Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait

70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.


De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.

24

szvazati jog.jpg
 
Arra nem kapok, kaptam választ mi szükség van arra , hogy olyan szóljanak bele merre haladjon az ország, akik nem fogják majd érezni ha esetleg rossz irányba fog menni...

Kizárólag csak olyan magyar állampolgárok szólhatnak bele a választásokba akik érzik a hatásokat.

Például ... Miért ne támogathatna olyan pártot valaki amelyik megígéri, hogy támogatja abban hogy megőrizhesse a magyarságát, a magyar iskoláit. Olyan pártot amelyik felelőséget érez a határon kívülre szakadt nemzetért és nemzetközi fórumokon felhívja a figyemet a kisebbségben élőket érintő jogtalanságokra, sőt képviseli az érdekeit (jó példa az ukrán nyelvtörvény).
 
Azért vegyük el a külföldön élők jogát, mert az itthoniakat nem érdekli olyan magas arányban a haza sorsa???
Nem olyan bal-akció ez, mint narancsos megylevesért szavazatot vásárolni?
Ha egy életvitelszerűen Magyarországon nem tartózkodó magyar honfitársam bele akar szólni az itthoni közéletbe, ám legyen de azt tegye felelősséggel!
Vegye a fáradtságot és tájékozódjon!
Ha nem érdekli ilyen mélységig, akkor pedig ne éljen ezzel a jogával!
Ez a régi-új "Feci-féle szuperfegyver", felidézi bennem a Jobbik felvetését ami az iskolai végzettséghez kötné a voksolás jogát.
Ne kezdjünk el kizárni csoportokat semmilyen jogcímen, mert hamar szín, szag, kor, bárki, bármikor a "helóták" közé eshet!
 
Kizárólag csak olyan magyar állampolgárok szólhatnak bele a választásokba akik érzik a hatásokat.

Például ... Miért ne támogathatna olyan pártot valaki amelyik megígéri, hogy támogatja abban hogy megőrizhesse a magyarságát, a magyar iskoláit. Olyan pártot amelyik felelőséget érez a határon kívülre szakadt nemzetért és nemzetközi fórumokon felhívja a figyemet a kisebbségben élőket érintő jogtalanságokra, sőt képviseli az érdekeit (jó példa az ukrán nyelvtörvény).

Es az ukran nyugdij amit fizettek. Hu de jo... gondolom oromodbe a foldhoz vered a popod.

A hataron tuli magyaroknak minden kormany aki idaig volt segitett ingyen egyetem iskola nyelv megorzes hagyomanyokra stb stb.
Most kapnak stadionokat is.
 
csak tudnám mi köze van az ukránoknak kifizetett nyugdíjaknak a magyar állampolgársághoz vagy az áprilisi választásokhoz.
Nagyjából annyi, hogy anno Bajnai fel akarta mondani az 1963-as szovjet egyezséget. Már a papírok is készen voltak. Orbán pedig leseperte az asztalról.
Szavazatok, szavazatok, szavazzatok...
Informálisan már elterjesztették Kárpátalján, hogy amennyiben nem a fidesz nyer, akkor ugrik a nyugdíj.
 
Nagyjából annyi, hogy anno Bajnai fel akarta mondani az 1963-as szovjet egyezséget. Már a papírok is készen voltak. Orbán pedig leseperte az asztalról.
Szavazatok, szavazatok, szavazzatok...
Informálisan már elterjesztették Kárpátalján, hogy amennyiben nem a fidesz nyer, akkor ugrik a nyugdíj.

Már elnézést, de az ukránoknak kifizetett nyugdíj attól függ hogy magyar állampolgár-e az illető? Magyarország 1962 óta fizeti a nyugdíjakat az ukránoknak, nem tudom akkoriban Orbán hol volt.

Hogy mennyire jelenős lenne szavat szempontjából ( ha lenne valami kapcsolat) ... vagy 1500 ukrán kap magyarországi nyugdíjat, még magyarul se kell tudjon.
 
Utoljára módosítva:
Már elnézést, de az ukránoknak kifizetett nyugdíj attól függ hogy magyar állampolgár-e az illető? Magyarország 1962 óta fizeti a nyugdíjakat az ukránoknak, nem tudom akkoriban Orbán hol volt.
Akkor elmagyarázom:
NEM az állampolgárságtól függ, hanem a beszámított társadalombiztosítási jogok alapján megszerzett évek után jár.
Ehhez le kell mondani az ukrán (orosz, koszovói) nyugdíjról és "életvitelszerűen" Magyarországon kell élni. Ez utóbbihoz magyar lakcím kell (nyilván több, évi 183 itt töltött nap is pl., de csak azt ellenőrzik, hogy van-e lakcímkártya.)
Ahogy 2o11-ben visszamenőleg elvette a (korkedvezményes)nyugdíjat a fidesz kormány az egyenruhásoktól, a vegyészektől, bányászoktól... ugyanígy el fogják venni ha nem a fidesz nyer. (Nem csak a ceglédieket lehet rémisztgetni - migráncsokkal, hanem a külhoniakat is, csak őket mással.)
 
Utoljára módosítva:
Na de az az állampolgár bármikor dönthet úgy, hogy Magyarországon kíván élni a továbbiakban. Ha állampolgár, nem lehet jogfosztani. Mivel érdemileg nem igazán tud beleszólni semmibe, ez a jogfosztás csak üzenet értékű lenne.
Legalább kötelezettségei is lesznek Orbánék felé, nem csak jogai
 
Ja. Majdnem 44ooo a "külhoni" nyugdíjasok száma (43 9xx valamennyi) ...

Az lehet, de nem az ukránoknak kifizetett nyugdíjak száma .. ebben benne vannak azok akik ledolgoztak pár évet Magyarországon és aztán átköltöztek például Svájcba és az állam utánuk küldi a nyugdíjukat a ledolgozott évek után...még Erzsébet-utalványokat is küld nekik.
 
Utoljára módosítva:
szívesen ... a nyugdíjakhoz nem kell magyar állampolgárság, a szavazáshoz kell a magyar állampolgárság ... na most akkor mekkora szavazóbázist jelentenek? ....szerintem semekkorát.

Helyes a levezetés?

Mit gondolsz, egy-egy ukrán nagyimaminak, nagypapinak, aki magyar nyugdíjat kap, mennyi gyereke, unokája, testvére, unokatestvére és egyéb pereputtya van? Na, az mind Orbánra szavaz, nem csak a nyugdíjas nagyi.
 
Utoljára módosítva:
szívesen ... a nyugdíjakhoz nem kell magyar állampolgárság, a szavazáshoz kell a magyar állampolgárság ... na most akkor mekkora szavazóbázist jelentenek? ....szerintem semekkorát.

Helyes a levezetés?
Csakhogy ezek az emberek zömmel állampolgárságot is kérnek a szabad EU-s mozgás érdekében (aztán családegyesítés... ott a minta a tengerentúlról).
Nem mellesleg ha nincs állampolgársága, az OGY választásokon nem, de a helyi választásokon szavazhatnak és az sem mellékes, hogy kik kerülnek az önkormányzatokba.
Az lehet, de nem az ukránoknak kifizetett nyugdíjak száma .. ebben benne vannak azok akik ledolgoztak pár évet Magyarországon és aztán átköltöztek például Svájcba és az állam utánuk küldi a nyugdíjukat a ledolgozott évek után.
Való igaz, ebben van pár ezer orosz is. Ez viszont csak az 1963-as szovjet egyezmény alapján fizetetettek száma, akik kb 1o,5 milliárd Ft-ot kapnak így évente.
 
Ha cinikus akarnék lenni, kezdhetném úgy is, hogy ülj le fiam, egyes.
Mit gondolsz, egy-egy ukrán nagyimaminak, nagypapinak, aki magyar nyugdíjat kap, mennyi gyereke, unokája, testvére, unokatestvére és egyéb pereputtya van? Na, az mind Orbánra szavaz, nem csak a nyugdíjas nagyi.

Odáig egyetértünk, hogy a nagymami aki kapja a nyugdíjat nem tud magyarul és nem magyar állampolgár? (ahogy állítják, beinvesztált 40.000 forintot egy lakcímkártyába és havonta felmarkol 300.000 forintot, élete végezetéig, ennyire egyszerü).
Az honnan következik, hogy a pereputtya már magyar állampolgár és szavazhat?
 
Utoljára módosítva:
Odáig egyetértünk, hogy a nagymami aki kapja a nyugdíjat nem tud magyarul és nem magyar állampolgár? (ahogy állítják, beinvesztált 40.000 forintot egy lakcímkártyába és havonta felmarkol 300.000 ferintot, ennyire egyszerü)
Az honnan következik, hogy a pereputtya már magyar állampolgár és szavazhat?
Hosszú.
 
Odáig egyetértünk, hogy a nagymami aki kapja a nyugdíjat nem tud magyarul és nem magyar állampolgár? (ahogy állítják, beinvesztált 40.000 forintot egy lakcímkártyába és havonta felmarkol, élete végezetéig 300.000 forintot, ennyire egyszerü).
Az honnan következik, hogy a pereputtya már magyar állampolgár és szavazhat?
Azért a 3oo ooo barokkos túlzás.
8o-9o ooo az átlag.
 
Itt mindig lehet látni, hogy a Fidesz támogatói mennyire ostobák.
Állampolgárságnak semmi köze nincs a nemzetiséghez.
Aki ennek ellenkezőjét állítja/vallja az nyíltan....
És igen, az szavazhasson, aki utána viseli is választása következményeit, vagyis nem csak jogot szerez, hanem kötelezettséget is vállal.
Az ostobák logikája alapján, ha én nem vallom magam magyarnak, csak más nemzetiségűnek, miért nem tagadhatom meg az adófizetést?
Csak az ostobák támogatják azt, hogy saját államuk, ahol ők viselik az adóterheket, őket mindig negatív diszkrimináció éri szemben a külhoni "állampolgárokkal.
Csak az ostobák támogatják, hogy akiket a megélhetésük, az itthonmaradtak támogatása külföldi munkavállalásra kényszerít lényegesen megnehezítva szavazhassanak, míg a potyaleső "kamu" magyarok levélben szavazhassanak.
És mellesleg kíváncsi lennék, hány százezer fideszes levélszavazatot nem is láttot az a szavazó.
A levélszavazatok számomra semmivel sem hitelesebbek, mint a "nemzeti konultáció" számai.
Szvsz még arra sem veszik a fáradtságot, hogy fizikailag előállítsák a behazudott számokat.
Orbán és szavazótábora már bekerült a magyar történelem legsötétebb lapjaira.
A cikk mellesleg megmutatja, hogy a magyar "újságírók" mennyire a legalja.
DK van, ő gyűjt aláírásokat és nem a párt elnöke, Gy.F. miniszterelnök. Ami élete végéig megilleti elődeivel/utódaival együtt.
Ahogy Jobbik van, és nem Vona stb.
Ezt a féregosztályú újságírást követve, akár csúti kondásként is lehetne emlegetni a regnáló miniszterelnököt.
Mellesleg az egész választásról bármit is emlegetni tök felesleges, borítékolhatóan bundázva lesz.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,199
Tagok
615,593
Legújabb tagunk
Vincesic
Oldal tetejére