Gyurcsány: Először együtt a teljes ellenzék

Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.

Gyurcsány Ferenc egyből egy képpel illusztrálta az ellenzéki fellépést:

49182426_2349950635037385_4124855035953676288_n.jpg

A fogadalmat tevők vállalták, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért. Ennek megfelelően követelték a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez történő csatlakozást és a független közmédiát.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a most megjelent pártok szombaton a szakszervezetekkel és civilekkel közösen tartanak tüntetést. Úgy fogalmazott, meg kell mutatniuk, hogy "ami itt történik, az nem folytatható".

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviseletében elmondta, azért kezdeményezték a parlament rendkívüli ülését, hogy azonnali válaszokat követeljenek a kormánytól arra, miként bántalmazhattak ellenzéki képviselőket a köztelevízió épületénél. Kijelentette, az ellenzék a jövőben is egységesen lép fel a "rabszolgatörvény" ellen, a "demokráciáért".

Hadházy Ákos független képviselő aláhúzta, független közmédia, bíróság és ügyészség nélkül nem lehet választásról, parlamentről beszélni.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője fontosnak nevezte, hogy az egymástól nagyon sok mindenben különböző ellenzéki pártok egymás mellé álltak a "gyalázatos rabszolgatörvénnyel" szemben. Kiemelte, minden olyan eszközt használniuk kell, amelyekkel erőteljes politikai nyomást gyakorolhatnak a kormányra, ugyanakkor erőszakmentesnek kell megtartaniuk a tiltakozásukat.

A jobbikos Jakab Péter a magyar történelem leggyávább kormányának nevezte a jelenlegi kabinetet, szerinte ugyanis sem az emberekkel, sem az ellenzéki képviselőkkel nem mer szembenézni. A politikus arra biztatta a szakszervezeteket, hogy kezdeményezzenek általános sztrájkot. "Az utcán, az üzemekben lehet meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, ha a parlamentben nem hajlandóak dolgozni" - mondta.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke úgy fogalmazott, "ha egy ország kormánya elárulja a saját népét, akkor eljön az ideje a lázadásnak". Azt kívánta az országnak, legyen ereje "fellázadni Orbán rendszerével szemben". "Nem egy törvénnyel szemben, egyik vagy másik szabállyal szemben, de mindazzal, amit az elmúlt években, az ország szégyenére megvalósítottak" - fejtette ki. A volt kormányfő szerint az ellenzék közötti vitákat akkor kell majd újra kinyitni, ha Magyarország újra tisztességes jogállam lesz.

Szél Bernadett független képviselő azt mondta, nem kérnek a látszatdemokráciából, amelynek semmi köze a jogállamhoz. A Fidesz "verőlegényekkel" irányítja az országot - jelentette ki, majd példaként említette a közmédiánál történteket, valamint azt is, hogy reggel katonák akadályozták meg, hogy vendéget vigyen az Országház épületébe. "Ez a rendszer már rég nem az, aminek hívják, ez nem köztársaság, ez nem demokrácia, ez nem jogállam" - értékelt.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke első és legfontosabb feladatuknak a "rabszolgatörvény" visszavonását nevezte. "Ezért fogunk kézzel-lábbal küzdeni, és ütni a vasat addig, amíg meleg" - mondta, megjegyezve, "2019 az ellenállás éve lesz".
 
Valóban szüksége van ennek az országnak egy konstruktív ellenzékre. De hogy nem ezekkel a hiteltelen figurákkal, az egészen biztos. Az ellenzék legalább annyira gátja az ellenzék felállásának, mint - és ez is igaz - maga a kormányzó pártok. A legutolsó hiteles és vérbeli ellenzéki politikusnak - na, ezért megköveznek - Schiffert láttam. Rá még tán szavaztam volna is!
 
Schiffer a kedvenc politikusod :eek::rohog:Aki milliardos pereskedes csinalt Sukoroval, el is bukta, te es az adofizetok meg fizettek a gyulolkodesei koltsegeit .
Kezenfogva jar a Fidesszel . Az LMP -t ugy hozta letre olyan , fekekkel hogy csak akkor tud tulelni ha o akarja.
Partot meg nem lattal akit a sajat farkaba harap es irja ki magat a politikai versenybol.
Ra kell bizni tovabbi part alapitast sot te meg az orszagot is feltenned ra, ami vegul ugy zarulna sz@rt, sz@rabbra cserelnel.
 
Valóban szüksége van ennek az országnak egy konstruktív ellenzékre. De hogy nem ezekkel a hiteltelen figurákkal, az egészen biztos. Az ellenzék legalább annyira gátja az ellenzék felállásának, mint - és ez is igaz - maga a kormányzó pártok. A legutolsó hiteles és vérbeli ellenzéki politikusnak - na, ezért megköveznek - Schiffert láttam. Rá még tán szavaztam volna is!
Én nem kövezlek meg A baloldaliságnak ? Szerintem vége nem csak itt sok helyen.Viszi magával a liberálisokat is .Nem marad belőlük más a mint az ülésrend.Fogalmam sincs mi lesz helyette ? Inkább gondolni sem akarok rá. Schiffer talán! Egyedül?
 
MIntha a "hiteles" Schiffer kiszallt volna a politikabol? ......igy konnyu nyomulni ha nincs a versenybe. Gibicnek semmi se draga.
 
Tudom, hogy ismétlem magam de szabad sajtó nélkül nem lesz egészséges ellenzék.
-
Amíg a közmédiák kivannak sajátítva addig könnyű az embereket félrevezetni.
-
"A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019-es költségvetési javaslata alapján a közszolgálati média 92,6 milliárd forintból gazdálkodhat, ami 12 milliárd forinttal több az idei keretnél - írja az mfor.hu. "
-
Tehát ebben az évben még többet, 46,3 milliárd forintot lopnak el az ellenzéktől.
Ezt nem lehet szorgalommal behozni.
 
Nagyon remélem, hogy ez egy igazi összefogás és nem egy igazi kiszorítósdi a hatalomból, mint a választáskor amikor mind a 36 pártból ( 39-en indultak a választáskor) pártból legalább egy azt harsogta, hogy ő megdönti orbánt és aztán ő lesz a miniszterelnök... Egyszerűen le voltunk döbbenve... Mi azt vártuk, hogy olyan ellenprogrammal induljon el valaki ( bárki) amelyik nagyobb biztonságot ígér, mint a Fidesz-KDNP szövetség programja, de az nem program, hogy leváltjuk orbánt....megdöntik és utána? A választók a Fidesz-KDNP-ra adták a voksukat, így ők választhattak és eztán is ők választhatnak miniszterelnököt. 2022-ig marad az ország demokratikusan megválasztott vezetője, irányítója a Fidesz-KDNP szövetség tagjai, plusz az az egyetlen demokratikusan megválasztott Együtt képviselő.
 
Kedves Roza
-
Volt idö, hogy én is a Fideszt láttam a kisebb veszélynek mint a Jobbikot.
Igaz egy olyan Jobbikot mint akkor volt ma se szeretnék.
Abban viszont hiszek, hogy emberek változni tudnak.
A mai M1-es hírekben egy még extremitása jobbikost melengetett a Fidesz
A Fidesz jobbról megelőzte a Jobbikot.
-
Hogy rövidre fogjam.
Szerintem most arról van szó, hogy megkel menteni a demokráciát.
Ha az összes párt egyetért azzal, hogy betartsa a demokratikus szabályokat
akkor nem kell félnünk senkitől.
Akkor ugyanis ismerjük az álláspontokat és a nép nem téved.

A fidesz unfair játékot játszik és ez egy borzaszto nagy veszély.
 
Utoljára módosítva:
Kedves Roza
-
Volt idö, hogy én is a Fideszt láttam a kisebb veszélynek mint a Jobbikot.
Igaz egy olyan Jobbikot mint akkor volt ma se szeretnék.
Abban viszont hiszek, hogy emberek változni tudnak.
A mai M1-es hírekben egy míg extremitása jobbikost melengetett a Fidesz
A Fidesz jobbról megelőzte a Jobbikot.
-
Hogy rövidre fogjam.
Szerintem most arról van szó, hogy megkel menteni a demokráciát.
Ha az összes párt egyetért azzal, hogy betartsa a demokratikus szabályokat
akkor nem kell félnünk senkitől.
Akkor ugyanis ismerjük az álláspontokat és a nép nem téved.

A fidesz unfair játékot játszik és ez egy borzaszto nagy veszély.

Engem igazából nem a fidesz vagy nem fidesz érdekel, mert arról szinte szó se esik, hanem orbán és nem orbán...Mert se a választáskor se most senki se mondja azt, hogy a fidesz nem "befutó" csak orbánnal van mindenkinek baja és mindenki mégis "orbán" akar lenni és ez engem zavar.... Igaz én nemértek a magasröptű politikához, de annyit még én is tudok, hogy nem egy ember a rossz avagy a nem rossz..... Én például ha az egyéniben egy DK-s jelölt indul a választáskor akkor rá szavazok, de semmi szín alatt nem szavaznák Gyurcsányra.
 
Teljesen mindegy, hogy kire szavazol, az a fontos, hogy a pártoknak egyenlő feltételeik legyenek. Magyarországon ez nincs meg.
-
Magyarországon előre elkészített véleményeket közölnek a "hírekben" nem információkat.
Nyugaton az emberek maguk képzik a véleményüket a különböző szájból jövő információból.

-
A magyar közmédiákban egy vélemény van, a kormányé.Jobban mondva Orbán véleménye.
Ha Orbán Bécsbe van a televizio munkatársai nem tudják, hogy beszélhetnek e egy ellenzéki képviselővel vagy sem.
Micsoda sajtó ez? Micsoda banán-köztársaság?
-
815365.jpg

-
Nézd meg ezt a képet. Ez egy mindenkori jelenet a magyar parlamentben.
"Mária meglátja az Istent a fiába! " Ez a hűbéresség nem normális. Ennek véget kell vetni!
-
A magyar közmédiákban emberekről, mint tárgyakról beszélnek.
Menekültekről, ellenzékről, civil szervezettekről, Sorosról... de ök meg sem szólalhatnak
Rágalmazzák, diszkriminálják, elítélik őket anélkül, hogy szóhoz juthatnának
Ez nem zsurnalizmus, ez nem demokrácia, ez már diktatúra

-
Orbánnak változtatni kell a politikáján, ha nem tud vagy akar akkor bizony mennie kell.
-
Kérlek olvassad el ezt a cikket, egy friss beszélgetés Sargentinivel.
"A kulturát nem védeni hanem ápolni kell"
-
Aztán vessed össze az origo cikkével:
"Sargentini továbbra is a Soros-birodalom érdekeit védi"
-
Észre kell vegyed melyik cikk egy demagógia és melyik cikk enged téged gondolkodni
-

A legtöbb ember szeret gondolkodni Magyarországon. Miért nem hagyjuk!?
 
Engem igazából nem a fidesz vagy nem fidesz érdekel, mert arról szinte szó se esik, hanem orbán és nem orbán...Mert se a választáskor se most senki se mondja azt, hogy a fidesz nem "befutó" csak orbánnal van mindenkinek baja és mindenki mégis "orbán" akar lenni és ez engem zavar.... Igaz én nemértek a magasröptű politikához, de annyit még én is tudok, hogy nem egy ember a rossz avagy a nem rossz..... Én például ha az egyéniben egy DK-s jelölt indul a választáskor akkor rá szavazok, de semmi szín alatt nem szavaznák Gyurcsányra.
Hogy hogy nem zavar a korupcio, a Tiborc vo meggazdagodasa a kozosbol , nem zavar hogy olyan rabszolgatorvenyt csinaltak ami a vilagon sehol nincs, hogy tulorazol 3 ev mulva meg kifizetik, tudom semmi se zavar ha ORbanrol van szo, pedig Orban elmebajos agymenesei teszik tonkre az orszagot.
NEm zavar a media tulsuly, hogy hazudnak ejjel nappal, es mint a diktaturakba 90% ban fidesz media van.
Felesleges Gyurcsanyoznod, mert egyenlo esellyel kell minden partnak indulni legalabbis azoknak akik valamilyen tamogatottsaggal birnak. Semmilyen felmeres nem azt mutatja hogy Gyurcsanyt akarnak megvalasztani.
Ne a kamupartokrol beszelj, mert az is az ellenzeket osztotta a Fidesz sakkozasanak koszonhetoen.
 
Azt hiszem, az alapgond az, hogy a szocioliberális oldalnak választási periódusokon átivelöen nincs (támogatható,elfogadott) programajánlata. Amit ajánlanak, az nem kell a többségnek.

Választói oldalról pedig: értelmes embernek az nem lehet alternativa, hogy utálom A. párt vezetöjét, ezért B. pártra szavazok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére