Gyurcsány: Először együtt a teljes ellenzék

Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.

Gyurcsány Ferenc egyből egy képpel illusztrálta az ellenzéki fellépést:

49182426_2349950635037385_4124855035953676288_n.jpg


A fogadalmat tevők vállalták, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért. Ennek megfelelően követelték a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez történő csatlakozást és a független közmédiát.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a most megjelent pártok szombaton a szakszervezetekkel és civilekkel közösen tartanak tüntetést. Úgy fogalmazott, meg kell mutatniuk, hogy "ami itt történik, az nem folytatható".

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviseletében elmondta, azért kezdeményezték a parlament rendkívüli ülését, hogy azonnali válaszokat követeljenek a kormánytól arra, miként bántalmazhattak ellenzéki képviselőket a köztelevízió épületénél. Kijelentette, az ellenzék a jövőben is egységesen lép fel a "rabszolgatörvény" ellen, a "demokráciáért".

Hadházy Ákos független képviselő aláhúzta, független közmédia, bíróság és ügyészség nélkül nem lehet választásról, parlamentről beszélni.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője fontosnak nevezte, hogy az egymástól nagyon sok mindenben különböző ellenzéki pártok egymás mellé álltak a "gyalázatos rabszolgatörvénnyel" szemben. Kiemelte, minden olyan eszközt használniuk kell, amelyekkel erőteljes politikai nyomást gyakorolhatnak a kormányra, ugyanakkor erőszakmentesnek kell megtartaniuk a tiltakozásukat.

A jobbikos Jakab Péter a magyar történelem leggyávább kormányának nevezte a jelenlegi kabinetet, szerinte ugyanis sem az emberekkel, sem az ellenzéki képviselőkkel nem mer szembenézni. A politikus arra biztatta a szakszervezeteket, hogy kezdeményezzenek általános sztrájkot. "Az utcán, az üzemekben lehet meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, ha a parlamentben nem hajlandóak dolgozni" - mondta.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke úgy fogalmazott, "ha egy ország kormánya elárulja a saját népét, akkor eljön az ideje a lázadásnak". Azt kívánta az országnak, legyen ereje "fellázadni Orbán rendszerével szemben". "Nem egy törvénnyel szemben, egyik vagy másik szabállyal szemben, de mindazzal, amit az elmúlt években, az ország szégyenére megvalósítottak" - fejtette ki. A volt kormányfő szerint az ellenzék közötti vitákat akkor kell majd újra kinyitni, ha Magyarország újra tisztességes jogállam lesz.

Szél Bernadett független képviselő azt mondta, nem kérnek a látszatdemokráciából, amelynek semmi köze a jogállamhoz. A Fidesz "verőlegényekkel" irányítja az országot - jelentette ki, majd példaként említette a közmédiánál történteket, valamint azt is, hogy reggel katonák akadályozták meg, hogy vendéget vigyen az Országház épületébe. "Ez a rendszer már rég nem az, aminek hívják, ez nem köztársaság, ez nem demokrácia, ez nem jogállam" - értékelt.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke első és legfontosabb feladatuknak a "rabszolgatörvény" visszavonását nevezte. "Ezért fogunk kézzel-lábbal küzdeni, és ütni a vasat addig, amíg meleg" - mondta, megjegyezve, "2019 az ellenállás éve lesz".
 
Ez látszik is a választási eredményeken.

Kedves Szebastian
-
A választások nem egyenlő feltételek között zajlottak le ezt nem nehéz igazolni.
Nemcsak a választási kampány volt unfair hanem "több ezer undorító trükköt" dobott be a kormány.
A furcsa választási törvénynek köszönhető, hogy a kormány akár milyen törvényt képes áthajtani a parlamentben.
Ez nem más mind egypártrendszer, aminek a hátrányát ujra megfogja érezni az osrzág.
-
A fidesz aktivisták eredményesek voltak, elvitték az össze "béna" rokonukat ismerősüket választani.
Kávéval és süteménnyel vesztegették meg öket, standokon osztogatott alapélemiszert, krumplit, tojást, tejet.
Emlékezzél csak a Fidesz szegény-konyhára amelyik csak párthű szegényeket volt hajlandó támogatni.
-
Ez egy aljasság, csak a nacik osztogattak segélyt pártkönyv szerint.
Nyugaton megvan tiltva a pártoknak, hogy igy korteskedjenek.

Ott a segélyszervezeteknek államtól függetlennek kell lennie
Orbán azért üldözi az NGO-kat, mert nem tudná megjátszani a Robert-bácsit.
-
A "kárpátok-géniuszának" is akkor áldozott le a csillaga amikor beköltözött a palotába.
Orbán megalomániája is oda fog vezetni. Ez egy remény. ;)

-
upload_2019-1-4_12-43-20.png
 
Azt hiszem, az alapgond az, hogy a szocioliberális oldalnak választási periódusokon átivelöen nincs (támogatható,elfogadott) programajánlata. Amit ajánlanak, az nem kell a többségnek.

Választói oldalról pedig: értelmes embernek az nem lehet alternativa, hogy utálom A. párt vezetöjét, ezért B. pártra szavazok.

A magyar ellenzéknek sajnos még a hangját sem lehet hallani mert megvannak rabolva a közmédiától. Ez jogellenes és antidemokratikus.
-
Senki sem gondolja, komolyan, hogy egy választással fellehet számolni ezt a korrupciót, ezt a sógor-koma gazdálkodást, ahogy a német mondaná "filcet".
-
De viszont meglehet törni az egypártrendszert, ahol a Fidesz-nek nincs még csak "kvazi 2/3" sem,
hanem muszáj lesz koalíciós pártokkal kormányozni.
-
Ha az országnak meglesz a lehetősége valamennyi pártot egy médiában látni
Ha az ellenzék végezhetni tudja a feladatát, a kormány ellenőrzését, ha lesz vétója akkor más lesz.
-
Az ellenőrzés nemcsak a kormánypártot fogja javítani hanem az ellenzéket is.
Én csodálom és éltetem azokat akik még nem dobtak mindent a sarokba és hagyták el az országot.
Akik bíznak még abban, hogy egy újabb balsors elkerülhető.
-
Megvagyok lepve és örömmel tölt el, hogy menyi fiatal és érett ember megy az utcára.
A nyugati lapok arról írnak "Magyarország újra Europához tartozik".
-
 
Én nem kövezlek meg A baloldaliságnak ? Szerintem vége nem csak itt sok helyen.Viszi magával a liberálisokat is .Nem marad belőlük más a mint az ülésrend.Fogalmam sincs mi lesz helyette ? Inkább gondolni sem akarok rá. Schiffer talán! Egyedül?
az lehetetlen hogy a baloldaliságnak vége legyen
Az egy életszemlélet.
Az nem párt
Mindég kell együttérezni az elesettekkel és tenni értük
Ez a kereszténység érzése,hite,cselekedete is lehetne
Na de most az jobbról van és gonosz és kegyetlen
Akkor az érzés balról kell és fog megmaradni
Legfeljebb párt nem lesz egy darabig hozzá
Szociáldemokratákat előre
Mindég a kiszolgáltatottat kell védeni
pl a rabszolga törvény ellen.
 
Utoljára módosítva:
Megvagyok lepve és örömmel tölt el, hogy menyi fiatal és érett ember megy az utcára.
Az csak látszat valójában kevés mert még nem értik sorsuk a másoké is
de nézd meg ezt az Őszinte nenniakarást
És semmi sorosbérencezés nem törheti le a fiatalok tenni akarását csak kevesen vannak még egyelőre:
 
Utoljára módosítva:
Azt hiszem, az alapgond az, hogy a szocioliberális oldalnak választási periódusokon átivelöen nincs (támogatható,elfogadott) programajánlata. Amit ajánlanak, az nem kell a többségnek.

Választói oldalról pedig: értelmes embernek az nem lehet alternativa, hogy utálom A. párt vezetöjét, ezért B. pártra szavazok.
Máris szét kell válsztanod:Szociál és liberálist külön
az más ideológia
Egyszer egy kormányzásra közeledtek.
Kiderült nincs szociális érzékenysége de bátorsága volt a liberális ágnak
A kapitalizmus e szakaszában a szociális felfogás gondolkodás nehezen tud érvényre jutni.
A szocialista párt képviseli valamelyest de valóban nincs hozzá program
Mert pénzt is kellene teremteni.
A szociális programok drágábbak mint a stadionok összesen.
Ebből következik először kell kapitalizmusban jobbá lenni
Jobbá mint az Orbáni gazdaság ami állampárti uram-bátyám
Ha lesz bevétel:Lehet Szocialistának lenni
De úgy hogy ne ingyen pénz osztogatás legyen csupán
Nem lehet azonos a szociális háló az ingyen éléssel.
A szociálisság a feltételek megteremtésével odaadásával kell megvalósulni
És éppen ide nem valók a liberálisok.
Ezért hibás: szociálliberális oldalt mondani.
Félreértelmezik a liberális védelmet a szocialista védelemmel
Gazdaságpolitikájuk se egyezik
Külön külön járnak.
De ha tudnak egyeztessék össze
a liberális védelmezést a szociális védelmezéssel.
 
Utoljára módosítva:
Hogy hogy nem zavar a korupcio, a Tiborc vo meggazdagodasa a kozosbol , nem zavar hogy olyan rabszolgatorvenyt csinaltak ami a vilagon sehol nincs, hogy tulorazol 3 ev mulva meg kifizetik, tudom semmi se zavar ha ORbanrol van szo, pedig Orban elmebajos agymenesei teszik tonkre az orszagot.
NEm zavar a media tulsuly, hogy hazudnak ejjel nappal, es mint a diktaturakba 90% ban fidesz media van.
Felesleges Gyurcsanyoznod, mert egyenlo esellyel kell minden partnak indulni legalabbis azoknak akik valamilyen tamogatottsaggal birnak. Semmilyen felmeres nem azt mutatja hogy Gyurcsanyt akarnak megvalasztani.
Ne a kamupartokrol beszelj, mert az is az ellenzeket osztotta a Fidesz sakkozasanak koszonhetoen.


Melittám! Ez így nem igaz..... Már megint átmentél agresszívbe és ez nem helyes.
 
Melittám! Ez így nem igaz..... Már megint átmentél agresszívbe és ez nem helyes.
Gondolod hogy ez agresszív?
Melyik tételt találod igaztalannak?
az elmebajost?(talán)
Hogy hogy nem zavar a korupcio, a Tiborc vo meggazdagodasa a kozosbol , nem zavar hogy olyan rabszolgatorvenyt csinaltak ami a vilagon sehol nincs, hogy tulorazol 3 ev mulva meg kifizetik, tudom semmi se zavar ha ORbanrol van szo, pedig Orban elmebajos agymenesei teszik tonkre az orszagot.
NEm zavar a media tulsuly, hogy hazudnak ejjel nappal, es mint a diktaturakba 90% ban fidesz media van.
Felesleges Gyurcsanyoznod, mert egyenlo esellyel kell minden partnak indulni legalabbis azoknak akik valamilyen tamogatottsaggal birnak. Semmilyen felmeres nem azt mutatja hogy Gyurcsanyt akarnak megvalasztani.
Ne a kamupartokrol beszelj, mert az is az ellenzeket osztotta a Fidesz sakkozasanak koszonhetoen.
 
Én például ha az egyéniben egy DK-s jelölt indul a választáskor akkor rá szavazok, de semmi szín alatt nem szavaznák Gyurcsányra.
Én ezt megértem.
De ezt Gyurcsány utálatnak nevezik
És ha egyik üzenetedben Orbán utálatot tételezel fel emberekről
Akkor pont olyanok mint te
Ezek után már csak egy mondat van: E két ember olyan megosztó hogy el kellene távozniuk az országból akkor béke lehetne

És ez a kettőjük közötti dolog már vagy 30 éves

Orbán Viktor 1989-ben úgy nyilatkozott Gyurcsány Ferencről, hogy a KISZ-esek közül az egyetlen normális, tárgyalóképes ember

Orbán már fiatalon tartott Gyurcsánytól

 
Utoljára módosítva:
Melittám! Ez így nem igaz..... Már megint átmentél agresszívbe és ez nem helyes.
Semmi agrasszivitast nem gondoltam es nem irtam.
Az elso Orban kormanyra szavaztam volna ha otthon elek, fiatalok voltak vaganyok stb. A vegere nagyon megbantam volna.
Kifordultak onmagukbol a legsotetebb diktaturara kezdenek emlekeztetni. Soha eletembe nem birtam a koponyegforgatokat akik mint az also gatyajukat csereberelik elveiket ideologiajukat jellemuket.
Sajnalnam is hogy elme beteg, termeszetesen megertem ha nehez kordaba tartania a betegseg kulso tuneteit.
Amit nem ertek ,hogy hogy diktalhat ertelmes embereknek egy beteg ember?
Hogy lehet hogy meghulyiti a felorszagot es azt hiszik ez a normalis?
Olyan eset mint aki az autopalyan szembe megy a forgalommal .....
LAzar ugyan ebredezik de hat meg mindig nem 47ezerbol el meg, es addig csak annyit er amennyit tett es ez csupan a sertett mellozott fidesznyik dumaja es nem korekt jellemes politikuse.
A sok elmeno fiatalert se faj a szivetek ,hogy hova vezet ez az ut?
Nem hat meg az utcan elok sorsa se ,meg ha halara fagynak akkor se.
NEm zavar a korhazi allapotok , meg nem kerulsz kozelebe akar betegkent akar latogatokent.
Sorosozas milliardokert migransozas migransok nelkul .
A legtobb esze az egesz bagazsba Simicskanak van, olyan mondatot talalt ami raegett, amit az eletbe le nem fog vetkozni nem csak az orszag hanem az egesz vilag elott. O1G.
Ez nem agresszivitas hanem velemeny es sajnos nincs jo velemenyem Orban bel es kulpolitikajarol.
A baltas gyilkos se nyerte el tetszesemet, sem a "VIP" pol.menekult Macedon pali.
A kedvencem meg is csak a TIborcka amit nem vizsgal az ugyeszseg, ezert tapogatozol sotetben, a lampast fel kene gyujtani ill ujra csinaltatni a fiuval mert csapni valo munkat vegzett milliardokert, es akkor lon vilagossag a fidesznyikoknal is.
 
Melittám! Ez így nem igaz..... Már megint átmentél agresszívbe és ez nem helyes.

Miért nem igaz kedves Róza?
-
Szerinted helyes, hogy
- a mindenki pénzéből fizetett közmédiákat kisajátítja a kormánypárt?
- kormánypárt ezekben a médiákban orcátlanul rágalmazza az ellenzéket?
- a demokratikusan megválasztott képviselők nem tudnak kapcsolatot tartani a választóikkal?

Az nem megoldás, hogy az egyik párt az egyik médiába, a másik a másikba mondja el a véleményét.
Kell lenni egy közös fórumnak ahol az összes demokratikus párt mutathatja magát.
Ezért van a közmédia, de az Orbán kormány ezt kisajátította.

A közmédia mindenki adójából van fizetve, nem várhatod el a polgároktól, hogy kössenek szerződést fizetős TV-csatornákat, hogy láthassák a képviselőiket. Az Internet sincs ingyen.
-
Különösen neked, aki ha jol tudom írogat, a szíve ügye kéne, hogy legyen a szabad sajtó.
-
 
Valóban szüksége van ennek az országnak egy konstruktív ellenzékre. De hogy nem ezekkel a hiteltelen figurákkal, az egészen biztos. Az ellenzék legalább annyira gátja az ellenzék felállásának, mint - és ez is igaz - maga a kormányzó pártok. A legutolsó hiteles és vérbeli ellenzéki politikusnak - na, ezért megköveznek - Schiffert láttam. Rá még tán szavaztam volna is!
A Sukkoró ügynél már úgy látszott az LMP-n: tettével Orbánnak segít.
Ezért szereted hát
Én is kedveltem a Schiffert
De eléggé alamuszinak tűnik már ma az LMP hátterében.
 
Én ezt megértem.
De ezt Gyurcsány utálatnak nevezik
És ha egyik üzenetedben Orbán utálatot tételezel fel emberekről
Akkor pont olyanok mint te
Ezek után már csak egy mondat van: E két ember olyan megosztó hogy el kellene távozniuk az országból akkor béke lehetne

És ez a kettőjük közötti dolog már vagy 30 éves

Orbán Viktor 1989-ben úgy nyilatkozott Gyurcsány Ferencről, hogy a KISZ-esek közül az egyetlen normális, tárgyalóképes ember

Orbán már fiatalon tartott Gyurcsánytól



Szerintem most is tart tole, ezert se mer kiallni vele. Az biztos klasszisokkal jobb politikus, nemzetkozi elismertsege van es kivalo szonok izzig verig demokrata.
Voltak hibai de kozel se annyi mint az Orbannak, amit be is ismert es okult is belole.
Ahogy Keri mondta mindent lehet mondani Gyurcsanyrol de a keze tiszta.
Talan eleg ido lesz hogy az ellenzek osszealljon ugy isten igazabol.
Hogy ebbol az elleneki csapatbol ki az aki kihivoja tudna lenni?........
Mindegyik valahol nem eros nem eleg hatarozott nem tudna egy vitaba se legyozni Orbant a jo szandek meggyozodes ellenere se. Talan szereznek eleg rutint szonoki kepesseget mire aktualis lesz Orban kihivasa. Raadasul nagyreszuknek nincs eleg gyakorlatuk , kormanyzasi munkaba sokuk meg nem vett reszt. Orbannak nagy forrja lenne veluk szemben egy vitaba.
Meg a tuti informaciokkal se rendelkeznek mert mindent ki kell perelni Orbanektol es felkeszulni se lesz konnyu nekik.
 
Utoljára módosítva:
Melittám! Ez így nem igaz..... Már megint átmentél agresszívbe és ez nem helyes.

Kedves Róza, szerinted ez még jogállam?
49756109_10156992235968293_836166983627046912_n.jpg

-
Nyilvánvaló, hogy be van kakálva a kormány ha emberek
aláírásokat gyűjtenek az Európai Bírósághoz való csatlakozásért.
-
Ha egy ilyen, az ellenzék, az ország számára fontos akciót "érdemi vizsgálat nélkül" vissza lehet utasítani akkor ott már nem beszélhetünk demokráciáról.
 
Máris szét kell válsztanod:Szociál és liberálist külön
az más ideológia
Egyszer egy kormányzásra közeledtek.
Kiderült nincs szociális érzékenysége de bátorsága volt a liberális ágnak
A kapitalizmus e szakaszában a szociális felfogás gondolkodás nehezen tud érvényre jutni.
A szocialista párt képviseli valamelyest de valóban nincs hozzá program
Mert pénzt is kellene teremteni.
A szociális programok drágábbak mint a stadionok összesen.
Ebből következik először kell kapitalizmusban jobbá lenni
Jobbá mint az Orbáni gazdaság ami állampárti uram-bátyám
Ha lesz bevétel:Lehet Szocialistának lenni
De úgy hogy ne ingyen pénz osztogatás legyen csupán
Nem lehet azonos a szociális háló az ingyen éléssel.
A szociálisság a feltételek megteremtésével odaadásával kell megvalósulni
És éppen ide nem valók a liberálisok.
Ezért hibás: szociálliberális oldalt mondani.
Félreértelmezik a liberális védelmet a szocialista védelemmel
Gazdaságpolitikájuk se egyezik
Külön külön járnak.
De ha tudnak egyeztessék össze
a liberális védelmezést a szociális védelmezéssel.


Fuss neki esment a számolásnak.
Az az egy az három. Másképp:
az összes eddigi, ezalól kivétel az utolsó kormányzati periodusuk vége.

De, ami fontos:
ennek a politikai oldalnak nincs semmilyen programja.
 
De, ami fontos:
ennek a politikai oldalnak nincs semmilyen programja.
Itt lévő Mondatod sima félrevezetettségedből eredő hazugság
igen én másképp értettem az egyszer közeledtek
Ha kormányzást számolsz a liberálisokkal az három volt.
Szerintem az egyszer közeledés folytatódása volt a többi és igen hibás
Hisz mint írtam a liberális az más ideológia
Hisz liberális eszméket hirdető ilyen nevű párt itt eleve nincs
Nincs olyan hogy szociálliberális oldal.Ezt csak én mondom
Elvileg létezik szociálliberálisság.
De az nagyon bonyolult itt nem kell megvitatni.
A programokra annyit mondok: Már 10 éve alig van párt aki készít programot
A komolyabbja készít csak
A Fidesz nem
A programokat nem olvassák az emberek
Ezért már nincs
A Fidesznek sincs tőle vették a mintát akik lusták
Illetve egyik másik ellenzékinek van 6 pártnak
Egy program nem lehet soha olyan részletes hogy az felérjen egy beterjesztett költségvetéssel
Mit is akarsz a programoktól nem értem
Mindég beletettek olyan semmitmondó varázsszavakat mint a bifidusz eszenzis
Úgyse érted
Például a konvergencia szót a peresztrojka szót egyiket se értetted
Ha meg annyit írnak felzárkóztatás
Akkor az is általános nagyon
Bár nem tudsz róla de az MSZP mindég csinál programot
Itt megnézheted kik csináltak
https://hvg.hu/cimke/pártprogram
Jó olvasást.Visszakérdem mit olvastál
És még innen is tájékozódhat Csak ne mondd hogy nincs
https://www.cka.hu/szavazz/kategoria/partprogramok/
Ez azért jó mert témánként hasonlíthatod össze melyik párt mit mond a megoldásra
Az Együtt pártnak volt a legjobban kidolgozott programja
Nem a pártprogramok döntenek már hanem az érzelmi politizálás
Minek követelted?
Téged se érdekel annyira hogy átolvad
Én folyamatában tájékozódtam
Téged még annyira se érdekel
Neked elég a jujj a migráns
Mindent összevetve
Hamisat mondtál vagy tudatlanságod miatt vagy rosszindulatú propagandád miatt amikor azt mondtad az ellenzéknek nincs programja

  • Fidesz: nincs
  • MSZP: van
  • Jobbik: van február 17-én tették közzé a honlapjukon,
  • LMP:van 1 évvel hamarább közzétették
  • Demokratikus Koalíció: van 2016. január 29-én bemutatta
  • Együtt:van és a legtöbb pontot kapta
  • Momentum:van a 364 oldalas (!) Indítsuk be Magyarországot című programot.
 
Utoljára módosítva:
Mégegyszer:
akárhogy nevezek egy pártot ha az szocioliberáris - meg még annak is vallja magát - akkor az szocioliberáris.

S a mai ellenzéknek valóban nincs - vagy a társadalomban elfogadható, képviselhetö szinten nincs - programja.

Szerintem ha egy párt elkötelezi magát a humanizmus, a jogállamiság és a demokrácia mellett,
ha úgy gondolja, hogy Magyarországot nemcsak gazdasági érdekek kötik Európához,
ha véget akar vetni a politikai korrupciónak és ehhez valóban független jogrendszert akar...
akkor már jo uton van.
-
Senki sem gondolja, hogy holnap lelehet váltani a Fideszt.
A cél nem is az, hogy a Fidesz ki legyen ütve és valaki más üljön a trónon.
-
Nem vagyok semmilyen párttag de úgy gondolom az ellenzéknek ma össze kell fognia
a demokrácia védelmében, mert ha leépül akkor ott leszünk, ahol a balsorsok idején voltunk.
-
Van aki a múlt miatt, azt gondolja ha mehetsz tüntetni és nem tartoztatnak le mert szidod a kormányt akkor már demokrácia van. Hát nem.
-
Az csak azt jelenti a kormány le sem szar benneteket. Korábban legalább féltek a kommunisták.
A Fidesz valóban azt hiszi akár mit megtehet.
 
egy párt elkötelezi magát a humanizmus, a jogállamiság és a demokrácia mellett,
ha úgy gondolja, hogy Magyarországot nemcsak gazdasági érdekek kötik Európához..

na ez a másik:
nagyon jellemzövé vált 1990 óta, hogy van egy párt szép lózungokat mondva - majd a hatalomban egészen mást csinál.

Azaz, A-t mond, B-t tesz.
S ez nagyon átlátható ám.

Ezért lesz a következö nagyon-nagy zakó 2019.májusban
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,168
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére