Hírek Három napra 36 ezer kilométerről állított ki számlát egy kanadai autókölcsönző

Egy kanadai nőtől nyolcezer dolláros, átszámítva több mint két és fél millió forintos autóbérlési díjat vont le az Avis autókölcsönző vállalat, miután mindössze 300 kilométert tett meg Toronto környékén.

Giovanna Boniface a nyolcezer kanadai dolláros számlát nem a három nap alatt valójában megtett kilométerek után kapta.

A kölcsönző cég azt állította, hogy a nő három nap alatt 36 ezer kilométert tett meg, ami közel annyi mint a Föld kerülete.
Boniface természetesen nem autózta körbe a bolygót ennyi idő alatt: bérelt autójával lányát vitte egyetemre és anyósát látogatta meg, a Torontótól valamivel több mint 100 kilométerre lévő Kitchener városában. Ez a nő becslései szerint nagyjából 300 kilométer lehetett.

Mielőtt hazaindult volna Kanadából a biztonság kedvéért ellenőrizte számlakivonatát, ekkor realizálta: több mint nyolcezer dollárt számlázott neki az autókölcsönző cég. Személyes panaszra nem maradt ideje, az ügyfélszolgálaton próbált intézkedni, de sokáig úgy tűnt a cég nem igazán érti mi a probléma a számlával. Twitteren közzétett képen az is látszik, hogy a cég kilométerenként 25 centet kért el, de nem csak 300, hanem mindjárt 36 ezer kilométerért.

A Boniface története csak kilenc nap után oldódott meg, azt követően, hogy sajtónyilvánosságot kapott az ügye. A kölcsönző végül elismerte a hibát és jelezték, hogy a többletköltséget visszatérítik.

Nagy Bálint

1661762544828.png
 
Lehet méterben nem kilométerben számoltak :D
A számlán szerepel a nyitó és záró km óra állás. Egyértelműen látszik, hogy ezzel trükköztek. A nagyobb autókölcsönzőkhöz hiába ballagsz be akár egy bőröndnyi kp-val is, azok ragaszkodnak a hitelkártyához. Hát ezért. Most viszont pofátlanul túllőtték a számlát, úgy gondolták a balfasz turista benyel mindent csont nélkül.
 
Egy kanadai nőtől nyolcezer dolláros, átszámítva több mint két és fél millió forintos autóbérlési díjat vont le az Avis autókölcsönző vállalat, miután mindössze 300 kilométert tett meg Toronto környékén.

Giovanna Boniface a nyolcezer kanadai dolláros számlát nem a három nap alatt valójában megtett kilométerek után kapta.


Boniface természetesen nem autózta körbe a bolygót ennyi idő alatt: bérelt autójával lányát vitte egyetemre és anyósát látogatta meg, a Torontótól valamivel több mint 100 kilométerre lévő Kitchener városában. Ez a nő becslései szerint nagyjából 300 kilométer lehetett.

Mielőtt hazaindult volna Kanadából a biztonság kedvéért ellenőrizte számlakivonatát, ekkor realizálta: több mint nyolcezer dollárt számlázott neki az autókölcsönző cég. Személyes panaszra nem maradt ideje, az ügyfélszolgálaton próbált intézkedni, de sokáig úgy tűnt a cég nem igazán érti mi a probléma a számlával. Twitteren közzétett képen az is látszik, hogy a cég kilométerenként 25 centet kért el, de nem csak 300, hanem mindjárt 36 ezer kilométerért.

A Boniface története csak kilenc nap után oldódott meg, azt követően, hogy sajtónyilvánosságot kapott az ügye. A kölcsönző végül elismerte a hibát és jelezték, hogy a többletköltséget visszatérítik.

Nagy Bálint

Csatolás megtekintése 1878307
*
Ehhez tényleg elefánt bőr szükségeltetik, hol? Hol? Az arcán, hogy ilyen számlát ki mer bárki is állítani?! A világ süllyed, egyre több a csaló, vagy inkább a netet hibáztassam? Mindenről azonnal tudunk, látjuk, olvassuk... Egyszóval, amíg régen az esemény egyik napon történt, az újságokban csak a másnapi számokban tették be a hírekbe. Ma már? Mindenről azonnal, szinte megtörténte pillanatában tudomást szerzünk. No szóval, zárszóval - az információ megfizethetetlen. Miért is? Mert mindenről, s azonnal tudomást szerezhetünk. A tudás hatalom, már ugye van aki jól, van aki úgy él vele, hogy másoknak kárára...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,999
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére