Hamarosan eldől Magyarország legnagyobb érintetlen erdejének sorsa

December 6-án dől el, hogy a Csarna-völgy továbbra is hazánk legnagyobb háborítatlan erdeje marad-e, vagy építkezési területté válik.

A közkedvelt börzsönyi kirándulóhely azért került veszélybe a benne élő állatokkal együtt, mert a terület kezelője kisvasút építését tervezi, és a beruházásra most az engedélykérelmet is beadta – írja közleményében a WWF Magyarország természetvédő szervezet.

A Börzsöny-hegység északi részén, Kemence község határában terül el a fokozott védelem alatt álló Csarna-völgy, amely Magyarország legnagyobb háborítatlan erdőterülete. Az ezer hektárnyi egységes völgyrendszer ritka növény- és állatfajoknak ad otthont.

21353410_2a8196f5a7c8378b79271863b53eca5f_wm.jpg

Fotó: Gálhidy László / WWF Magyarország

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területéhez tartozó, vadonjellegű erdőben évek óta egy hiúz vadászik, itt fészkel a fekete gólya, az uráli bagoly és az utolsó hegyvidéki parlagisas-költőpár. A Fekete-patak vagy más néven Csarna-patak a kövirákok kedvelt helye, míg az avar foltos szalamandrákat rejt. Kedvelt helyszín ez a turisták körében is, hiszen a sűrű völgy érintetlensége olyan nyugalmat és csendet áraszt, amelyet hazánkban csak nagyon kevés helyen találhatunk meg.

Most azonban veszélybe kerülhet ez a természeti érték, mert a Duna-kanyar turisztikai fejlesztésének részeként kisvasút épülhet a Csarna-völgy aljában. Jelenleg egy régi, az ötvenes években magára hagyott erdészeti kisvasút maradványai kísérik a patak árterét, de a rendszeres áradásokkal a víz ismét átalakította a terepet, és a természet újra birtokba vette a völgyet, így a hátramaradt romok már csak emlékeztetnek az ember jelenlétére. Ennek helyére azonban jelenleg egy komoly műszaki megoldásokkal megépített turisztikai létesítmény kerülne, amely a WWF szerint drasztikusan és visszafordíthatatlanul megváltoztatná a patak medrét és a mára kialakult vadonterületet.
 
*
Ha módom és lehetőségem volna arra, beüvöltenék a Parlament épületébe, hogy ELÉG LEGYEN MÁR!!!! Egyetlen kormány nem tett ennyi kárt ebben az országban, mint amennyit ez a fityesz. Épeszű ember ezt el nem tudja viselni! A kisvasút meg a stadionok, ez megy az agyunkra. De bezzeg több vonatjáratot megszüntettek, busz jár helyette, mivel azzal érveltek, hogy kihasználatlan volt ott a vasút... De bezzeg ez tervezett kisvasút, ami az állatok békés életét megzavarja, mert az biztos, hogy forgalom itt sem lesz, ez bezzeg szükséges. Eddig csak sejtettem, de ha ezt megteszik, vallom, hogy Isten szabadságolta magát. Mérhetetlen dühöt érzek, igen, igen, vannak olyan természeti kincsek, területek, amelyeket megőrizni, de nem szétbarmolni kellene... Egyetlen gondom, hogy ezeket a sorokat a felcsúti csuti és holdudvara nem olvassa. Mérhetetlen az elkeseredésem... Minek kell még bekövetkeznie, hogy a jelenlegi kormány eszementjeinek ajtót mutassanak?! :mad:
 
Bojana , nanana !! Akkor Te ugyebár visszasirod ezzel az 50-es éveket ??? Igaz is az 56 az még mindig ellenforradalom volt egyes családok számára !:eek:kérdés melyik oldalán állt valaki a barrikádnak ;).
tudomásom szerint , de lehet tévedek a fent emlitett kisvasut se a Magyar állam sempediglen az erdészet tulajdona , hanem egypár "megszállott" személy akik ezt a kisvasutatt újra beinditották és üzemeltettik ! Aztán az is igaz , hogy a terület a Magyar állam tulajdona , de az Ipoly-erdö Rt mint már Prominor társunk is emlitette üzemelteti gondolom ez igy az Ö hatáskörébe tartozik . Nemtudom felvoltatok e ugyan igy háborodva amikor az ugyszintén "védelem alatt" álló Bükk-fensikonon tarvágást végeztek ?? Vagy az már tul messze van Budapesttöl ??? Az már senkit sem zavar ??
Az a fent nevezett kisvasut amugy iagaz Rákosiék és "szakemberei" majd teljesen megszüntették a többi keskenyvágányu kisvasuttal egyetemben , na amit Ök nemtudtak idöhiány miatt azt az öket kovetök tették tönkre . Igaz majd a 70-es évekig még elég sok müködésben volt mivel erdei utak hiányoztak és igy a munkásokat kilehetett vele a terepre szállitani . Gondozni sem kellett nagyon öket , hasonlóan mint az üzemek gyárak , hiszen mind a miénk volt a jelszó és amugy is már megvoltak amikor elvettük a tulajdonostól !!:hurra::hurra:
Öserdö ide, öserdö oda , de kérem azt ha tetszik , ha nem gondozni kell !! Igaz nem tarvágással , de igen is szükség szerü a szállalás és a gondozása is . Nem buta , bornirt emberek hangoskodása´t kéne mindig figyelembe vennünk , hanem a józan érveket . Arra a WWF-re meg hallgasson a radai rosseb !! Aki még "harcol" a pálma olaj érdekében és irtatja Ázsiába az öserdöket mert ugye az nincsen a szemelött , igy tönkre téve nem csak az Oranguthan hanem más élölények élet terét !! Nem is beszélek most Afrikáról vagy az oceánok szemét teleppé nyilvánitásáról !
 
Kedves Udvarfy! Magyarországon éppen a természetvédelmi területeket is "felzabálják". Mit tettek már eddig is Szilvásváraddal? Ezeken a helyeken lévő flóra és fauna valódi védelemre szorulna. Ezzel szemben "ezek" mindent, ami zöld kiírtanak. A volt Moszkva tér, (akarattal így írtam, mert többen még így ismerik), ott is mit tettek? Az igaz, nem természetvédelmi terület, de a kőrengetegben igazán jó lett volna, ha azon a téren életben lombosodott volna pár fa. Nemcsak árnyékot, de oxigént is adott volna, ráadásul a látvány az, ami a legtöbb embert megnyugtatná. Ezzel szemben olyan idióta "szak"embereket alkalmaztak, akik alig hagytak a beültetett facsemetéknek szabad földet. Olyan szűk helyet hagytak a szerencsétlen fáknak, hogy oda még az esőcseppek sem jutnak le a gyökerekhez. A nagy területet lebetonozták. S, mi lett ennek a vége? A fák beültetésük után rövid idő múlva kipusztultak. Most ott árválkodnak, mint mementó "söprűnyelekként". A jelenlegi kormány minden ilyen "dobása" mérhetetlenül felbosszant, szinte fizikai fájdalmat érzek. Mint a belvárosi Semmelweis utcában kiírtott fákat is megsirattam. A Roosevelt téri fákat is kivágatták. Mindent letarolnak, kiirtanak, mintha már nem volna elég? Dühös vagyok és elkeseredett. Ha nem értesz velem egyet, akkor is azt írom, mondom, sőt kiabálom, hogy menjenek oda, ahová valók és velem együtt nagyon sokan oda kívánják őket, pereputtyostól. Felemlegetted az óceánokat, a pálmaolajat nem használom, ha elítélsz is, zsírral főzök-sütök, v. vajjal, de zöldségeket viszont szeretem párolva. Erdélyben is mit csináltak? Csodálatos erdőket pusztítottak már eddig is ki. Az ott élő medvék leszorulnak a városokba, a kukás edényeket borogatják, a város utcáin kószálnak és a vaddisznók is. S, ki a hibás? Természetesen az állatok és nem az emberek, akik egyre jobban kisebbítik az állatok élettereit. Hidd el, ebbe bele lehet(ne) bolondulni, próbálom magam ezeken a témákon kívül helyezni, de nem sikerül. Hidd el, napi szinten dolgozom rajta, hogy közönyös legyek, csak az a gond, hogy nekem ez nem megy... Anno nekem a Bükk fensík tarvágása is fájt, irgalmatlanul. Hja, környezetvédelem? A jelenlegi kormánynak még az sem fájt, ami most történt. A Duna vízállása nagyon alacsony. Nincs eső, stb. A víz mintavételkor rádöbbentek arra, hogy a víz szennyezett, sőt bizonyos vegyszerek nyomokban fellelhetőek. Megalakultak bizottságok, ment a szócsata, ettek/ittak/vitatkoztak és minden maradt a régiben. De említhetném a budapesti József Attila telepet is. Ott közvetlen közelben volt egy vegyszerraktár. Mindenféle elrozsdásodott hordókban mindenféle vegyszer volt/van, ami folyik, szivárog a talajban. A közelben a lakótelep, ment a szájtépés, néhány riport, aztán ez a téma is ejtve lett. Ismételten feltenném kérdésemet, hogy még minek kellene bekövetkeznie, hogy ezt a mocsadék, aljadék, mindent felzabáló, tönkre tévő, minősíthetetlen rongálást végző, idióta kormány, a felcsúti csuti vezetőjével együtt eltűnjenek a süllyesztőben? Addig, amíg még van föld a talpunk alatt, a többiről nem is szólva.
No persze, a Magyarországon uralkodó kormány nem tehet sem az erdélyi csodálatos erdők kivágásáról, de az óceánokban úszó szeméthegyekről, de amit itt, helyben rongálnak, kihasználnak és tönkre tesznek, nekem az is sok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,005
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére