy ritka csodagombában, addig a valódi orvosok látszólag (!) hiába próbálkoznak ezzel.

Pedig hosszú évtizedek óta futnak versenyt az idővel, hogy találjanak végre egy igazán hatékony gyógymódot a betegség ellen, ami a világ egy jelentős részén már most is vezeti a halálozási okok listáját. Tény, hogy a rákgyógyításra ott a sugár- és kemoterápia, sőt a műtét is reményt jelenthet a ma betegeinek, de az is tény, hogy ezek, az esetek egy jelentős részében legfeljebb néhány plusz hónapot, esetleg évet jelentenek teljes gyógyulást nem.

Ma még nem tudjuk, lesz-e valaha rákgyógyszer. Ahogy azt sem, hogy végül mi jelenti majd a megoldást. Intelligens, a rákos sejtek elpusztítására programozott nanorobotok? Egy egyszerű injekció? És ha azt mondanám, hogy a vírusok? Miért ne lehetne ellenszer az olyan mikroorganizmusokból, mint mondjuk a milliókat megnyomorító polio, vagy a még most is aktív kanyaró, amiket úgy nem mellesleg, évtizedek óta próbálunk eltörölni a Föld színéről.

ananasz%281%29.jpg
Fotók: Thinkstock

Programozott gyilkosok

Tűnjön bármilyen őrültségnek is elsőre, az onkolitikus viroterápia éppen ilyesmivel foglalkozik. Vagyis, a mikroszkópikus közellenségeinkből csinál potenciális hősöket, a modern géntechnika segítségével. Ez azt jelenti, hogy a vad vírusokat – amilyen a kanyaró, a polio, de mondhatnánk épp a herpeszt is – biotechnológiai eljárásokkal úgy alakítják át, hogy a vírus végül csak a tumorsejteket károsítsa, az egészséges sejteket ne.

A módszerrel tökéletes kis gyilkológépeket hoznak létre, melyek a rákos sejtekbe jutva azonnal szaporodni kezdenek, majd mikor a gazdasejtet elpusztítva kiszabadulnak, a következő rákos sejtet veszik célba. Gyakorlatilag belülről falják fel a tumort.

Már száz évvel ezelőtt is tudták az orvosok...

...hogy bizonyos vad vírusokkal javulást idézhetnek elő a rákos betegek állapotában. Az akkori orvosok megfigyelték, hogy azok a daganatos betegek, akik a betegségüktől függetlenül valamilyen vírussal – náthával, influenzával, esetleg más, agresszívabb vírussal – fertőződtek, vagy oltást kaptak, egy ideig jobban érezték magukat.

Az első viroterápiásnak nevezhető kísérlet is a huszadik század elejére, egész pontosan 1912-re tehető. Ebben az évben egy olasz nőgyógyász figyelte meg, hogy előrehaladott méhnyakrákban szenvedő betegei, javulást mutatnak, ha gyengített veszettség vírussal injekciózza be őket.

A viroterápia ennek ellenére csak az 1960-as, 70-es években vált igazán kutatott területté. Ígéretes kísérletsorozatok indultak, melyek során polio-, Coxsackie-, a közönséges náthát is okozó adeno- és herpeszvírusokat használtak fel a rákos sejtek pusztítására. Csakhogy, a reményt keltő eredmények ellenére, a viroterápia alig néhány évvel később a feledés homályába merült.

Ennek oka egyrészt a sugár- és kemoterápia megjelenése volt, másrészt az, hogy az akkori orvostudománynak megoldhatatlan problémát jelentett a vírusok, és a rák ellen beinjekciózott vírusokat elpusztító immunrendszer kontrollálása.

emberi-sejt%281%29.jpg

Immunterápia + viroterápia = siker?

A modern orvostudomány végül csak évtizedekkel később, az ezredforduló végén vette újra elő a rákgyilkos vírusok kérdését, miután belátták, hogy a sugár- és kemoterápia nem mindig váltja be a hozzájuk fűzött reményeket. Ám hiába az űrtechnika, az orvosoknak sokáig így is gondot jelentett az, hogy a szervezetbe fecskendezett vírusokat az immunrendszer előbb elpusztította, mintsem azok megkezdhették volna aknamunkájukat a tumor ellen.

Az orvostudomány ma már képes arra, hogy úgy módosítsa, vagy ha tetszik, szabja személyre az onkolitikus, vagy más néven daganatoldó vírusok genomját, hogy azokat a humán immunrendszer már ne ismerje fel.

Néhány évvel ezelőtt éppen ezt csinálta a londoni Queen Mary University kutatócsoportja is, akiknek géntechnika segítségével sikerült az interleukin-10 nevű génnel kiegészíteni Vaccinia nevű onkolitikus vírusukat. Az eredményeikről hosszú cikkében a Clinical Cancer Research című szaklap számolt be, melyből kiderült, az eredmény azért különösen fontos, mert az IL-10-es gén segítségével a vírus olyan proteint bocsáthat ki, mely gyakorlatilag észrevétlenné teszi a gazdatest immunrendszere számára.

És, hogy ez mennyire nem mindegy, azt nagyon jól mutatják a génmódosított Vaccinia eredményei. Ellentétben a hagyományos vírussal kezelt egerekkel, akiknek mindössze 42,8 százaléka vált rákmentessé a kezelés után, az IL-10-es vakcinával kezelt egerek esetében ez az arány 87,5 százalékra ugrott. És ez még nem minden: a génmódosított vakcina növelte a túlélési időt is, ami a korábbi 69,7 napról közel kétszeresére, 138,5 napra nőtt.

"Az eredményeink valóban izgalmasak, de még számtalan megválaszolatlan kérdésünk van. Például hogy, hogyan lehetséges, hogy az IL-10 megakadályozza, hogy a befecskendezett vírust megtalálja az immunrendszer, de emellett segít legyőzni a rákos sejteket is? Ez olyasvalami, amit jelen pillanatban is vizsgálunk. Ha megértjük a gén működési elvét, talán elkezdhetjük a klinikai kísérleteket" - mondta dr. Yaohe Wang, a kutatócsoport feje, aki módszerével hasnyálmirigyrákos betegek túlélési esélyeit szeretné növelni.

virus-bakterium.jpg

Csoda és gyógyulás a Duke Egyetemen?

A viroterápia nem csak Nagy-Britanniában, hanem az Egyesült Államokban is adott már okot bizakodásra. A Duke Egyetemen hosszú évek óta végzik azt a humán kísérletsorozatot, mely során az agydaganatban (glioblasztómában) szenvedő betegeket a gyermekbénulás-járványt előidéző polio-vírussal kezelik. Az ígéretes polio-kísérletről a közelmúltban a CBS csatorna "60 minutes" című műsora számolt be, melynek készítői 10 hónapon keresztül követték nyomon az egyik kísérleti alany, Nancy Justice állapotát.

Az 58 éves, kétgyermekes amerikai nő, 2012-ben tudta meg, hogy fejfájásait egy rosszindulatú agydaganat, a glioblasztóma okozza. A diagnózist követően késlekedés nélkül megkapta a sugár- és kemoterápiát, ám betegsége két és fél évvel később, 2014 nyarán visszatért. Azt mondja, az agresszív daganat ellen, ami hetente akár kétszeresére is nőhet, agresszív megoldást keresett, ezért jelentkezett a Duke Egyetem kísérleti programjába. A kezelés hatására a tumor átmenetileg nőtt ugyan, de a legfrissebb MRI-tesztek szerint, mostanra belülről esik szét.

Ő a tizenhetedik beteg, akit a Henry Friedman neuro-onkológus professzor vezette csoport a különleges módszerrel kezel: egy fél teáskanál, genetikailag módosított polio-vírust fecskendeznek az érintett területre, ami megalkotója, dr. Matthias Gromeier szerint, laborkörülmények között nem csak agy-, de tüdő-, mell-, prosztata és gyomorrákok ellen is bíztató eredményeket produkál. Mivel a klinikai kísérletek a tesztelésnek még csak az első fázisában járnak, Henry Friedman professzor türelemre inti azokat, akik hosszú távú következtetéseket szeretnének levonni, bár azt ő is elismeri, az eddig elért eredmények valóban figyelemre méltók.

Noha a Duke Egyetem kísérletében résztvevő 22 ember közül 11-en meghaltak ugyan (ők nagyobb dózisban kapták a vírust és a túlzott immunválasz miatt romlott az állapotuk), a többiek állapota viszont javul. Ahogy a CBS műsorából kiderült, a túlélők közül négyen, már több mint hat hónapja, hogy megkapták a polio-kezelést, a két legelső kísérleti alany, Stephanie Lipscomb és dr. Fritz Anderson ráadásul évek óta tünetmentes.

A kutatásvezető szerint ez jelentős előrelépés, pláne, ha tudjuk azt is, hogy a glioblasztóma egy olyan agresszív daganattípus, ahol az átlagos túlélés legfeljebb néhány hónap. Azt mondja, a viroterápia az egyik legígéretesebb rák elleni kezelési mód, amivel több mint harminc éves pályafutása során találkozott, ennek ellenére úgy véli, csodát, vagy épp gyógymódot kiáltani egyelőre még nagyon korai lenne.

kanyaro virus.jpg
 
Elképesztő, miket találnak ki, hogy elszórakoztassák a drága pénzen kiképzett és jól megfizetett tudósokat. Már nehogy olyasmin törjék a fejüket, amivel valóban meg lehet gyógyítani az embereket. Majd bolond lenne a gyógyszer lobbi olyan kutatásokra pénzt kidobni, amelyek végül feleslegessé teszik a gyógyszereiket.

Nem látjátok micsoda szemforgató álnokság az, ami ezen a területen folyik? A háttérben kétségbeesetten azon izgulnak, hogy mit is kellene kitalálni a túlszaporodott emberiség létszámának csökkentésére, ki hiszi még el, hogy ezzel párhuzamosan az egészségünkért izgulna bárki, akinek ilyen gazdasági hatalom van a kezében, mint az egyik legjövedelmezőbb ipar a gyógyszeripar?
 
Na de ha valakit megfertőznek mondjuk kanyaró vírussal, hogy a vírus legyőzze a daganatát, akkor az az ember nem fogja kanyaróval megfertőzni a környezetét?
 
Én azt gondolom, hogy a gyógyszeriparnak teljes mindegy miért kér pénzt. Ma a legdrágábbak közé tartoznak a kemoterápiás szerek, de ez nem jelenti azt, hogy ezt ne válthatná ki valami ugyanilyen drága, ámde valóban működő szer. A fejlesztési költségek miatt sokáig úgyis olyan áron lehet adni őket, ahogyan tetszik. Annál is érdekesebb ez egy gyógyszergyártó számára, mert amennyiben nem ő rukkol elő az újfajta jóval hatékonyabb megoldással, akkor a konkurencia pillanatok alatt értéktelenségbe tolja az ő termékeit. Egyedüli megoldás a kartellezés, de ott meg felé, hogy egyes fejlődő gyártóknak sokkal több hasznot hoz, ha feltörnek ezzel, mintha beszáll a késleltető kartellbe. Ez nem olyan, mint az olaj, ahol néhány ország óriási készletek felett gyakorol uralmat és az összefonódásuk által szabályozni tudják a piacot. A gyémánt árát is úgy sikerül hosszú ideje magasan tartani, hogy a kitermelés túlnyomó százalékát egy cég birtokolja, a maradékra meg rásütődik a "véres gyémánt" jelző. Gyógyszert bárki fejleszthet, bármikor, a szakértelem meg akár importálható is.
A túlszaporodásra meg nem megoldás, hogy nem kezelünk betegségeket. A túlnépesedés problémája olyan országokban gyökeredzik, ahol a mennyiség úgyis győz a minőséggel szemben. Egyébként meg a túlnépesedés egyfajta mesterséges vízió, a föld ennél sokkal több embert tudna maradéktalanul kiszolgálni, ha nem az anyagi érdekek lennének elöl.

Összefoglalva azt mondom, hogy bolond lenne az, akinek ez a technológia a kezében van és nem dobja piacra. Többet kaszálhatna vele, mint bármilyen kartell megoldással.
 
Állítólag a parlagfű gyógyítja a rákot! Nagyon agresszíven irtatják még büntetnek is miközbe a Tevának hektárjai vannak belőle Debrecen környékén!!!!!!!
Szerencsétlen parlagfűre fogják még az autók kipufogó gáza okozta allergiát is. Olvastam egy cikket, ahol egy orvos vitte a hegyekbe a fővárosból az ellergiás gyerekeket. Nem ismerték a parlagfüvet, fogalmuk sem volt róla, hogy milyen virágból szedtek csokrot. Semmi bajuk sem volt tőle addig, míg a kátrányos kipufogógázos szmogos fővárosba vissza nem értek. Szagolgatták a virágcsokrokat, örültek neki. A szmogos levegőben újra kiujjult az allergiájuk. Méregteleníteni kellene a levegőt, a vizet, az élelmiszereket, és nem a virágporra fogni a mérgezéseket. Ha kiirtják az összes virágport adó növényeket, az ember éhen hal, megfullad. Mivel az élelmiszerek többsége virágport adó növényekből van, és ezek adják a levegő okszigénjét is. Egy másik érdekes cikket is ovastam róla. Egy verseny sporoló amerikában volt versenyen. Ott egy indián kínált egy zöld port nekik, hogy ez szenzációs, és a népe ős idők óta fogyasztják. Az őssejeteket regenerálja, és fantasztikus gyógyító. Csillagászati árért adta volna el ezt a csodaport. Ez a magyar sportoló ismerte már idehaza is, mivel parlagfű volt. Ő szendvicsben, turmiksz italban fogyasztja, és semmi baja sincs, sőt sokkal erősebb fizikumú lett tőle, és az immun rendszere is erősödött. Nagyon érdekes volt számomra.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Na de ha valakit megfertőznek mondjuk kanyaró vírussal, hogy a vírus legyőzze a daganatát, akkor az az ember nem fogja kanyaróval megfertőzni a környezetét?

Mire ez kiderül, elkísérletezgethetnek egy pár évtizedig. Addig meg hullanak az emberek a kemoterápia után és ha 5 évet kibírnak, az már javítja a statisztikát. Szegény barátnőmnél is most járt le az 5 év. Ő már nem számít bele a sikertelen kemoterápiás kezelésbe. Most újra jár és reménykedik és szenved. Egészségügyben dolgozott sok elektromos gép között. Várható volt, hogy ezért meg kell fizetnie, mint a régi tévéseknek, bemondóknak. Emlékeztek rájuk? Szinte mindannyian aránylag fiatalon haltak meg, rákban.
 
Az említett betegségek vírusok, van ellenszerük. A rák viszont "semmilyen betegség" A test saját sejtjei osztódnak kontroll nélkül. Mit akarnak- ellen vírussal kezelni? Ott a lényeg, hogy "...a szervezetbe fecskendezett vírusokat az immunrendszer előbb elpusztította, mintsem azok megkezdhették volna aknamunkájukat a tumor ellen...."
 
A RÁK egy gomba?
templom1-218x218.png

dr. Tullio Simoncini római onkológus írt “A rák egy gomba?” címmel egy könyvet, amiben tapasztalatait adja át, és állítja azok alapján, hogy a Rák betegséget egy Gomba fajta okozza. Mivel évente tízmillió ember hal meg valamilyen daganatos betegségben, keresni kezdte a gyógyítását a Ráknak. A nemzetközi hírű professzor nemrégiben Magyarországon járt, hogy beszámoljon a könyvében is leírt természetes gyógymódról, amely forradalmasíthatja a rákterápiát.
folyt:
http://kerekegeszember.hu/cikkek/a-rak-egy-gomba/
 
- tudtommal a legtöbb vírusnak nem igazán van hatékony ellenszere. Legegyszerűbb példa erre talán a nátha, majd ha senki sem lesz többé náthás akkor esetleg én is elhiszem, hogy van ellenszere. Addig csak tüneti kezelésről beszélhetünk
- az allergia érdekes betegség lett. A legyengült immunrendszer sok mindenre érzékenyebben reagál amire többnyire az immunrendszert tovább gyengítő "gyógyszert" adnak amitől nagyobb eséllyel újabb dolgokra lehetsz allergiás ... Ettől függetlenül nem tartom normális megoldásnak az allergiát okozó (vagy legalábbis annak kikiáltott) növények kiirtására való törekvést. Mogyoró, aranyeső, parlagfű, stb. ... ezzel a hozzáállással nem látom hol a határ (ad absurdum nincs, vagyis irtsunk ki minden növényt mert akár allergiát is okozhat)
- az első vakcina tudtommal a pestis elleni védőoltás volt ami azon a megfigyelésen alapult, hogy a vírusos megbetegedésen egyszer már átesett élőlény (konkrétan szarvasmarha, innen a vakcina = "szarvasmarhából való" név is) másodszor már nem kapja el ugyanazt a betegséget. Eleinte gyengített vírust adtak, hogy az immunrendszert ne fektesse meg de azért ellenszert legyen képes termelni ellene. Ma már más elven működő védőoltások is vannak de valahogy így kezdődhetett (a náthával az a baj, hogy százezres nagyságrendű a vírusok száma ami okozhatja, egyszerűen képtelenség mind ellen védőoltást adni)
 
Az említett betegségek vírusok, van ellenszerük. A rák viszont "semmilyen betegség" A test saját sejtjei osztódnak kontroll nélkül. Mit akarnak- ellen vírussal kezelni? Ott a lényeg, hogy "...a szervezetbe fecskendezett vírusokat az immunrendszer előbb elpusztította, mintsem azok megkezdhették volna aknamunkájukat a tumor ellen...."

Csoda tudja, hogy így van-e ez a valóságban is. Nem szeretnék tudálékoskodni, de valahol olvastam egy kérdést: ha valóban a sejtek kezdenek el osztódni és azt semmi más nem okozza, mint egy téves információ, akkor mi történik az áttétes daganatoknál? Mondjuk van egy petefészek rák, ott leválik egy sejt a daganatból és elvándorol a tüdőbe, ott miként lesz a petefészek sejtjéből tüdő sejt? Mert ugye a sejteknek különböző feladatai vannak.

Nekem nagyon logikusnak tűnik az, amit Simoncini vall a rákról. Rajta kívül más kutató is gondolt erre és ha a gomba okozza, az már képes elvándorolni a testben máshova és sejtburjánzást elérni. Amennyiben igaza van, akkor simán okozhatja ezt a sok rákos megbetegedést a felborult testi, lelki egyensúly, a szükséges baktériumok hiánya, a szervezet lúgos, savas kémhatása, a só hiánya a szervezet elektrolit háztartásához, a mérgek, tartósító szerek, és az önsorsrontó élvezeti szerek.

Lényeg, ne várjunk semmit orvosoktól, kutatóktól, csak arra jó az ilyen egészségügy, hogy életünk utolsó éveiben az utolsó fillért is kifacsarja belőlünk és akár a családunkat tegye tönkre anyagilag. Én már rég megfogadtam magamnak, egyetlen évvel sem leszek hajlandó az életemet meghosszabbítani a családom kárára és rajtam nem fog keresni a Sanofi egy kanyit sem. :D
 
- tudtommal a legtöbb vírusnak nem igazán van hatékony ellenszere. Legegyszerűbb példa erre talán a nátha, majd ha senki sem lesz többé náthás akkor esetleg én is elhiszem, hogy van ellenszere. Addig csak tüneti kezelésről beszélhetünk
- az allergia érdekes betegség lett. A legyengült immunrendszer sok mindenre érzékenyebben reagál amire többnyire az immunrendszert tovább gyengítő "gyógyszert" adnak amitől nagyobb eséllyel újabb dolgokra lehetsz allergiás ... Ettől függetlenül nem tartom normális megoldásnak az allergiát okozó (vagy legalábbis annak kikiáltott) növények kiirtására való törekvést. Mogyoró, aranyeső, parlagfű, stb. ... ezzel a hozzáállással nem látom hol a határ (ad absurdum nincs, vagyis irtsunk ki minden növényt mert akár allergiát is okozhat)
- az első vakcina tudtommal a pestis elleni védőoltás volt ami azon a megfigyelésen alapult, hogy a vírusos megbetegedésen egyszer már átesett élőlény (konkrétan szarvasmarha, innen a vakcina = "szarvasmarhából való" név is) másodszor már nem kapja el ugyanazt a betegséget. Eleinte gyengített vírust adtak, hogy az immunrendszert ne fektesse meg de azért ellenszert legyen képes termelni ellene. Ma már más elven működő védőoltások is vannak de valahogy így kezdődhetett (a náthával az a baj, hogy százezres nagyságrendű a vírusok száma ami okozhatja, egyszerűen képtelenség mind ellen védőoltást adni)

Na, ezzel is átestek a ló túloldalára. Külföldi lapokban - az angol nyelvű sajtóban - egészen horrorisztikus történeteket lehet olvasni az erőszakoskodó egészségügyi hatóságokról.
 
Új és veszélytelen módszer a daganat kimutatására
172824-chocolate-heart-of-chocolate.jpg

Csokoládé, szénsavas üdítő, azaz bármilyen cukortartalmú étel jelezheti a rákos daganatot a testben a University College of LONDON (UCL) kutatói szerint.

A tudósok új módszert fejlesztettek ki, mely a sejtek cukorfelhasználásának megfigyelésével azonosítja a betegséget. A rákos sejtek kiemelkedően sok glükózt, azaz egyszerű cukrot fogyasztanak, ami a daganat gyors növekedéséhez szükséges. A mágnesrezonanciás képalkotó készülék (MR) egyszerű áthangolása után a Londoni Egyetem (UCL) kutatói felfedezték, hogy ha a vizsgált páciens valami cukrosat evett, a daganat fényesen ragyogott a képernyőn, idézte a The Daily Mail brit napilap online kiadása a Nature Medicine tudományos lapban megjelent tanulmányt.

Az eljárás olcsóbb és biztonságosabb, mint a radioaktív vizsgálati módszerek, és a fejlesztők szerint másfél éven belül széles körben elérhető lehet. A jelenleg használt technika a sugárzás miatt várandósok és gyermekek esetében nem használható, ezen kívül csak nagy kórházakban és speciális központokban áll rendelkezésre. Ezzel szemben az MR-készülék általánosan elterjedt, tehát a betegeknek kevesebbet kell utazniuk, a módszernek nincs káros hatása, gyakran ellenőrizhető vele, hogyan reagál a daganat a kezelésre. Olcsósága és ártalmatlansága miatt a kutatók abban reménykednek, az új eljárás javítani fog a rákos betegek gyógyulási arányán.

A kutatás során béldaganatos egereket vizsgáltak, és azt találták, hogy a cukorfogyasztást követően az MR-készülék kimutatta a rákos sejtburjánzást. Néhány daganatos betegnél is sikerrel próbálták ki. "Bíztatóak az első eredmények. A daganat körüli területen követhető volt a cukorfelvétel", mondta Mark Lythgoe, az UCL Biomedikai Képalkotó Központjának igazgatója, a tanulmány egyik szerzője. A jelenleg használatos eljárás, a pozitronemissziós tomográfia (PET) elvégzéséhez a betegnek radioaktív anyagot tartalmazó injekciót adnak, és az új módszerhez tű sem kell. "Elegendő egy fél tábla csokoládé. A cukros étel gyorsan felszívódik, tehát egyáltalán nem kell megszúrni a pácienst. Jó hír azoknak, akik nem szeretik az injekciós tűt". "A radioaktív anyag mindig jár némi kockázattal. Ritkán alkalmazható, várandósoknak és gyermekeknek pedig nem megfelelő. A túl nagy mennyiségű sugárzás árthat a DNS-nek, sejthalálhoz vagy sejtkárosodáshoz vezethet, ami újabb rákos folyamatot indíthat el" - fűzte hozzá Lythgoe.

A kutatók szerint a cukor felszívódását káros következmények nélkül, tetszés szerinti gyakorisággal lehet vizsgálni akár hetente, naponta. "Az új módszer rádióhullámok útján követi a cukor mágneses rezgéseit a testen belül, így a hagyományos MR-készülékkel kimutatható a daganat" - magyarázta Simon Walker-Samuel, a kutatás vezetője. Kat Arney, a Brit Rákkutató Intézet tudományos kommunikációs igazgatója elmondta, a módszer klinikai tesztjei folyamatban vannak, ám édesség vagy csokoládé helyett pontosan ellenőrzött, tiszta glükóz elfogyasztása után vizsgálják a betegeket.
http://www.sikerado.hu/tudomany/2013/07/09/uj_es_veszelytelen_modszer_a_daganat_kimutatasara
 
Veszettség, polio, kanyaró, herpesz: tudja, mi a közös ezekben a vírusokban? Hogy erősebbek, mint a rák.

Míg az interneten hétről hétre megbízhatóan felfedezi valaki a rák ellenszerét az ananászban, a C-vitaminban, vagy épp egy ritka csodagombában, addig a valódi orvosok látszólag (!) hiába próbálkoznak ezzel.

Pedig hosszú évtizedek óta futnak versenyt az idővel, hogy találjanak végre egy igazán hatékony gyógymódot a betegség ellen, ami a világ egy jelentős részén már most is vezeti a halálozási okok listáját. Tény, hogy a rákgyógyításra ott a sugár- és kemoterápia, sőt a műtét is reményt jelenthet a ma betegeinek, de az is tény, hogy ezek, az esetek egy jelentős részében legfeljebb néhány plusz hónapot, esetleg évet jelentenek teljes gyógyulást nem.

Ma még nem tudjuk, lesz-e valaha rákgyógyszer. Ahogy azt sem, hogy végül mi jelenti majd a megoldást. Intelligens, a rákos sejtek elpusztítására programozott nanorobotok? Egy egyszerű injekció? És ha azt mondanám, hogy a vírusok? Miért ne lehetne ellenszer az olyan mikroorganizmusokból, mint mondjuk a milliókat megnyomorító polio, vagy a még most is aktív kanyaró, amiket úgy nem mellesleg, évtizedek óta próbálunk eltörölni a Föld színéről.

ananasz%281%29.jpg
Fotók: Thinkstock

Programozott gyilkosok

Tűnjön bármilyen őrültségnek is elsőre, az onkolitikus viroterápia éppen ilyesmivel foglalkozik. Vagyis, a mikroszkópikus közellenségeinkből csinál potenciális hősöket, a modern géntechnika segítségével. Ez azt jelenti, hogy a vad vírusokat – amilyen a kanyaró, a polio, de mondhatnánk épp a herpeszt is – biotechnológiai eljárásokkal úgy alakítják át, hogy a vírus végül csak a tumorsejteket károsítsa, az egészséges sejteket ne.

A módszerrel tökéletes kis gyilkológépeket hoznak létre, melyek a rákos sejtekbe jutva azonnal szaporodni kezdenek, majd mikor a gazdasejtet elpusztítva kiszabadulnak, a következő rákos sejtet veszik célba. Gyakorlatilag belülről falják fel a tumort.

Már száz évvel ezelőtt is tudták az orvosok...

...hogy bizonyos vad vírusokkal javulást idézhetnek elő a rákos betegek állapotában. Az akkori orvosok megfigyelték, hogy azok a daganatos betegek, akik a betegségüktől függetlenül valamilyen vírussal – náthával, influenzával, esetleg más, agresszívabb vírussal – fertőződtek, vagy oltást kaptak, egy ideig jobban érezték magukat.

Az első viroterápiásnak nevezhető kísérlet is a huszadik század elejére, egész pontosan 1912-re tehető. Ebben az évben egy olasz nőgyógyász figyelte meg, hogy előrehaladott méhnyakrákban szenvedő betegei, javulást mutatnak, ha gyengített veszettség vírussal injekciózza be őket.

A viroterápia ennek ellenére csak az 1960-as, 70-es években vált igazán kutatott területté. Ígéretes kísérletsorozatok indultak, melyek során polio-, Coxsackie-, a közönséges náthát is okozó adeno- és herpeszvírusokat használtak fel a rákos sejtek pusztítására. Csakhogy, a reményt keltő eredmények ellenére, a viroterápia alig néhány évvel később a feledés homályába merült.

Ennek oka egyrészt a sugár- és kemoterápia megjelenése volt, másrészt az, hogy az akkori orvostudománynak megoldhatatlan problémát jelentett a vírusok, és a rák ellen beinjekciózott vírusokat elpusztító immunrendszer kontrollálása.

emberi-sejt%281%29.jpg

Immunterápia + viroterápia = siker?

A modern orvostudomány végül csak évtizedekkel később, az ezredforduló végén vette újra elő a rákgyilkos vírusok kérdését, miután belátták, hogy a sugár- és kemoterápia nem mindig váltja be a hozzájuk fűzött reményeket. Ám hiába az űrtechnika, az orvosoknak sokáig így is gondot jelentett az, hogy a szervezetbe fecskendezett vírusokat az immunrendszer előbb elpusztította, mintsem azok megkezdhették volna aknamunkájukat a tumor ellen.

Az orvostudomány ma már képes arra, hogy úgy módosítsa, vagy ha tetszik, szabja személyre az onkolitikus, vagy más néven daganatoldó vírusok genomját, hogy azokat a humán immunrendszer már ne ismerje fel.

Néhány évvel ezelőtt éppen ezt csinálta a londoni Queen Mary University kutatócsoportja is, akiknek géntechnika segítségével sikerült az interleukin-10 nevű génnel kiegészíteni Vaccinia nevű onkolitikus vírusukat. Az eredményeikről hosszú cikkében a Clinical Cancer Research című szaklap számolt be, melyből kiderült, az eredmény azért különösen fontos, mert az IL-10-es gén segítségével a vírus olyan proteint bocsáthat ki, mely gyakorlatilag észrevétlenné teszi a gazdatest immunrendszere számára.

És, hogy ez mennyire nem mindegy, azt nagyon jól mutatják a génmódosított Vaccinia eredményei. Ellentétben a hagyományos vírussal kezelt egerekkel, akiknek mindössze 42,8 százaléka vált rákmentessé a kezelés után, az IL-10-es vakcinával kezelt egerek esetében ez az arány 87,5 százalékra ugrott. És ez még nem minden: a génmódosított vakcina növelte a túlélési időt is, ami a korábbi 69,7 napról közel kétszeresére, 138,5 napra nőtt.

"Az eredményeink valóban izgalmasak, de még számtalan megválaszolatlan kérdésünk van. Például hogy, hogyan lehetséges, hogy az IL-10 megakadályozza, hogy a befecskendezett vírust megtalálja az immunrendszer, de emellett segít legyőzni a rákos sejteket is? Ez olyasvalami, amit jelen pillanatban is vizsgálunk. Ha megértjük a gén működési elvét, talán elkezdhetjük a klinikai kísérleteket" - mondta dr. Yaohe Wang, a kutatócsoport feje, aki módszerével hasnyálmirigyrákos betegek túlélési esélyeit szeretné növelni.

virus-bakterium.jpg

Csoda és gyógyulás a Duke Egyetemen?

A viroterápia nem csak Nagy-Britanniában, hanem az Egyesült Államokban is adott már okot bizakodásra. A Duke Egyetemen hosszú évek óta végzik azt a humán kísérletsorozatot, mely során az agydaganatban (glioblasztómában) szenvedő betegeket a gyermekbénulás-járványt előidéző polio-vírussal kezelik. Az ígéretes polio-kísérletről a közelmúltban a CBS csatorna "60 minutes" című műsora számolt be, melynek készítői 10 hónapon keresztül követték nyomon az egyik kísérleti alany, Nancy Justice állapotát.

Az 58 éves, kétgyermekes amerikai nő, 2012-ben tudta meg, hogy fejfájásait egy rosszindulatú agydaganat, a glioblasztóma okozza. A diagnózist követően késlekedés nélkül megkapta a sugár- és kemoterápiát, ám betegsége két és fél évvel később, 2014 nyarán visszatért. Azt mondja, az agresszív daganat ellen, ami hetente akár kétszeresére is nőhet, agresszív megoldást keresett, ezért jelentkezett a Duke Egyetem kísérleti programjába. A kezelés hatására a tumor átmenetileg nőtt ugyan, de a legfrissebb MRI-tesztek szerint, mostanra belülről esik szét.

Ő a tizenhetedik beteg, akit a Henry Friedman neuro-onkológus professzor vezette csoport a különleges módszerrel kezel: egy fél teáskanál, genetikailag módosított polio-vírust fecskendeznek az érintett területre, ami megalkotója, dr. Matthias Gromeier szerint, laborkörülmények között nem csak agy-, de tüdő-, mell-, prosztata és gyomorrákok ellen is bíztató eredményeket produkál. Mivel a klinikai kísérletek a tesztelésnek még csak az első fázisában járnak, Henry Friedman professzor türelemre inti azokat, akik hosszú távú következtetéseket szeretnének levonni, bár azt ő is elismeri, az eddig elért eredmények valóban figyelemre méltók.

Noha a Duke Egyetem kísérletében résztvevő 22 ember közül 11-en meghaltak ugyan (ők nagyobb dózisban kapták a vírust és a túlzott immunválasz miatt romlott az állapotuk), a többiek állapota viszont javul. Ahogy a CBS műsorából kiderült, a túlélők közül négyen, már több mint hat hónapja, hogy megkapták a polio-kezelést, a két legelső kísérleti alany, Stephanie Lipscomb és dr. Fritz Anderson ráadásul évek óta tünetmentes.

A kutatásvezető szerint ez jelentős előrelépés, pláne, ha tudjuk azt is, hogy a glioblasztóma egy olyan agresszív daganattípus, ahol az átlagos túlélés legfeljebb néhány hónap. Azt mondja, a viroterápia az egyik legígéretesebb rák elleni kezelési mód, amivel több mint harminc éves pályafutása során találkozott, ennek ellenére úgy véli, csodát, vagy épp gyógymódot kiáltani egyelőre még nagyon korai lenne.

Csatolás megtekintése 1332434
Tüz ellen tüzzel. Miért is ne?
 
Na de ha valakit megfertőznek mondjuk kanyaró vírussal, hogy a vírus legyőzze a daganatát, akkor az az ember nem fogja kanyaróval megfertőzni a környezetét?
Kétlem hogy a leendő "gyógyszerben" majd egy az egyben a kanyaróvirust fogják beadni.Esetleg legyengitve,vagy génmodositva.
Ám az tény hogy egyes agressziv virusok (mint a herpesz) bizonyos esetekben tényleg a rákos sejteket támadják az épek helyett.
Csak rá kellene jönni miért "viselkednek" igy ,s máris elöbbre járnánk egy lépéssel.
 
"Tűz ellen tűzzel. Miért is ne? "
Kérdezi fentebb egy hozzászóló.
Ha olyan egyszerű lenne, mint a tűz ellen gyújtott (IDEJÉBEN GYÚJTOTT) ellentűz használata, már rég megoldott lenne a probléma.
Az áttéteknél pedig az elpusztulási parancs (időzített élettartam) alól kibúvó sejtek a keringéssel eljutnak a test bármely részébe. És új telepeket alakíthatnak ki.
 
Mondtam én hogy egyszerü lesz?De ha elhisszük hogy nem lehetetlen ,a többi már részletkérdés.Azaz csak elszánt kutatók kellenek és sok-sok pénz.
 
Állítólag a parlagfű gyógyítja a rákot! Nagyon agresszíven irtatják még büntetnek is miközbe a Tevának hektárjai vannak belőle Debrecen környékén!!!!!!!

A parlagfüvet az alulképzett és tudatlan kinaiak termesztik. Nem cserépben, hanem többszám hektáros táblákon-).
A parlagfü - megfelelö helyröl s idöben gyüjtve!! - felturbózza az immunháztartást, kicsit meg is emeli a test hömérséklet, s ez az ily módon megerösitett immunháztartás küzdi le a mindenkiben, minden percben elkorcsosuló sejteket (tumor). Olyan ez, mint árviz és gát.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére