Gyilkos vírusok gyógyíthatják a rákot

Veszettség, polio, kanyaró, herpesz: tudja, mi a közös ezekben a vírusokban? Hogy erősebbek, mint a rák.

Míg az interneten hétről hétre megbízhatóan felfedezi valaki a rák ellenszerét az ananászban, a C-vitaminban, vagy épp egy ritka csodagombában, addig a valódi orvosok látszólag (!) hiába próbálkoznak ezzel.

Pedig hosszú évtizedek óta futnak versenyt az idővel, hogy találjanak végre egy igazán hatékony gyógymódot a betegség ellen, ami a világ egy jelentős részén már most is vezeti a halálozási okok listáját. Tény, hogy a rákgyógyításra ott a sugár- és kemoterápia, sőt a műtét is reményt jelenthet a ma betegeinek, de az is tény, hogy ezek, az esetek egy jelentős részében legfeljebb néhány plusz hónapot, esetleg évet jelentenek teljes gyógyulást nem.

Ma még nem tudjuk, lesz-e valaha rákgyógyszer. Ahogy azt sem, hogy végül mi jelenti majd a megoldást. Intelligens, a rákos sejtek elpusztítására programozott nanorobotok? Egy egyszerű injekció? És ha azt mondanám, hogy a vírusok? Miért ne lehetne ellenszer az olyan mikroorganizmusokból, mint mondjuk a milliókat megnyomorító polio, vagy a még most is aktív kanyaró, amiket úgy nem mellesleg, évtizedek óta próbálunk eltörölni a Föld színéről.

ananasz%281%29.jpg
Fotók: Thinkstock

Programozott gyilkosok

Tűnjön bármilyen őrültségnek is elsőre, az onkolitikus viroterápia éppen ilyesmivel foglalkozik. Vagyis, a mikroszkópikus közellenségeinkből csinál potenciális hősöket, a modern géntechnika segítségével. Ez azt jelenti, hogy a vad vírusokat – amilyen a kanyaró, a polio, de mondhatnánk épp a herpeszt is – biotechnológiai eljárásokkal úgy alakítják át, hogy a vírus végül csak a tumorsejteket károsítsa, az egészséges sejteket ne.

A módszerrel tökéletes kis gyilkológépeket hoznak létre, melyek a rákos sejtekbe jutva azonnal szaporodni kezdenek, majd mikor a gazdasejtet elpusztítva kiszabadulnak, a következő rákos sejtet veszik célba. Gyakorlatilag belülről falják fel a tumort.

Már száz évvel ezelőtt is tudták az orvosok...

...hogy bizonyos vad vírusokkal javulást idézhetnek elő a rákos betegek állapotában. Az akkori orvosok megfigyelték, hogy azok a daganatos betegek, akik a betegségüktől függetlenül valamilyen vírussal – náthával, influenzával, esetleg más, agresszívabb vírussal – fertőződtek, vagy oltást kaptak, egy ideig jobban érezték magukat.

Az első viroterápiásnak nevezhető kísérlet is a huszadik század elejére, egész pontosan 1912-re tehető. Ebben az évben egy olasz nőgyógyász figyelte meg, hogy előrehaladott méhnyakrákban szenvedő betegei, javulást mutatnak, ha gyengített veszettség vírussal injekciózza be őket.

A viroterápia ennek ellenére csak az 1960-as, 70-es években vált igazán kutatott területté. Ígéretes kísérletsorozatok indultak, melyek során polio-, Coxsackie-, a közönséges náthát is okozó adeno- és herpeszvírusokat használtak fel a rákos sejtek pusztítására. Csakhogy, a reményt keltő eredmények ellenére, a viroterápia alig néhány évvel később a feledés homályába merült.

Ennek oka egyrészt a sugár- és kemoterápia megjelenése volt, másrészt az, hogy az akkori orvostudománynak megoldhatatlan problémát jelentett a vírusok, és a rák ellen beinjekciózott vírusokat elpusztító immunrendszer kontrollálása.

emberi-sejt%281%29.jpg

Immunterápia + viroterápia = siker?

A modern orvostudomány végül csak évtizedekkel később, az ezredforduló végén vette újra elő a rákgyilkos vírusok kérdését, miután belátták, hogy a sugár- és kemoterápia nem mindig váltja be a hozzájuk fűzött reményeket. Ám hiába az űrtechnika, az orvosoknak sokáig így is gondot jelentett az, hogy a szervezetbe fecskendezett vírusokat az immunrendszer előbb elpusztította, mintsem azok megkezdhették volna aknamunkájukat a tumor ellen.

Az orvostudomány ma már képes arra, hogy úgy módosítsa, vagy ha tetszik, szabja személyre az onkolitikus, vagy más néven daganatoldó vírusok genomját, hogy azokat a humán immunrendszer már ne ismerje fel.

Néhány évvel ezelőtt éppen ezt csinálta a londoni Queen Mary University kutatócsoportja is, akiknek géntechnika segítségével sikerült az interleukin-10 nevű génnel kiegészíteni Vaccinia nevű onkolitikus vírusukat. Az eredményeikről hosszú cikkében a Clinical Cancer Research című szaklap számolt be, melyből kiderült, az eredmény azért különösen fontos, mert az IL-10-es gén segítségével a vírus olyan proteint bocsáthat ki, mely gyakorlatilag észrevétlenné teszi a gazdatest immunrendszere számára.

És, hogy ez mennyire nem mindegy, azt nagyon jól mutatják a génmódosított Vaccinia eredményei. Ellentétben a hagyományos vírussal kezelt egerekkel, akiknek mindössze 42,8 százaléka vált rákmentessé a kezelés után, az IL-10-es vakcinával kezelt egerek esetében ez az arány 87,5 százalékra ugrott. És ez még nem minden: a génmódosított vakcina növelte a túlélési időt is, ami a korábbi 69,7 napról közel kétszeresére, 138,5 napra nőtt.

"Az eredményeink valóban izgalmasak, de még számtalan megválaszolatlan kérdésünk van. Például hogy, hogyan lehetséges, hogy az IL-10 megakadályozza, hogy a befecskendezett vírust megtalálja az immunrendszer, de emellett segít legyőzni a rákos sejteket is? Ez olyasvalami, amit jelen pillanatban is vizsgálunk. Ha megértjük a gén működési elvét, talán elkezdhetjük a klinikai kísérleteket" - mondta dr. Yaohe Wang, a kutatócsoport feje, aki módszerével hasnyálmirigyrákos betegek túlélési esélyeit szeretné növelni.

virus-bakterium.jpg

Csoda és gyógyulás a Duke Egyetemen?

A viroterápia nem csak Nagy-Britanniában, hanem az Egyesült Államokban is adott már okot bizakodásra. A Duke Egyetemen hosszú évek óta végzik azt a humán kísérletsorozatot, mely során az agydaganatban (glioblasztómában) szenvedő betegeket a gyermekbénulás-járványt előidéző polio-vírussal kezelik. Az ígéretes polio-kísérletről a közelmúltban a CBS csatorna "60 minutes" című műsora számolt be, melynek készítői 10 hónapon keresztül követték nyomon az egyik kísérleti alany, Nancy Justice állapotát.

Az 58 éves, kétgyermekes amerikai nő, 2012-ben tudta meg, hogy fejfájásait egy rosszindulatú agydaganat, a glioblasztóma okozza. A diagnózist követően késlekedés nélkül megkapta a sugár- és kemoterápiát, ám betegsége két és fél évvel később, 2014 nyarán visszatért. Azt mondja, az agresszív daganat ellen, ami hetente akár kétszeresére is nőhet, agresszív megoldást keresett, ezért jelentkezett a Duke Egyetem kísérleti programjába. A kezelés hatására a tumor átmenetileg nőtt ugyan, de a legfrissebb MRI-tesztek szerint, mostanra belülről esik szét.

Ő a tizenhetedik beteg, akit a Henry Friedman neuro-onkológus professzor vezette csoport a különleges módszerrel kezel: egy fél teáskanál, genetikailag módosított polio-vírust fecskendeznek az érintett területre, ami megalkotója, dr. Matthias Gromeier szerint, laborkörülmények között nem csak agy-, de tüdő-, mell-, prosztata és gyomorrákok ellen is bíztató eredményeket produkál. Mivel a klinikai kísérletek a tesztelésnek még csak az első fázisában járnak, Henry Friedman professzor türelemre inti azokat, akik hosszú távú következtetéseket szeretnének levonni, bár azt ő is elismeri, az eddig elért eredmények valóban figyelemre méltók.

Noha a Duke Egyetem kísérletében résztvevő 22 ember közül 11-en meghaltak ugyan (ők nagyobb dózisban kapták a vírust és a túlzott immunválasz miatt romlott az állapotuk), a többiek állapota viszont javul. Ahogy a CBS műsorából kiderült, a túlélők közül négyen, már több mint hat hónapja, hogy megkapták a polio-kezelést, a két legelső kísérleti alany, Stephanie Lipscomb és dr. Fritz Anderson ráadásul évek óta tünetmentes.

A kutatásvezető szerint ez jelentős előrelépés, pláne, ha tudjuk azt is, hogy a glioblasztóma egy olyan agresszív daganattípus, ahol az átlagos túlélés legfeljebb néhány hónap. Azt mondja, a viroterápia az egyik legígéretesebb rák elleni kezelési mód, amivel több mint harminc éves pályafutása során találkozott, ennek ellenére úgy véli, csodát, vagy épp gyógymódot kiáltani egyelőre még nagyon korai lenne.

kanyaro virus.jpg
 
Új és veszélytelen módszer a daganat kimutatására
172824-chocolate-heart-of-chocolate.jpg

Csokoládé, szénsavas üdítő, azaz bármilyen cukortartalmú étel jelezheti a rákos daganatot a testben a University College of LONDON (UCL) kutatói szerint.

A tudósok új módszert fejlesztettek ki, mely a sejtek cukorfelhasználásának megfigyelésével azonosítja a betegséget. A rákos sejtek kiemelkedően sok glükózt, azaz egyszerű cukrot fogyasztanak, ami a daganat gyors növekedéséhez szükséges. A mágnesrezonanciás képalkotó készülék (MR) egyszerű áthangolása után a Londoni Egyetem (UCL) kutatói felfedezték, hogy ha a vizsgált páciens valami cukrosat evett, a daganat fényesen ragyogott a képernyőn, idézte a The Daily Mail brit napilap online kiadása a Nature Medicine tudományos lapban megjelent tanulmányt.

Az eljárás olcsóbb és biztonságosabb, mint a radioaktív vizsgálati módszerek, és a fejlesztők szerint másfél éven belül széles körben elérhető lehet. A jelenleg használt technika a sugárzás miatt várandósok és gyermekek esetében nem használható, ezen kívül csak nagy kórházakban és speciális központokban áll rendelkezésre. Ezzel szemben az MR-készülék általánosan elterjedt, tehát a betegeknek kevesebbet kell utazniuk, a módszernek nincs káros hatása, gyakran ellenőrizhető vele, hogyan reagál a daganat a kezelésre. Olcsósága és ártalmatlansága miatt a kutatók abban reménykednek, az új eljárás javítani fog a rákos betegek gyógyulási arányán.

A kutatás során béldaganatos egereket vizsgáltak, és azt találták, hogy a cukorfogyasztást követően az MR-készülék kimutatta a rákos sejtburjánzást. Néhány daganatos betegnél is sikerrel próbálták ki. "Bíztatóak az első eredmények. A daganat körüli területen követhető volt a cukorfelvétel", mondta Mark Lythgoe, az UCL Biomedikai Képalkotó Központjának igazgatója, a tanulmány egyik szerzője. A jelenleg használatos eljárás, a pozitronemissziós tomográfia (PET) elvégzéséhez a betegnek radioaktív anyagot tartalmazó injekciót adnak, és az új módszerhez tű sem kell. "Elegendő egy fél tábla csokoládé. A cukros étel gyorsan felszívódik, tehát egyáltalán nem kell megszúrni a pácienst. Jó hír azoknak, akik nem szeretik az injekciós tűt". "A radioaktív anyag mindig jár némi kockázattal. Ritkán alkalmazható, várandósoknak és gyermekeknek pedig nem megfelelő. A túl nagy mennyiségű sugárzás árthat a DNS-nek, sejthalálhoz vagy sejtkárosodáshoz vezethet, ami újabb rákos folyamatot indíthat el" - fűzte hozzá Lythgoe.

A kutatók szerint a cukor felszívódását káros következmények nélkül, tetszés szerinti gyakorisággal lehet vizsgálni akár hetente, naponta. "Az új módszer rádióhullámok útján követi a cukor mágneses rezgéseit a testen belül, így a hagyományos MR-készülékkel kimutatható a daganat" - magyarázta Simon Walker-Samuel, a kutatás vezetője. Kat Arney, a Brit Rákkutató Intézet tudományos kommunikációs igazgatója elmondta, a módszer klinikai tesztjei folyamatban vannak, ám édesség vagy csokoládé helyett pontosan ellenőrzött, tiszta glükóz elfogyasztása után vizsgálják a betegeket.
http://www.sikerado.hu/tudomany/2013/07/09/uj_es_veszelytelen_modszer_a_daganat_kimutatasara

Ez 2013 info lenne??

Kb. 30 éve használja a tumordiagnosztika a tumoros sejtcsoportok kimutatására az F-18 FDG-t, ami egy cukormolekula (Desoxyglükoz)....

Mindamellett.."Csokoládé, szénsavas üdítő, azaz bármilyen cukortartalmú étel jelezheti a rákos daganatot a testben ....s a tumoros sejtek ettöl növekednek is".
Világos hogy jelezhetik, jelzik is, ugye, ez egy PET diagnosztikai modszer.

s pont ezért nem szabad a tumoros betegnek kalóriát (föleg nem cukrokat s szénhidrátokat) fogyasztania mert a tumoros sejteket hizlalja csak.
S pont ellenekzöleg az uralkodo felfogással: a betegnek minimális avagy nulla kaloriát szabad csak fogyasztania (apoptozis) hogy a tumoros sejteket kiéheztesse.
Mi több - ez sem uj felismerés, ez vagy 80 éves tudás, ami ma is müködik, hat.
 
Utoljára módosítva:
Állítólag a parlagfű gyógyítja a rákot! Nagyon agresszíven irtatják még büntetnek is miközbe a Tevának hektárjai vannak belőle Debrecen környékén!!!!!!!

EZt az infót, hogy a TEVAnak parlagfü-hektárjai vannak Debrecen környékén, ezt meg tudná erösiteni valaki?
 
A parlagfüvet az alulképzett és tudatlan kinaiak termesztik. Nem cserépben, hanem többszám hektáros táblákon-).
A parlagfü - megfelelö helyröl s idöben gyüjtve!! - felturbózza az immunháztartást, kicsit meg is emeli a test hömérséklet, s ez az ily módon megerösitett immunháztartás küzdi le a mindenkiben, minden percben elkorcsosuló sejteket (tumor). Olyan ez, mint árviz és gát.
Pontosan.Az immunrendszer van erősitve ,nem pedig a parlagfü a "csodaszer"
 
Na de ha valakit megfertőznek mondjuk kanyaró vírussal, hogy a vírus legyőzze a daganatát, akkor az az ember nem fogja kanyaróval megfertőzni a környezetét?

Nem gond! Ha túléli a "kezelést" kanyaróvírussal, akkor a hozzátartozói boldogan oltatják be majd magukat a kanyaró ellen. Dupla haszon a gyógyszergyáraknak.
 
EZt az infót, hogy a TEVAnak parlagfü-hektárjai vannak Debrecen környékén, ezt meg tudná erösiteni valaki?

Én még azt is el tudom képzelni, hogy valóban van a parlagfűben valami hatóanyag. Mintha ezt hívták volna valaha ambróziának, vagy valamelyik alfaját. Az biztos, hogy rendkívüli tulajdonságai vannak, bármely kiszipolyozott, száradt homokos területen felüti a fejét és ha békén hagyják előbb utóbb megfogja a szél által odahordott magvakat. Azok kigyökeresednek, majd kis cserjék, bokrok teremnek és egyszer csak a szikes, semmit érő földrész burjánzik a zöld növénytől és a parlagfű átadja a helyét.

A természet tudja mit csinál, az ember meg nem. :)

Nem tudom, hogy a növénytanban rokonai-e egymásnak a marihuána, meg a parlagfű, de hasonlítanak. A marihuána olaja pedig gyógyítja a rákot a tudomány által is elismerten.

Nekem az a véleményem, ha valóban meg szeretnék a rákos embereket gyógyítani, sokkal egyszerűbb kezelési módokat is feltalálhatnának, vagy azokat nem kellett volna tönkretenni és halálba kergetni, akik feltaláltak ilyeneket.
 
Ez 2013 info lenne??

Kb. 30 éve használja a tumordiagnosztika a tumoros sejtcsoportok kimutatására az F-18 FDG-t, ami egy cukormolekula (Desoxyglükoz)....

Mindamellett.."Csokoládé, szénsavas üdítő, azaz bármilyen cukortartalmú étel jelezheti a rákos daganatot a testben ....s a tumoros sejtek ettöl növekednek is".
Világos hogy jelezhetik, jelzik is, ugye, ez egy PET diagnosztikai modszer.

s pont ezért nem szabad a tumoros betegnek kalóriát (föleg nem cukrokat s szénhidrátokat) fogyasztania mert a tumoros sejteket hizlalja csak.
S pont ellenekzöleg az uralkodo felfogással: a betegnek minimális avagy nulla kaloriát szabad csak fogyasztania (apoptozis) hogy a tumoros sejteket kiéheztesse.
Mi több - ez sem uj felismerés, ez vagy 80 éves tudás, ami ma is müködik, hat.

Milyen érdekes! Azt hiszem ezt nevezik a spirituális világban szinkronicitásnak. Épp az előbb tettek fel egy cikket az "Újvilágtudat" honlapjára a rákkutatásokkal kapcsolatban. http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/05/az-egyik-legfontosabb-tudos-vilagon.html#.VVT8Mo7tlHw

"Mindenkinek tudnia kell, hogy a legtöbb rákkutatás nagyrészt csalás, és hogy a fő rákkutató szervezetek hanyagok feladataik teljesítésében azon emberek felé, akik támogatják őket."

A fenti idézet Dr. Linus Pauling (1901-1994) két Nobel-díjas kémikustól származik (2). Őt tartják az egyik legfontosabb tudósnak a történelemben. Ő az egyik megalapítója a kvantumkémiának és a molekuláris biológiának, ugyanakkor jól ismert békeaktivista is volt. Meghívást kapott, hogy legyen a Manhattan Project kémiai részlegének vezetője, de az ajánlatot visszautasította. Sokat dolgozott katonai alkalmazásokon, és már elég sokat tett és látott, amikor a tudomány világába érkezett.

linus%2Bpauling%2Br%C3%A1k%2Bkutat%C3%A1s%2Bcsal%C3%A1s%2Bhamis%2Btudom%C3%A1nyos%2Beredm%C3%A9nyek%2B%C3%A1llatk%C3%ADs%C3%A9rlet%2Bgy%C3%B3gyszeripar%2Balternat%C3%ADv%2Bkezel%C3%A9s%2Bgy%C3%B3gy%C3%ADt%C3%A1s%2Bkannabisz-olaj-2015-%C3%BAj%2Bvil%C3%A1gtudat.jpg

Ezzel fejeződik be:

"A kannabisszal kapcsolatos hivatalos álláspont nagyszerű példája a félretájékoztatás gyakorlatának. A daganatellenes tulajdonságait évtizedek óta kimutatták, de mégsem zajlanak klinikai vizsgálatok."
 
Pár dologra reagálnék...

Ahogy tudom, 2 olyan egyed volt eleddig,aki 2 Nobel-dijat kapott.A másik Curie volt. Ugyanakkor Pauling a 2.-t nem kémiai munkásságáért kapta, az Békedij volt.

A cannabis biza Alzheimeresek,Parkinsonosok (és nagyon csndben, félve mondom, de vsz. ALS és myasthenia graves esetekben is) segitség lehet.Ezzel nem azt mondanám ám, hogy profilaktikus célllal mindenki Amsterdamba utazzon!

A megbizhatóság:
attól függ, ki s mikor irta a cikket.

Erös általánositásban; a németek 1945-ig nagy hosszu s nagyon jó, reprodukálható de akár vakon elfogadható munkákat irtak. Öket amerikanizálták, s ugy 1990 óta ovatosan kell kezelni a publikáciokat, s feltétlenül ellenörizni kell.Ugy 1995 óta erösen feljövöben vannak a célnak alárendelten módositott laboreredményekkel teli cikkek.S elöfordulnak ordas hamisitások, mint vagy 20 éve Ulmban, ami két C-4 intézetvezetö fejébe került.

Az amik sok de gyenge anyagot irnak, mert jól néz ki a lepedönmyi publikációs lista, mindenhol a háttérben ott van vagy a poziciora vagy a pénzre való utazás.Mindamellett ezerrel hamisitanak, ha ugy szükséges,
A japánok a fontos dolgokat nemzeti nyelven irják le elöször.Majd idöeltolással közlik a korrigált verziot s adják el angolul.

Pauling maga volt az élö példa a megadózisu C-vitamint illetöen - hisz 93?? évet élt...

De, komolyra:
azt tudomásul kell venni, hogy a kisérleti protokollokat törvényi elöirások szabályozzák.
Elöbb in-vitro sejtmodellben igazolom, amit gondolok, majd kisállaton kell, hogy tegyem (patkány, egér, de inkább egér, mert a patkány harap), s ha az is OK - akkor kérelem az etikai bizottságnak.
Cél: human kiprobálás. Csak az etikai bizottsági anyag ugy 3 cm papir.2-300 oldal, alsó hangon min. 6 hónap idö..

Ha az engedély megvan (elsöre nemigen jön össze, kiegészités, modositások miatt) akkor mehetek csak humán anyagra.Aminél egyébként a 3-5 % exitus "benne van a pakliban".

Ha ettöl eltérek - s ugy megyek human anyagra, az perec, ügyész, siti, biró elsö fok, másodfok, hideg viz, szappan, állami ellátás.
 
Hát persze, ez nem a Science Magazin, hanem bulvár. Úgy is kell az ilyen lapokat olvasni, legalábbis én ezt a módszert alkalmazom. Megszűröm magamnak. :)Szeretik a hangzatos szavakat, lehet, hogy ebből csak két sor igaz, hogy azt mondta, hogy a legtöbb rákkutatás nagyrészt csalás és az, hogy a kannabisz olaj gyógyítja a rákot. Már van sok ország, ahol engedélyezett a rák gyógyítása a kannabisz olajával.
 
Mikor... ? Jó esetben is csak 10 év múlva lehet belőle gyógyszer, vagy inkább gyógymód. Havonta olvasni ilyen "csodákról" még sem jutottak a kutatók sokra ebbe a témában.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére