Gyurcsány: gondoljátok meg, hogy mennyi pénzt kértek a gazdátoktól azért, hogy megütitek a kollégáimat!

Az elmúlt egy hét bővelkedett az elkeseredettségből, az emberekbe táplált gyűlöletből, az agresszió felmagasztalásából következő erőszakos megnyilvánulásokban. Ez a palackból kiszabadított szellem pártfüggetlenül csap le bárkire, aki fogékony rá. Csak mi, emberek tudjuk meggátolni, hogy még jobban elhatalmasodjon rajtunk!

Hol egy stukker, hol egy rugásra kész láb….

“Tegnapelőtt Dunaújvárosban egy fideszes tüntető (felső kép) megütötte egy kolléganőmet azért, mert végezte a dolgát, és felvételeket készített a rendezvényünkről a telefonjával, így arról is, ahogy a tüntető megzavarja a rendezvényt – írta Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán.

Ugyanez megismétlődött Dombóváron, ahol egy kollégámat ugyancsak azért ütötte meg egy kormánypárti szimpatizáns (alsó kép), mert felvette, hogyan provokálja a rendezvény résztvevőit.

A felvételeknek hála mindkét ügyben büntetőfeljelentést tudunk tenni, és meg is tesszük

Tanulják meg a fideszesek is, hogy következménye van a viselkedésüknek.

Nemcsak az övék ez az ország, hiába tanítja nekik ezt a jelenlegi miniszterelnök.

Üzenem a Fidesz, többségében fizetett tüntetőinek:

nem félünk tőletek és nem fogtok minket megállítani. Bejárjuk az egész országot – akár tetszik nektek, akár nem – és minden fideszes tüntetőre, provokátorra és hepajkodóra két kamera fog jutni, hogy a rólatok készült fotók és videók itt virítsanak majd a Facebookon – akár tetszik nektek, akár nem. Aki fenyeget, vagy akár egyetlen DK-st is bántani mer, azt pedig fel fogjuk jelenteni.

Jól gondoljátok meg, hogy mennyi pénzt kértek azért, hogy ilyesmire adjátok a fejeteket,mert a ti képeitekkel fogjuk bemutatni, hogy milyen világot teremtett a Fidesz. Mert ti azt hiszitek, ahogy Orbánék is, hogy nektek mindent lehet. Hát nem lehet.

Tegyetek csak próbára.

gyurcsany1.jpg
gyurcsny2.jpg
 
Szerintem ezek inkább már megszállottak. Egy mgszálott a hitért küzd és ingyen. Amugy mindkét oldalt vannak ilyenek.
NEm olvastam sehol hogy az ellenzekiek piszollyal mennenek meghallgatni a fidesz politikusokat vagy pofan vagtak volna a rendezvenyen valakit vagy folyamatosan inzultaltak volna. /Igaz ok vedekeznek fekete paravanokkal nehogy meg csak meglassak oket......./
Ez egy nagyon primitiv viselkedesi mod ami nagy tev hit hogy okoljoggal meg lehet valakit gyozni vagy bunteteni, ennek a vege a borton.
Grazba profi modon kezelik a megszallottakat.
 
Hogy iagz volt e ...
 
Fiatalt nem látok közöttük.
Igen van egy korosztály akiknek a LEGfontosabb a politizálás. Minden korosztály politizál csak vannak fontossági sorrendek. Sajna azokat meglehet változtatni is....
Hiszen vannak akiknek a munkahely, tanulás az első míg mások a családi fészek kialakítása a gyermek várása a legfontosabb. Igen, vannak akik most döbbentek rá hogy a saját fontosságukra hiszen egész életükben csak baráti körben politizáltak most meg ki nyílt a tér és megdöbbenve vették észre hogy milyen fontos lett a véleményük.......
Főleg ha melléjük állnak ismert emberek politikusok, büszkék magukra.
Ezt nem nagyon lehet politikai irányzatokhoz kötni csak azt hogy a következményei mik lesznek hiszen aki mögött az állam áll azt még a zaklatás sem úgy éri. Majd a választások után vagy rájönnek vagy nem hogy megtették a feladatot ...mehetnek.
 
Nem az a kérdés szerintem, ki mennyi idős közöttük, hanem az, hogy hol van az erkölcsi szintje annak, aki megüt egy másik embert, mert másképp gondolkodik.

Orbán lop, enyveskezű, székházas-ügyek tömkelegét lehet bizonyítottan felmutatni, erőszakos hatalommániás, hasonló személyiségzavaros, pénzéhesekkel körülvéve.

Nekem nem tudja egy fideszes sem bizonyítani, hogy Orbánék nem tisztességtelen, a hatalommal visszaélő, gyűlöletpolitikát folytató, alulkulturált társaság.

S ne jöjjön senki azzal, hogy a másik oldal, mert nevetséges lesz.

S hány cikk, hány videó - amennyit akarok, mert a csalás, a lopás, az ország lenyúlása futószalagon megy.

Évek óta asszisztál ehhez 2,5 - 2,8 millió ember Magyarországon és a határon túlról is.
Szégyen!

De íme a szerelmetes, magyar, nemzeti idill, s egy vélemény:

"kamikaze2 napja
Jó látni, hogy van még igaz szerelem ebben az országban, nem csak melegek meg homofóbok, hanem egy egyszerűen szép, kecses és intelligens nő és egy egyszerűen sudár, gazdag és sikeres férfi, akikről csak úgy árad a boldogság ragyogása. Ma ők a Nemzet Gerlepárja, akik minden tisztes magyar ember számára példát mutatnak arra, hogy kemény munkával szerény családból is sokra viheti az ember. Ahogy az is látszik rajtuk, hogy műveltek, nem hiába Itália a nyugati magaskultúra igazi kultúrkincseit rejti minden olyan igazi műértő számára, mint e kivételes emberpár. Hosszú és sok keservvel terhes volt az út számunkra, magyarok számára, amíg Etelközből eljutottunk idáig, de a magyar etnogenezis most végre elérte célját, e tüneményes magyar férfi és magyar nő boldogságos nászában. Jó látni őket, ők a magyar nép életének értelme és beteljesedése, minden magyar ember álma ők, amit annyi évezredeken át álmodtak őseink Álmostól Orbán Viktorig. Semmi nem volt hiábavaló honfitársaim, semmi szenvedés, semmi fáradalom. Vannak csodaszép hollywoodi álompárok, de ilyen, mint ez a gyönyörű magyar álompár egy sincsen köztük. Olyanok ők, mint a magyar narancs, kicsit ilyenek, kicsit olyanok, de a miénkek, magyaroké, kétségtelenül és reménytelenül."
 
Utoljára módosítva:
Éppen az a baj, hogy az égig ér egy csomó videó meg cikk, meg egy csomó bulvár mocsok már több mint 20 éve, hála a kereskedelmi tvknek is. Ma már olyan magas az ingerküszöbb, hogy ezek nem hatnak meg senkit, továbbá mindkét oldalon van egy csomó szeny katintásvadász portál, ami pl. már 2010 től már bukik Orbán hamarosan stílusban nyomja.
 
A választók meg nem váltanak oldalt. Ezért is marad továbbra is a jelenlegi vezetés.
Majd persze mindenki hibás lesz.......
 
Amíg a választók nem érzik ezeket addig maradnak a vezetők...
A "választók"?
S az a majd három millió, aki nem Orbánékra szavazott?
Ők kik?

S megint leegyszerűsítve minden ...
Szóval, a választáson nem számít az, kinek, mi a véleménye?
Nem számít, hogy mennyit és milyen módon mondhatod-e el?
Nem számít, hogy lebolsizva, leprolizva, libernyákozva, ballibezve, oltásellenesezve, migránssimogató, eu-nyaloncnak bélyegezve jelenik meg az ellenzéki vélemény a közmédiákban?
Nem számítanak a köztéri reklámok, plakátok?
.
.
.
stb.

"A választók" véleménye?
Mire alapozzák ezt a véleményt?
A fenti médiákra?
A minden frankó-propagandára?

Orbán-mellédumái, s figyelmedbe ajánlom 9:42-től a nagyotmondó ember véleményét, s az azóta eltelt idő gyakorlatát.

Orbán: " Kiderült, hogy az a rengeteg reklám nem az emberek jobb eligazodását, pontosabb tudását, tájékoztatását szolgálja, hanem sokkal inkább manipulációs eszközként működik, .......
Iktassuk ki a választási kampányból a politikai reklámot, amely Magyarországon nem tájékoztatásként, hanem az emberek félrevezetéséül szolgáló manipulációs eszközként üzemel.
"

S ha semmi nem számít, mert a fideszes szavazó ugyanolyan korrupt, enyveskezű, kirekesztő, hazug, akkor nekünk tényleg harangoztak.
 
Utoljára módosítva:
Éppen az a baj, hogy az égig ér egy csomó videó meg cikk, meg egy csomó bulvár mocsok már több mint 20 éve, hála a kereskedelmi tvknek is. Ma már olyan magas az ingerküszöbb, hogy ezek nem hatnak meg senkit, továbbá mindkét oldalon van egy csomó szeny katintásvadász portál, ami pl. már 2010 től már bukik Orbán hamarosan stílusban nyomja.
Melyik lenne a "bulvár mocsok"?

Nem az ország azon részével van baj, akik elnéznek, ha csalást látnak?
 
Nem az a kérdés szerintem, ki mennyi idős közöttük, hanem az, hogy hol van az erkölcsi szintje annak, aki megüt egy másik embert, mert másképp gondolkodik.

Orbán lop, enyveskezű, székházas-ügyek tömkelegét lehet bizonyítottan felmutatni, erőszakos hatalommániás, hasonló személyiségzavaros, pénzéhesekkel körülvéve.

Nekem nem tudja egy fideszes sem bizonyítani, hogy Orbánék nem tisztességtelen, a hatalommal visszaélő, gyűlöletpolitikát folytató, alulkulturált társaság.

S ne jöjjön senki azzal, hogy a másik oldal, mert nevetséges lesz.

S hány cikk, hány videó - amennyit akarok, mert a csalás, a lopás, az ország lenyúlása futószalagon megy.

Évek óta asszisztál ehhez 2,5 - 2,8 millió ember Magyaroszágon és a határon túlról is.
Szégyen!

De íme a szerelmetes, magyar, nemzeti idill, s egy vélemény:

"kamikaze2 napja
Jó látni, hogy van még igaz szerelem ebben az országban, nem csak melegek meg homofóbok, hanem egy egyszerűen szép, kecses és intelligens nő és egy egyszerűen sudár, gazdag és sikeres férfi, akikről csak úgy árad a boldogság ragyogása. Ma ők a Nemzet Gerlepárja, akik minden tisztes magyar ember számára példát mutatnak arra, hogy kemény munkával szerény családból is sokra viheti az ember. Ahogy az is látszik rajtuk, hogy műveltek, nem hiába Itália a nyugati magaskultúra igazi kultúrkincseit rejti minden olyan igazi műértő számára, mint e kivételes emberpár. Hosszú és sok keservvel terhes volt az út számunkra, magyarok számára, amíg Etelközből eljutottunk idáig, de a magyar etnogenezis most végre elérte célját, e tüneményes magyar férfi és magyar nő boldogságos nászában. Jó látni őket, ők a magyar nép életének értelme és beteljesedése, minden magyar ember álma ők, amit annyi évezredeken át álmodtak őseink Álmostól Orbán Viktorig. Semmi nem volt hiábavaló honfitársaim, semmi szenvedés, semmi fáradalom. Vannak csodaszép hollywoodi álompárok, de ilyen, mint ez a gyönyörű magyar álompár egy sincsen köztük. Olyanok ők, mint a magyar narancs, kicsit ilyenek, kicsit olyanok, de a miénkek, magyaroké, kétségtelenül és reménytelenül."

Az öregeket ez már mind nem érdekli. Nekik nem kell évtizedekre előre gondolkodni.
 
Az elmúlt egy hét bővelkedett az elkeseredettségből, az emberekbe táplált gyűlöletből, az agresszió felmagasztalásából következő erőszakos megnyilvánulásokban. Ez a palackból kiszabadított szellem pártfüggetlenül csap le bárkire, aki fogékony rá. Csak mi, emberek tudjuk meggátolni, hogy még jobban elhatalmasodjon rajtunk!

Hol egy stukker, hol egy rugásra kész láb….

“Tegnapelőtt Dunaújvárosban egy fideszes tüntető (felső kép) megütötte egy kolléganőmet azért, mert végezte a dolgát, és felvételeket készített a rendezvényünkről a telefonjával, így arról is, ahogy a tüntető megzavarja a rendezvényt – írta Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán.

A felvételeknek hála mindkét ügyben büntetőfeljelentést tudunk tenni, és meg is tesszük

Nemcsak az övék ez az ország, hiába tanítja nekik ezt a jelenlegi miniszterelnök.

Üzenem a Fidesz, többségében fizetett tüntetőinek:

Jól gondoljátok meg, hogy mennyi pénzt kértek azért, hogy ilyesmire adjátok a fejeteket,mert a ti képeitekkel fogjuk bemutatni, hogy milyen világot teremtett a Fidesz. Mert ti azt hiszitek, ahogy Orbánék is, hogy nektek mindent lehet. Hát nem lehet.

Csatolás megtekintése 1802455Csatolás megtekintése 1802456
*
Ennyi gyűlölettel mérgezett embert, akik csak azért mennek ki, s nem fáradnak el, hogy a DK-sokat megzavarják. Remélem és egyre erősebben REMÉLEM, a fidesznyikok céljaikat nem érik el. Semmiféle bekiabálással, sem primitív viselkedésükkel. Undorító bagázs, ez biztos. Olyan, mint "királyuk" - aki igaz, koronát nem visel, de minden beszédében többes számban beszél, s úgy is hiszi, ő a jelenlegi király. S, ott a baj, hogy nemcsak azt hiszi, hogy ennek az országnak a királya, hanem szinte az egész EU-nak is ő parancsol(hat). Szerencsére nem így van.
 
Vadai Ágnes üzenetet kapott egy plébánostól és közzé is tette​

„A mocsai plébános kommentelt nekem a keresztényi szeretet jegyében” – számolt be Facebook-oldalán Demokratikus Koalíció alelnöke.

A plébános a következő hozzászólásokat írta az ellenzéki politikus bejegyzése alá:

1624943088782.png

„Törölni nem ér. Mentettem!” – tette hozzá Vadai.
 
Csatolás megtekintése 1803045

„Törölni nem ér. Mentettem!” – tette hozzá Vadai.
Ilyen hátszél mellett BÁRMIT kijelenthet.
Az emberek nagy része meglássa hogy ˝atya˝már nincs is ellenállásuk.....
 
Felhaborito!

“Akasztófát tart Dobrev Klára fotója előtt egy fideszes tüntető. Egészen döbbenetes, hogy nem legyőzni szeretnének bennünket, hanem elpusztítani. Mennyire gyűlölettel teli és pont ezért szánalmas élete van annak, aki férfiként (?) egy nőt akasztófára kíván! Mi abban hiszünk, hogy egy felkészült, csupaszív nő miniszterelnökként nemcsak jobbá, hanem mosolygósabbá is teszi majd az országot! Megköszönöm, ha megosztod!”

1624951792860.png
 
Csatolás megtekintése 1803057
Ilyenkor mindig belegondolok hogy igazi ez a kép?
Nehogy egy photoshop legyen....(máskülönben felháborító)
 
Leköpték a Momentum politikusát Debrecen belvárosában​

Szabó Bence a Momentum Észak-alföldi régióvezetője Facebook posztjában számolt be arról, hogy milyen helyzetbe keveredett miközben aláírást gyűjtött egyik barátjával Debrecenben a Fórum előtti téren.

Úgy gondolta, hogy nem szükséges, hogy ezt megossza a világgal azonban mégis erre az elhatározásra jutott. Így fogalmazott: „Először azt gondoltam, hogy nem szükséges beszélnem erről az esetről, aztán megláttam, hogy újabb „békemenetet” szerveznek a Fidesz megmondóemberei és álcivil szervezeteik.”
Egy férfi lépett oda hozzá miközben gyűjtötték az aláírásokat.

„Megkérdezte, hogy ismerem-e Cseh Katalint, és közölte, hogy az ő közreműködésével tiltották ki EP-képviselőnket Kínából.
„Válaszomban elmondtam, hogy egy kommunista államból történő kitiltás talán nem akkora hatalmas probléma, mire a férfi felháborodva hazugnak nevezett, majd közölte, támogatjuk a pedofilokat és nekem is elég pedofil fejem van. Erre a felvetésre már reagálni sem tudtam, mert rögtön beleköpött az arcomba” – írta a bejegyzésében.
Beszámolt arról is, hogy ez már nem az első ilyen hasonló eset volt:„ez az eset nem egyedülálló. Egerben felrúgták a Momentum pultját, a Jászságban megütöttek egy képviselőnket és a választások közeledtével, egyre több az ezekhez hasonló cselekmény.”

Úgy véli ennek az oka a gyűlöletkeltés, amit a Fidesz gerjesztett. „Ide vezetett az a mérhetetlen gyűlöletkeltés, amit a Fidesz gerjesztett az elmúlt több mint egy évtizedben. Azokat, akik nem értenek velük egyet, könnyedén dehumanizálják, és kvázi kilövési engedélyt adnak ki rájuk. Engem azonban ez nem rettent vissza.”

Megérdemlik a magyar emberek, hogy társadalmi békét teremtsenek a politika szereplők, így fejezte be a posztját Szabó Bence:

„A magyar emberek is megérdemlik, hogy a szomszédok a munkatársak, a csoporttársak között ne teremthessen szakadékot a politika. Megérdemlik, hogy a gyűlöletet tovább gerjesztő „békementetek” helyett valódi társadalmi békét teremtsenek a politikai szereplők. Én ezért fogok dolgozni az Országgyűlésben 2022-től.”
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,601
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére