Ha Jézus Betlehem helyett Őcsényben születik, migrásként kiverik onnan

Egy banális történet
Őcsény egy egyszerű község Tolna megye Szekszárdi járásában. Vagyis csak volt, amíg el nem híresült arról, hogy lakosai isszák az orbáni gyűlöletkeltés szavait és példásan aszerint is élnek.

A magyarságára és keresztény gyökereire büszke falu – Őcsény – arról lett hírhedt, hogy él ott valaki, aki szívesen nyújtana pár napra segítő kezet egy-egy leellenőrzött, a magyar állam által menekülnek nyilvánított családnak arra, hogy kikapcsolódhasson. No meg persze leginkább arról, ahogy a helyiek reagáltak.

“Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat”

– ilyen fenyegetés is elhangzott a hétfő esti őcsényi falugyűlésen, amelynek egyetlen témája az a hír volt, hogy néhány napra kikapcsolódni jönne 1-2 menekült család egy helyi panzióba. A fenyegetést a szálláshely tulajdonosa kapta, akinek autója kerekei bánták, hogy nem állt ki a helyiek által igaznak vélt gyűlölet mellett.

A polgármester úr konklúziója végül az volt:

a panzió teljesen legálisan működik, az önkormányzatnak jogilag nincs lehetősége fellépni az ellen, hogy itt bárki is megszálljon. De Önök, a falu lakói tehetnek ellene, például polgári engedetlenséggel. Körbeveszik a házat és megakadályozzák, hogy oda bejussanak. De személyi legyen Önöknél, ha rendőri intézkedésre kerül sor.

A vérmes Fideszes másnap állítólag lemondott tisztségéről.



www.tvn_.hu_92a857e709580e5f79d51be7e6a063a2.jpg
 
Nem tudom mit szolnál hozzá, ha holnaptol az Öcsényieket, vagy minden Fidesz választot kiebrudálnának külföldi szállodákbol, a város határon várnák benneteket furkos bottal?
Mivel sem Öcsényi nem vagyok sem fidesz szavazó....igaz külföldre sem megyek.
Akkor marad a furkós bot a város határán....majd sietek..
-
Elkell fogadni, hogy valaki rasszista? Hát nem! A törvény minden eszközével, az emberiesség nevében lekell küzdeni az ilyen szellemet.
Ki is a rasszista?
Akkor le lesz küzdve.
Nem vagyok vallásos de mi a számotokra a kereszténység ha az embergyülölet megfér benne? Nem elöször a történelemben
Kérdezd meg a kersztényeket.....
 
Ahol a közvélemény nem itéli el egyértelmüen a rasszizmust,
Mert nem ismerik ezt az izmust.
Ahol a közbiztonság miatt nem tud egy féltucat gyerek néhány napot egy üdülöhelyen eltölteni
Pedig elég sokan nyaraltak idén is az országban az üdülőhelyeken.
Ahol a kormány nem a rendet, a jogot hanem a gyülölködöket védi
Ez azt jelenti hogy a jog nem ál éppen a helyzet magaslatán.
Ahol miniszterelnök helyesli a rasszista megkülönböztetés megnyilvánulását
Hm...a rasszista szót Te használtad.
 
Ha betöröd az ablakát, ha kiszúrod ezért a kocsija kerekét, akkor vanalizmus történt, szándékos rongálás történt, stb. Akkor a rendőrségnek el kéne kapni a bünöző tetteseket, akik egy bün nélküli ember nem bünös tettére büncselekménnyel reagáltak.
Hogy miért is nem teszik ezt nem tudom...de, ha így adnak még több lovat az emberek alá nehogy az legyen a vége hogy ne lehessen a szellemet visszaparancsolni a palackba.
 
A faluközösség nem az egyéni érdek és közösségi érdek ütközéséről szól. A faluközösség a közösségi létnek a család utáni eggyel magasabb fokozata. Véd és dacszövetség a tagok védelmére. A nemzet és haza építőköve. A kialakulása hosszú időre nyúlik vissza és nem vethető össze egy panelház véletlenül összeverődött lakóinak összességével.
A nemzet és haza építőköve!? Na, az talán még megvan, bár ahogy szeretett vezéred harácsol, lehet, hogy már rég ellopta azt is!
Nem hiszem el, hogy tíz nyaralótól ennyire beszartatok! Egy világtól elzárt kis faluban rettegnek tőlük, de hogy egy egész ország féljen, ez az igazi tömeghisztéria!
Jól felkapott felturbózott hisztéria, kell is ilyen időnként. Lehet eldugni előletek a fontosabb dolgokat. Amíg ezen nyammogtok a hátatok mögött megint jó nagy disznóság zajlik, de semmi vész, csak a vezér tömi a zsebét még degeszebbre, és egy jó nagy birkanyáj asszisztál hozzá!
Cdurmoll , nemérted ?? eggyesek azt szeretnék , hogy Magyarországból egy "panelház" legyen !
Ezt hol olvastad? Mindig meglep, hogy a primitív gondolkodásúak mekkora hanggal képesek a sületlenségeiket hirdetni!
 
Először is az eset eddig egyedi. Még nem hallottam hogy lakóközösségbe nem engedtek be bevándorlót.
A lakók érdeke a fontosabb!
Szerinted egy 10-20 emeletes házba miért nem szabad bevinni pl:gázpalackot?
Még nem hallottál olyat, hogy lakóközösségbe nem engedtek be bevándorlót??
Ember, melyik bolygón élsz?
Egy egész ország nem engedi be őket, márpedig ha határokon kívül vannak hogy kerülnének lakóközösség közelébe?
Hogy a 10-20 emeletes épületbe miért nem engedik a gázpalackot bevinni? Mi a tökömnek vinnék be mikor vezetékes gázt vezettek be? Egyébként is a gáznak aztán teljesen mindegy, hogy palackba zárják vagy egy hosszú üreges csőbe! Ha robban akkor palack nélkül is robban!
 
A nemzet és haza építőköve!? Na, az talán még megvan, bár ahogy szeretett vezéred harácsol, lehet, hogy már rég ellopta azt is!
Nem hiszem el, hogy tíz nyaralótól ennyire beszartatok! Egy világtól elzárt kis faluban rettegnek tőlük, de hogy egy egész ország féljen, ez az igazi tömeghisztéria!
Jól felkapott felturbózott hisztéria, kell is ilyen időnként. Lehet eldugni előletek a fontosabb dolgokat. Amíg ezen nyammogtok a hátatok mögött megint jó nagy disznóság zajlik, de semmi vész, csak a vezér tömi a zsebét még degeszebbre, és egy jó nagy birkanyáj asszisztál hozzá!

Ezt hol olvastad? Mindig meglep, hogy a primitív gondolkodásúak mekkora hanggal képesek a sületlenségeiket hirdetni!
Felturbózott érzelmekkel és személyeskedéssel operálsz érvek helyett. A Kurucinfo hozzászólásainak van ilyen stílusa. Azoktól is :eek:
 
Még nem hallottál olyat, hogy lakóközösségbe nem engedtek be bevándorlót??
Ember, melyik bolygón élsz?
Egy egész ország nem engedi be őket, márpedig ha határokon kívül vannak hogy kerülnének lakóközösség közelébe?
Hogy a 10-20 emeletes épületbe miért nem engedik a gázpalackot bevinni? Mi a tökömnek vinnék be mikor vezetékes gázt vezettek be? Egyébként is a gáznak aztán teljesen mindegy, hogy palackba zárják vagy egy hosszú üreges csőbe! Ha robban akkor palack nélkül is robban!
Ember...
Ha énhozzám vendégségbe jönnének külföldiek akár pepiták is lehetnek ...elhiheted hogy be is jönnének!
Az ilyen alamuszi sötétben szurkálodó emberkékkel elbeszélgetnék.
De, ha mulyák vagyunk akkor hajrááá...
Vezetékes gáz nem minden épületben van...elég sok helyen táv fűtés van..és hogy miért is viszik be?
Azért mert grilleznek a teraszokon....
 
A HírTV telefonon beszélt azzal az őcsényi panziótulajdonossal, akinek kiszúrták a kerekét, miután néhány legálisan Magyarországon tartózkodó, regisztrált menekültet fogadott volna a panziójában. Az őcsényi ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki azt mondta: „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.”

A panziótulajdonos a HírTV-nek azt nyilatkozta, hogy ezzel a nyilatkozattal

bűnpártoló sajnos a miniszterelnökünk, mert ez bűn. Aki pártolja, helyesli a bűnt, az bűnpártoló.

Azt is hozzátette, hogy vége a jogállamnak Magyarországon, és hogy beláthatatlan következményei lesznek, "ha elszabadul az erőszak".
......................................................................
........................................................................
.....................................................................
Ha annyira ragaszkodik a jogállamísághoz akkor miért is nem tett feljelentést és miért is hátrált meg??
 
Setni
Vard meg a veget, lehet ez az ugy is Btusszelbe fog befejezodni egy summas buntetessel es akrteritessel. Mit szamit ez neked ...penz a dogivel.
 
Ja, igen...Fábry Sándor humorista véleménye...
Egykoron azt hittük, a politikacsinálás értelmiségi feladat. Mára kiderült: nem az. A Fidesz az értelmiség körében rendkívül sok szavazót vesztett. Az egyszerű üzenetek, a migránsozás, a sorosozás viszont megszólít egy teljesen más típusú szavazóréteget. És ez Orbánnak jó, mert politikai hasznot hoz” - értékelte a jobboldal átalakulását Fábry
 
Öröm olvasni a Szent Szeretet nevében szórt átkokat.
Hogy mennyire nem érted az elszomorodás azon fokát.Segítek értelmezni:
Szamica írta:
Megérdemelné Magyarország lakossága, hogy valami nagy baj történjen
csurmol írta:
Öröm olvasni a Szent Szeretet nevében szórt átkokat.
Nem átok és nem szent.Csak szomorú.
Van egy nagyon nagyon tudatlan és önfejű ember gyerek mindegy.
Nevezzük úgy a tűzzel játszik.Vagy csupa saját magára káros dolgokkat csinál.
Ez a típus soha nem ismeri fel a bölcsebbek szavát.
Mindaddig míg saját maga meg nem tapasztalja.
Meg nem történik vele a baj.
Hiába mondogatod neki ne gyújtogasd a gyufát mert megsüt
Hiába inted ne egyél mosatlan permetes gyümölcsöt.Mert beteg leszel
Az ilyen megérdemli ha megtörténik vele a baj.
Persze abból kigyógyulva felnőttebbé válik
Nos Szamica a lakosságra mondta hogy felnőtté kell válnia és addig nem fog
Amíg valami nagyobb bajt meg nem tapasztal a populista nacionalista tévelygő politikai kalandor vezető.cselekedete rájuk nem hozza
Akkor jön az ébredés a megérdemelte eset.
No ezt ne a migránspolitikájának arra az oldalára értsük ami a nem kérünkről szól.
Hanem annak külső megjelenési formájára.A gyűlölet kampányra az uszításr.
Amennyiben mindezek nélkül tette volna és úgy viszi a politikát.
Még tisztességes is lett volna.
De úgy összességében szemétség.
Ne köszönd meg hogy elmagyaráztam mit jelent a megérdemelné feltételes mód
 
Utoljára módosítva:
Ja, igen...Fábry Sándor humorista véleménye...
Egykoron azt hittük, a politikacsinálás értelmiségi feladat. Mára kiderült: nem az. A Fidesz az értelmiség körében rendkívül sok szavazót vesztett. Az egyszerű üzenetek, a migránsozás, a sorosozás viszont megszólít egy teljesen más típusú szavazóréteget. És ez Orbánnak jó, mert politikai hasznot hoz” - értékelte a jobboldal átalakulását Fábry
Setni mondd mi van Fábrival? beteg?
Még 20 éve nagyon kikelt az átkos(és utódai) ellen és lett rettenetesem Orbán imádó.
Minden műsora Öt támogatta.
Csak nem felébredt, hogy rosszul ismerte és rossz lóra tett Orbánnal?
 
Ezen a gépen nem tudok videókat lejátszani majd másikon megnézem.
De mit magyaráztam félre? A hírek szerint a helyi lakosok nem akarták hogy menekülteket üdültessen a helyi panziós. Megfenyegették valakik kiszúrták a kocsija gumiját. Nem ez történt?
A menekült az nem egy rassz.
Ne képzeld már hogy elintézheted a pontatlan fogalmazást azzal a menekült az nem rassz.
Részben igazad van részben nem
A menekült fogalom általános fejekben migráns még rosszabbul gazdasági migráns.
Akármi is mára jól összemosták.
Pedig tartozhatnak egy rasszba népcsoportba is
Lényegtelen.
Szerintem a legfőképpen az idegen kifejezés a pontos rá
A rasszista pontatlanul használt kifejezést idegengyűlöletként is értelmezhető
És ez már pontosan ráillik az Öcsényi esetre a lakosságra
Persze Ők se maguktól lettek idegengyűlölőek így feltüzelve.
Ez az országos kampánynak köszönhető.
Rasszista idegengyűlölő és ellenséges mindennel és mindenkivel az a falu.
Annyira hogy tettlegességre is ragadtatja magát némely tulok.
Most általánosítást kerüljük el
Nem a teljes Öcsény lakossága tulok vadbarom csak a rá hajlamosak.
 
A nemzet és haza építőköve!? Na, az talán még megvan, bár ahogy szeretett vezéred harácsol, lehet, hogy már rég ellopta azt is!
Nem hiszem el, hogy tíz nyaralótól ennyire beszartatok! Egy világtól elzárt kis faluban rettegnek tőlük, de hogy egy egész ország féljen, ez az igazi tömeghisztéria!
Jól felkapott felturbózott hisztéria, kell is ilyen időnként. Lehet eldugni előletek a fontosabb dolgokat. Amíg ezen nyammogtok a hátatok mögött megint jó nagy disznóság zajlik, de semmi vész, csak a vezér tömi a zsebét még degeszebbre, és egy jó nagy birkanyáj asszisztál hozzá!

Ezt hol olvastad? Mindig meglep, hogy a primitív gondolkodásúak mekkora hanggal képesek a sületlenségeiket hirdetni!

Engem meg az lep meg amikor ilyen magas lóról leprimitívezi valaki a fórumtársát... :(
 
Hogy miért is nem teszik ezt nem tudom...de, ha így adnak még több lovat az emberek alá nehogy az legyen a vége hogy ne lehessen a szellemet visszaparancsolni a palackba.

Értem. Tehát ha adott egy bűnöző, aki kocsik kerekét szúrja ki, és ezért elviszi a rendőr, azzal kiszabadítjuk a dzsint a palackból, és nem lehet visszatömiszkélni... Szerintem ha ezért kereket szúr ki, holnap az én kerekemet is kiszúrhatja, mert szerinte túl extrém a cicőm, vagy bármi másért. Nem politikai okból vinnék be őket, hanem mert kocsit rongáltak.
 
Ne képzeld már hogy elintézheted a pontatlan fogalmazást azzal a menekült az nem rassz.
Részben igazad van részben nem
A menekült fogalom általános fejekben migráns még rosszabbul gazdasági migráns.
Akármi is mára jól összemosták.
Pedig tartozhatnak egy rasszba népcsoportba is
Lényegtelen.
Szerintem a legfőképpen az idegen kifejezés a pontos rá
A rasszista pontatlanul használt kifejezést idegengyűlöletként is értelmezhető
És ez már pontosan ráillik az Öcsényi esetre a lakosságra
Persze Ők se maguktól lettek idegengyűlölőek így feltüzelve.
Ez az országos kampánynak köszönhető.
Rasszista idegengyűlölő és ellenséges mindennel és mindenkivel az a falu.
Annyira hogy tettlegességre is ragadtatja magát némely tulok.
Most általánosítást kerüljük el
Nem a teljes Öcsény lakossága tulok vadbarom csak a rá hajlamosak.

Értelmezni értelmezheted a dolgokat a szád íze szerint attól még nem biztos hogy igazak. Az idegengyűlölet nem rasszizmus.
Az idegentől való félelem pedig nem feltétlenül idegengyűlölet.
Jól mondtad: tettlegességre ragadtadta magát némely tulok. Mások meg országos botrányt kerítettek belőle. Akiknek érdekük volt. Gyanítom ez volt az eredeti cél is (hiszen ki is lett mondva: pontosan tudták ellenállásba fognak ütközni). A helyszín se véletlen egyszerű falusi népekkel könnyebb volt ezt elérni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,548
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére