Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait

70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.


De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.

24

szvazati jog.jpg
 
Ez az utolso hozzaszolasom ebben a topicban!

Vadolsz! Azzal vadolsz, hogy gyavasag nem irni le a velemenyt e vitatindito cikkel kapcsolatban....
Nyugalom. nem vagy egyedül. én is gyáva vagyok (bocs, de már nem emléxem miért, talán mert nincs véleményem, vagy ilyesmi)
Eddy , nem ez megvan tiltva !! Ök nempasszolnak a mai liberális világképbe !! Kész és nyugodj bele !
Olyannyira nem, hogy az előző városban, ahol laktam, volt egy Wass Albert kiadó, aki - na milyen műveket adott ki?
(Mondjuk 9 év után derült ki, hogy nem rendelkeztek ehhez kiadási jogokkal, csak "úgy" kiadták, de a kiadó tulaja önkorm. kéviselő volt+ városi tanácsos.)
Ertem en ezt, csak marha szar hogy Gyurcsany megtilthatja hogy a szivem csucskit magyarnak tekintsem:(
Először: lebuktál! Hozzászóltál.
Másodszor: miért is tiltaná be?
Még ha akarná se tenné, mert egyrészt ami tiltott az kívánatos és ezt ő nagyon jól tudja, másrészt amilyen gyér ma a könyvkiadás...
mert NEM verses topic es igy nem idevalo
de ezt te magad is tudod
Viszont szerintem nem témaidegen. Marad.
 
E
Nem szánt szándékkal keltettem zűrzavart, bocsi moderátorok.Valamelyik nap pont éjfélkor megnyomtam a jelent gombot mindkét hírhedt hozzászólás alatt és másnap délig nem történt semmi-ekkor Melittának írtam privátban és azonnal törölve lett.
 
Már többször meg akartam kérdezni.
Miért kell neked Marosvásárhelyen olyan szavazati jog
Amivel Pécsre Szegedre Tiszántúlra Dunántúlra lesznek kihatásai a beleszólásnak?
Ki akarsz tolni velünk?
Hogy ne mi dönthessünk saját életünket érintő kérdésekben.
Miért akarsz Marosvásárhelyről olyan kormányt ültetni a nyakunkba?
Amit nem Mi választunk meg?

A képviseleti demokrácián keresztül nem talán a romániai parlament döntései az érdeked?
Képzeld eszem be nem jutna odamenni hozzá hogy beleszóljak
Marosvásárhelyi politikába
Fejedre hozni olyan döntéseket aminek hatását te szenveded meg

Kíváncsi lennék, mi a véleményed azok a magyar állampolgárok akik nem Magyarországon laknak kb, milyemn mértékben befolyásolják a választási eredményeket?
Konkrétan, szerinted a 199 parlamenti helyből hánynak a sorsát döntik el, tehát valóban eldöntik a sorsodat? Úgy általában, az állampolgárok hány százaléka nem ért egyet veled, ha mindent eldönthetnek a magyarországi lakhellyel nem rendelkezők?

Csak ne azzal gyere, hogy a magyaroszági lakhelyel rendelkezől elérik a majdnem kétharmadot és a külföldön lakók felteszik a pontot az "i" re.
Mégis mijen döntéseket hoznak a fejedre, mitől rettegsz .. az ellenzéknek hatalmas, mindent elsöprö támogatottsága van, például csak ebben a témakörben 70% -os a Gyurcsány támogatottsága, a többiben (kerítésbontás, aranyrudak...) valószínüleg, 100% vagy 120% .
 
Utoljára módosítva:
Nem szánt szándékkal keltettem zűrzavart, bocsi moderátorok.Valamelyik nap pont éjfélkor megnyomtam a jelent gombot mindkét hírhedt hozzászólás alatt és másnap délig nem történt semmi-ekkor Melittának írtam privátban és azonnal törölve lett.
A tagok Kanadától Ausztráliáig több (tucatnyi) országban élnek. A modik is. (És nem csak Kanadában és Magyarországon).
Ráadásul először a saját területek az elsődlegesek.
Mindezeket megírtam vagy 1o éve, de az idők (meg a szevercserék) során valahogy leolvadhatoTt a tájékoztatóról (amit elvben minden tag át kell olvasson a belépéskor).
Rehát válaszreakciókat fél-egy napon belül lehet várni.
 
szoval hogyis van ez ??

Nem vagy eléggé tájékozott, de ezen lehet segíteni. Természetes, hogy akinek van magyarországi lakhelye személyesen kell leadja a szavazatát, elvégre van szavazókörzete. Honnam tudhatja egy tisztviselő, hogy a kedves állampolgár a szavazás napján Bécsben kávézgat, estleg Londonban hamburgert árul, vagy csak éppen egy másk városban vendégeskedik?

Még egy kis érdekesség, akinek nincs magyaroszági lakhelye csak a 93 listás mandátumra szavzhat.
 
Nem tudom milyen utazást lehet igénybe venni, gépkocsival érkezünk ha pár napra Mo-ra megyünk.
És végül miért lettem magyar állampolgár? Érzelmi okokból egyelőre, 2011ben. És sírtam az eskütételen Szabadkán és a nagyszüleimre gondoltam, akik ezt nem érhették meg-magyar állampolgárnak születtek és 15-17 évesek voltak mikor elvették tőlük.Nem sokat meséltek erről, nem is nagyon volt szabad de örökké fájó seb maradt.
Hét éve vagyok magyar állampolgár és eddig egy lyukas garast sem vettem el más elől az anyaországban.
Négy évvel ezelőtt nem is szavaztam,
Nem állítom hogy nincs olyan aki rájőtt hogyan lehet ezzel is nyerészkedni, mint minden mással, de szerintem elenyésző hányad. És ezért nem értem miért kell általánosítani és uszítani,útálkozni, rossz olvasni amiket egyesek írnak.
Százával jöttek, nyilván az erőszakosabb fele, és bennem mély nyomokat hagyott, ahogy "mint segítségre szoruló" nyomultak be állásokba, ingatlanokba, például.
Személyesen is volt "szerencsém" - Felügyelő Bizottsági elnök voltam a társasházban. Vállaltam, hogy a saját lakásba költöző gondnokunk helyett az új gondok-állás kiírására jelentkezők küldhetik a jelentkezésüket a címemre. Ez postacímet jelentett!
Eleinte csak felszóltak a kaputelefonon, majd tudtom nélkül fel is jöttek.
Rengetegen csengettek be már a lakás ajtaján, bár a lenti és a fenti telefonon is ott volt, hogy kérjük ne, mert kicsi gyerek van, senkit nem érdekelt.
Kiírtam újra minden tudnivalót mindenhová, ne keressenek. Keveseket akadályozott meg abban, hogy újra és újra becsöngessenek, s ha nem mentem ki, becsöngettek a szomszédba, itthon vagyunk-e. A gyerekem már akkor sírt (féléves volt), amikor a konyha felé indultam.
Közel háromszáz jelentkező volt. Tízből 9 "baksist" ajánlott, ha ő kapja az állást. Fel voltam háborodva, minek néznek. Ma is fel vagyok.

A kollégám októberben érkezett, "székely vagyok" felkiáltással. Mindent megkapott, amit kért. Hangsúly ezen - amit kért. Abba a munkakörbe került, olyan munkaidő-beosztásba, amit akart.
A "tejes" (házi tejet árult) mellé kisegítőnek került egy "erdélyi" asszony. Nem szerettem, mert udvariatlan volt. Később derült ki, honnan jött. Fél év múlva a tejes felesége volt. Majd nem telt bele három év, és övé volt az üzlet. A pasit kidobta, új férfi volt mellette.

Sok volt - mindig arra gondoltam, hogy hátha a normálisabbak maradtak otthon. Az nem lehet, hogy mind ilyenek.
S hallottam riportot, amiben elmondják azok, akik még mindig ott élnek, hogy semmiképpen nem szavaznának, mert az nem az ő ügyük, és akkor megnyugodtam.

Csak vannak ott is olyanok, akik józanul képesek gondolkodni, akik nem megvehetők, nem akarnak lefizetni, helyet csinálni maguknak, hanem pontosan tudják, ott a hazájuk, az az őseik földje, és még büszkék is rá.
Nekem ennyi elég lenne.

Ezért értettem egyet Gyurcsánnyal 2005-ben, hogy autonómát és nem állampolgárságot. Az autonómia biztosított volna nagyobb megnyugvást az ott élőknek, a nemzetiségük szabad és büszke vállalását.

Most egyedül vannak, két tűz között. Orbán csak rontott ezen. Sajnálom őket.
 
Utoljára módosítva:
E
Na erre gondoltam, konkrét rossz tapasztalatok, hogy legalább úgy-ahogy megértsem némelyeknek az averzióját a határontúliakkal szemben.
De azért taláncsak ismersz kultúrált határontúlit is, remélem.
Viszont a 2005ös szavazás nagyon rosszul esik, még ennyi év után is.
 
E
Te meg Rima nem láttál még közelről sem erdélyit, sem felvidékit, sem vajdaságit.
Veled befejeztem, nem írom le hogy a te helyed meg hol van.
Ekkora intelligenciával nem tudom hogy sikerül majd szavaznod? Remélem elkísér valaki, nehogy fordítva szavazz.
 
Te meg Rima nem láttál még közelről sem erdélyit, sem felvidékit, sem vajdaságit.
Veled befejeztem, nem írom le hogy a te helyed meg hol van.
Ekkora intelligenciával nem tudom hogy sikerül majd szavaznod? Remélem elkísér valaki,

nehogy fordítva szavazz.
az kizart MERT EN NEM SZAVAZOK ODA AHOL NEM ELEK
az erkolcsi nivom nem engedi mint sok szamszeruen egymillio nivotlannak
 
Te meg Rima nem láttál még közelről sem erdélyit, sem felvidékit, sem vajdaságit.
Veled befejeztem, nem írom le hogy a te helyed meg hol van.
Ekkora intelligenciával nem tudom hogy sikerül majd szavaznod? Remélem elkísér valaki, nehogy fordítva szavazz.
Nem az a baj, hogy különbnek gondolod magad nálunk/nálam? Én nem gondolom, hogy különb lennék bármely magyarnál, éljen bárhol a világban.

Mert ez a másik - évekig dörgölték az orrunk alá: ők bezzeg, mert ők szépen beszélnek magyarul, "ízesen", nem úgy mint ti, nekik fontos a magyarságuk, nem úgy mint nektek, tudjátok, mennyit vállalnak érte, nincs olyan könnyű dolguk, mint nektek ...
Én nem hittem el, mert tudtam, hogy amit mi beszélünk, az jó nyelv, s azt se vonja senki kétségbe, melyik nemzethez tartozom, s hogy ez fontos e nekem, de Ti, lehet, hogy Ti elhittétek, hogy mások vagytok?

Miért gondolod, hogy, akiket kritizálok, nem olyanok?
 
az kizart MERT EN NEM SZAVAZOK ODA AHOL NEM ELEK
az erkolcsi nivom nem engedi mint sok szamszeruen egymillio nivotlannak

a magánvleményedet megtarthatod, egy vélemény.... a világon mindenütt szavaznak az állampolgárok, természetesen a külföldön élő állampolgárok is. Ha tudsz kivételt légyszi, írd meg, melyik ország tiltja az állampolgárainak, hogy szavazzon.
 
Na erre gondoltam, konkrét rossz tapasztalatok, hogy legalább úgy-ahogy megértsem némelyeknek az averzióját a határontúliakkal szemben.
Nincs mindenkinek rossz tapasztalata, például nekem sincsenek.
A kanadai magyarok is csak azért néznek "csúnyán" a határon túli magyarra (és nagyon sok határon belülire is), mert nem Gyurcsányt támogatják.
Őket is megértem. 6-10 ezer km távolságból lehet, hogy nekünk is szimpatikus lett volna.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,760
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére