Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....
- Téma inditó bubamama
- Kezdés dátuma
H
horao
Vendég
Hát "hasonló" megfoghatatlan arcokat csak tükörben volt szerencsém tapasztalni, de azok inkább nagyon messze voltak a hasonlótól. A tükrös "móka" nem ilyen.
H
horao
Vendég
Mindegyik arc más érzést hoz és maga a jelenség is. Mikor beindul, az egy olyan érzés amit leirni nem tudok, mert kevéske a szókincsem hozzá 
de mindenképpen pozitiv. Kicsit olyan mintha beesnék a mellkasomba és nagy forróság van. Bizsergés is van és kellemes. Hideg nem volt és szagokat sem éreztem. Az ijedtséget csak a hirtelenség meg a csunyaság okozza. Maga a jelenség nem volt rossz!
de mindenképpen pozitiv. Kicsit olyan mintha beesnék a mellkasomba és nagy forróság van. Bizsergés is van és kellemes. Hideg nem volt és szagokat sem éreztem. Az ijedtséget csak a hirtelenség meg a csunyaság okozza. Maga a jelenség nem volt rossz!
Jó reggelt!
Szeretném megosztani veletek hajnali gondolataimat és azt hogy anyósom hogy tért haza.Mert talán az is beletartozik a mindennapi csodákhoz ahogy egy lélek visszatér oda ahonnan jött.
Tegnap kaptam egy száz oldalas kis könyvet amit megemlékezésként irtak róla és a gondolataim azóta itt járnak.Mekkora kegyben volt része hogy igy mehetett el ahogy elment.
2-3 hete volt , hogy felkészüljön az útra.
20 éve elkezdett jógázni és rátalált Krsnára, őt vallotta Istenének, az ő hitrendszerének élt,
Nem panaszkodott sose, de problémái voltak igy elkezdett természetgyógyászokhoz járni. Egyik helyről kb. októberben úgy jött haza, hogy azt mondták neki, hogyhalálos beteg el van záródva a gyökércsakrája.Nevetetve mondta.
Aztán a másik helyre nem ment el, mert az unokájára vigyáz amig a gyerekei költöznek. /mi/
Egyszer még kijöttek megnézni hol fogunk lakni- és ennek örülök.
Aztán kórház felvágták-bezárták- nincs segitség. Mi és ő is még mindig a segitség után kutattunk, miközben az orvosok már lemondtak róla. Hatalmas áttétes daganat az összes belső szerven. Nem értették miért nincs fájdalma. Aztán rohamosan romlott az állapota, a lelke elkezdte leépiteni a testét. Dec. 18-án a születésnapján is kórházban volt, nem tudtam neki mit mondani. aztán mikor bementünk hozzá már tudtuk, hogy ez lesz számomra az utolsó találkozás.Nem tudtam elköszönni tőle, legalábbis nem úgy hogy örökre szól. Akkor még ő is reménykedett a gyógyulásban. Szerettük volna ha velünk marad, de ő a lelki közösségéhez akart menni. Nem tudta mi vár rá, jó lesz-e neki ott, de ezt választotta. És néhány nap múlva tudtam , hogy azt amit ott kapott mi nem tudtuk volna megadni neki.
20-án mentek. A közösség "kirtanával" zeneszóval várta.
Ettől a naptól kezdve a lelkitanitómestere mindennap felhivta bár hol is volt a világ táján és ellátta tanácsokkal, lelkitámasszal, segitett neki abban, hogy felépitse lelki testét és megtalálja azt a feladatot amit elláthat új világában. A fiatalok vele voltak nappal-éjjel,zengték a mantrát hogy könnyebb legyen neki, csak a hangra kelljen figyelnie, két orvos vigyázta.
Elvitték az esti imádságukra, az utolsó két nap már nem birt elmenni. Egész idő alatt nem evett, pici vizet ivott, a fizikai állapota naponta rohamosan romlott. végig tudatánál volt , fájdalomcsillapitót nem kért. jan. 9-én fél négykor ment el.
Azt hiszem igy elmenni vágya lehet másnak is. Aztán azon gondolkodtam, hogy miért csak ez a közösség tudja megtenni, hogy igy segitse az eltávozót. A mi kulturánkban miért nincs meg ez az összetartás. Most a sirató asszonyokat kizárnám. Miért nem tanitják meg, hogy kell a távozótól elválni.
Részlet egy bhakta megemlékezéséből.
" Elment a rózsabimbó. Igy hivtam őt. Mert az voltál, lágy és finom, kicsi rózsabimbó.
Háromheted volt arra, hogy Rózsabimbó légy, de inkább másfél. Három hét rövid idő, de egy szenvedőnek egy perc is sok!
Először nagyon zavart hogy te kerültél a figyelem központjába és szinte egy percet sem voltál egyedül. Aztán beletörődtél, majd alázatosan elfogadtad, végül örömmel vetted a bhakták társaságát, akik nem a siratóasszonyok szerepét játszották. A bhakták úgy szórták rád szeretetük esőjét, mint amikor a tavaszi zápor söpör végig, és nyomában kinyilnak a virágok. Szerető szived is igy nyilt ki ....-
Ahogy távolodtál az anyagi világtól, úgy vontad be érzékeid vitorláit, átvágva szivedet gúzsban tartó anyagi kötelékek csomóit, hogy helyt adj egy másik, nem evilági érzelmi állapotnak, mely örök, szeretetteli és csak lelki testben élhető át. ....-
Igazából már nem is léteztél az érzékeidnek.Te nagyon is tudtodnál volták, de az érzékeid már nem kötöttek egyáltalán ehhez az anyagi világhoz. Kislány lettél. aki rábizta magát a környezetére .Egy igazi kis rózsabimbó....-
Gyönyörű lettél. Arcod kisimult, ragyogtál , olyan sugárzóan tört át a testeden a tiszta, szerető lélek jelenléte, hogy mindenkit megdöbbentett. A tested ott volt, de Te már tökéletes Krsna -tudatban élted belső lelki életed. Fénysebességnél is gyorsabban készültél utolsó utadra, lelki világba, vissza örök otthonodba.....-
Japázásunkat felváltotta a 24 órás kirtana, mely eltávozásodig és utána is zengett, ameddig csak lehetett .Életjelet csak mellkasod erős, ritmikus mozgása muatott. Úgy éreztem már nem is vagy ebben a testben. De amikor lelki tanitómestered utolsó telefonhivásakor a lelki világbeli szeretetéről beszélt, és azt mondta, hogy a mahámantra a lelki világ szeretetének a visszhangja, mozdulatlan tested mégiscsak jelezte reagálásodat. Könnycsepp csillant meg lehunyt szemed sarkában.. TE akkor már tudtad milyen is ez a szeretet.
hajnali 3 után kinéztem az ablakon és egy csillag kandikált be rajta, aztán szép lassan odébb ment. Ahogy légzésed ki- kihagyott, rendszertelenné vált, arra gondoltam Krsna Meddig tart még? és akkor mindtha valaki azt mondta volna nekem: minden pillanatnak megvan a maga feladata.A halált sem siettetni, sem elkerülni nem lehet. igen. 3,35 ez volt az idő, a perc, a pillanat. Ennek a pillanatnak a feladata volt, hogy végleg megszabaditson téged a testtől, az anyagtól mindörökre, és hazavigyen örök lelki hajlékodba. A légzésed leállt, hazatértél. A kiratna, az édes kirtana, amit azóta sem tudok feledni, felcsapott az egekig. Sirva a bánat és a boldogság kettős érzésétől, énekeltünk, megünnepelve egy magasztos, tiszta lélek dicső eltávozását. Egy lélek elment a lelki tanitómestere kegyének hajóján, átjutva a születés és halál óceánján, hogy részt vegyen Rádhe-Syáma kedvteléseiben.
Pavani mindegyikünknek különleges ajándékot adott. A gurum volt személyes példamutatásával, mély hitével, elszántságával, alázatával, türelmével. Egy olyan tanitvány, mint ő, lelki tanitómestere minden kegyére érdemessé vált, ésé lete végén sikeres lett, hazatért Istenhezl"
Csatolás megtekintése 158608
Szeretném megosztani veletek hajnali gondolataimat és azt hogy anyósom hogy tért haza.Mert talán az is beletartozik a mindennapi csodákhoz ahogy egy lélek visszatér oda ahonnan jött.
Tegnap kaptam egy száz oldalas kis könyvet amit megemlékezésként irtak róla és a gondolataim azóta itt járnak.Mekkora kegyben volt része hogy igy mehetett el ahogy elment.
2-3 hete volt , hogy felkészüljön az útra.
20 éve elkezdett jógázni és rátalált Krsnára, őt vallotta Istenének, az ő hitrendszerének élt,
Nem panaszkodott sose, de problémái voltak igy elkezdett természetgyógyászokhoz járni. Egyik helyről kb. októberben úgy jött haza, hogy azt mondták neki, hogyhalálos beteg el van záródva a gyökércsakrája.Nevetetve mondta.
Aztán a másik helyre nem ment el, mert az unokájára vigyáz amig a gyerekei költöznek. /mi/
Egyszer még kijöttek megnézni hol fogunk lakni- és ennek örülök.
Aztán kórház felvágták-bezárták- nincs segitség. Mi és ő is még mindig a segitség után kutattunk, miközben az orvosok már lemondtak róla. Hatalmas áttétes daganat az összes belső szerven. Nem értették miért nincs fájdalma. Aztán rohamosan romlott az állapota, a lelke elkezdte leépiteni a testét. Dec. 18-án a születésnapján is kórházban volt, nem tudtam neki mit mondani. aztán mikor bementünk hozzá már tudtuk, hogy ez lesz számomra az utolsó találkozás.Nem tudtam elköszönni tőle, legalábbis nem úgy hogy örökre szól. Akkor még ő is reménykedett a gyógyulásban. Szerettük volna ha velünk marad, de ő a lelki közösségéhez akart menni. Nem tudta mi vár rá, jó lesz-e neki ott, de ezt választotta. És néhány nap múlva tudtam , hogy azt amit ott kapott mi nem tudtuk volna megadni neki.
20-án mentek. A közösség "kirtanával" zeneszóval várta.
Ettől a naptól kezdve a lelkitanitómestere mindennap felhivta bár hol is volt a világ táján és ellátta tanácsokkal, lelkitámasszal, segitett neki abban, hogy felépitse lelki testét és megtalálja azt a feladatot amit elláthat új világában. A fiatalok vele voltak nappal-éjjel,zengték a mantrát hogy könnyebb legyen neki, csak a hangra kelljen figyelnie, két orvos vigyázta.
Elvitték az esti imádságukra, az utolsó két nap már nem birt elmenni. Egész idő alatt nem evett, pici vizet ivott, a fizikai állapota naponta rohamosan romlott. végig tudatánál volt , fájdalomcsillapitót nem kért. jan. 9-én fél négykor ment el.
Azt hiszem igy elmenni vágya lehet másnak is. Aztán azon gondolkodtam, hogy miért csak ez a közösség tudja megtenni, hogy igy segitse az eltávozót. A mi kulturánkban miért nincs meg ez az összetartás. Most a sirató asszonyokat kizárnám. Miért nem tanitják meg, hogy kell a távozótól elválni.
Részlet egy bhakta megemlékezéséből.
" Elment a rózsabimbó. Igy hivtam őt. Mert az voltál, lágy és finom, kicsi rózsabimbó.
Háromheted volt arra, hogy Rózsabimbó légy, de inkább másfél. Három hét rövid idő, de egy szenvedőnek egy perc is sok!
Először nagyon zavart hogy te kerültél a figyelem központjába és szinte egy percet sem voltál egyedül. Aztán beletörődtél, majd alázatosan elfogadtad, végül örömmel vetted a bhakták társaságát, akik nem a siratóasszonyok szerepét játszották. A bhakták úgy szórták rád szeretetük esőjét, mint amikor a tavaszi zápor söpör végig, és nyomában kinyilnak a virágok. Szerető szived is igy nyilt ki ....-
Ahogy távolodtál az anyagi világtól, úgy vontad be érzékeid vitorláit, átvágva szivedet gúzsban tartó anyagi kötelékek csomóit, hogy helyt adj egy másik, nem evilági érzelmi állapotnak, mely örök, szeretetteli és csak lelki testben élhető át. ....-
Igazából már nem is léteztél az érzékeidnek.Te nagyon is tudtodnál volták, de az érzékeid már nem kötöttek egyáltalán ehhez az anyagi világhoz. Kislány lettél. aki rábizta magát a környezetére .Egy igazi kis rózsabimbó....-
Gyönyörű lettél. Arcod kisimult, ragyogtál , olyan sugárzóan tört át a testeden a tiszta, szerető lélek jelenléte, hogy mindenkit megdöbbentett. A tested ott volt, de Te már tökéletes Krsna -tudatban élted belső lelki életed. Fénysebességnél is gyorsabban készültél utolsó utadra, lelki világba, vissza örök otthonodba.....-
Japázásunkat felváltotta a 24 órás kirtana, mely eltávozásodig és utána is zengett, ameddig csak lehetett .Életjelet csak mellkasod erős, ritmikus mozgása muatott. Úgy éreztem már nem is vagy ebben a testben. De amikor lelki tanitómestered utolsó telefonhivásakor a lelki világbeli szeretetéről beszélt, és azt mondta, hogy a mahámantra a lelki világ szeretetének a visszhangja, mozdulatlan tested mégiscsak jelezte reagálásodat. Könnycsepp csillant meg lehunyt szemed sarkában.. TE akkor már tudtad milyen is ez a szeretet.
hajnali 3 után kinéztem az ablakon és egy csillag kandikált be rajta, aztán szép lassan odébb ment. Ahogy légzésed ki- kihagyott, rendszertelenné vált, arra gondoltam Krsna Meddig tart még? és akkor mindtha valaki azt mondta volna nekem: minden pillanatnak megvan a maga feladata.A halált sem siettetni, sem elkerülni nem lehet. igen. 3,35 ez volt az idő, a perc, a pillanat. Ennek a pillanatnak a feladata volt, hogy végleg megszabaditson téged a testtől, az anyagtól mindörökre, és hazavigyen örök lelki hajlékodba. A légzésed leállt, hazatértél. A kiratna, az édes kirtana, amit azóta sem tudok feledni, felcsapott az egekig. Sirva a bánat és a boldogság kettős érzésétől, énekeltünk, megünnepelve egy magasztos, tiszta lélek dicső eltávozását. Egy lélek elment a lelki tanitómestere kegyének hajóján, átjutva a születés és halál óceánján, hogy részt vegyen Rádhe-Syáma kedvteléseiben.
Pavani mindegyikünknek különleges ajándékot adott. A gurum volt személyes példamutatásával, mély hitével, elszántságával, alázatával, türelmével. Egy olyan tanitvány, mint ő, lelki tanitómestere minden kegyére érdemessé vált, ésé lete végén sikeres lett, hazatért Istenhezl"
Csatolás megtekintése 158608
Szervusztok))))
Tudod, Radványa, van már nálunk is 1 közösség, a Hospice, ami sajnos agyon van hallgatva.Polcz Alaine volt a szószólója, aki nemrég távozott közülünk.
Az a legnagyobb baj, hogy a halál, meghalás agyon van hallgatva......pedig mindenkit utol ér. Félnek beszélni róla, pedig az élet társa.
Édesanyám nagybeteg, én ápolom, s rentgeteget beszéltem vele a halálról, amíg még lehetett, s megértette. Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs pokol, csak az a fájdalom, amit annak az érzése okoz, hogy mit mulasztottunk el életünkben.....
Remélem kicsit tudtam segíteni neki....ma már olyan mint a kisgyerek, .....
Nagyon örülhetsz, hogy nagyid így ment el, megbékélve....
Édesanyám nagyon félt, hogy kórházban hal meg, s én annak idején megfogadtam, hogy nem lesz beadva sehova sem, amíg én élek....
Most már nagyon nehéz, nemcsak nekem, hanem páromnak, lányomnak, ki itthon lakik velünk, ....látni, hogy épül le....de legalább béke, nyugalom veszi körül....
Sokkal többet kéne a halálról, az eltávozásról beszélni....
Idén már 2 temetésen vagyok túl....s ilyenkor azt mondom: ők már tudják az igazságot...
Más: Horao, félelmetes amit leírsz...én nem értek ezekhez a dolgokhoz, de megfordult a fejemben olvasva az írásodat, h vajon nem 1 párhuzamos világból próbálnak "megjelenni"?
Kedves Márta, remélem már lenyugodtak a történések nálad...hihetetlen dolgok ezek, s még átélni mindezt.......
))))Tudod, Radványa, van már nálunk is 1 közösség, a Hospice, ami sajnos agyon van hallgatva.Polcz Alaine volt a szószólója, aki nemrég távozott közülünk.
Az a legnagyobb baj, hogy a halál, meghalás agyon van hallgatva......pedig mindenkit utol ér. Félnek beszélni róla, pedig az élet társa.
Édesanyám nagybeteg, én ápolom, s rentgeteget beszéltem vele a halálról, amíg még lehetett, s megértette. Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs pokol, csak az a fájdalom, amit annak az érzése okoz, hogy mit mulasztottunk el életünkben.....
Remélem kicsit tudtam segíteni neki....ma már olyan mint a kisgyerek, .....
Nagyon örülhetsz, hogy nagyid így ment el, megbékélve....
Édesanyám nagyon félt, hogy kórházban hal meg, s én annak idején megfogadtam, hogy nem lesz beadva sehova sem, amíg én élek....
Most már nagyon nehéz, nemcsak nekem, hanem páromnak, lányomnak, ki itthon lakik velünk, ....látni, hogy épül le....de legalább béke, nyugalom veszi körül....
Sokkal többet kéne a halálról, az eltávozásról beszélni....
Idén már 2 temetésen vagyok túl....s ilyenkor azt mondom: ők már tudják az igazságot...
Más: Horao, félelmetes amit leírsz...én nem értek ezekhez a dolgokhoz, de megfordult a fejemben olvasva az írásodat, h vajon nem 1 párhuzamos világból próbálnak "megjelenni"?
Kedves Márta, remélem már lenyugodtak a történések nálad...hihetetlen dolgok ezek, s még átélni mindezt.......
Üdvözöllek kedves Radványa!
Megható amit írsz, megsajdul a szívem. Ilyen történet olvasása során mindig eszembejut a nagymamám, akinek a kórházban kellett meghalnia. Hiába könyörgött, hogy vigyük haza, nem tehettük. Emlékszem kislányként mennyire kerestem a megoldást, szinte belefájdult a fejem és semmit nem tudtam tenni. Túl fiatal voltam el kellett fogadnom amit a szüleim mondtak és abban az időben még kórház nem csak egy egészségügyi intézmény volt, hanem hatalom.
Ez már nagyon régen volt, de azóta is itt fáj belül a szívemben, hogy nem tudtam segíteni. Az öcsémet már nem engedtem bevinni a kórházba, itthon ápoltam. Lehet, hogy ez neki néhány héttel rövidebb életet is jelentett, hiszen nem tudtam szondán táplálni, infúziót adni, adatni neki akarata ellenére, de mindent megtettem, amit kért, az én lelkem is nyugodt. Csak az fáj, hogy vele nem lehetett beszélni a halálról, meghalásról. Utolsó percig nem fogadta el, hogy meg kell halnia.
Megható amit írsz, megsajdul a szívem. Ilyen történet olvasása során mindig eszembejut a nagymamám, akinek a kórházban kellett meghalnia. Hiába könyörgött, hogy vigyük haza, nem tehettük. Emlékszem kislányként mennyire kerestem a megoldást, szinte belefájdult a fejem és semmit nem tudtam tenni. Túl fiatal voltam el kellett fogadnom amit a szüleim mondtak és abban az időben még kórház nem csak egy egészségügyi intézmény volt, hanem hatalom.
Ez már nagyon régen volt, de azóta is itt fáj belül a szívemben, hogy nem tudtam segíteni. Az öcsémet már nem engedtem bevinni a kórházba, itthon ápoltam. Lehet, hogy ez neki néhány héttel rövidebb életet is jelentett, hiszen nem tudtam szondán táplálni, infúziót adni, adatni neki akarata ellenére, de mindent megtettem, amit kért, az én lelkem is nyugodt. Csak az fáj, hogy vele nem lehetett beszélni a halálról, meghalásról. Utolsó percig nem fogadta el, hogy meg kell halnia.
Az szerencse, hogy benned nem kelt rossz érzést.Mindegyik arc más érzést hoz és maga a jelenség is. Mikor beindul, az egy olyan érzés amit leirni nem tudok, mert kevéske a szókincsem hozzá
Mi az érzésed ezekről az arcokról, lehetséges, hogy a földi létben ragadt holt lelkek? Esetleg segítséget kérnek tőled, aki képes vagy észlelni a jelenlétüket? Próbálkoztál már olyasmivel, hogy visszavezeted őket abba a világba, ahová maguktól nem tudnak eljutni? Esetleg közlendőjük van a számodra?
Köszönöm Radványa, hogy ezt elmondtad! Jó olvasni, hogy van kultúra, ahol a halált, a meghalás folyamatát az élet részeként kezelik és nem szennyes, elrejtendő folyamatként. A mi kultúránkban félelmetesnek tartom az utolsó pillanatig tartó küzdelmet az életért, ami nem ad módot a testnek és a léleknek, hogy felkészüljön az elkövetkezendő történésekre.
Nekem két hozzátartozómat volt módom halálba kísérni. Elméleti felkészültségem a témában nulla volt, csak a szeretetem vezetett mindkét esetben. Szerencsére a háziorvos mindkét esetben segítő partner volt. Bizonyára lehetett volna jobban csinálni, az elengedés nagyon nehezen ment, de mégis sokkal emberibben haltak meg, mint kórházban csövekre kapcsolva.
Nekem két hozzátartozómat volt módom halálba kísérni. Elméleti felkészültségem a témában nulla volt, csak a szeretetem vezetett mindkét esetben. Szerencsére a háziorvos mindkét esetben segítő partner volt. Bizonyára lehetett volna jobban csinálni, az elengedés nagyon nehezen ment, de mégis sokkal emberibben haltak meg, mint kórházban csövekre kapcsolva.
Beszélgetések.....
Beszélgetések a halálról
HBCollegium - következő előadás: 2008. április 4-én. Pontos kezdés: 17:15 órakor
Dr. Thiel Katalin: A végesség problematikája – Hamvas Béla életművében
Az előadás helye: 1056 Bp. Váci utca 40. I/7, metró: Ferenciek tere
*
Hommage á Hamvas, Balatonfüred, 2008. március 29-30.
Beszélgetések a halálról
HBCollegium - következő előadás: 2008. április 4-én. Pontos kezdés: 17:15 órakor
Dr. Thiel Katalin: A végesség problematikája – Hamvas Béla életművében
Az előadás helye: 1056 Bp. Váci utca 40. I/7, metró: Ferenciek tere
*
Hommage á Hamvas, Balatonfüred, 2008. március 29-30.
Ha már a hétköznapi furcsaságokrol van szó nem tom hallotatoke rolla de külföldön egy férfi várandós azaz szülni fog nah kinek mi a vélleménye erről?....mikre nem képes ma már az orvos tudomány deh ez mehet rossz illetve jó irányban is
Hat ezen mar nem is tudom sirjak vagy nevessek? Nem tartom jonak megvaltoztatni a termeszet rendjet. Es gyakorlatilag lassan de biztosan gunyt uzunk magabol a teremtesbol.
Draga Radvanya!
Valamiert a mi tarsadalmunk az elmulast szomoru esemenykent kategorizalta. Pedig vannak tarsadalmak ahol ez egy vidam esemeny felkeszulnek a kovetkezo eletre a megujjulasra. Nyugtassa lelked, hogy boldogan halt meg megkapta azt a torodest es szeretet amire szuksege volt es nyugodt lelekkel tudott tovabblepni. Es lehet, hogy egy napon ujra talalkoztok.
Valamiert a mi tarsadalmunk az elmulast szomoru esemenykent kategorizalta. Pedig vannak tarsadalmak ahol ez egy vidam esemeny felkeszulnek a kovetkezo eletre a megujjulasra. Nyugtassa lelked, hogy boldogan halt meg megkapta azt a torodest es szeretet amire szuksege volt es nyugodt lelekkel tudott tovabblepni. Es lehet, hogy egy napon ujra talalkoztok.
Szervusztok
Édesanyám nagybeteg, én ápolom, s rentgeteget beszéltem vele a halálról, amíg még lehetett, s megértette. Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs pokol, csak az a fájdalom, amit annak az érzése okoz, hogy mit mulasztottunk el életünkben.....
Remélem kicsit tudtam segíteni neki....ma már olyan mint a kisgyerek, .....
Nagyon örülhetsz, hogy nagyid így ment el, megbékélve....
Édesanyám nagyon félt, hogy kórházban hal meg, s én annak idején megfogadtam, hogy nem lesz beadva sehova sem, amíg én élek....
Most már nagyon nehéz, nemcsak nekem, hanem páromnak, lányomnak, ki itthon lakik velünk, ....látni, hogy épül le....de legalább béke, nyugalom veszi körül....
Sokkal többet kéne a halálról, az eltávozásról beszélni....
Idén már 2 temetésen vagyok túl....s ilyenkor azt mondom: ők már tudják az igazságot...
Draga apolika!
Neked nagyon sok kitartast kivanok mert ismerem ezt a helyzetet es gyakran nagyon nehez. De jot teszel megkonnyted valaki eltavozasat amitol O is konnyebben lep at es a te lelkedbe is sokkal nagyobb nyugalmat es bekesseget fog hozni a tudat, hogy jol cselekedtel.
Szeretettel Erika
Egyetértek veled! Erre mondják, hogy mindenki maradjon a kaptafánál!
Apolika!
Akiről irtam anyósom volt, nem nagymamám, anyai nagymamám él még, 91 éves és már ő is olyan mint egy gyerek. Anyukám ápolja, de őt is megviseli, mert a házból nem teheti ki a lábát, megy utána, ha lepihen rázza, hogy nem csukja le a szemét ,mert akkor ő egyedül van. Azt mondja fél az egyedülléttől, de mondjuk, neki hogy ott vagyunk mi is meg a házban, de neki csak anyukám jó és látható közelségben legyen. Már teljes gondozásra szorul, talán ezért is fél, hogy mi lesz vele ha anyukám nincs ott. Szegény meg szenved attól, hogy egy percre nem lehet egyedül. Ha kertet gondozni menne ki , teljesen kihurcolkodnak nagyival.. szék, napszemüveg mert süt a nap. ..stb. végre dolgozna és akkor ...jön, hogy meddig csinálod még bent is van dolog menjünk be... Szóval nem könnyű, de mit tehet.. az anyukája.
Akiről irtam anyósom volt, nem nagymamám, anyai nagymamám él még, 91 éves és már ő is olyan mint egy gyerek. Anyukám ápolja, de őt is megviseli, mert a házból nem teheti ki a lábát, megy utána, ha lepihen rázza, hogy nem csukja le a szemét ,mert akkor ő egyedül van. Azt mondja fél az egyedülléttől, de mondjuk, neki hogy ott vagyunk mi is meg a házban, de neki csak anyukám jó és látható közelségben legyen. Már teljes gondozásra szorul, talán ezért is fél, hogy mi lesz vele ha anyukám nincs ott. Szegény meg szenved attól, hogy egy percre nem lehet egyedül. Ha kertet gondozni menne ki , teljesen kihurcolkodnak nagyival.. szék, napszemüveg mert süt a nap. ..stb. végre dolgozna és akkor ...jön, hogy meddig csinálod még bent is van dolog menjünk be... Szóval nem könnyű, de mit tehet.. az anyukája.
Erről jut eszemben, hogy nyáron az Adrián voltunk. Tenger, meleg, fürdés, napozás, vidámság, szóval minden ami ilyenkor kell, végig a parton amerre csak a szem ellát. Egyetlen fekete pontocska volt csak, egy nagyon öreg néni a hatalmas kempingben a parton, üldögélt egy székben fekete ruhában, fekete kendőben a napernyő alatt! Hihetetetlen anakronisztikus és egyben megható látvány volt!
Nem a te nagyid volt?
Radvanya a fenykepen a kislannyal az anyosod?
Igen, ő az, a kislány pedig Anna.Szeretem ezt a képet, olyan jó pillanat amikor egymásra mosolyognak. Van egy másik is az pedig Anna és Dédi ahogy egymásra néznek. Ha tudtam volna, hogy nem sokáig lesz köztünk több kis videót is készitettem volna... igy nem sok maradt emlékbe.
Hasonló témák
