Hírek Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna

Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor ismét hosszasan bírálta az Európai Uniót, de az már feltűnő, hogy azt közölte, amíg az unió finanszírozza a háborút, addig nincs megoldás.

– Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna. Hatalmas csúsztatások hangzanak el tőle, s mind kommunikációs produktum. Most ugyan kimondta az unió nevét – hiszen általában Brüsszelt emlegeti –, de annak, amit állít, pontosan az ellenkezője igaz. Az Európai Unió – mint közösség és a tagállamok többségének szintjén is – az utóbbi hónapokban hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy ne finanszírozzák Putyin háborúját Ukrajnában. A németek még az Északi Áramlat második vezetékének építését is leállították, ami számukra veszteségekkel jár, de a politikai hasznot nagyobbnak tartják, hiszen így megvonják az erre szánt összeget Oroszországtól. A nemrég elfogadott hatodik szankciós csomag az olajembargót is bevezette, egyedül Orbán Viktor kérte, hogy hadd finanszírozhassa tovább Putyin háborúját.

– A megkapott kedvezményt óriási sikernek értékelte, miközben jelezte, a már szóba került gázembargóhoz végképp nem járulna hozzá.

– Valóban szó van már a hetedik szankciós csomagról, aminek része lenne a gáz is, de az biztos, hogy ez már sokkal nehezebben helyettesíthető, mint az olaj. Németország persze könnyebben talál alternatív forrást a gázimportra. A közelmúltban kibéreltek két hatalmas tartályhajót, ahol vissza lehet fejteni a folyékony gázt, miközben az egyik német miniszter már Katarban tárgyalt ugyanilyen ügyben. Több ország tehát megpróbálja lényegesen csökkenteni az orosz gáz vásárlását.

– Orbán azt is mondta, hogy Ukrajnának joga van megvédenie magát és harcolni, miközben az orosz agresszióról egy szót sem ejtett.

– Ezt a világ már értékelte. Nincs még egy NATO-, vagy uniós tagállam, amely ennyire kitartana Oroszország oldalán, és amely ennyire kerülné, hogy néven nevezze az agresszort, amit a magyar vezetés csak kényszeredetten tett meg. Nincs még egy ország, amelynek vezető politikusai ennyit érvelnének az ukránok ellen, miközben a világ túlnyomó részének szimpátiája és támogatása kíséri őket. Legújabban az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un állt ki Putyin mellett, de a kínaiak már nagyon óvatosak Oroszországgal, amely veszélyes kalandokba bocsátkozott. Ez a támadás ugyanis nemcsak Ukrajnának fájdalmas, hanem megkérdőjelezi a II. világháború után kialakult egész világrendet.

– De milyen érdeke fűződik a miniszterelnöknek ahhoz, hogy a háború támogatójának állítsa be az uniót és azt mondja, Magyarországról vehet mindenki példát arra, hogy a békét kell finanszírozni. Ez szimplán propaganda, vagy van valóságalapja is?

– Több oka van annak, hogy ezt mondja. Először is, hazafelé mindig megpróbálja igazolni a lépéseit, s magas belpolitikai áron eladni a külföldi ütközeteit. Ugyanakkor a Fidesz propaganda-gépezete tudatosan összekapcsolja egymással a különböző kommunikációs elemeket, például azzal, hogy Soros György húz hasznot az ukrán háborúból. Orbán Viktor egy felfokozott konfliktus-szituációban él, állandóan ugyanazokat nevezi ellenségnek, hogy aztán egyedül, kivont karddal harcolhasson ellenük. Mindez most azzal is összefügg, hogy nem áll jól a kormány szénája Brüsszelben, miután nem teljesülnek a jogállamiság feltételei. Emiatt egyelőre nem jönnek az úgynevezett helyreállítási csomag pénzei és még az is elképzelhető, hogy ezek az összegek egyáltalán nem jutnak el Magyarországra. Ezt próbálja a miniszterelnök ilyen kommunikációs eszközökkel pótolni és egyúttal indokolni.

– Ön szerint is burkolt zsidózást jelentett az amerikai milliárdos emlegetése?

– Ez egy régi kérdés. Úgy vélem, Soros György leírását, mint spekulánst, vagy azokat az emlékezetes plakátokat, amelyeken Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság egykori elnökével volt látható egy eltorzított portréval, nem lehet másképpen értelmezni, mint ravaszul megkonstruált antiszemita utalásokat. Ezeket nehéz bizonyítani, de ha kicsit belegondolunk, nincs más magyarázat rájuk.

– És igaz lehet, amit Orbán Viktor mondott, hogy az uniós tagállamok kormányai közül a magyar a legstabilabb? Ezt ugyan a legutóbbi választási eredmények igazolhatják, de ettől még a többiek stabilitása aligha kérdőjelezhető meg.

– A kérdés az, mit értünk stabilitáson. Az igaz, hogy nincs még egy kormány Európában, amely 2010 óta ugyanazzal a miniszterelnökkel hatalmon lenne. De az is tény, hogy nincs még egy olyan torz választási rendszer, amely biztosítja ezt a fajta stabilitást. Demokratikus körülmények között egy kormány nem szokott ilyen sokáig fennmaradni. Németországban ugyan volt példa rá, hogy előbb Helmut Kohl, majd Angela Merkel négy cikluson át volt kancellár, csak közben a kormányok összetétele változott, mert ott valódi koalíciók működnek. Az Orbán-féle stabilitás záloga tehát az a fajta demokrácia, amit ő teremtett Magyarországon.

Sebes György

1655301670304.png
 
A soknevű csajnak írtam, nem neked. Ő többször kifejezte itt tetszését a háborúról és reményét, hogy az oroszok leigázzák Ukrajnát.
kijavítanálak ... nem szoktak manapság már leigázni senkit, a demokráciát viszik az ukránoknak (nácitalanítják az ukránokat), pontosan ahogy a konkurencia exportálja a demokráciát, Irakba. Líbiába, Afganisztánba ....
 
kijavítanálak ... nem szoktak manapság már leigázni senkit, a demokráciát viszik az ukránoknak (nácitalanítják az ukránokat), pontosan ahogy a konkurencia exportálja a demokráciát, Irakba. Líbiába,

Putyin és az orosz demokrácia:

Sorra halnak meg Putyin bírálói

A német "Der Spiegel" szatíra rovatából:

7.jpg

Utoljára módosítva:
Ez vajon az osszeomlas elso jele?
Hioaba a rengeteg segitseg, a komoly europai támogatás, az az orosz taktika, amit már másfél honapja latunk toluk - az ellenség felmorzsolasa az eroltetett villamhaboru helyett - ugy tunik bejon.

Ukrajn a velemenyem szerint ezért is eroltetné az unios csatlakozast. Ha katonailag nem is, legalabb politikailag és anyagilag szeretne minél jobban kijonni a helyzetbol.
 
Mert a vilag igy mukodik ugye?
Az Oroszok már a cárok óta amiatt panaszkodnak, hogy "nincs tengeri kikötőjük, hogy be vannak kerítve".
Ez a sopánkodás először is nem igaz, másodszor nem jogosit fel semmire.

Érdekes, hogy Orbán is erről panaszkodik de ha megszállná Rijekát (Fiume) és utána el akarna foglalni egy oda vezetö korridort, hát joggal felháborodna a világ.
Véletlen Königsberg léte?
Véletlen, hogy az egyik legjobban megerositett terulet?
Oroszorszag hagyni fogja uzemanyag és utanpotlas nelkul a balti flottát?
Fehéroroszorszag és Kalinyigrad kozott mindossze 60 km ez a szárazfoldi folyoso!
Vajon miert kellett oroszorszagnak szarazfoldi folyoso a krimbe?
Ha ott véres harcokkal megszereztek, akkor itt nem fogjak?

A Krim és Königsberg között a különbség, hogy az összekötő ut egy NATO államon keresztül megy, ami hidd el minimum olyan jol van védve mint az orosz kikötő. Nem hiszem, hogy a véráldozat megérné az Oroszoknak.

A moralizálásnak nem sok helye van akkor, mikor atomraketak neznek egymassal szembe!
Europa ebbe a folyamatos moralizalasba fog belepusztulni!

Putyin már jó ideje egy imperialista, területeket elfoglalni akaró politikát folytat.
Lepésről lépésre próbálja visszaállítani a szovjet birodalmat ami ismert módon erőszakkal volt összetartva.
Igen a moralizálás eredménytelen azzal szemben aki atomrakétákkal fenyeget.
Ha Putyin öngyilkos akar lenni akkor azt megteheti másképpen is ahoz nincs szükség atombombára.

Mindossze nehany perce, hogy az alban miniszterelnok az EU csucson beszolt az eu vezetesnek: "egy nagy kupleraj vagytok..."

Ide juttatta a diplomaciat, a mas nemzetek tiszteletét ez a moralizalo eu vezetes!

Igen, az Albán politikus, egy "szégyennek" nevezte, hogy az országa már 8 éve EU kandidátus mégsem megy a dolog elöre.

A szégyen az, hogy a magyar miniszterelnök, már 12 éve egy EU ellenes politikát folytat, Brüsszelt csak egy pénzes-zsáknak tekinti, akadályozza a szomszédos országokat az EU felé orientálásban.

Most éppen a Bulgária vétózott, hogy ezzel az Észak-Mecedoniába lakó bolgár kisebbségnek előnyöket harcoljon ki.

Az EU-ba lépéshez számos feltételnek kell teljesülnie, nem történhet meg még egyszer, hogy egy tag, menet közben felrúgják a demokratikus rend alapszabályait és csak "bilaterális kapcsolatokat" akar mint Orbán.
 
Nezd Ernoe!
A vilag ma forrong!
Millio sokkal nagyobb probléma van, mint azok a gumicsontok, amiket folyxamatosan ragni kell a hozzaszolasaidban!

A suwalki folyoso egy ujabb gocpont ami atomhaboruval fenyeget.
Erre mi marhasagokon ertetlenkedunk!
Bocs, de ven nem akarok lényegtelen, a ma értelmezéséhez felesleges dolgokkal foglalkozni!

Kedves eddy56, azzal, hogy az első atomrakétával való fenyegetésre rögtön lehúzod a nadrágodat, minden további követelést elfogadsz. Mint gondolsz hol fog megállni Putyin, ha mindent ilyen könnyen megkaphat?

Egy atomháború után a klíma változás egy marginális probléma lesz.

Megnyugtatlak, egy atomháborút nem lehet egyetlen gombnyomással kirobbantani egy örült parancsára,
Oroszországban élnek felelősségteljes emberek is akik nemet fognak ehhez mondani.
 
A szégyen az, hogy a magyar miniszterelnök, már 12 éve egy EU ellenes politikát folytat, Brüsszelt csak egy pénzes-zsáknak tekinti, akadályozza a szomszédos országokat az EU felé orientálásban.

kis információ forrás, mennyire akadályozza a várólistán levő országokat:

https://www.origo.hu/itthon/2019041...-unios-tagsaga-minden-eutagorszag-erdeke.html

https://mandiner.hu/cikk/20130205_orban_tamogatjuk_a_torok_eu_csatlakozast

elnézést, de én írtam a gyarmattartókról és a gyarmatok kirablásáról ... remélem belátod ,hogy ezek tények ... nem véletlenül meakulpláznak és térdepelgetnek az unokáik.
Hát ez az, nyugaton a társadalom lehetővé teszi, hogy az emberek feldolgozzák a múltat,
Oroszországban és a jelenlegi magyar kormány alatt nem foglalkoznak ezzel.
Orbán a tetejében heccel, hazudik "elvették töllünk", revansista politikát folytat.

Orbánt nem a kolonializmus zavarja, hanem az, hogy nem volt alkalma kivenni belőle a részét.

Orbán a Keresztény világuralom védőjének tekinti magát.
A kereszténység, nem szájhagyomány útján terjedt el a világban, hanem tűzzel vassal.
A nyomát véres csikok jelzik a történelemben.

Ennek az impériumnak a vezetője az aki egy enciklikában felhatalmazta a keresztény királyokat,
hogy hajtsák rabszolgaságban az uj világ lakóit.

A volt un. gyarmattartó országok ahol ma a legtöbb etnikum, vallás megtalálható.

A Fidesz propagandisták gúnyt űznek abból, hogy sok nyugati nagyvárosban politikusok, polgármesterek szinesbörüek.
A magyar kormány "Rassenhygiene" politikát folytat, ezzel a megbízással lettek megválasztva,

az atombomba áladozatait nem én hoztam szóba, de nem vitás a nyugatiak kegyetlensége ...
Nem akarom a halottakat felszámolni mint te és ennek alapján megítélni ki volt gonoszabb.
- A hallottnak száma szempontjából mindegy, hogy kommerciális vagy atombomba ölte meg öket.
- A meghalás módját tekintve volt egy különbség,
- voltak akiket elötte kiraboltak, hosszan kínoztak mig fájdalmak közepette meghaltak.
- A gyilkosokhoz tartoznak azok is akik kiszolgáltatták ezeket az embereket.
- Ezen a területen nekünk Magyaroknak is van szégyelleni valónk
- Horthy és Szállasi több embert küldött a halálba mint ahányan Hiroschima és Nagaszaki meghaltak.

Egy száraz adat: Világszerte közel 2100 nukleáris fegyvertesztet hajtottak végre, ezek egy része a föld felett, a légkörben. A vizsgálatok során felszabaduló radioaktivitás becslések szerint körülbelül 300 000 halálesetet okozott világszerte

Tudod mit, ne próbáljuk itt mérlegelni, hogy a "kelet" vagy a "nyugat" kegyetlenebb, ez nem vezet sehova.
Tudom a te Magyarországod az soha nem hibázott.
Igazán kár, hogy Orbánt csak a halála után fogják szenté avatni.

csak emlékezz a hamburgi szőnyegbombázásra, vagy a vietnámi napalm bombázásokra és a vegyi fegyverek használatára az élelmiszerkészletek, egész területek kultúrnövényeinek teljes elpusztítására ... ezekhez képest az oroszok ministráns gyerekek

Ezzel akarod bizonyitani, hogy a nyugat kegyetlen, a kelet pedig nem?
Szerintem nézzük meg ezt a filmet ez tárgyilagosabb

Az a geopoliktikai erlemzo, akinek legtobbszor tudok hinni, a kovetkezoket irja ma:

"Az ember néha, a legjobb igyekezete ellenére is, érez némi elégtételt.
Mikor ezekről a dolgokról írtam az utóbbi három hónapban, voltak akik felháborodtak, voltak akik kiröhögtek, de azért az ellendrukkernek kijáró vándorzászlót gyorsan kiutalták nekem.
"Egységben az erőnk.
Aki nincs velünk, az ellenünk van."
Nem mintha okosabb lettem volna akkor, vagy okosabb lennék most mint a Guardian, a WaPo vagy a NYT elemzői.
Csupán arról van szó, hogy le mertem írni azt amit valójában gondolok. Taktikázás, helyezkedés, karrierépítés nélkül.
Még akkor is ha ezek a dolgok szembe mentek az újongó, önvállonveregető narratívának.
Most engedelmükkel szeretnék feltenni egy kérdést.
Tényleg azok az ellendrukkerek akik "érted haragszanak és nem ellened"? Akik az irónia és a gúny eszközeivel próbálják kikezdeni a biztonságosra kitaposott, de szuicíd paradigmákat?
Vagy talán inkább azok, akik kritikátlanul és elvtelenül tapsolnak minden ostoba és káros politikának, amivel a Nyugat egyre mélyebbre ássa le magát egy amúgy is sáros és beomlással fenyegető veremben?

Ha ezt a háborút elveszítjük, abban ezeknek az önvállveregető és szervilisen tapsikáló cirkuszi fókáknak jelentős szerepe lesz.
Talán itt az ideje, hogy azt a bizonyos ellendrukker vándorzászlót ők vigyék tovább."

A TheGuardian ébredezik:

"Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök is osztozik ebben a szorongásban, aki a héten a marketingszakemberekhez intézett beszédében Cannes-ban arra kérte őket, hogy kreatív találékonyságukkal továbbra is az ország küzdelmére összpontosítsanak: „Ne hagyd, hogy a világ átálljon valami más – mondta."

"Schmidt azt mondta: „Ha jelenleg Európán és a szövetségen kívüli vezetőkkel beszél, rá fog jönni, hogy az [ukrajnai] háborúról alkotott felfogásuk teljesen más, mint a miénk. Azt mondhatják: "Igen, nem vagyunk rendben azzal, hogy egy ország megtámadja a másikat." De aztán jön a nagy de: "Az ön szankciói az élelmiszerárakat, az energiaárakat emelik fel, és pusztító hatással vannak lakosságunkra."

"Osztrák kollégája, Alexander Schallenberg azt mondta, hogy legutóbbi indiai és közel-keleti utazásai során felfedezte, hogy bár az EU megnyerhette az Ukrajnával szembeni információs háborút Európában, máshol „nagyon más narratíva” létezik. Európán kívül „mi vagyunk a bűnösök, mi vagyunk az okai annak, hogy az olaj, a vetőmag, a gabona és az energia nem kerül forgalomba vagy túlárazott”

„Ön azt mondta, hogy a demokráciát szállít, majd azon kapja magát, hogy a műtrágya és az élelmiszerárak az egekbe szöknek, és elkerülhetetlenül azt mondják: „Ez egy globális jelenség, Putyin megszállta Ukrajnát, a kínai adósság nem tesz jót nekünk. De bármit is mond, a polgárok a vezetőjükre néznek, és azt kérdezik: „Jobb volt az életem, amikor a korrupt vezető ellenséges volt a jogállamisággal szemben?” – mondta Power.

Utoljára módosítva:
kis információ forrás, mennyire akadályozza a várólistán levő országokat:

https://www.origo.hu/itthon/2019041...-unios-tagsaga-minden-eutagorszag-erdeke.html

https://mandiner.hu/cikk/20130205_orban_tamogatjuk_a_torok_eu_csatlakozast

Érdekes, hogy Orbán azokat az országokat preferálja EU tagsághoz akik hozzá hasonlóan EU-szkeptikusok,
magukat kelethez tartozónak tekintik .... (Szerbia, Macedóniak, Törökország) és meg vétózza Ukrajnát...

Nézzük csak Szerbiát:
- Május elején Szerbia büszkén mutatta be legújabb katonai bevásárlószállítmányát.
- Ironikus módon egy kínai légvédelmi rendszer, amely orosz technológián alapul.
- Szerbia elutasítja a NATO védelmi szövetségét de erősen felfegyverkezik.
- Hogy képbe legyünk, Szerbiát 6 EU-s tagállam és 1 potenciális leendő NATO-ország veszi körül,
- Szerbia igyekszik a nemzetközi kapcsolataiban nem elkötelezni magát egy rögzített partner mellett.
- Belgrád az Oroszországhoz való hűségre támaszkodik, és az oroszokat ortodox testvérnemzetükként emlegetik
- Az ország hangsúlyozza „vas” barátságát Kínával is,
- amely a koronaválság idején sok gazdasági támogatást és gyógyászati termékeket küld a lakosságnak.
- A szerb elnök nyugati politikusokkal és a médiával szemben hangsúlyozza, hogy az Európai Unió tagja akar lenni,
- ugyanakkor a politikája ezt nem tükrözi.
- Az Ipsos piackutató intézet márciusi felmérése szerint a szerbek mindössze 21%-a vélekedik pozitívan az EU-ról.

Orbán nyilván megpróbál maga mellé még egy Trójai falovat becsempészni az EU-ba.

Macedóniához csak annyit, hogy Nikola Gruevskit a távollétében már negyedszer ítélték el Észak-Macedoniában.
ahol 10 éven keresztül volt kormányfő, amikor még az országot Macedoniának hívtak. Az igazságszolgáltatás elöl a régi politikai szövetségese csempészte ki az országból, most Magyarország elsö számu menekültje. Ha jól tudom magyar állampolgár lett és a voksával nyilván Orbánt támogatta.

Törökországról beszélni felesleges Orbán lenne az első aki a vétógombra nyomna.
- Természetes, hogy Orbán szemez Erdogán-nal aki ugyan ugy lábbal tiporja az emberi jogokat
- Orbán "magyar gyerekeket" akar nem "muszlimokat", márpedig a Török EU polgárok elkerülhetetlen megjelennének
- Orbán lenne az elsö aki protestálna a népvándorlás ellen, az egész csak szemfényvesztés a részéröl

De függetlenül a magyarok vezérétöl:
- Törökországnak csak egy kis csücske tartozik az Europai kontinenshez, ha velük kivételeznénk akkor az problémás lenne
- Jogosan protestálnának a Maghreb államok, Izrael, Oroszország, Fehér-Oroszország...
- Távirati stilusban, Ankara nem tartja be az emberi jogokat, Erdogán területet lefedve eltür kinzásokat.
- Törökországnak területi követelései vannak a Görögökkel szemben
- az EU-nak nem áll rendelkezésére annyi pénz, hogy a felzárkózást rövid idön belül ki tudná fizetni
- Az EU nem egy karitatív rendezvény, elég ha Kelet-Europát a fedélzeten tudjuk tartani

Sokat emlegettétek a nyugati államokat a kolonializmussal kapcsolatban,
- érdekes, hogy itt soha nem említettétek meg Törökországot mint gyarmattartót!!!
- most nem a középkorra gondolok hanem a szüleink, nagyszüleink idejére
 
.... és meg vétózza Ukrajnát...
természtesen mikor a felvételről lesz szó, el is várjuk hogy megvétózza ha akkor is a terror a kisebbségek elnyomása lesz az államforma Ukrajnában ... de valószínüleg 10-20 év múlva mikor a felvételre kerülne a sor, már Ukrajna se lesz.
 
Orbánt is csak a pénz érdekli, nem Európa.
 
az amerikai demokrácia export

érdekességek az az Ukrajnában elfogott amerikai zsoldoskról
https://www.theguardian.com/us-news/2022/jun/23/us-embassy-kremlin-captured-veterans

Csatolás megtekintése 1867179

vegyi fegyverek a specialitása?

A Washington Post írja, hogy két amerikai veterán idealista okokból csatlakozott a reguláris ukrán hadsereghez, és Harkiv közelében eltűntek.

Teljesen megértem, hogy vannak erőben teljes emberek akik nem tudják a képernyők elött nézni, hogy gyilkolják Putyin katonái a védtelen Ukránokat. Azt ügye nem hangsúlyozod ki micsoda katonai fölényben vannak az Oroszok.

Nem az a szégyen ha valaki a védtelenek oldalára áll, hanem az aki az agresszor oldalán egy idegen ország lakóit gyilkolja.

Nem akarok ebbe a témába belemélyedni de halhattál már a Putyin oldalán harcoló igazi zsoldosokról, akik a csapatukat Hitler kedvenc zenészéről nevezték el, ez a két amerikai csak idealista.
 
Utoljára módosítva:
Azt ügye nem hangsúlyozod ki micsoda katonai fölényben vannak az Oroszok.
Már hogy lennének az oroszok katonai fölényben? Naluk egyenlóre még sorozás sincs, még háborut se indítottak... ne akard meglátni mi lesz mikor háborut indítanak.

Az ukránoknál viszont statárium van kihirdetve, a férfiakat a frontra kényszerítik, be vannak tiltva az ellenzéki pártok ... az ukránoknál terror van.
Az ukránokhoz áramlanak a nyugati fegyverek és zsoldosk, csak az USA invesztált 40 milliárdot az ukránok felfegyverzésére, és a többiek is versengenek ki küld több fegyvert, zsoldost az ukránoknak (azokat a modern fegyvereket amiket küldenek kezelni is kell).
 
Utoljára módosítva:
Már hogy lennének az oroszok katonai fölényben? Naluk egyenlóre még sorozás sincs, még háborut se indítottak... ne akard meglátni mi lesz mikor háborut indítanak.

19753e15-0001-0004-0000-000000725258_w860_r1.33_fpx39.77_fpy44.95.jpg

Az Orosz hadsereg 1.014.000 aktiv és 2.000.000 tartalékosból áll, összesen 69,1 millió fegyverest tudnak mobilizálni
Az Ukránok 1994-ben leadták az oroszoknak az összes atombombájukat,
Februárban egy 150.000 fős csapat támadta meg Ukrajnát.
Az Ukrán légierő egy részét megsemmisítették az oroszok, a másik része Törökországba menekült

Azt mondod "ne akard meglátni mi lesz mikor háborut indítanak."
Miért, mire készülnek? Hány millió embert akarnak még megölni?
Február elején még csak annyit halottunk "gyakorlat", "már megyünk is haza"

Nem értem, hogy miért drukkolsz Putyinnak? Mert Fidesz-es vagy?

Az ukránoknál viszont statárium van kihirdetve, a férfiakat a frontra kényszerítik, be vannak tiltva az ellenzéki pártok ... az ukránoknál terror van.

- Már elnézést de nem Oroszország ahol a háború szó kiejtéséért 15 év börtön jár?
- Az ukrán parlament február 23 után kihirdetett egy 30 napos szükségállapotot.
- A képviselők megszavazták az ukrán Biztonsági Tanács által indított intézkedést.
- Orbán az ellenzék egyetértése nélkül kihirdette a különleges állapotot?
- Ukrajnában az összetartás még soha nem volt olyan erős mint most

Gondolod, hogy John Lennon tudna Moszkvában ugy tüntetni mint a Vietnámi háború idején?

Az ukránokhoz áramlanak a nyugati fegyverek és zsoldosk, csak az USA invesztált 40 milliárdot az ukránok felfegyverzésére, és a többiek is versengenek ki küld több fehyvert, zsoldost az ukránoknak (azokat a modern fegyvereket amiket küldenek kezelni is kell).

Látod, hogy nincs elég fegyver az Oroszok napi 24 orán keresztül lövik rakétával az ukrán városokat.
Nem értem, hogy miért az agresszor oldalán állsz?
A zsoldos szót is gyakran emlegeted, lehet, hogy pénzt kapsz a gyilkolás jóváhagyása miatt?
 
mit követel az EU Magyarországtól:

- duplázzák meg a vállatok adóját (túl versenyképesek a magyarok)
- ne importáljanak olcsó orosz energiát (túl gyorsan fejlődik a magyar gazdaság)

Valami zavar van a logikádban.
- egyszer azt állítod, "a multik kiviszik a nyereséget" de megadóztatni nem akarod öket
- senki sem tiltotta meg Magyarországnak, hogy olcsó olajat vásároljon
- azt mondod "Magyarország túl gyorsan fejlődik", csak azt nem értem miért vagyunk az utolsó előttiek Bulgária elött?
- az infláció Magyarországon vagy 20%, az orosz olaj ellenére? Ez a realitás
 
Nyll

Hobibol bombaznak szet varosokat, tesznek foldonfutov teve millio szamra az embereket.
Statarium van az oroszoknal, hany orosz katona mondhatna azt hogy en nem megyek harcolni?
Ukrajnaba a hazajukert szulofolgjeikert harcolnak. Egy katonai csapatbol sem lehet parancsost megtagadi vagy kivansag musorral eloallni mit hol akar a katona csinalni legyen az hadmuvelet gyakorlat vagy haboru.

A kapott modern fegyverekhez adnak kikepzest is, tobb orszag pl Canada is.
JO lenne a valosagot irnad le mert ez nem az az oldal ahol a handa bandakat elturjuk. Nincs se idonk se emberunk hogy minden mondatodat cafoljuk, igy nem kell csodalkzni ha mar nem csak mi hanem a tagok kozul soknak van elege ebbol. Orban oldalan ami a media 90% lehet osztani az eszt , de mi nem vagyunk a propagandajara kivancsiak.

Lasszoval keresik a befektetoket es adokedvezmenyt adnak /mindenhol/ Az ado kedvezmeny feltetelei sok sok pontbol allnak, pl x mennyisegi embert kell felvenniuk . Akik utan fizetnek komoly adot lattam valamilyen hirdetest 300ezer Ft/ho arufeltoltonek keresett egy multi, ha kifizet 300ezerFt munkabert majd ugyan annyi koltseget kell befizetni a jarulekos koltsegkent. Ami meghaladja az adokezdvezmenyt boven. Pl ha 15 ezer ember dolgozik a Tesconal szorozd be 350 ezer Ft amit befizetnek, raadasul beszedik az afat az allamnak.
A kis uzleteknel meg mindig minimum penzert vannak bejelentve ha egyaltalan be vannak jelentve, es ++++penz megy a zsebbe, mert a kisceg ha ki is fizetne amit a multik a 300ezr Ft hozza koltsegket ami majd ugyan ennyi ,mar tonkre is ment.
 
Utoljára módosítva:
u.i
305 + 350ezr Ft/ho 700ezer Ft /ho kerul egy ember a multinak es akkor csak az arufeltoltoi fizetest szamolod.
Ugylatszik a Tesco kezdte el a magyar nyugdijasok segiteset hogy a het egy napjan 5% kezdvezmenyt ad.
NAgyon rosszul jarnatok ha eluldozitek mert 30 ev nem volt eleg hogy egy hasonlo nagy bo valaszteku magyar uzletlancot letre hozonak a milliardosaink. Miert? Penz van dogivel, mit nem tudnak arut rendelni vagy felkutatni vagy cooperalni masik nagy ceggel pl aruszallitasnal ......
mikor otthon voltam rem sztorikat meselhetnek a koruti kis elemiszer uzlet mukodeserol. Egy pl a sok kozul vettem tejet otthon kibontva a kavemhoz buggyant volt. Mivel naponta jartam oda vasarolni vissza vittem mert amugyis kellett vennem masik tejet. Mondom a kasszasnak most vettem 5perce a tejet es romlott , be kene venni a tobbit is mert mindenki vissza fogja hozni vagy nem jon tobbet, a no felhuzta vallat ot nem erdekli. Vissza nem vette mert fel volt bontva. ja es a szavatossag datuma acetonnal lemosva hogy veletlenul se lassa a vevo. ?ezt az infot egy masik vevo mondta aki tudja hogy kell leszedni a datumot az arurol es vegig hallgatta a diszkurzust .
 
Emlékszel még az Ultra mosogatóporra? Nem a folyékony mosogatószerre, hanem a jóval hatékonyabb por állagúra!
Na, azzal sikálják le a Tescoban a régi, állott felvágottról a taknyos-nyálkás váladékot, majd ecetes vízzel átmossák, ami elveszi az ultra szagát. Ezután megy a szeletelőgépbe, majd ki a pultra.
Jó étvágyat hozzá
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Bugica wrote on bsilvi's profile.
Szia!
Köszi a legújabb fordításodat! Ímádás!
Nagyon vártam a folytatást D.B Reynolds -tól.
Bulblet wrote on Zselyke25's profile.
Kedves Zselyke,
köszönöm az új J.R.Ward könyvet, nem ismertem ezt az újabb FTT sorozatot (The Black Deggeer Legacy). Az első 3részt nem találtam itt a CH-n, a kérdésemet is törölték erre vonatkozóan.
Elküldenéd nekem, ha megkérlek? Ha igen, akkor előre is köszi!

Bulblet
Köszönöm a felvételt!
bedyy wrote on lil9's profile.
Szia!
Köszönöm a Jayne Ann Krentz könyveket főleg az Arcana hiányzó részei tettek nagyon boldoggá. (Mikor fel le ugráltam kicsit furán néztek a gyerekek :D )
A fordítás is nagyon jó lett. Esetleg a jövőben játszódó Harmony könyveket nincs kedved fordítani? Elvileg a Opsidian Prey kapcsolódik az Arcanához mert egy Sweetwater a főszereplő meg kíváncsi lennék miként alakul a Rainshadow szigeti rezervátum sorsa.
V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.

Statisztikák

Témák
37,312
Üzenet
4,586,634
Tagok
601,526
Legújabb tagunk
Iveta Csolle
Oldal tetejére