Hírek Háborús helyzetre készíti a minisztérium a szakiskolákat, össze kellett írni a szükségleteket Háborús helyzetre készíti a minisztérium a szakiskolákat

Egy éve adott ki rendeletet a kormány a természeti katasztrófákra, háborúra és egyéb válsághelyzetekre való gazdasági felkészítésről. A jogszabály célja, hogy rendkívüli események idején is biztosítható legyen a honvédség és a rendvédelmi szervek működése, a lakosság ellátása alapvető élelmiszerekkel és gyógyszerrel, vagy a közigazgatás működése.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

a szakképző iskoláknak össze kellett írniuk, hogy mire van szükségük háború esetén, s minderre egyetlen hétvégéjük volt
írja az RTL.
Az portál információi szerint a szakképző iskoláknak is ki kellett tölteniük az úgynevezett „védelemgazdasági követelménytámasztó és tervező táblázatot”, amelyben arról adnak számot, hogy „békeidőben” és a különböző gazdaságmódosítási helyzetekben mennyit igényelnek a táblázatban megadott árukból és szolgáltatásokból.
Az intézményeknek részletesen meg kellett adniuk, hogy mekkora az igényük békeidőben és különböző mozgósítási helyzetekben (például fegyveres konfliktus esetén, illetve egészségügyi jellegű, katasztrófa jellegű, humanitárius jellegű helyzetekben) az alábbi kategóriákba tartozó termékekből és szolgáltatásokból:
  • alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek (pl. nyershús, zsiradékok, cukor, ivóvíz, gyümölcsbefőtt, szappan, gyertya, fogkefe, kávé),
  • élelmiszeripari alapanyagként használt mezőgazdasági termékek (pl. tehénborsó, száraz kajánbab, friss gyümölcsök, tejhasznú szarvasmarha, tengeri hal, tésztafélék),
  • ipari alap- és nyersanyagok (pl. barnaszén, kőolaj, rézérc és dúsítmányai),
  • civil felhasználású ipari késztermékek (pl. takaró, munkaruházat, női és leányka felsőruházat, gumiabroncs, izzólámpa, daruskocsi, mosógép, zsineg, gázálarc),
  • haditechnikai eszközök és felszerelések (pl. bomba, rakéta, dömper, hadihajó, radar, vágányaláverő gép, helikopter, légi és űrjármű),
  • elektronikus hírközlési és informatikai eszközök, szolgáltatások (pl. internethozzáférés, mobil szolgáltatások, hálózatüzemeltetés, notebook),
  • közlekedési eszközök és üzemanyagok, szállítmányozás (pl. benzin, kerozin, gázolaj, daru, repülőgép, teherautó, rakománykezelés, vasúti szállítás),
  • egészségügyi és gyógyszeripari termékek, eszközök, felszerelések (pl. ragtapaszok, sebvarró fonalak, penicillint és egyéb antibiotikumot tartalmazó gyógyszerek),
  • energiaellátáshoz kapcsolódó eszközök és szolgáltatások (pl. földgáz, szén, áramfejlesztő, villamos energia, tűzifa),
  • egyéb termékek és szolgáltatások (pl. író- és nyomtatópapír, golyóstoll, dúsított urán, műanyag cikkek, fémszerkezet javítása, híd vagy alagút építése, munkavédelmi lábbeli, televízió műsorvevő készülék, vasbetonalj, állat-egészségügyi ellátás, kötelező társadalombiztosítás).
Ugyanakkor meg kellett adniuk azt is, hogy a különböző termékekből mennyit tudnak maguk előállítani, illetve mik a javaslataik az igények kielégítésére, milyen szerződéseik vagy tartalékaik vannak.
Az RTL megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium megerősítette, hogy a gazdaságfelkészítési tervezés végrehajtását szolgáló felmérést végeznek az említett kormányrendelet alapján. „A tervezés célja a Védelemgazdasági Alapterv elkészítése – közölték.

Háborús helyzetre készíti a minisztérium a szakiskolákat, össze kellett írni a szükségleteket

Szinte hihetetlen, NATO tagkent ugyan mitol es kitol kell felni?
Demoni harcok es besz@ras miatt jott a rendeleti kormanyzas immar 2 eve, beke idoben.
Ugy nez ki elojottek a demonok megint.
Lehet nagyon tart a valasztasoktol vagyis kiadja az ukaszt ha valaki befutene neki.

Remelem sok penzt is ad az ujabb liderces elkepzelesehez, menekulesi utvonal ;urhajon keresztul a biztonsagos kozmoszba,ne hogy kitegye a stop tablat a tejut rendszerbe valamelyik sarkara ,hogy akadalyoza a tobbiek gyors erkezeset.A nem fideszesek kiulhetnek lobalni a labukat a vilagurbe valamelyik ocskabb bolygora.

Fo bune volt Gyurcsanynak a Lipot bezarasa, ott legalabb lett volna hely ha jonnek a zold emberkek es rendeszkedni akarnanak a foldon.
 
A kommunista háború párti fidesz már készül a háborúra de az ellenzéket vádolja, szánalmasan hülye az aki hisz a fidesznek.

a Fidesz szép lassan kivezeti az országot az unióból és a nato-ból is miután a nato -ból is ki leszünk téve így Putyin számára már szabad préda lesz magyarország is és miután ukrajna elesik jöhetnek be magyarországra az orosz tankok ismét mint 56 -ban is, de persze minden fideszre szavazó kis honpolgárnak ez a vágyálma.
 
Nekem nagy dilemmám, hogy ez a nagy fokú oroszbarátság az orbáni propagandának az eredménye vagy még 45-ből a "megszállók elviszik az értékeket és ott hagyják a génjeiket" axióma igazsága? Mert nem tudok nem arra is gondolni, hogy ez a másod, harmadgenerációk transzgeneraciós tudatalatti ébredése a Rodina után! Hangozzék ez bármilyen bunkón is tőlem...
 
A cikkhez kapcsolódva, amatőr lereagálása lenne a konfliktusnak és a várható veszélynek ha azt élelmiszer felhalmozással próbálnák kezelni. Ha ezt a háborús veszélyt az orosz-nato konfliktusra értik.

Oroszország az elkövetkező 20-30 évben képtelen lenne szárazföldi csapatokat küldeni NATO ország ellen. A konfliktus eszkalálódása esetén is, legfeljebb rakéta támadásokra lehetne számítani. Mivel ez egy olyan közhely amit én tudok meg utoljára, ...a vezetőink is nagyon jól tudjak. Igy bizonyosan, minden más riogatás a közvetlen életveszélyre csak a választási propaganda része.
 
Utoljára módosítva:

érdekes felvetés, hogy csak Magyarország, mint NATO ország és az Oroszország közt tudjuk elképzelni a háborút. Ez a régi doktrina újjáéledése, amiben a hadászatban egy meghatározott ellenségképet vázoltak fel. Akkor az imperialista erőket várták, és ők voltak az ellenségkép, most az oroszok. Simán értelmes emberek legalább három-négy ennél valószínűbb forgatókönyvet fel tudnak vázolni.

"közvetlen életveszélyre csak a választási propaganda része." Az összes nagyobb EU állam és több kisebb is pontosan a háborús lázban ég. Van aki "csak" sorállományúakat írja össze, van, aki már "támogató" csapatokat küldene... A balti államok... finnek... mind valami mód készülnek. Van olyan állam, amelyik atomot két telepítésre...
 
Engem még anno ugy tanitottak, hogy egy cég esetében a tervezés nagyon fontos.
Nem csak termelési tervek kell hogy letezzenek, hanem olyan válságtervek is, amik rendkivuli esetekben alkalmazhatok.

Extrem pelda: kigyullad a szamitokozpont és porig ég.
Az eselye nagyon kicsike!
De ha egyszer megis megtortenik - és volt ra pelda hogy megtortent mar parszor a vilagban - akkor csak elo kell venni a pancelbol a valsagtervet, és pontrol pontra vegrehajtani!

A vallalkozoimnak mindig szajkozom a mentések fontossagat!
Ne adj isten...
Aztan mikor a holgy ketsegbeesve hiv oktoberben, hogy menjek rogton mert nem indul a konyvelogepe, és 6 ceg egesz eves konyvelése van rajta, mit monmdjak neki? Azt hogy én megmondtam?
Elszallt a merevlemeze, rogzithette ujra azt a millio tetelt!
Hozzateszem, azota ugy menti a dolgokat mint a kisangyal, mert egy hetet dolgozott éjjel nappal...

HA a kormany fel akar keszulni arra, hogy barmi lehet - marpedig barmi lehet - akkor azerrt miert kell bacogatni?
Ez a dolga!
Ha nem dolgozik az is baj, ha meg igen az is?

Ha arviz van, valami nem várt természeti csapas, egy elmebeteg a szomszedban aki elkezd rank lovoldozni, akkor vakarja a fejet, hogy na most aztan mit csinaljunk?

Ehhhhhh
Vegzik a dolgukat
Ennyi!
 
...Ha a kormany fel akar keszulni arra, hogy barmi lehet - marpedig barmi lehet - akkor azerrt miert kell bacogatni?
Ez a dolga!
Ha nem dolgozik az is baj, ha meg igen az is?

Ha arviz van, valami nem várt természeti csapas, egy elmebeteg a szomszedban aki elkezd rank lovoldozni, akkor vakarja a fejet, hogy na most aztan mit csinaljunk?

Ehhhhhh
Vegzik a dolgukat
Ennyi!
Akkor kérdezd már meg a kormányt, hogy a két milliós főváros lakossága hová húzódna be, ha pl. elrendelnének egy negyedórás légiriadót? ...és mond már meg, hogy az ellátási zavarok vagy a légópincek lennének a prioritások?
Mert ha akkora tervező vagy, akkor érezned kell a különbséget az "úgy teszek mintha..." és a valós és várható hatások elleni tervezés között.

Az meg csak terelés, hogy közhelyesen érvelsz úgy általában a tervezés mellett.
...na meg hogy, miért bántjuk a kormányt?
...mintha felérne hozzájuk bármi is!
... egyébként meg az én kormányom is, ha nem tetszik úgy kritizálom, ahogy nekem tetszik! : )
 
nem azzal van baj hogy felkészül egy esetleges háborúra, amúgy az összes európai ország készűl rá nem csak magyarország, hanem azzal van baj hogy ha jelenlegi kétszínű politikát folytatja az orbán kormány akkor viszont könnyedén előfordúlhat az hogy magyarország nem lesz tovább nato tag állam, ha tényleges konfliktusig fajul a dolog nem lehet már tovább hintázni majd és ez azzal jár hogy bizony előbb - útóbb kitesznek bennünket a nato -ból onnan meg magyarország már szabadpréda oroszországnak.

a Fidesz kormány borzasztóan nagy veszélybe sodorja a magyar állampolgárokat és pont Orbán az aki biztos háborúba taszítja az országot ha csak időben fel nem hagynak a szövetségeseik elárulásával.
 
...

HA a kormany fel akar keszulni arra, hogy barmi lehet - marpedig barmi lehet - akkor azerrt miert kell bacogatni?
Mert azt szajkózza, hogy csak a béke!
Ez a dolga!
Ha nem dolgozik az is baj, ha meg igen az is?
Mit is dolgozik (mármint a témába vágóan)?
Egy neadjisten háború esetén lesz tanítás?
A covid lepkef@ng a háborúhoz képest, mégis bezártak mindent.
Ha arviz van, valami nem várt természeti csapas, egy elmebeteg a szomszedban aki elkezd rank lovoldozni, akkor vakarja a fejet, hogy na most aztan mit csinaljunk?
Havi soknmlláért?
Ne vakarja, találjon megoldás(oka)t!
Ehhhhhh
Vegzik a dolgukat
Pont hogy nem végzik!
Óvóhely, alternatív ellátás...?
Nekünk, tényleg ennyi.
 
Mert azt szajkózza, hogy csak a béke!

Mit is dolgozik (mármint a témába vágóan)?
Egy neadjisten háború esetén lesz tanítás?
A covid lepkef@ng a háborúhoz képest, mégis bezártak mindent.

Havi soknmlláért?
Ne vakarja, találjon megoldás(oka)t!

Pont hogy nem végzik!
Óvóhely, alternatív ellátás...?

Nekünk, tényleg ennyi.
Hat akkor nincs mas hatra: heveresszunk, oszt ha beut akarmi is majd csak lesz valami!%

Ezt most toled tenyleg nem ertem!
Szerintem azon lehet vitatkozni, mar ha van rola informacionk, hogy milyen minosegben teszi, de azon, hogy felkeszulnek valamire ami meg ha kicsi is az esely tá bekovetkezhet.....

Na mindegy, sdzoval ez is politika, abcug Orban oszt jovanazugy
 
nem azzal van baj hogy felkészül egy esetleges háborúra, amúgy az összes európai ország készűl rá nem csak magyarország, hanem azzal van baj hogy ha jelenlegi kétszínű politikát folytatja az orbán kormány akkor viszont könnyedén előfordúlhat az hogy magyarország nem lesz tovább nato tag állam, ha tényleges konfliktusig fajul a dolog nem lehet már tovább hintázni majd és ez azzal jár hogy bizony előbb - útóbb kitesznek bennünket a nato -ból onnan meg magyarország már szabadpréda oroszországnak.

a Fidesz kormány borzasztóan nagy veszélybe sodorja a magyar állampolgárokat és pont Orbán az aki biztos háborúba taszítja az országot ha csak időben fel nem hagynak a szövetségeseik elárulásával.
Akkor én félreértettem a cikket!
Bocs érte!

Azt hittem egy vezete3s dolga az hogy felkeszuljon dolgokra barmilyen kicsi is az esely a megvalosulasara.

De ha nem hat nem
 
Akkor kérdezd már meg a kormányt, hogy a két milliós főváros lakossága hová húzódna be, ha pl. elrendelnének egy negyedórás légiriadót? ...és mond már meg, hogy az ellátási zavarok vagy a légópincek lennének a prioritások?
Mert ha akkora tervező vagy, akkor érezned kell a különbséget az "úgy teszek mintha..." és a valós és várható hatások elleni tervezés között.

Az meg csak terelés, hogy közhelyesen érvelsz úgy általában a tervezés mellett.
...na meg hogy, miért bántjuk a kormányt?
...mintha felérne hozzájuk bármi is!
... egyébként meg az én kormányom is, ha nem tetszik úgy kritizálom, ahogy nekem tetszik! : )
Bezzeg ország Svájcban...:)
A legtermészetesebb dolog, hogy,

"A nyilvános menedékhelyek az otthonuk közelében találhatók, általában legfeljebb 30 perces sétával elérhetők. A magáningatlanoknak általában saját menedékhelyeik vannak,"

Ez mellett felvannak készülve atomreaktor balesetekre is.
Évekkel ezelőtt, kaptunk Jód tablettát, amit a hatóságok
felszólítására kell bevenni.

Letölthető egy katasztrófa App is ami az emberre és természetre káros balesetekről informál és viselkedési utasításokat ad.

Mindez minden felhajtás, vagy rendeleti kormányzás nélkül.

A covid idején népszavazás erősitette meg az ide vágó rendeleti intézkedéseket.
 
Akkor kérdezd már meg a kormányt, hogy a két milliós főváros lakossága hová húzódna be, ha pl. elrendelnének egy negyedórás légiriadót? ...és mond már meg, hogy az ellátási zavarok vagy a légópincek lennének a prioritások?
Mert ha akkora tervező vagy, akkor érezned kell a különbséget az "úgy teszek mintha..." és a valós és várható hatások elleni tervezés között.

Az meg csak terelés, hogy közhelyesen érvelsz úgy általában a tervezés mellett.
...na meg hogy, miért bántjuk a kormányt?
...mintha felérne hozzájuk bármi is!
... egyébként meg az én kormányom is, ha nem tetszik úgy kritizálom, ahogy nekem tetszik! : )
az utolso mondatot nem tudom vitatni, mert egyet értek vele.

De azzal szerintem Te is, hogy egy aprocska cikk alapjan, ami kiragad egy sokoldalas tervezetbol valamit, nem lehet megitelni a hatekonysagat!

A masik, hogy talan nem én vagyok aki szelektiven olvassa meg ezt a pár sort is!
Ezt irja:
Az intézményeknek részletesen meg kellett adniuk, hogy mekkora az igényük békeidőben és különböző mozgósítási helyzetekben (például fegyveres konfliktus esetén, illetve egészségügyi jellegű, katasztrófa jellegű, humanitárius jellegű helyzetekben) az alábbi kategóriákba tartozó termékekből és szolgáltatásokból)

Most ez ugy lett leforditva, hogy kizarolag egy haborus helyzet.

Az nekem kicsit futcsa lenne, hogy egy nagy tiszai árviz esetén a fovarosi lakossag hetekig majd legopincebe él!
VAgy hunabitarius jellegu helyzetekben, akarmit is jelentsen ez a kifejezés...

Irtam elobb, szerintem erre is csak azert volt szukseg, hogy lehessen azon rugozni, hogy a kormany....
 
Akkor kérdezd már meg a kormányt, hogy a két milliós főváros lakossága hová húzódna be, ha pl. elrendelnének egy negyedórás légiriadót?

Kétmillió embert? Sehova! Ahogy olvastam a főváros lakosságának kb. 42%-át tudnák elhelyezni a metrókban és a különböző működőképesnek mondott légoltalmi óvóhelyeken!

A magyarországi óvóhelyek számáról sajnos nincs nyilvánosan hozzáférhető adat, erre vonatkozóan az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól sem kaptunk információt. A budapestiek kevesebb, mint a fele tudna menedéket találni valamilyen óvóhelyen - leginkább a 2-es vagy a 3-as metróban - egy háború, terrorcselekmény, ipari vagy környezeti katasztrófa esetén. Ez az arány kedvezőtlenebb, mint sok más országban, legyen szó a békés Svájcról, vagy Izraelről, ahol mindennaposak a fegyveres konfliktusok. Mintegy 3300 „életvédelmi létesítmény” Budapesten, ezekben körülbelül 495 ezer embert lehet elhelyezni. Ehhez jött még a 2-es és a 3-as metró által biztosított 220 ezer férőhely. A két metróvonalon összesen tizenkét védelmi szektor található: a Piroson a Déli pályaudvar és a Keleti pályaudvar, a Kéken a Határ út és az Újpest-Központ végállomás közötti mélyépítésű szakaszon.
A fővárosban található óvóhelyeken a lakosság 42 százalékát lehetne elhelyezni, ami azt jelenti, hogy a többség számára csak a kitelepítés jöhetne szóba.

Az 1-es metró nincs elég mélyen ahhoz, hogy óvóhelyként funkcionálhasson, a 4-es metró alagútja pedig nem acél-, hanem betontübbingekből készült, ezért ez sem alkalmas erre a feladatra.
 
...
Ezt irja:
Az intézményeknek részletesen meg kellett adniuk, hogy mekkora az igényük békeidőben
Eddig nem volt fontos?
Vagy csak most eszméltek, a harmadik ciklusban?
és különböző mozgósítási helyzetekben
Ahhoz képest, hogy már egy éve megjelent a védelmi gazdasági és mozgósítási rendelet (már ez is nonszensz, hogy nem törveny, hanem csak rendelet), jó, hogy eszükbe jutott hozzá adatokat gyűjteni.
(például fegyveres konfliktus esetén, illetve egészségügyi jellegű,
A covid sem tavaly volt. Vagy az ottani tapasztalok kiegészítésre szorulnak?
katasztrófa jellegű, humanitárius jellegű helyzetekben) az alábbi kategóriákba tartozó termékekből és szolgáltatásokból)

Most ez ugy lett leforditva, hogy kizarolag egy haborus helyzet.
Nem. Úgy lett leford8tva, hogy:
Jó reggelt! Fel teccettek ébredni,?
Az nekem kicsit futcsa lenne, hogy egy nagy tiszai árviz esetén a fovarosi lakossag hetekig majd legopincebe él!
Ami a budapesti legópincek számát tekintve tényleg furcsa lenne.
VAgy hunabitarius jellegu helyzetekben, akarmit is jelentsen ez a kifejezés...
Gondolom az "özönlő" menekülteket.
Irtam elobb, szerintem erre is csak azert volt szukseg, hogy lehessen azon rugozni, hogy a kormany....
Hiszen, ha a kormányprogram nem csak az az egy szó lenne, hogy folytatjuk...
 
Hiszen, ha a kormányprogram nem csak az az egy szó lenne, hogy folytatjuk...
Van képzés is....

Országszerte több mint 430 ember vett részt a Megafon képzésein

A Megafon világa nemcsak a több száz millió forintnyi hirdetési pénzzel megtolt Bohár Dánielekből és Trombitás Kristófokból áll. Sőt, a jobboldali influenszerképző már indulása óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a konzervatív gondolkodású átlagembereket szólítsa meg, akikből majd „profi Facebook-harcosokat” képez.
„Sokat beszélünk a nagy elérésű véleményvezéreinkről, viszont kevesebb szó esik arról a több száz emberről, akik eddig elvégezték a Megafon képzését. Hétköznapi emberekről van szó, akik iskolájuk, munkájuk, családjuk mellett arra is szánnak időt, hogy tegyenek valamit a balliberális túlsúly ellen. Szerintem sokkal nagyobb sztori az, hogy ezek a hétköznapi emberek felállnak a székből, és azt mondják: »Ezt nem tűrjük tovább, lázadunk!«"
- nyilatkozta Kovács István, a Megafon Központ alapítója
a tanfolyamok látogatói korántsem kizárólag „hétköznapi emberek”. A tréningeken nagy számban vettek részt olyanok, akik vagy eleve aktív politikusként kerültek a kurzusra, vagy azt követően léptek politikai pályára.

A kurzus résztvevői közül közel hetvenen júniusban a Fidesz-KDNP színeiben vagy független jelöltként indulnak az önkormányzati választásokon.
(szóval ezt fogják /akarják/ folytatni)
(lakmusz)
 
a Megafon is a propaganda hazugságok gyártásáról és az állami pénzek ellopásáról szól.
hazaáruló megafonosokat normális hazaszerető ember semmibe sem nézi.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,181
Üzenet
4,813,435
Tagok
616,419
Legújabb tagunk
kinga.kinga
Oldal tetejére