Húsvét ünnepe

Húsvét ünneplése évről évre arról tanúskodik, hogy Isten az élet oldalán áll - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez eljuttatott húsvéti üzenetében.

A dokumentumot Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke, Steinbach József, a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint az ökumenikus tanács tagegyházainak - református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox - vezetői írták alá.

Az egyházi vezetők üzenete szerint Isten "egyházára bízta azt a hírt, hogy a keresztre feszített Jézus harmadnapon feltámadt". "Így lett a Betlehemben született, a Golgotán keresztre feszített és a harmadik napon feltámadott Jézus a Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk".

Hozzátették: "elmondhatjuk az egyház Szentírásra alapozott bizonyságtételeként, hogy Jézus szerzett nekünk is bűnbocsánatot a kereszten, s feltámadásával legyőzte a bűn és a halál hatalmát".

Az egyház népe bízhat abban, hogy az élő Jézus Krisztus nem hagyja magára. A keresztények mint Isten gyermekei napról napra átélhetik és megtapasztalhatják, milyen fontos az élet, "mert az élet Jézusé, s aki Jézusé, azé az élet is" - fogalmaztak.

"Isten áldásaként ezt a tudást, ismeretet, hitet és vallomást kívánjuk megélt tapasztalatként minden keresztény ember életébe" - tették hozzá.
MTI

Kellemes Husveti Unnepeket kivanunk!

images
 
Nállunk multi-kulti van. A keresztény szokások melett megvan a nyul, a piros tojás, passach... söt a boszorkány égetés.
-
Epp most jövök a feleségemmel egy "Osterfeuer" husvéti-tüz ünnepségrö, rengetegen vannak még ott a tüz körül, fiatalok, idösek. De majd késöbb mesélek rolla.
-
381_0008_947676_noosterfeuer1-750x480.jpg

-
*
Szívből örülök annak, hogy ez az Ünnep is úgy múlik el, hogy szép élményeket gyűjtöttetek össze. De még van az Ünnepből! A legjobbakat kívánom: egészséget, szeretetet, békességet, sok-sok örömet, sikert és minden, de minden jót!
 
Ne haragudjatok, de néhány írásotok nagyon nem illik ehhez a témához! A Húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe, semmi keresnivalója nincs itt a nemi erőszakkal példálózó írásoknak!
Akinek nem ünnep az lépjen tovább! Néha jobb hallgatni, mint másokat megsérteni!
Akiknek Jézus feltámadása ünnep azoknak kellemes Húsvéti ünnepet kívánok!
Boldog nyuszit.Ennyi maradt belőle
Meg ez:
Terrormentes Húsvétot Mindenkinek! (THM 0%)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,594
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére