Háromezer forintos bírságot kapott, mert ivott két korty vizet a villamoson

Háromezer forintra büntette a debreceni villamoson érvényes jeggyel utazó, ám két korty ásványvizet elfogyasztó újságírót a helyi közlekedési vállalat (DKV) ellenőre tegnap. Az újságíró panaszt tett, mondván, a villamoson csak a szeszes ital fogyasztását és evést tiltó táblát látott, szerinte a büntetés példátlanul szigorú és igazságtalan.

Facebook-bejegyzésben számolt be a vele történt tanulságos esetről Cserháti Zoltán, a Nemzeti Sport Online munkatársa, aki Debrecenbe utazott egy sajtótájékoztatóra, amire igyekezve felszállt egy villamosra, majd teljesen oktondi módon vizet ivott a DKV járművén 3000 forintért .

A megbírságolt újságíró így emlékezett vissza a történtekre:

„Életemben másodszor jártam tegnap (április 26-án) Debrecenben. Taxizhattam volna a cég számlájára, mégis a villamost választottam, hangyafarknyival talán többet ismerek meg a városból meg még spórolok is. Nagyállomás, jön az 1-es vili, látom, második ajtón ott a tilos („csak leszállás!") jel, felszállok inkább az elsőn, ki tudja, mit itt a szokás. Lyukasztok, helyet foglalok, érdeklődve bámulok ki, mire emlékszem saccra húsz évvel ezelőttről (kábé semmi), indulás, 13 óra 1 perc. Első megálló, megjelenik az ellenőr. Toppanás eléd, karszalag fel, jegyeket, bérleteket! Nyújtom a jegyemet, vizslatja mindkét oldalt.

– Ez rendben van – mondja, majd alig hallhatóan folytatja. – De nem tudom elengedni.
– Mit? – kérdezek vissza teljesen értetlenül.
– Az italt.
– Ezt? – kérdezek vissza, s akkor veszem észre, hogy kezemben a félliteres vizes palackom, amiből előtte ittam két kortyot. (Esküszöm nem volt több, nem mintha jelentősége lenne.)
– Tilos enni, inni!
– Jó, rendben, elrakom.
– Nem tudom elengedni. Videó van róla.
– Ez most komoly? – kérdezek megint vissza.
– Helyszíni befizetéssel háromezer forint lesz.

Részemről teljes lefagyás. Jegyem még mindig a kezében. Én meg még mindig nem hiszem el, nézek körbe, tényleg van-e kamera, látja-e ezt a jelenetet más, de alig lézeng valaki. Még mindig gondolkodok, mire újra mondja, hogy háromezer forint lesz. Tart a lefagyás, odaadom. Visszaadja a jegyem meg egy pótjegyet.
– Ez egy pótjegy – tiltakozom, miután elképesztő lassan ocsúdva alkalmazom első általánosos alapjaimat.
– Ilyenkor ez jár.
Még mindig kába vagyok, kérdezném a nevét, valami azonosítóját, de megáll a villamos, és leszáll.

Ez az a pont, amikor elönt a méreg, a düh, és az igazságtalanságtól tombol bennem az adrenalin. Felállok, odamegyek az utazási szabályzathoz. Tilos enni, tilos fagyizni, szeszes italt fogyasztani, tilos hangosan zenét hallgatni. Ital sehol, ezekért járó büntetési tételek sehol. Odamegyek a villamosvezetőhöz, kérdem, normális, hogy megbüntettek, mert ittam a vizemből két kortyot. Hát ő megérti, de mit csináljon, úgy tűnik, az nem mérlegelt. Megkérdezem, hol van a legközelebbi ügyfélszolgálat, ahol panaszt tehetek. Itt rögtön szálljak le, két sarok. Kérdezek még egy járatszámot is. 311.

Minden debreceni készséges és hitetlen. Tíz perc a MalomPark, és ott állok az ügyfélszolgálatos előtt. Elmesélem a dolgot. A válasz: hát nem tudnak mindent kipiktogramozni. Mondom, elhiszem, de szerinte normális ez? Jó ez Debrecennek? Győrben nyáron vizespalackokkal várják az embert az állomáson, a DKV meg megbüntet két kortyért? Hát ők a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., az ellenőrök alvállalkozásban vannak. Tehetek hivatalos panaszt, kivizsgálják. Van értelme? – kérdem. Nem tudja, kivizsgálják, s közben húzza a száját.”
viz1.jpg
 
A multkor a pia boltban hulyeskettem a penztarossal elkezdtunk rohogcselni. A sorban mogottem allok nem uvoltoztek hogy alljak mar odebb hanem tobben bekapcsolodtak. Egyszer csak a mogottem allo holgy a nyakamba ugrott megpuszilt hogy milyen jo hogy ilyen baratsagos emberek vannak. Baromira zavarba jottem....
 
Itt az USA-ban vannak ugye a nagy áruházak, pld a Wallmart. Van bennük sok „önkiszolgáló” kassza is. Bár informatikus vagyok, de idegenkedem tőlük, mert utálom az érintőképernyőket, meg hiába mondja a gép a tudnivalókat angolul, olyan szép amerikanish nyelvet beszél hogy alig értem. Meg félek is hogy valamit elszúrok, aztán azt hiszik direkt csdalni akarok, vagy sokáig totojázom ott s aki jönne utánam mérges lesz emiatt.
Emiatt, ha épp nincs szabad kassza olyan aminél pénztáros van, de épp látok valami ácsorgó bolti alkalmazottat arrafelé, mindig odamegyek, s megkérem segítsen, mert neki ez messze sokkal gyorsabban megy. (elvégre ez a szakmája is, anyanyelve is, mindkettőben rutinos...) És még sosem volt úgy hogy ne segített volna készséggel és mosolyogva! Sőt, szinte boldog volt hogy segíthet. És ez még nem is kizárt hogy őszinte mosoly volt, mert minden teli van kamerákkal, s lehet hogy neki se mindegy hogy ha azt látják hogy nem csupán áll ott hanem dolgozik is, azaz szükség van rá. Meg aztán, gondolom rém mulatságos lehet neki az alig érthető magyaros akcentusom, s élvezi hogy ilyen furamukival is kommunikálhatott. Némelyik még meg is kérdezte valóban hogy honnan jöttem, mert ilyet még sose hallott. Ugye hozzá vannak szokva a mexikanish-hez, a nájdzsériaihez, a franglish-hez, de ehhez amit én produkálok nem...

És én jókedvvel megyek ki a boltból, mert kedvesek voltak velem...

Magyarországon azonban? A külföldi kérdez valamit angolul. A magyar nem érti. Visszakérdez. Sprechen Sie Deutsch? No. Parlez-vous francais? No. Habla uste espanol? No. Govoritye po russzki? No. Do you speak English? Yes, Yes- válaszolja a külföldi boldogan. Erre a magyar elvigyorodik: - Sorry, I no...

És a fenti sztorit egy magyar mesélte nekem büszke pofával, hogy mennyire megszivatta azt a rohadt külföldit, aki amilyen mocskos barom, lusta volt megtanulni magyarul... Pedig illett volna neki, ha eljön a mi hazánkba! És hozzátette, hogy amúgy értette is mit akar a külföldi, mert annyira azért igenis tudott ő maga is angolul...

Hát, nem nyert a fickó nálam jópofasági versenyt.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy ha a kedves mosolygós Wallmart alkalmazotthoz odamenne egy németül, flamandul, svédül,dánul beszélő vásárló, tudna-e kommunikálni vele? Ja, hogy nem? Bakker, mekkora "barbária" már az ott!

Gondolod, hogy a minimálbérnél valamivel többért válogathatsz a két idegen nyelven beszélő diplomás, esetleg phd-s jóemberek között?

Az ameriakiak hány százaléka is beszél legalább alapfokon egy idegen nyelvet? Úgy tippelem, hogy még a szánalmasan alacsony magyar arány is sokkal-sokkal magasabb, mint az amerikai. (A hivatalos, 2014-es magyar adat 37%, a diplomások között 82%.) Micsoda "barbária" már az ott!

OFF
"Bár informatikus vagyok, de idegenkedem tőlük, mert utálom az érintőképernyőket, meg hiába mondja a gép a tudnivalókat angolul, olyan szép amerikanish nyelvet beszél hogy alig értem". Egy echte "USA-i", 160-asnál magasabb IQ-val bíró informatikus bejegyzését olvashattuk. No comment.
ON
 
Elkövetted a szabálysértést? El. Jogos volt a büntetés? Jogos. Akkor? Mi a probléma?

Amint láttad leírtam, hogy megvalósítottam a szabálysértést. A rendőr első kérdésére elismertem, nem próbáltam meg vakítani vagy terelni a szót, kimagyarázni vagy bármi más. A végén átvettem a csekket és kulturált köszönéssel elváltunk egymástól.
Hogy mi ezzel a baj? Nem az, hogy a rendőr icipicit nagyobb erőfeszítéssel sokkal balesetveszélyesebb helyzeteket tudna kiszűrni. (Persze tudom, szubjektív hogy a lámpa hiánya a nagyobb probléma vagy más) Nem is az, hogy alapvetően figyelmeztethetett volna a szabálysértés tényére, majd elenged, mert amúgy minden rendben. Hanem az, hogy ez nála nem más, mint a rá kiszabott kvóta teljesítése, és ez most így ment a rendelkezésre álló idő alatt.
Magyarország olyan ország, ahol a költségvetés bevételi oldalán van olyan sor, hogy bírságokból befolyó összeg. Márpedig annak az összegnek teljesülnie kell. Ha kell, akkor le kell menni a legkisebb kihágásokig, de ha jól pörög a többi, akkor nem érdekes. Mégpedig pénzügyileg nem érdekes.
Magyarországon a gyorshajtás a fő mumus, mégis mi van? Automata fix és mobil traffipaxok, beállítva a közigazgatási bírságot érő sebességhatár+mérési hiba értékre, fotó automatikusan feltöltődik, csekk automatikusan nyomtatódik. Jó, lehet azt mondani, hogy van prevenciós hatása, mert azért csak fájó fizetni. De semmi több jogkövetkezmény. Se büntető pont, se ejnye-bejnye, semmi.
Így lehet, hogy van olyan cég, aki a cégvezető autójára évente félmilliós vagy milliós nagyságrendű büntetést fizet ki, miközben az illető közlekedési előélete papírforma szerint makulátlan.
Ha a cél nem a pénzbeszedés volna, akkor minden túllépőt megállítanának, és a notóriusoknak hamar összejönne egy utánképzés. De kit érdekel ez? A költségvetési sor teljesült, nem? A rendőr meg alhat az autóban, míg a készülék teszi a dolgát.
 
Az okos turista tanuljon más kárán, Debrecent nagy ívben elkerülni a nyári szezonban! Én ugyan a helyükben a többi évszakban is ezt tenném.

Sajnos ebben van valami. Óriási különbségek vannak mentalitásban Magyarország egyes tájegységei között. Egyszer kutyával utaztam, és a Szolnoki vasútállomáson az emberek megcsodálták a kutyámat, felsegítették a csomagjaimat a vonatra, mindenki nagyon kedves volt. Debrecenben szálltam le a vonatról, ott meg kis híján meglincseltek, amiért egy közkúton megitattam a kutyámat a nyári hőségben. Hát ez van...

Debrecen a hajdúság fővárosa, katonanép leszármazottai, nem a kedvességükről híresek.
Viszont szép szál délceg férfiak teremnek ott ;)
 
Utoljára módosítva:
Szervusztok ,
kicsit megvagyok lepödve , nem csak a rendeleten , szabályokon etc. hanem ezzen az újmódi dolgon is . Igaz én jó 40 éve már , hogy nem villamosozok ,igaz akkor is Budapesten tettem ezt nagy népszerüséggel , de én nem emlékszem arra , hogy abban az idöben emberek "szomjan vagy éhen haltak" volna e jármüveken . Igaz ez még az átkosban volt és akkor nem voltak légkondiciónáltak a jármüvek . Gondol valószinüleg a szinházakba is hordozzák magukkal az innivalót nehogy szomjazon már a szegény nézö közönség .;) Engem ez most ugy hirtelen a mai "telefonálóo" világgal látom párhuzamba , mert a francot érdekli hogy ki mikor jött haza , illetve ki kinek a párja mégis minden személyes dolgát az okos mindenkinek elöadja a bevásárlása közben , hogy a villamosról ne is beszéljünk :D

Kedves Gyula

A te idödben, a szotyi-alizmusban szotyit és napraforgomagot ettünk a villamoson. A peron ugy nézett ki mind egy papagálykalitka. Az ivoviz a csapbol jött és klorizü volt mind az uszodában.
-
Az emberek többsége nem mosott fogat és reggel örülnünk kellett ha nem lehelt egy az arcunkba a villamoson. De az sem volt probléma mert mindenki piritost evett fokhagymával. :)
-
 
Utoljára módosítva:
OFF: Ezt megnézed menten helyreáll az önértékelésed :D:D:D Nem a videó a lényeg, hanem a pasi akcentusa. Régen nevettem olyan jót, mint mikor ezt először hallottam :rohog: A kommenteket is érdemes olvasni.



Hát, ez valóban iszonyú. De én nem tudok nevetni rajta, mert bevallom, az enyém se sokkal jobb. Legfeljebb más hibáim vannak. Mondjuk nálam annyiból jobb talán a helyzet, hogy én IGYEKSZEM elsajátítani a jó kiejtést (bár tökéletes sose lesz) de ez a filmben szemmel láthatóan nem is igyekszik. (akarommondani füllel hallhatóan). Bevallom, attól tartok ha igazi angol vagy amerikai mondta volna a szöveget, feltehetőleg jobban megértettem volna. Amiatt, mert mostanában már azt csinálom, hogy angolul nézem a filmeket, tehát szinkron nélkül, ellenben angol felirattal. És mostanában már kezd egész jól érthető lenni így... Tehát szokom az eredeti kiejtést, így ez a Hunglish nekem már idegen. A fülemnek. Hogy a szájam mit művel ha én beszélek, az nagyon más kérdés.
 
Háromezer forintra büntette a debreceni villamoson érvényes jeggyel utazó, ám két korty ásványvizet elfogyasztó újságírót a helyi közlekedési vállalat (DKV) ellenőre tegnap. Az újságíró panaszt tett, mondván, a villamoson csak a szeszes ital fogyasztását és evést tiltó táblát látott, szerinte a büntetés példátlanul szigorú és igazságtalan.

Facebook-bejegyzésben számolt be a vele történt tanulságos esetről Cserháti Zoltán, a Nemzeti Sport Online munkatársa, aki Debrecenbe utazott egy sajtótájékoztatóra, amire igyekezve felszállt egy villamosra, majd teljesen oktondi módon vizet ivott a DKV járművén 3000 forintért .

A megbírságolt újságíró így emlékezett vissza a történtekre:

„Életemben másodszor jártam tegnap (április 26-án) Debrecenben. Taxizhattam volna a cég számlájára, mégis a villamost választottam, hangyafarknyival talán többet ismerek meg a városból meg még spórolok is. Nagyállomás, jön az 1-es vili, látom, második ajtón ott a tilos („csak leszállás!") jel, felszállok inkább az elsőn, ki tudja, mit itt a szokás. Lyukasztok, helyet foglalok, érdeklődve bámulok ki, mire emlékszem saccra húsz évvel ezelőttről (kábé semmi), indulás, 13 óra 1 perc. Első megálló, megjelenik az ellenőr. Toppanás eléd, karszalag fel, jegyeket, bérleteket! Nyújtom a jegyemet, vizslatja mindkét oldalt.

– Ez rendben van – mondja, majd alig hallhatóan folytatja. – De nem tudom elengedni.
– Mit? – kérdezek vissza teljesen értetlenül.
– Az italt.
– Ezt? – kérdezek vissza, s akkor veszem észre, hogy kezemben a félliteres vizes palackom, amiből előtte ittam két kortyot. (Esküszöm nem volt több, nem mintha jelentősége lenne.)
– Tilos enni, inni!
– Jó, rendben, elrakom.
– Nem tudom elengedni. Videó van róla.
– Ez most komoly? – kérdezek megint vissza.
– Helyszíni befizetéssel háromezer forint lesz.

Részemről teljes lefagyás. Jegyem még mindig a kezében. Én meg még mindig nem hiszem el, nézek körbe, tényleg van-e kamera, látja-e ezt a jelenetet más, de alig lézeng valaki. Még mindig gondolkodok, mire újra mondja, hogy háromezer forint lesz. Tart a lefagyás, odaadom. Visszaadja a jegyem meg egy pótjegyet.
– Ez egy pótjegy – tiltakozom, miután elképesztő lassan ocsúdva alkalmazom első általánosos alapjaimat.
– Ilyenkor ez jár.
Még mindig kába vagyok, kérdezném a nevét, valami azonosítóját, de megáll a villamos, és leszáll.

Ez az a pont, amikor elönt a méreg, a düh, és az igazságtalanságtól tombol bennem az adrenalin. Felállok, odamegyek az utazási szabályzathoz. Tilos enni, tilos fagyizni, szeszes italt fogyasztani, tilos hangosan zenét hallgatni. Ital sehol, ezekért járó büntetési tételek sehol. Odamegyek a villamosvezetőhöz, kérdem, normális, hogy megbüntettek, mert ittam a vizemből két kortyot. Hát ő megérti, de mit csináljon, úgy tűnik, az nem mérlegelt. Megkérdezem, hol van a legközelebbi ügyfélszolgálat, ahol panaszt tehetek. Itt rögtön szálljak le, két sarok. Kérdezek még egy járatszámot is. 311.

Minden debreceni készséges és hitetlen. Tíz perc a MalomPark, és ott állok az ügyfélszolgálatos előtt. Elmesélem a dolgot. A válasz: hát nem tudnak mindent kipiktogramozni. Mondom, elhiszem, de szerinte normális ez? Jó ez Debrecennek? Győrben nyáron vizespalackokkal várják az embert az állomáson, a DKV meg megbüntet két kortyért? Hát ők a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., az ellenőrök alvállalkozásban vannak. Tehetek hivatalos panaszt, kivizsgálják. Van értelme? – kérdem. Nem tudja, kivizsgálják, s közben húzza a száját.”
Csatolás megtekintése 1452856
*
Kedves Melitta,
a birságolónak rossz napja lehetett. Bármi okból, s gondolta, most lecsap az első "vétkezőre", szerinte, mert ez az ő agyában vétek?! Pár korty víz legurítása a gigánkon... No szóval, megtette. Ettől boldog lett. Nem átkozódom, de azt kívánom, ne legyen ennél nagyobb öröme. Ki- és megérdemelné.

:dr_9:
G.B.
 
OFF
"Bár informatikus vagyok, de idegenkedem tőlük, mert utálom az érintőképernyőket, meg hiába mondja a gép a tudnivalókat angolul, olyan szép amerikanish nyelvet beszél hogy alig értem". Egy echte "USA-i", 160-asnál magasabb IQ-val bíró informatikus bejegyzését olvashattuk. No comment.
ON

Nos igen, valóban idegenkedem az érintőképernyőtől. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudom használni őket! De NEM SZERETEM. Kerülöm őket, ha tehetem. Mit nem lehet ezen megérteni? Mi köze van ennek az IQ értékemhez?! Most komolyan?!

Szerinted az bizonyítaná az átlag fölötti intelligenciámat, ha felülnék minden divathóbortnak, s beállnék követni a konzumidióták birkacsapatát? Miért lenne muszáj épp abba az irányba vonulnom, mint ők?! Ha azt tenném, szerintem épp az jelentené, hogy legalábbis gyanús, miszerint NEM vagyok átlag fölötti IQ értékű!

Tudod drága barátom, én egy olyan vén csotrogány vagyok, egy olyan fosszilis maradvány-muki, aki még assemblyben is írt számítógépprogramokat! Eképp ahhoz vagyok hozzászokva, hogy egy számítógépnek legyen normális billentyűzete. Számomra az a BEVITELI ESZKÖZ. Próbálj meg szoftvert fejleszteni érintőképernyőn, majd rájössz te is, miről beszélek...

Tehát én azt szerettem meg, a többi IDEGEN, ellenszenves nekem, akkor is, ha amúgy tisztában vagyok a kezelésével.

Megjegyzem amúgy, az assembly nálam már nagy előrelépés volt, mert még régebben is programoztam már, úgy képzeld el, magam irogattam be a tárba közvetlenül az utasításkódokat, természetesen hexadecimális számrendszerben! Magam kellett hogy kiszámoljak minden gépi kódú ugrást is, bájtra pontosan! Hátrafelé ugrásnál persze negatív számot kellett megadjak, de azt is nekem kellett kiszámolni bitenként, ergo tisztában kellett lennem olyasmikkel, miként vannak a negatív számok ábrázolva ott, mi az hogy kettes komplemens, meg hasonlók.

Én erre vagyok büszke drága barátom, hogy ilyen vén vagyok, hogy résztvettem a számítástechnika kialakításában is már, láttam kifejlődni majdnem a legkezdetibb kezdetektől, s nem arra verem a nyálamat, hogy kövessem az iShape divatot, s annak iSheep rajongóit! Akik persze épp amiatt lehetnek ennyire birkák a cucaikkal, mert AZ ÉN NEMZEDÉKEM megteremtette e kütyük lehetőségeit nekik!

Nem vagyok divatmajom tudod.

Majd ha te is képes leszel olyasmiket elmondani magadról mint én, na akkor talán kritizálhatod az IQ értékemet. Addig csak röhögök rajtad.

Tudod, én még lyukkártyás gépeket is programoztam. És nem jöttem zavarba ha a kártyalyukasztóban már régi volt a festékszalag és így olvashatatlanul vagy sehogy se nyomtatta rá a kártya tetejére a karaktereket, mert nagy ívben nem érdekelt: csak ránéztem a lyuksorra, s máris tudtam mi van ott, úgy olvastam a lyukakból, mint a betűkből! Ma már persze nem menne, DE AKKOR MENT. Ilyen vén vagyok, s ennyit az IQ-mról. De ma is fejből vágok egy rakás kódot, más kódokat, más területekről, amik kellenek nekem vagy érdekelnek. És 16-os számrendszerben is meg kettesben is ma is úgy számolok mint tizesben, ha érdekel. De amúgy az oktális számrendszer is jó ismerősöm, ha nem is vagyok vele annyira meghitt viszonyban, mint a tizenhatossal. Neked menne mindez? Ja, gondolom, te programozni se tudsz, vagy ha igen, arra vered a nyáladat hogy meg tudsz írni valami grafikus fejlesztőkörnyezetben egy olyan rém bonyolult feladatot, hogy piros betúkkel kiírja a képernyőre, hogy „Üdvözöllek édes gazdám!”

Na igen, annyit talán valóban meg lehet csinálni érintőképernyőn is, bár már az is szerintem elég izzadságszagú volna.

De meg ha arra gondolnál, az anyagi javak birtoklása határozza meg az IQ értéket, s emiatt tök ciki hogy nincs érintőképernyős bizbaszom, elárulom, jelentős pénzekbe merném lefogadni, hogy a laptopom így használtan is a sokszorosát éri a tiédnek. Pedig nem érintőképernyős. Csak tudod, nálam az MUNKAESZKÖZ, nem valami divatos csicsa, afféle nyilvános e-Penis mint ez a hülye okostelefonos meg tabletes hóbort ami manapság elterjedt!

Megvehetnék röhögve olyan érintőképernyős akármicsodákat amik a divatmajmok vágyálmai, s észre se venném, hogy egy kicsit költekeztem. De nincs szükségem rájuk. Nem nekem találták ki őket. Tudod, néha az a gyanúm, ezek egyenesen memória-protéziseknek vannak kitalálva, de szerencsére az eszem még elég jó enélkül is - hm, ez épp az IQ értékemre bizonyság...

Gondolkozz el ezen, drága barátom. Már ha egyáltalán megértetted, mikről elmélkedtem fentebb. Mert én azt hiszem, @setni és @analema érti, de hogy te érted-e, hááát... ezzel kapcsolatban erős kételyek gyötörnek, és most nagyon úriember módjára fejeztem ki magamat.

Esetleg ha nem érted, de gyorsan utána szeretnél nézni valaminek hogy bepótold tudásod hézagait, ajánlom neked ezt a picike kis könyvet, én ilyenből tanulgatok (bár ami ebben van annak vagy a felét már úgyis fejből vágom, a többit csak amiatt nem mert nincs rá szükségem perpillanat):
https://www.nostarch.com/tlpi
linuxprogramming.png
 
*
Kedves Melitta,
a birságolónak rossz napja lehetett. Bármi okból, s gondolta, most lecsap az első "vétkezőre", szerinte, mert ez az ő agyában vétek?! Pár korty víz legurítása a gigánkon... No szóval, megtette. Ettől boldog lett. Nem átkozódom, de azt kívánom, ne legyen ennél nagyobb öröme. Ki- és megérdemelné.

:dr_9:
G.B.
Kedves G.B!
Valóban vétkezett az utas? Jó ideje nem utazom már hazai buszon, de emlékeim szerint a tiltás az étkezésre és szeszes ital fogyasztására korlátozódik, az ivóvízre nem!
 
-
61DkDrcdTIL._SY355_.jpg

-
Szerintem ez a tábla "étkezést és italozást" tilt meg. A vizivás egy üvegböl (nem nyilt pohár) szerintem nem esik ebbe a kategoriába ugyan ugy mind a rágogumi-fogyasztás sem.
-
A vizivással nállunk a kasszánál üllöket sikanirozzák.
Hallottam, hogy egy kasszánál dolgozonak megtiltották a zumizást.
 
Ahogy látom a képen,Szerintem az ellenőrnek az Olasz Gleccser vizes palack szúrta a szemét.Meg kellett volna kínálni egy kortyal.
 
Olvastam mar ezt a hirt tobb oldalon is, sajnos nem ujdonsag. Nagyon kulonbozo valoban otthon a tajankenti hozzaallas, a varosomban pl eleg lazan kezelnek ezt, bar igaz, nem Debrecen nagysagu, ergo nagyjabol ismerik, kik az ellenorok. Viszont, ami az egeszben - es altalaban mindig - visszakoszon, megint, mindig, megintmindig, az a kegyetlenkedo, ruhes komcsicsurhe mentalitas, az a "nehogymaaazthiddhogykulonbvagytee" - ha teszem azt, emberi modon odaszolt volna, hogy "csokker idefigyejjee ne pialgassa itten, mert idiota a szabalyzatunk, oszt roptethetem az uvegednek a potjegyet, tegyed elfele szepen aztat a butellat" akkor valoszinu mindenkinek kellemesebb lett volna a napja.

Wow, nem en vagyok itt az egyetlen, aki ruhelli azokat a tetves erintokepernyoket? Orom olvasni. Es varom, hogy visszajojjenek a normalis, nyomogombos handyk, mert elegem van abbol a telefonombol, amit vegul megiscsak kenytelen voltam vasarolni, de az orok kedvencem a nyomogombos "oldschool" marad, amugy se olyan regi, csak 9 eves, de jobban birja mint barmelyik ibetustelefon. Higgyetek el, lesz meg ido, amikor ujra visszajon a nyomogombos telefon a VHS kazettaval es a tobbi analog cuccal egyutt. ahogy a konyvet se sikerult kiiktatni, se az ujsagot, se a a bakelitet. Analogia rulezz! (Bocs az offert, de gondoltam, ez ide tartozik, ha mar megemlitetteetok.)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére