Halott szerelmével chatelt egy kanadai férfi

Mindössze a korábbi Facebook-beszélgetésekre volt szüksége az algoritmusnak, hogy Joshua Barbeau a közel tíz éve elhunyt kedvesével cseveghessen.

2012-ben veszítette el az akkor 23 éves barátnőjét a kanadai Joshua Barbeau, aki azóta sem tudta feldolgozni kedvese halálát. A mesterséges intelligenciának köszönhetően viszont közel 10 év után újra „cseveghettek” egymással – írja a hvg.hu a San Francisco Chronicle beszámolója alapján.

A korábban autizmus spektrumzavarral diagnosztizált férfi önként jelentkezett a GPT-3 szoftver beta tesztelőjének, ami mindösszesen öt dollárjába, azaz körülbelül 1500 forintjába került. Ez volt az ára annak, hogy halott szerelmével, vagy legalábbis az őt helyettesítő chatbottal beszélgethessen.

Az algoritmust, mely korábbi Facebook-beszélgetések és szöveges üzenetek alapján képes leutánozni az ember írói- és beszédstílusát, Elon Musk egyik kutatócsoportja fejlesztette ki. A „chatbot lány” olyan üzeneteket küldött Joshuanak, mint például:

„Persze, hogy én vagyok az!
Ki más lehetnék? :p Én vagyok a lány, akibe őrülten szerelmes vagy! Ezt még kérdezned kell?”

A férfi szerint az algoritmus példátlanul működik, az eredmény pedig rendkívül megható.

Bár Joshuának időkeretet is megszabtak a szoftver használatát illetően, azért ennek ellenére is felmerül a kérdés, hogy hol vannak a mesterséges intelligencia határai, hogy milyen lélektani veszélyei lehetnek egy olyan programnak, amin keresztül elhunyt szeretteinkkel cseveghetünk.

Jason Rohrer, a weboldal megalkotója, maga is elismerte, hogy bár itt gyakorlatilag egy lélekkel rendelkező gépről van szó, használata veszélyes és erkölcsileg megkérdőjelezhető.

lead_800x450.jpg
 
Erről konzultációt kérek!!! Népszavazást!!
(körülbelül itt kezdődik az hogy beszélhetünk-e érzelmekről vagy a szerelem sem más mint egy testi vágy szellemi kivetülése? ..hisz ha egy algoritmus is lazán el tudja hitetni velünk hogy emberi lénnyel beszélünk akkor marad a fizikai kapcsolat ami most még biztos)
 
Régóta folyik már vita arról, hogy ha egy gép feltalál valamit, akkor kit illet a találmány szabadalmi joga: a mesterséges intelligenciát, amely megalkotta, vagy az embert, amely az adott mesterséges intelligenciát létrehozta?
Bejegyezték a Dabus nevű mesterséges intelligencia nevére annak a találmánynak a szabadalmi jogát, amit a gép alkotott meg. A döntés új távlatokat nyithat a szabadalmi jogok bejegyzésében
 
érdekes ... ezek szerint a géppel kell tárgyalni, ha valakit érdekel és gyártani is szeretné a termékeket? És ha megkötik az egyezséget mit kezd a gép a pénzzel?
Majd eldönti.
Én sem kérdezem meg hogy mit kezd pl: a vállalkozó az általam neki adott juttatással.
 
Majd eldönti.
Én sem kérdezem meg hogy mit kezd pl: a vállalkozó az általam neki adott juttatással.
Mindenesetre szerintem egy program nem fog alkudozni a "felfedezéséröl". Sőt kérdéses, hogy egyáltalán felfedezésről van szó ... például ha a programomtól elvárom, hogy egy házat tervezzen vagy egy nyomtatott áramkört...attől még nem fedezett fel semmit, azzal, hogy egy addig nem létező formáju házat vagy nyomtatott áramkört hozott létre.
 
Utoljára módosítva:

A szabadalmi kérvényt egyébként többek között az Egyesült Államokban, Európában és az Egyesült Királyságban is benyújtották, így érdekes lesz azt látni, ott milyen eredménnyel zárulnak majd ezek az ügyek.
 
Mindenesetre szerintem egy program nem fog alkudozni a "felfedezéséröl". Sőt kérdéses, hogy egyáltalán felfedezésről van szó ... például ha a programomtól elvárom, hogy egy házat tervezzen vagy egy nyomtatott áramkört...attől még nem fedezett fel semmit, azzal, hogy egy addig nem létező formáju házat vagy nyomtatott áramkört hozott létre.
A következőket hozta létre...:
egy, a robotok által jól kezelhető ételtartóra, illetve egy különösen szembeötlő figyelmeztető fényre. Az előbbivel kapcsolatban most megszületett a döntés: a dél-afrikai szabadalmi hivatal bejegyezte a szabadalmi jogot Dabus nevére.
 
Mindenesetre szerintem egy program nem fog alkudozni a "felfedezéséröl". Sőt kérdéses, hogy egyáltalán felfedezésről van szó ... például ha a programomtól elvárom, hogy egy házat tervezzen vagy egy nyomtatott áramkört...attől még nem fedezett fel semmit, azzal, hogy egy addig nem létező formáju házat vagy nyomtatott áramkört hozott létre.
St_5-xband-antenna.jpg

Ez a rádió-antenna, a Space Technology 5 szatellit részére, egy az élőlények világából ismert
evolutions algoritmus (sztochasztikus, méta-heurisztikus optimalizálási módszer) segítségével lett kifejlesztve.

Rengeteg intelligensen hajtogatott kartonnal találkozik ma az ember amely ugyancsak számitógép gondolt ki.
A program nem tartalmaz megoldásokat csak kiindulási állapotot és peremfeltételeket.
Ha az iteratív algoritmus által produkált eredmény megközelíti a követelményeket akkor leállítják a programot.
Akkor is ha nagyon "elgaloppozott" vagy nagyon sokáig tart a "töprengés"

Ismertem egy nénit neki állítólag minden pénteken megjelent a Szent Antal és elbeszélgetet vele.
Még Facebook sem kellett hozzá, elég volt egy picike agyvérzés.
 
Rengeteg intelligensen hajtogatott kartonnal találkozik ma az ember amely ugyancsak számitógép gondolt ki.
csak optimizál
A program nem tartalmaz megoldásokat csak kiindulási állapotot és peremfeltételeket.
Ha az iteratív algoritmus által produkált eredmény megközelíti a követelményeket akkor leállítják a programot.
Akkor is ha nagyon "elgaloppozott" vagy nagyon sokáig tart a "töprengés"
szerintem is így van
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére