Hírek Hálaadás Kanadában

Kanadában október második hétfőjén van hálaadás: többszöri módosítást követően végül 1957-ben foglalták törvénybe az állandó időpontját.

Hivatalosan először 1872. április 5-én ünnepelték a hálaadást Kanadában, a walesi herceg súlyos betegségből való felépülése alkalmából. A következő hivatalos hálaadás csak 1879-ben volt, mikor is a parlament nemzeti ünnepnek nyilvánította.”


Kanadában a sült pulyka a menü kötelező “résztvevője”, mindenféle körettel: különböző saláták, sült burgonya, vagy burgonyapüré. Akár bontott pulykát is vásárolhatunk, de a kínálat kiterjed az egész pulykára is (7-12 kg-os példányok) és akár rendelni is lehet egyik-másik étteremből, ahol a kívánságunk szerinti fűszerezéssel és töltelékkel készítik el nekünk. Az igazi kanadaiak azonban a barbecue-n készítik el az ünnepi vacsorát – függetlenül attól, hogy milyen az időjárás odakint.

A karácsony után ez a második legjelentősebb ünnepnap Kanadában. Mivel az ország hatalmas, sokszor előfordul, hogy az egymástól távolabb élő családtagok a karácsonyi ünnepeken kívül csak ilyenkor tudnak találkozni és hálaadás napján együtt ülik körbe az asztalt.


A boltokban már szeptember első felétől kezdődően találkozhatunk hálaadás napi dekorációval, a nyitó képen is látható tökkel, őszi virágokkal, gyümölcsökkel. A desszertek között – szeptemberrel kezdődően egészen körül-belül november közepéig – a tökpite a legnépszerűbb.

tanksgiving.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,101
Tagok
615,631
Legújabb tagunk
kendrek999
Oldal tetejére