Hét perc alatt kinyomtatják a kért könyvet egy párizsi könyves boltban

A pezsgő életéről ismert párizs diáknegyedben Quartier Latin-bentalálható könyvkereskedésben azt nyomtatják ki, amit a vevő kér.

Az Expresso Book Machine nevű nyomtató robot a PUF (French University Press) üzletében üzemel majd - számolt be a Local. A vásárlók egy, az elérhető köteteket tartalmazó listáról választhatják ki a könyvet, amit aztán a szemük láttára nyomtat ki a gép. Az egész művelet mindössze hét percet vesz igénybe.

A művekkel kapcsolatban annyi a megkötés, hogy nem lehetnek hosszabbak, mint 850 oldal és a borító kivételével nem lehetnek színesek, mivel csak a fedő- és a hátlapot tudják színesben nyomtatni. A rendelésre nyomtatott könyvek ára megegyezik a hagyományos könyvesboltokban kapható példányokéval.

Ezzel a módszerrel nem csak azt a problémát lehet orvosolni, amit az eladatlan könyvek jelentenek, hanem a raktározás kérdése is megoldódik. Alexandre Gaudefroy, a kezdeményezés vezetője elmondta, hogy emellett várhatóan azok a művek is életre kelnek majd, amelyekből már nem kaphatóak példányok, azonban nem érné meg őket a hagyományos módon újra kiadni.

Az Expresso Book Machine technikai háttere már a 2000-es évek óta létezik. A Xerox alkotta meg a módszert, amelyet azonban feleslegesnek ítéltek meg az eBook elterjedésével.

A kiadó azokra a vásárlókra számít, akik szeretik kihasználni a digitális technológia előnyeit, azonban ragaszkodnak a könyvesboltokhoz és a papíros könyvekhez. Emiatt a bolt berendezése tradicionális. A polcokon könyvek sorakoznak, bár ezek nem eladóak. „A vásárlók beleolvashatnak a kötetekbe, amíg a teázónkban időznek” – magyarázza Gaudefroy ezt.

NOl

konyv.jpg
 
Csatolás megtekintése 1437278
Tök jó ötlet!!!!
 
Vén fejjel beültem az iskola padba. Szociológián az olvasásról beszélgettünk. A statisztika rendszeresen olvasónak azt fogadja el, aki havonta egy könyvet kiolvas. A lakosság 7-8 százaléka rendszeres olvasó. A könyvtárakba ennél is kevesebben járnak. Ma a könyvtárbajárás deviáns magatartás.

Az nem megy a fejembe, hogy miből é a sok könyvesbolt. A kiskőrúton, egymást érik. Hibás a statisztika?
 
amelyet azonban feleslegesnek ítéltek meg az eBook elterjedésével.

Magam is a legtöbbet elektronikusan olvasok. De amikor kinyitok egy friss könyvet és az arcom benyomom a lapok közé, majd mélyet szippantok a könyv illatából...ezt az érzést soha nem tudja semmi visszadni.

Vagy amikor kinyitok egy hatalmas színes térképet, legyen azon a föld bármely pontja. Tök jó dolog a Google Maps, de a nyomtatott térképhez képest teljesen üres érzés.

Jó látni, hogy nem haltunk még ki :)
 
Vén fejjel beültem az iskola padba. Szociológián az olvasásról beszélgettünk. A statisztika rendszeresen olvasónak azt fogadja el, aki havonta egy könyvet kiolvas. A lakosság 7-8 százaléka rendszeres olvasó. A könyvtárakba ennél is kevesebben járnak. Ma a könyvtárbajárás deviáns magatartás.

Az nem megy a fejembe, hogy miből é a sok könyvesbolt. A kiskőrúton, egymást érik. Hibás a statisztika?
Hmmmm, talán van aki azért vesz néhány méter könyvet, főleg ha megy a szekrény színéhez, és nem tudja gyorsan mással kitölteni a helyet
 
Manapsag mar a butorzat is olyan nincs benne hely konyveknek. A ebook es a mindenfele uj technologiak a nyomtatott formatumokat nagyon kiszoritotta a piacrol.
Azert en is a konyveket szeretem csak jobb lapozgatni ....olvasni.
 
Hmmmm, talán van aki azért vesz néhány méter könyvet, főleg ha megy a szekrény színéhez, és nem tudja gyorsan mással kitölteni a helyet

Ehhez még könyv sem kell. Voltam olyan könyvtár-dolgozószobában ahol egy egész falat földtől plafonig egy hatalmas könyvespolc töltött ki. Várakozás közben böngésztem a könyvek között, az egyiket szerettem volna levenni, nagyon régi könyv volt, sokat kerestem antikváriumban, és itt megláttam.
De, csak megláttam, mert bárhogy erőlködtem nem mozdult. Belépett a doktor úr a szobába és lazán közölte, az nem fog menni, ez csak kellék. Egyetlen könyv nem volt a polcon, az összes csak odaragasztott papírkarton volt, amiknek a gerincére szépen rá volt írva az írók neve illetve a könyvek címe.
 
Lassan tényleg egy virtuális valóságban(?) élünk! És ha így folytatjuk egyszer csak azt vesszük észre, hogy körbevesz bennünket a Mátrix-filmek "valósága".....
 
Ehhez még könyv sem kell. Voltam olyan könyvtár-dolgozószobában ahol egy egész falat földtől plafonig egy hatalmas könyvespolc töltött ki. Várakozás közben böngésztem a könyvek között, az egyiket szerettem volna levenni, nagyon régi könyv volt, sokat kerestem antikváriumban, és itt megláttam.
De, csak megláttam, mert bárhogy erőlködtem nem mozdult. Belépett a doktor úr a szobába és lazán közölte, az nem fog menni, ez csak kellék. Egyetlen könyv nem volt a polcon, az összes csak odaragasztott papírkarton volt, amiknek a gerincére szépen rá volt írva az írók neve illetve a könyvek címe.
És én azon voltam kiakadva, hogy valaki megszólt, mert különböző magasságú könyveket rakok egymás mellé. Az úgy lenne rendes, ha egyforma könyvek állnának egymás mellett. :rohog:

A karton sokkal ügyesebb, mint a 3m színes könyv. A papírkarton könnyebben portalanítható, mint a könyvek.
 
Hogy ez nekem nem jutott az eszembe! Így szívhatok actöbb mint 300 könyvemmel! :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,049
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére