Hajléktalanokat vendégelt meg a milliárdos

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A gazdag kínaiakat csak a luxus érdekli - legalábbis sokan így vélekednek. Ez a történet azonban megcáfolja ezt.

Több száz New York-i hajléktalant látott vendégül szerdán egy kínai milliárdos a Central Park egyik éttermében.

A Boathouse nevű vendéglőbe manhattani hajléktalanszállók 250 lakóját hívta meg ebédre Csen Huang-piao (Chen Guangbiao), akinek vállalkozása szelektív gyűjtéssel és az ilyen hulladékok újrafeldolgozásával foglalkozik. Az ebéden szezámmagos tonhalat, marhaszeletet és tejszínes bogyósgyümölcsöket szolgáltak fel. Az üzletember még szórakoztatta is vendégeit, elénekelte nekik a We are the World című dalt. Sőt minden vendégnek 300 dollárt ígért.

Csen jótékonykodásával el akarja oszlatni azt a kínai gazdagokról kialakult véleményt, amely szerint nem érdekli őket más, csak a luxuscikkek vásárlása.

Csen amerikai ambíciói azonban még jótékonysági akcióját is túlszárnyalják. A 46 éves üzletember idén meg akarta vásárolni a The New York Times című napilapot. Ifjabb Arthur Sulzberger, a napilap elnöke azonban közölte, hogy az újság nem eladó.

Csen szerdai ebédjének hírét fizetett hirdetésben tette közzé a The New York Times és a Wall Street Journal című amerikai napilapokban.

hajlektalan.jpg
 
Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Biztos ismeritek a történetet amikor valaki megitatja a lovait a patakból és megköszöni a föld gazdájának, hogy megengedte neki.A gazda azt mondta, ne köszönd, én kell megköszönjem, hogy olyan helyzetben vagyok,hogy adhatok.
Csak valahol olvastam.
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
itt nálunk is van egy énekes aki már vagy 20-25 éve csinálja ezt Karácsonykor Berlinben Frank Zandernak hivják igaz az elsö idökben megmosolyogták , de ugye ma sokan szállnak be . Mert sokuknak ez nem csak buli hanem reklám is . Igaz van elégsok milliomos aki halkan , csendben segit minden újság cikk nélkül mert nekik nem kell a reklám ök emberségböl csinálják , mert ök adhatnak . Na csak ennyi lenne ugy a reggeli kávéhoz .
 
M

magdusis

Vendég
Szóval; 250 szerencsétlen embert tudott megvenni,azokat is csak 300 dollár igéretével,hogy asszisztáljanak az előadásához.Úgy értem,CSAK ennyit tudott lefizetni.Ma még.
Az újságot meg nem is kell megvenni,szép lassan úgyis előbb-utóbb húzottszemű lesz minden dolgozója,a statisztikák szerint.Ez van,jobb hozzászokni,és a fiatalabbaknak,kínaiul tanulni,elfelejteni a logikus következtetések módszerét,a teóriák kitalálását,kipróbálását,stb. és hozzászokni,hogy a világ esetleges és véletlenszerű.
 
hm Elég érdekes hozzá szólás egy olyan oldalon ahol külföldön élőkkel tartod a kapcsolatott.
 
M

magdusis

Vendég
Kedves Lacika69,nem sértő szándékkal használtam a kifogásolt kifejezést.
Érdekes lenne viszont elgondolkodni az összehasonlításon a lengyelekkel.
Szerintem a lengyelek összébb kellene,hogy tartsanak,mert én eddig csak katolikus lengyelekkel találkoztam,és olyanokkal,akik többé-kevésbé ugyan,de tartják a vallásukat.Az érdekes,hogy magukról ők -akikkel én beszélgettem- egyáltalán nem gondolják,hogy összetartanának,sőt.
Ellentétben velünk,magyarokkal,akik több nagy és számos kisebb valláshoz tartoztunk és valahol mélyen talán mindigis megmaradtunk természetimádónak.
Ha pusztán csak a kínainakat nézzük,ők sem összetartóak,pláne nem, ha a többi -sajnos nem tudok jobb átfogó kifejezést találni a külsőre hasonló keletiekre,mint kínai,vietnami,koreai,japán,stb. - már le sem akaromírnimilyenszeműt is hozzávesszük.
A kínaiak is kihasználják egymást családon belül is,itt is ,csak nagyobb a család ,amin belül,és időbe kerül,amíg annyire megtanul közülük valaki angolul,amíg beszélni tud róla,és meg is lehet érteni.Sokkal kiszolgáltatottabbak egymásnak.
És amíg a lengyelek többsége arra gyűjt,hogy hazamenjen,és vegyen mondjuk egy farmot,addig az ázsiából jöttek nem .
NEm csoda,a monszunnal,az ottani időjárással,ha mást nem nézünk.
Gesztenyepürét üvegben lehet kapni a Mézesmackóban is,meg más európai delikáteszben is.Román termék,gondolom erdélyi.Ez nem a cukrászdai gesztenyepüré,hanem tényleg gesztenye püré.
 
Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen sok mindent hallani,mondjuk lengyelekkel laktam együtt és onnan tudom,hogy mennyire segítik egymást. Persze van Köztük is( a parasztot nem használhatjuk,igaz?) akkor mondjuk negatív hullám,de alapból jobban össze fognak mint mi. Nem tudtam igazán megfejteni a miértjét,csak voltunk egy páran magyarok és mindenki csinálta a saját kis dolgát.

A gesztenyés beszólás nagyon tetszett a múltkor mert már 600 éve nem ettem.
 
Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok ,
itt nálunk is van egy énekes aki már vagy 20-25 éve csinálja ezt Karácsonykor Berlinben Frank Zandernak hivják igaz az elsö idökben megmosolyogták , de ugye ma sokan szállnak be . Mert sokuknak ez nem csak buli hanem reklám is . Igaz van elégsok milliomos aki halkan , csendben segit minden újság cikk nélkül mert nekik nem kell a reklám ök emberségböl csinálják , mert ök adhatnak . Na csak ennyi lenne ugy a reggeli kávéhoz .
Szia Kágyula,szerintem azért annyit nem hoz ez a reklám,hogy csak azért csinálnák,emberségből többet profitálnak.
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Lacika 69,
nehogy már azt hidd .Tudod ezzek a hogyan is hivják otthon öket ? Celebek ?! ugye na kérlek , ha egészévben nem irt a Média róluk akkor gyorsan Karácsonyra beugranak a srácnál mondjuk mint "pincérek" és hozzák az hóbelevancot . Majd többen vannak mint a csóró vendégek . Amig az az ének csinálta egy ideig 1X-2X volt csak megemlitve , ma már mielött elkezdödik már megy a felfulyás . Gon dolod , hogy otthon Gyözike majd emberségböl csinálná ezt ?? Talán emlitettem már , sokan minden hajcihö nélkül csinálják , mint irtad emberségböl . Hiszen van sok milliomos itt és máshol is akik szépen csendben patronálnak iskolákat , ovodákat meg hasonlókat csak ök nem verik dobbra.
 
tomjenzsolti

Állandó Tag
Állandó Tag
A gazdag kínaiakat csak a luxus érdekli - legalábbis sokan így vélekednek. Ez a történet azonban megcáfolja ezt.

Több száz New York-i hajléktalant látott vendégül szerdán egy kínai milliárdos a Central Park egyik éttermében.

A Boathouse nevű vendéglőbe manhattani hajléktalanszállók 250 lakóját hívta meg ebédre Csen Huang-piao (Chen Guangbiao), akinek vállalkozása szelektív gyűjtéssel és az ilyen hulladékok újrafeldolgozásával foglalkozik. Az ebéden szezámmagos tonhalat, marhaszeletet és tejszínes bogyósgyümölcsöket szolgáltak fel. Az üzletember még szórakoztatta is vendégeit, elénekelte nekik a We are the World című dalt. Sőt minden vendégnek 300 dollárt ígért.

Csen jótékonykodásával el akarja oszlatni azt a kínai gazdagokról kialakult véleményt, amely szerint nem érdekli őket más, csak a luxuscikkek vásárlása.

Csen amerikai ambíciói azonban még jótékonysági akcióját is túlszárnyalják. A 46 éves üzletember idén meg akarta vásárolni a The New York Times című napilapot. Ifjabb Arthur Sulzberger, a napilap elnöke azonban közölte, hogy az újság nem eladó.

Csen szerdai ebédjének hírét fizetett hirdetésben tette közzé a The New York Times és a Wall Street Journal című amerikai napilapokban.

Csatolás megtekintése 1220337
Biztos vagyok benne, hogy nem volt ez neki rossz üzlet. Nem véletlenül tette fel a hirdetéseket.
 
Oldal tetejére