Hírek Halálra fagyva találtak négy embert az amerikai-kanadai határon

Holtan találtak négy embert, köztük egy csecsemőt is az amerikai-kanadai határ közelében. Az indiai állampolgárok egy másik csoporttal indultak útnak, de elszakadtak tőlük és megfagytak.

Négy embert találtak holtan a hatóságok szerdán a kanadai Emersontól mintegy 10 kilométerre. Az áldozatok között van egy tindészer és egy csecsemő is .

A hatóságok szerint az indiai állampolgárok egy másik ötfős csoporttal indulhattak útnak, hogy átlépjék a katárt, de elszakadtak egymástól. Az eset idején éppen hóvihar tombolt a környéken, a Kanadai Királyi Lovasrendőrség illetékese szerint az áldozatok megfagytak.

A másik ötfős csoportot Minnesotában tartóztatták fel. Az egyiküknél egy hátizsák volt, benne gyerekruhákkal. A tulajdonos azt mondta, hogy ezek a ruhák egy négyfős családé, akiktől az éjszaka folyamán elszakadtak. A csoport tagjai arról számoltak be, hogy körülbelül 11 órája gyalogoltak már, amikor megállították őket. Ebből a csoportól is ketten súlyos sérüléseket szereztek, egyiküknek vélhetően amputálni kell majd a kezét.

Az üggyel kapcsolatban az amerikai hatóságok őrizetbe vettek egy floridai férfit. Steve Shand furgonját annak a helynek a közelében állították meg, ahol az ötfős csoportot megtalálták, a raktérben pedig két indiai állampolgár utazott, akik jogos tartózkodásukat nem tudták igazolni. A furgonban emellett vízet és élelmiszercsomagokat is találtak.
Shandot embercsempészéssel vádolják, hétfőn áll majd bíróság elé, vallomást nem tett.

A Kanadai Királyi Lovasrendőrség illetékese az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy senki ne próbálkozzon a határon való átkeléssel, mert ez életveszélyes, és ne higgyenek azoknak, akik biztonságos átkelést ígérnek.

1642837152059.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,232
Tagok
615,595
Legújabb tagunk
OwenDay
Oldal tetejére