Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből

Szerzőnk szerint nemhogy nem pedofilellenes, de még csak nem is kizárólag melegellenes a kedden a Parlament által elfogadott törvény. Publicisztikájában arra próbál rávilágítani, hogy miért tartja emberellenesnek az új szabályozást, és hogy miért érint ez többeket, mint a szexuális kisebbségek csoportjait.

Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.

Amit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.

De én itt sem állnék meg: a kedden az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény egyszerűen emberellenes.
Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,

amikor utoljára kellett honfitársainknak így vagy úgy bűnhődniük azért, amilyennek születtek. Hol vagyonelkobzással, hol megkülönböztető jelzéssel – hol pedig 18-as karikával és 22 óra utánra száműzve.
Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.

Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.

Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.

Ha eddig is voltak tizenévesek, akik nem bírva az érzéseikkel és a környezetük által rájuk nehezedő nyomással, inkább a halált választották a szenvedések helyett, mi várható akkor, ha az állam, amiben élnek, deklaráltan is kirekeszti őket a társadalomból?
Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.
Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.
”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.

A Harry Potter- és a Bridget Jones-filmek is tiltólistára kerülhetnek az RTL szerint, ha elfogadják a módosított pedofiltörvényt

A televíziós csatorna szerint a múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.

Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.

Kérdezhetném, hogy ennek az őrületnek vajon hol van a vége, de az igazság az, hogy azt sem nagyon látjuk, hol kezdődik.
Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?

Én nem vagyok meleg - de erről nem tehetek. Sokan mások azok – és épp annyira nem tehetnek róla, mint én az ellenkezőjéről.
Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.

Meggyőződésem, hogy ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak házasságra, családalapításra, bujkálásmentes életre, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből.
Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.

Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.

Ne a melegek miatt álljunk ki a súlyosan homofób és emberellenes törvény ellen – hanem magunk, mindannyiunk miatt.

meleg-par_pixa-resized-970.jp2.jpg
 
Mekkora felháborodást vált ki az emberekből mikor arról olvasnak, hogy egyes országokban megölik, kivégzik a melegeket. Holott akik felháborodnak és habzó szájjal tiltakoznak semmiben sem különbek a gyilkosoktól.
Azok gyakorlatilag semmisítik meg ezeket az embereket, a tiltakozók pedig elméletileg irtják őket!
*
Szomorú, de sajnos igaz...
 
Lesz lesz, csak nem polcra teszik, hanem jól elzárják majd, páncélszekrénybe, és csak zárás után lehet majd vásárolni, a szuperül elsötétített helységben! De, csak akkor ha igazolják a vevők a nagykorúságukat, és természetesen az adataik rögzítése után!
*
Itt már most és jelenleg - minden elképzelhető. Még az elképzelhetetlen is. Ennek kell, hogy vége szakadjon, de örökre!
:mad:
 
Persze hogy nem a tanárok.
A szülök a hibásak.
Számukra a gyerekük az első és nehogy már az iskola nevelje. És lám csak körbe kell nézni itt az eredmény.....
Szóval a szülők és a gyerekek a hibásak. A gondolatmenet csak ott hibádzik, ha ezek a Magyarországon nevelhetetlennek és taníthatatlannak, meg ilyen-olyan szindrómával és hátrányos helyzettel megbélyegzett gyerekek Angliába, Németországba, Kanadába, vagy az Államokba költözve ott folytatják az iskolát, egy csapásra érdeklődő és fejlődőképes gyerek lesz belőlük, aki még lépést is tud tartani a helyi gyerekekkel.
Lehet, hogy Magyarországon kívül a világon mindenhol a pedagógus hülyegyerekhez vannak szokva, azért tudják tanítani, nevelni, és egyáltalán kezelni őket?
 
Egy meleg ferfi eseteben mindig keresd a not mint okot
senki sem szuletik melegnek - azza lesz
es eddigi megfigyelesem szerint mindig megtalalhato a kivalto ok
Meleg ferfiak gyerekkoraban ott a no aki vagy agyonimadta vagy terrorizalta es nincs tobb opcio a genetica itt nem dominal
Nem vitatom a gondolatmenetedet, mert bár jó néhány meleg van a környezetemben, mindegyiket felnőttként ismertem meg. Nekem már így tűnnek "normálisnak".
 
Mint mondtam, 13-an vannak testvérek. Nem gondolom, hogy őt egyedül másképp nevelték volna, mint a testvéreit.
Biztos, hogy van valami oka, de a tudomány mai állása szerint ez még nem ismeretes.
Gondolom arról szólt írása és a példa nem genetika az ok.

Te most kizárod a "nevelést" így írod
de vegyük bővebben: környezet összességének hatása. A neveléshez tartozik
Mert nevelés az nem csak a tudatos családi és iskolai folyamat.
És ha a tudomány mai állása szerint "nem ismeretes" írod.
Akkor akár a környezetben kellene mégis fellelni? Ez ellen sokat tenni nem lehet, ha meg volna a pont akkor sem.
Én behozom a lelki alkatának kérdését: Legyen például gyámoltalan, ismerkedni félős
Ekkor hamarább válhat elcsábítottá.
Csak eddig mondom, az élet pillanatát: mikor elfordul az ellenkező nemétől.(férfi esetén)
 
Utoljára módosítva:
Egy meleg ferfi eseteben mindig keresd a not mint okot
senki sem szuletik melegnek - azza lesz
es eddigi megfigyelesem szerint mindig megtalalhato a kivalto ok
Meleg ferfiak gyerekkoraban ott a no aki vagy agyonimadta vagy terrorizalta es nincs tobb opcio a genetica itt nem dominal
Épp megírtam(azzá lesz) mikor ezt megláttam.És én is lelki alkatra vezettem vissza.
Azt nem gondoltam át miként anyai hiba
 
Szóval a szülők és a gyerekek a hibásak.
Ne képzeljétek.Hogy a gyereket a szülő és az iskola neveli kizárólag.
Nagyon korán belép az környezet a (rokonok, barátok,média, utca) stb hatása.
Hogy ki nevelte fel és mitől lett olyanná. Az nem tudható.
Csak a célzott és tudatos részt adja a család és az iskola.
A kijelentés ezert hibás:"Szóval a szülők és a gyerekek a hibásak."
Ezért nem igaz az alábbi sem:

Persze hogy nem a tanárok.
A szülök a hibásak.
Számukra a gyerekük az első és nehogy már az iskola nevelje. És lám csak körbe kell nézni itt az eredmény.....
Ez csak az elhibázott szülői felfogás, mikor ellene dolgozik a két alapvető nevelési hatás egymásnak.
Holott egymást erősítve sem sikerül kiküszöbölni a többi nevelési hatást környezet (rokonok, barátok,média, utca) stb
Még azt se lehetne kijelenteni azé a legerősebb nevelési hatás aki időben a legtöbbet fordít rá.
Csak esélye nagyobb
 
Utoljára módosítva:
Szóval a szülők és a gyerekek a hibásak. A gondolatmenet csak ott hibádzik, ha ezek a Magyarországon nevelhetetlennek és taníthatatlannak, meg ilyen-olyan szindrómával és hátrányos helyzettel megbélyegzett gyerekek Angliába, Németországba, Kanadába, vagy az Államokba költözve ott folytatják az iskolát, egy csapásra érdeklődő és fejlődőképes gyerek lesz belőlük, aki még lépést is tud tartani a helyi gyerekekkel.
Lehet, hogy Magyarországon kívül a világon mindenhol a pedagógus hülyegyerekhez vannak szokva, azért tudják tanítani, nevelni, és egyáltalán kezelni őket?
Ilyeneket hol olvastál?
Amit írtam az hogy a szülők a hibásak.
Persze hogy sikeresek lesznek ha kimozdítják a gyerkőcöket a kényelmi zónájukból.
Itthon folyamatosan védelem alatt állnak megkapnak mindent.
 
A világ legszebb és leg példamutatóbb nyelve a Magyar. Mindenre van pontos kifejezés ami egy értelmű, és össze nem téveszthető ,még annak is aki nem ismeri 100%-ban. Van kifejezés olyanra is amit a "nagy" világnyelvek csak körül írni és csak magyarázattal tudnak közölni. ( Pl: Tündér). Tehát a magyar nyelvben a MELEG szót a nyári napra, a levesre , a kályha tüzére , Stb...stb, mondjuk. Igy mindenki tudja miről van szó. Ha a Homoszexuális szó sértő, akkor lehet mondani azt is , hogy Buzi. mindkettő megfelelő. A meleghez semmi köze nincs ezeknek az embereknek.
 
Jo lenne ha nem nyelvorkodnel , a buzizas igazan nem tekintheto peldamutato kifejezesnek a magyarnyelvben. MIndenesetben negativ kicsengese van. Ugy mellesleg emberekre hasznalsz ilyen jelzot ami se nem szep, se nem illo. Semmivel se kulonb egy hetero vagy homo ember a masiknal. Ember.
MIndnyajunknak nagyon rosszul esne ha Kolcseyt lebuzizna valaki.
 
Nos orbán ismét közölt egy-két dolgot.....hogy ezek gyakorlatban mit jelentenek majd?
Valószínű szeretné hogy az internet adó elleni tüntetés ne legyen egységes ezért szépen felszeleteli az ellenzéki csoportokat....
Nos akkor az idézet:
˝A miniszterelnök úgy látja, a szülők joggal várják el, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Szerinte ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni.˝
Íme lesz itt még netes cenzúra.
 
Van még más is...csak azért hogy lássátok van itt baj elég.
˝Kiemelte továbbá, hogy az új magyar szabályozás semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik. Az csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet. Kiemelte, hogy az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni˝.(ov)
.....
....
Aha mert a szülő az pontosan tud mindent.
Volt olyan munkatársam aki akkor jött rá hogy terhes amikor bevitték a kórházba....
Lehetne napestig sorolni, de, ha ez kell a választóknak legyen....
 
˝A miniszterelnök úgy látja, a szülők joggal várják el, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Szerinte ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni.˝
Íme lesz itt még netes cenzúra.
A netet sosem fogja senki tudni cenzurazni!!!
Leszunk sokan akik teszunk ez ellen!
 
Ismét egy zseniálisan kiötlött Tv. Ebben nagyon tud a regnáló kormány.
Elutasítod = támogatod a pedofiliát,
támogatod = elutasítod a másságot.
Lehet két részre szakítani az országot úgy, hogy az ellenzék nem tud jól kijönni belőle.
 
A netet sosem fogja senki tudni cenzurazni!!!
Leszunk sokan akik teszunk ez ellen!
Dehogy nem! Ha tűntettek akkor ˝diplomás kommunisták˝lesztek...
Meg rátok fogják hogy pedofilok mellett vagytok meg soros meg migráns....
A vidék meg úgy sem ért semmit ebből inkább konzervatívak maradnak.
 
Dehogy nem! Ha tűntettek akkor ˝diplomás kommunisták˝lesztek...
Meg rátok fogják hogy pedofilok mellett vagytok meg soros meg migráns....
A vidék meg úgy sem ért semmit ebből inkább konzervatívak maradnak.
Próbáltak fejélett országokban ilyesmiket, de a netes kozosseg lépett, és annyiban maradt!
Egy imnformatikusnak eleg nehez elmagyarazni, hogy ezt most a politika nem akarja...
Hat MI meg akarjuk!
 
Próbáltak fejélett országokban ilyesmiket, de a netes kozosseg lépett, és annyiban maradt!
Egy imnformatikusnak eleg nehez elmagyarazni, hogy ezt most a politika nem akarja...
Hat MI meg akarjuk!
Informatikus azt teszi amiért fizetik.
Fejlett országok ...eddig és ennyi....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,969
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére