Hírek Gyurcsány Ferenc Korda György Reptér című számával üzent Orbán Viktornak

Akinek már kértek slágert a rádióban, az pontosan tudja, milyen fantasztikus érzés, amikor dalt kap valakitől.

Ez a nap elérkezett Orbán Viktor életében is; ugyan nem a rádióban, de a Facebookon küldtek neki egy számot. Gyurcsány Ferenc gondolt a politikusra szerda délután, a Reptér című számmal lepte meg a miniszterelnököt.

Mutatjuk a posztját:
„Szeretném ezt a számot küldeni Orbán Viktornak Hatvanpusztára, mert

reptérvásárlásra van pénz, kormányzásra meg nincs.

Ahhoz mondjuk tehetség sincs.”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

A poszt apropója, hogy az értesülések szerint Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül.

A Bloomberg értesülései szerint a repülőtér tulajdonosai úgy döntöttek, további tárgyalásokba kezdenek. A magyar állam így 51 százalékos tulajdonrészt szerezne – nyilatkozta egy informátor.

1694021157093.jpeg
 
Annyi tüntetésen voltam, annyi információt elolvastam, annyi, annyit mérgelődtem.
S rájöttem, hogy nincs értelme, mert a lakosság zöme érdektelen, haszonleső, gyáva, korlátolt, lusta.

Még arra sem képes, hogy legalább az lebegjen a szeme előtt, mit hagy majd a gyerekeire, ha ő nem szól!
Még a saját utódait sem tiszteli meg azzal, hogy legalább tájékozódjon??!!
Mert annyira korlátoltak, hogy nem látják át, hogy alakul át egy rossz állapotból még rosszabbá a társadalmunk.
Nem látja, nem képes rövid távon következtetni, le kell hozzá folynia!!!

Felnőtt létére azt várja, hogy becsöngessenek hozzá, és elmagyarázzák, holnaptól mit gondoljon?????

Az egyik részük azzal veri a mellét, hogy elmegy majd a gyereke innen, már most erre készítik fel, vagy éppen el is ment már az elmúlt években és ebben tetszeleg, ezzel meg is oldotta a problémát, a másik részük piros-fehér-zöldre veri a mellét, mert ősmagyar és székely, meg erdélyi, meg csoda tudja, miért okosabb, szebb a többinél, s persze emiatt csak ők az egy igaz hit és nézet letéteményesei.

Egy ellenzéki programot nem voltak képesek elolvasni?

Mi a búbánatért ilyen rövidagyú, lusta ez a nép?

Nem csoda, hogy Orbán királynak képzeli magát, hiszen vakok között a félszemű is az.

Amíg valaki, bárki, ez ellen a önelégült kövér pszichopata ellen emel szót, támogatom.
 
Utoljára módosítva:

Ez a fórum, ahogy a nevében is benne van, a Kanadában élő magyarok fóruma.

Időközben csatlakoztak más országokban élő magyarok is, és olyanok is, akik a jövőben tervezik kivándorolni.
Természetesen tagok lehetnek azok is, akik Magyarországon élnek, és nem is szándékoznak onnét elköltözni, de rajtunk bármit számonkérni, vagy nekünk szemrehányást tenni bármiért is, ennek fuss neki mégegyszer!
 
Nem vetted észre hogy nem válaszoltál rá amit írt.
Talán azért mert pontosan igazat írt
Csak ismét másra értelmeznéd
Gagamail az országról a szavazóiról írt

Talán nem értesz vele egyet
De akkor is a tartalommal vitatkozz Ne ezzel a válasszal
Pontosan igaz és az országról írta:

Kiemelem hátha látod:

Fuss te neki még egyszer
Mert elsőre nem értetted
 
Utoljára módosítva:
Bánat a fejemen... ez olyan gyerekes.
Mikor lépnek már túl az óvodai szinten ? ...:rolleyes:
Igen szerintem sem hír az a része hogy dallal üzent
De hír a többi a repülőtérről írottak
Azt vedd komolyan
A dal csak a felvezető az olvasni se így se úgy nem tudó
bulvárfalóknak szól
Bár szerintem ezzel a dallal fűszerezett hírformával sem fogja elérni a lakosságot.
A tartalom se fog hatni rájuk
Itt a hír:

A poszt apropója, hogy az értesülések szerint Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül.
Ezt érdemes megbeszélni nem a dalt

Az én véleményem rövidtávon
A magyar tulajdont vissza kell szerezni

Hosszútávú érzésem pedig:
De tartok tőle nem állami tulajdon közfeladat akar lenni ismét
Hanem NER lovagot fog gazdagítani de működni nem fog jobban
Pont úgy jár mint a Mátrai hőerőmű

Ami volt jól működő visszaforgatott hasznú és külföldi.
Lett magyar állami és leértékelt (privatizálásra előkészítve)

Lett NER és lerabolt(mészáros egyik szakasz)
Majd ismét lett államilag feltőkésítve megmentve De Mészárosnak

Ez a hosszútávú gondolatom ismerve a Fideszt
Ha még hosszabb távon. Netán állami lesz és jól működő
Akkor nem ismernék rá arra amit 2010 óta volt gyakorlata.
 
Utoljára módosítva:
Időközben csatlakoztak más országokban élő magyarok is, és olyanok is, akik a jövőben tervezik kivándorolni.
Ezt javaslom újra olvasni(és ez csak egy része):

1694149936571.png
"Az egyik részük azzal veri a mellét, hogy elmegy majd a gyereke innen, már most erre készítik fel, vagy éppen el is ment már az elmúlt években és ebben tetszeleg, ezzel meg is oldotta a problémát, a másik részük piros-fehér-zöldre veri a mellét, mert ősmagyar és székely, meg erdélyi, meg csoda tudja, miért okosabb, szebb a többinél, s persze emiatt csak ők az egy igaz hit és nézet letéteményesei."
1694149941893.png
 
Utoljára módosítva:
Hanyszor fog meg nekifutni Orban a repteri uzletnek? Egyszer mar kirugta a canadaiakat jo sok milliardot fizetett buntetessel egyutt. A Malevot se birta hogy ne vagja tonkre.
 
Nem vetted észre hogy nem válaszoltál rá amit írt.
Talán azért mert pontosan igazat írt
Csak ismét másra értelmeznéd
Gagamail az országról a szavazóiról írt

Talán nem értesz vele egyet
De akkor is a tartalommal vitatkozz Ne ezzel a válasszal
Pontosan igaz és az országról írta:

Kiemelem hátha látod:
Felnőtt létére azt várja, hogy becsöngessenek hozzá, és elmagyarázzák, holnaptól mit gondoljon?????
Fuss te neki még egyszer
Mert elsőre nem értetted
Én pontosan azt írtam, amit akartam.
Ne akard már állandóan a számba rágni, hogy mit hogyan kell értsek vagy gondoljak.
 
Az alap: a Gyurcsány-kormány eladta a repteret. A vevő semmit se fejlesztett, csak húzta ki a pénzt külföldre. A reptér lehetne a fő átszállópont a keletről jövőknek Schwechat helyett. iFerike inkább kussolna, mert ha megveszik, az államháztartásnak - közvetve neked és nekünk - termeli a pénzt.
Az Orbán nem képzeli királynak magát, az ellenzék (Kende P.) találta ki ezt az uszítást. Csak nem vált be, lett belőle egy időben, hogy államfő akar lenni, az se sikerült, most visszajött a "király" megbélyegzés.
Javaslatom: mostantól mind szólítsuk egymást királynak.
 
Azt gondolom, a cél a közlekedés, a hírközlés,az energiaszektor, bankszektor és egyéb "stratégiailag fontos" ágazatok, területek Orbán-kézbe, vagy legalább Orbán-vazallus kezébe juttatása.
Szó sincs "államosításról".
Orbán azt hiszi magáról: Az állam én vagyok.

A hideg kiver, hogy ezt nem látják ennyien, pedig 12 éve ezen dolgozik.

Az alap: a Gyurcsány-kormány eladta a repteret. A vevő semmit se fejlesztett, csak húzta ki a pénzt külföldre. A reptér lehetne a fő átszállópont a keletről jövőknek Schwechat helyett. iFerike inkább kussolna, mert ha megveszik, az államháztartásnak - közvetve neked és nekünk - termeli a pénzt.
1694105930248.png

Nekünk termeli a pénzt?!
Katari befektetőtől vesz fel hitelt.
A mi bőrünkre csinál adósságot!

S ha ilyen baromi jó üzletember (lenne) Orbán, akkor miért mi fizetjük Európa legmagasabb, 27%-os ÁFA-ját 12 éve?
Miért nem mond le az "állam" az elszállt árakon keletkezett jóval magasabb adóbevételeiről?
Miért emeli az energiahordozók árát, amikor azok piaci ára csökken?
Hogy lehet, hogy az általunk fizetett energia ár nyeresége 27 milliárdos jachtokat, hatvanpusztai birtokokat eredményez, de sorban zárják be a kórházi osztályokat, a háziorvosi praxisok egyre nagyobb számban üresednek meg, az egészségügyi ellátó rendszer tele van adósságokkal, az oktatási eszközpark enyhe kifejezéssel is avittos, az árak az egekben??
1694131099807.png

Hogy lehet, hogy miközben ők luxusban élnek, pedig csak minket kiszolgáló hivatalnokok, a lakosság fogyasztása folyamatosan csökken??
1694130540954.png

KSH -táblázat

Hogy lehet, hogy magas hitelfelvételi kérelmet nyújtott be az EU-nak Orbán?
Eladósítja az országot.

S egy következő kormánynak megint nem lesz más választása, mint eladni, mert nem lesz miből üzemeltetni.
Nemcsak megvenni kell, fenn is kell tartani, s a hiteleket is ki kell fizetni.
Az Orbán nem képzeli királynak magát, az ellenzék (Kende P.) találta ki ezt az uszítást. Csak nem vált be, lett belőle egy időben, hogy államfő akar lenni, az se sikerült, most visszajött a "király" megbélyegzés.
Javaslatom: mostantól mind szólítsuk egymást királynak.
Nem ismersz, tény.
Aki ismer, tudja, képes vagyok önálló gondolatokra.
Nekem, ellentétben a fideszes választónak készült egyenmondatokkal, sorosozós, gyurcsányozós, háborús, migránsos, baloldalozós agyrémekkel, amit aztán szajkóznak nekik unásig - láthatóan komoly gond lehet a megtartó emlékezetükkel - , nem kell megmondani, mit tartsak arról, akit kártékonynak látok.
 
Ez a fórum, ahogy a nevében is benne van, a Kanadában élő magyarok fóruma.

Időközben csatlakoztak más országokban élő magyarok is, és olyanok is, akik a jövőben tervezik kivándorolni.
Természetesen tagok lehetnek azok is, akik Magyarországon élnek, és nem is szándékoznak onnét elköltözni, de rajtunk bármit számonkérni, vagy nekünk szemrehányást tenni bármiért is, ennek fuss neki mégegyszer!

Olvasd újra légy szíves.
A gyerekekről, fiatalokról van szó.... és Gagának abban tökéletesen igazat adok, hogy az ilyen szűklátókörűek arra pl. nem gondolnak, hogy az ő nyugdíjukat ki fogja megtermelni.
Migráció mindig is volt, ha legális volt, ha nem... de az ugye szerinted is elgondolkodtató, hogy annak a cca. 600 ezer kitelepültnek a zöme nem jókedvében, hanem kényszerből ment ki.
Nem értem miért veszed magadra amit írt, nem titeket kárhoztatott, hanem az itt élők azon megoldását az ország bajára, hogy a gyerekeiket nem érinti, majd kimennek valahová... és akkor már mindegy (nekik) itt mekkora szar marad.
 
Én pontosan azt írtam, amit akartam.
De kikerülted a választ.
Az pedig nem válasz, hanem mellébeszélés(mint a magyar politikusok)
Többen intettünk arra légy figyelmesebb
Olvasd újra légy szíves.
A gyerekekről, fiatalokról van szó.... és Gagának abban tökéletesen igazat adok, hogy az ilyen szűklátókörűek arra pl. nem gondolnak, hogy az ő nyugdíjukat ki fogja megtermelni.
Migráció mindig is volt, ha legális volt, ha nem... de az ugye szerinted is elgondolkodtató, hogy annak a cca. 600 ezer kitelepültnek a zöme nem jókedvében, hanem kényszerből ment ki.
Nem értem miért veszed magadra amit írt, nem titeket kárhoztatott, hanem az itt élők azon megoldását az ország bajára, hogy a gyerekeiket nem érinti, majd kimennek valahová... és akkor már mindegy (nekik) itt mekkora szar marad.
 
Hanyszor fog meg nekifutni Orban a repteri uzletnek? Egyszer mar kirugta a canadaiakat jo sok milliardot fizetett buntetessel egyutt. A Malevot se birta hogy ne vagja tonkre.
Nem követtem.
Mi volt az a Kanadával reptéri üzlet nem írod.....
Eladni vagy venni akart akkor is és ki melyik?
Nem követtem akkor.
 
Olvasd újra légy szíves.
A gyerekekről, fiatalokról van szó.... és Gagának abban tökéletesen igazat adok, hogy az ilyen szűklátókörűek arra pl. nem gondolnak, hogy az ő nyugdíjukat ki fogja megtermelni.
Migráció mindig is volt, ha legális volt, ha nem... de az ugye szerinted is elgondolkodtató, hogy annak a cca. 600 ezer kitelepültnek a zöme nem jókedvében, hanem kényszerből ment ki.
Nem értem miért veszed magadra amit írt, nem titeket kárhoztatott, hanem az itt élők azon megoldását az ország bajára, hogy a gyerekeiket nem érinti, majd kimennek valahová... és akkor már mindegy (nekik) itt mekkora szar marad.
Ebben tökéletesen igazad van. A saját jövőbeli nyugdíjam volt a legutolsó, amire én is gondoltam volna, de nem is gondoltam. Éppen hogy gyerekem jövőjét a saját érdekeim elé helyeztem, és nem hiszem, hogy valaha is megbánom a döntésemet.
 
Az Orbán nem képzeli királynak magát, az ellenzék (Kende P.) találta ki ezt az uszítást. Csak nem vált be, lett belőle egy időben, hogy államfő akar lenni, az se sikerült, most visszajött a "király" megbélyegzés.
Javaslatom: mostantól mind szólítsuk egymást királynak.
De képzeli vagy annál még többnek
Lehet hogy Kende találta ki.
És igaz hogy nem lett belőle semmi
Pedig nagyon hasonló az egyszemélyi irányítás ahhoz
És Igen az államfő törekvést is terjesztették (köztársasági elnökre gondolsz?)
Az kisebb hatalom mint egy egyszemélyi irányítás rendeleti kormányzással (parlament nélkül) miniszterelnökként
Minek lenne király?
Így még rejtettebb az egyszemélyi hatalma
Így is övé a köztársasági elnöki bábpozíció
Minek lenne király mit kockáztasson államforma váltással?
A mostani forma nevét találd te ki
Az biztos abszolutisztikus (de még nem monarchia)
 
elgondolkodtató, hogy annak a cca. 600 ezer kitelepültnek a zöme nem jókedvében, hanem kényszerből ment ki.
Nos ebben nem vagyok oly biztos.
Hisz ki kényszerítette őket??
Nem bántották nem üldözték őket.
Kevesellték az anyagi juttatásokat és külföldön megkapják azt. Ez nem kényszer hanem választás.
Mert meglehet élni a fizetésekből itthon is csak nem lehet akkora lábon. Kisebb fogyasztás kell(ene) .
 
Akik anyagi kényszerből hagyták el az országot (többségében a devizahitelesek), azok már legalább 15 éve kint vannak, és rég állampolgárságot szereztek, ők ebbe a 600.000-be nem számolhatók be.
Akik az utóbbi egy évtizedben, és ma is külföldre jönnek, azokat az otthoni helyzet kilátástalansága motiválja. Ők azok, akik akarnak, és tudnak is dolgozni, és többet szeretnének elérni, mint amit otthon lehetséges. A kisgyerekes családok pedig egyértelműen az oktatás színvonala miatt kényszerülnek távozásra, ha nem akarják, hogy a gyerekeik végleg elmerüljenek az SNI, AHDH, BTM és a fene tudja még milyen katyvaszban.
 
Nem követtem.
Mi volt az a Kanadával reptéri üzlet nem írod.....
Eladni vagy venni akart akkor is és ki melyik?
Nem követtem akkor.
Feri hegy 2. Fifty fifty volt az uzlet, ahogy elkeszult es Orban kormanyra jutott egy tollvonassal semmisnek tekintette a szerzodest es lapatra tette a canadaiakat. OK bepereltek a nemzetkozi birosagon ahol Orban elvesztette a pert es az elmaradt hasznot es a befektetest ki kellett fizetni a magyar allamnak +perkoltseg, a cekk vege 20 milliard lett.
Akkor ez egy hatalmas osszeg volt, ha megsacolom lehet akar mai aron 200 milliard is lehetett.
Akarhanyszor hozzanyult a repteri uzlethez mindig elbukta ma is ez lesz folytatja a balfek uzleti elkepzeleset.
A Malevnel mi tortent? megkivanta hogy ove legyen es boritott minden szerzodest. 2 napon belul az osszes repcsit visszarendeltek Usaba, mert a skizo fejevel ugy gondolta atirja a szerzodest es megy minden a maga elkepzelese utan. Ketto gep maradt otthon az is azert mert szereles alatt volt. Az emberek penzet a dolgozoket ,lehet meg ma se fizette ki maradektalanul.
Nincs olyan uzlet amit jol csinalna, annak ellenere hogy az Eutol soha nem latott milliardokat kapott.
 
Nekem is ráment 300 Frankom. Azt hangoztatták, hogy nem megy csődbe a Malév. Még 3 nappal a csőd előtt is adtak el jegyeket, pedig tudták. Orbán dilettáns és 1G.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,176
Üzenet
4,812,844
Tagok
616,372
Legújabb tagunk
meszaka
Oldal tetejére