Gyurcsány: A 2018-as választás nem lesz szabad

Kőbányán jelentette be a DK elnöke, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

Beszédét azzal kezdte, hogy elmondta, szerinte a 2018-as választás nem lesz szabad és tisztességes. „Sőt, a legkevésbé lesz szabad és tisztességes, ha az előzőekkel hasonlítjuk össze.” Éppen ezért sokan vannak szerinte azok, akik azt mondják, nem szabad részt venni a választáson, mert a részvétellel legitimálják a rendszert.

Új köztársaság

A DK hallotta ezeket a véleményeket, megtárgyalták, de „nem teszik le a fegyvert”, ahogy a pártelnök mondta. Úgy fogalmazott, ugyan a Fidesznek lejt a pálya, de ők készek a versenyre. A céljuk a választáson az, hogy Orbán rendszerét kisebbségbe szorítsák, és a DK részt vegyen egy újonnan felálló kormánynak. „Az a cél, hogy létrehozzuk a negyedik Magyar Köztársaságot” – mondta.

A mostani kormányt a dölyf uralkodásának és keleti despotizmusként írta le, majd rátért arra, hogy mi az apropója a keddi beszédének, amikor a magyarságról beszélt. Megírtuk korábban, hogy a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezd, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

„Nem magyarként akarnak bennünket látni, hanem a hatalom szolgálójaként (…) ebből, köszönjük szépen, de nem kérünk.” Kibeszéletlen ügyként írta le a trianoni problémát, amivel csak egymás felé fordítják az embereket. Szerinte a trianoni problémát nem úgy kellett volna megoldani, hogy állampolgárságot adnak a határon túliaknak, vitázni kellett volna, Gyurcsány úgy gondolja, az állampolgárság mellé adott szavazati joggal saját hatalmát akarja bebetonozni Orbán.

Sydney, Caracas, Székelyudvarhely

Úgy véli, a magyarság többsége mára megbarátkozott a kettős állampolgársággal, de ő és Molnár Csaba, a párt alelnöke például nemmel szavaztak erre a parlamentben. A DK nem változtat az álláspontján, de nem akarnak gyűlöletet kelteni a határon innen és túl élők között, a magyar kormányoknak szerinte is kötelessége, hogy segítse azokat, akik nem az anyaországban élnek.

Azonban szerinte ne szóljanak bele „Sydneyből, Caracasból vagy épp Székelyudvarhelyről”, hogy milyen legyen a nyugdíjrendszer, az oktatás vagy az egészségügy. Azok vegyenek részt ebben, akik „viselik a terheit”, tehát itthon fizetnek adót.

Az állampolgárságot azonban nem vennék vissza, jelentette ki. „Állampolgárságot diktatúrák vesznek el.” 2014-ben szerinte azért lett a Fidesznek kétharmada, mert a határon túli mandátum az övék lett, a határon túli szavazatok 95 százalékát a Fidesz kapta. „Vajon nem ez állítja-e szemben a magyart a magyarral inkább?”

Szerinte a választások előtt öt hónappal nem fognak változtatni a szabályokon, tudatában van Gyurcsány annak, hogy jövő tavaszig nem lesz változás, de szerinte hallatni kell a hangjukat, azért gyűjtik majd az aláírásokat, hogy lássák, mennyien értenek velük egyet.

Csak a DK nem fél

Szerinte nem igazságos az a rendszer, hogy két Londonban dolgozó magyarnak, ha az egyikük romániai magyar, sokkal könnyebben szavazhat a magyar választásokon, mint az, akinek Magyarországon van a bejelentett lakcíme. „A Fidesz úgy számol, hogy a határon túli magyarok szavazata hoz, a külföldön dolgozó magyarok szavazata pedig visz.”

Csodálkozik azon, hogy a baloldali ellenzék pártjai közül csak a DK szólal fel ebben a témában, szerinte a többi párt fél attól, hogy a Fidesz megbélyegzi őket.

Egy idős nő azzal szakította félbe a pártelnököt, hogy megvádolták, miután eljött erre a fórumra, biztos a DK elnöke fizette a buszútját. „Miért nem válaszolta azt, hogy Horn Gyulától kapott bérlettel utazik?” – válaszolta Gyurcsány.

Rövid intermezzo után folytatta a pártelnök, beszélt oktatásról, egészségügyről, úgy látja, ha változást akarnak, le kell váltaniuk Orbánt, a határon túliak szavazata nélkül. Üzent azonban nekik, azt mondta, „értsék meg, ez a mi életünk. Mi döntünk. De ettől még a barátaink.” Előadását azzal zárta, ma még a DK nem tud egyedül győzni a választásokon, keresik az együttműködést azokkal, akik szakpolitikai szinten nem értenek együtt, de osztoznak az európai Magyarország víziójában.

Szerinte a megoldás az lenne, ha újra egymásra találnánk, „az országban is, meg ezen az oldalon is.”

Végül egy nő közbekiabált, hogy „imádlak”, néhány mondattal később pedig befejezte a DK elnöke és felcsendült a Himnusz.

Gyurcsány beszédét itt lehet visszahallgatni.

HVG

gyurcsany.jpg


*
 
Értem a problémát, de hogyan szelektálnál?
Van a világon bárhol erre példa?
Nincs rá mindenkinek tetsző módszer.

Csak adófizetők szavazhassanak.
Csak 18 és 70 év közöttiek szavazhassanak...
Csak bizonyos jövedelem felett lehessen szavazni.
Csak bizonyos végzettség felett lehessen felett lehessen szavazni...
 
Hmmmm konkrétan tudom hogy kettő szavazat jön onnét
Elsőre eltalalod ,hogy erdélyiek abból a roppant erkölcsös fajtabol

és nem tartod természetesnek, hogy írtóznak a Gyurcsánytól... kimondottan örülök, hogy fennhangon hírdeti, hogy nem minden magyar állampolgár egyenlő :rohog:
 
és nem tartod természetesnek, hogy írtóznak a Gyurcsánytól... kimondttan örülök, higy fennhangon hírdeti, hogy nem minden magyar állampolgár egyenlő :rohog:
NEm o tesz kulonbseget hanem a kormany.
Jogos hogy ne szavazon az aki nem otthon elvezi a szavazasanak hatasat.
Semmi akadalya Mo-ra koltozni barmelyik kint elo magyarnak, es termeszetesen akkor szavazhat akire akar.

Jo ha becsomagolod mondandodat.
 
De miért akarnak két helyen szavazni? Otthon is külföldön?

A magyar állampolgár magyaroszági szavazati jogárol van szó. Pontosan mint például egy olasz állampolgár olaszországi szavazati jogárol, függetlenül attól, hogy hol él.
Miért kellene az az állampolgárokat osztályozni a szerint, hogy hol élnek, mivel állampolgárok, ezért az anyaországban megszületett döntések őket is érintik.

Máskülönben valaki még az elején tökéletesen megfogalmazta, hogy az egész "vihar a biliben" elvégre 199 képviselői helyből max. 2-ről dönthetnek a külhoni magyarok.... azért örülök, hogy sokan úgy érzik ezen bizony a kétharmad múlik.
 
Utoljára módosítva:
hát....,azzal egyetértek,hogy aki soha nem élt Magyarországon és kettős állampolgári jogon szavazhat,az ne szavazzon.A külföldre költözött magyar állampolgárokkal más a helyzet,mert ugye ők Magyarország területén születtek......
.....egyébként teljesen mindegy melyik politikai párt van hatalmon,mert az Árpád ház kihalása óta nem magyarok irányítják Magyarországot.......,ja..... Szent István is "német" volt......,miről beszélünk...... :D
 
hát....,azzal egyetértek,hogy aki soha nem élt Magyarországon és kettős állampolgári jogon szavazhat,az ne szavazzon.A külföldre költözött magyar állampolgárokkal más a helyzet,mert ugye ők Magyarország területén születtek......

"kettős állampolgári jogon szavazhat" .... kik azok akik azért szavazhatnak mert kettős állampolgárok?
De esetleg be lehetne vezetni, hogy csak a 180 cm feletti pasik szavazhassanak.... ja és az életkort is meg kellene határozni, ki a csoda kíváncsi egy 20 éves kölyök, vagy egy nyugger véleményére.
 
Utoljára módosítva:
nem ijen egyszeru szerintem
ha aszondod hogy ne szavazhason az aki nem jarult hozza a kozoshoz akkor az se szavazzon aki itt el de nem fizet adot

az nem hozzajarulas hogy valaki feketen dolgozik de hozong hogy neki joga van szavazni mer itt el
en fizetek adot ami nekem sok de fizetek mer levonjak tollem
a gazdag vallakozo meg nem fizet mer minimalberen van meg mindent elszamol

multkor allok a tescoba es egy no elottem veszi a normal bevasarlast es ker szamlat hogy levonja az adot meg hogy visszakapja az ilyen mer szavazhat amikor ezek kevesebbet fizetnek mint en nem tudom
Az áfavisszaigénylés arra való hogy egy termék után egyszer, a végfelhasználó fizesse ki az áfát, különben ha bemész a boltba, csodálkoznál miért kell hatszor annyit fizetned a kenyérért. Ugye milyen jó hogy az a nő előtted visszaigényli az áfát?
Aki itt él és szavaz, mindenki viseli a szavazásának következményeit.
Vagyoni vagy egyéb mutatók alapján szavazati jogot adni vagy másoktól elvenni - ez nem demokrácia hanem oligarchia.
A közhiedelemmel ellentétben a mezei vállalkozó nem csal, hiszen anélkül is nyakra-főre cseszteti a NAV (már nincs kft-m hál istennek).
Senki nem tiltja meg hogy vállalkozz, szabad a pálya.
 
(Csak zárójelesen jegyzem meg, hogy a külhoni szavazatok milyensége nem oszt, nem szoroz, még túlnyomórészt egy párt dominanciában sem döntő jelentőségűek. Vihar kavarása a biliben ezzel foglalkozni)
Jó hozadéka lehet viszont, hogy szavazati jog nélkül pártunk és kormányunk anélkül pumpálhatja külföldre a pénzt, hogy a szavazatvásárlás árnya rávetülne. Bár akkor meg már minek.
 
Az áfavisszaigénylés arra való hogy egy termék után egyszer, a végfelhasználó fizesse ki az áfát, különben ha bemész a boltba, csodálkoznál miért kell hatszor annyit fizetned a kenyérért. Ugye milyen jó hogy az a nő előtted visszaigényli az áfát?
aha
de ha jol ertem akkor szerinted a no majd el fogja adni valaki masnak az egy kilo kenyeret amirol szamat kert gondolom

biztos kesz kozert van a szatyraban gondolom penztargeppel meg mindennel
 
Van azért annak kis diszkrét bája, hogy a nevében Demokratikus Koalíció elnöke választójogi cenzust szeretne bevezetni.
 
aha
de ha jol ertem akkor szerinted a no majd el fogja adni valaki masnak az egy kilo kenyeret amirol szamat kert gondolom

biztos kesz kozert van a szatyraban gondolom penztargeppel meg mindennel
Törvényileg szabályozott hogy mit igényelhet vissza, nem feltétlenül minden tétel után igényelheti vissza az adót.
PÉLDA:
Ki akarom adni a nyaralómat, az megelőző évben felújítani.
Ilyenkor a törvény lehetőséget ad rá hogy a kiadásból fizetendő adót csökkentsem a ráfordítás mértékében.
Ha veszek az obiban csempét, csemperagasztót, meg 10 sportszeletet (és kérek áfás számlát), a könyvelő nem számolja bele a 10 sportszeletet, mikor visszaigényel.
Nem kell mindjárt rosszra gondolni, próbáljuk inkább megérteni hogy hogyan működnek a dolgok. Szar lehet egyébként folyton gyanakodni, hiszen mindenhol kötelesek áfás számlát adni, ha kérnek.
Valószínű egyébként, hogy egyszerűen ezek az emberek jobban képben vannak, ami nem bűn.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,915
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére