Hamarosan tenyérbe csaphatnak Munkácsy Golgotája felett

Pákh Imre szerint közel a megállapodás: 3 milliárdért az államé Munkácsy Golgotája, ugyanis a napokban találkozott a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.

A műgyűjtő azt mondta: Gulyás Gergellyel szóban már megegyeztek és hamarosan egymás tenyerébe csaphatnak.

92000.jpg

Pákh Imre a zoom.hu-nak mondta el, hogy személyesen találkozott Gulyás Gergely miniszterrel, és elfogadta a Golgotáért kínált szóbeli 10 millió eurós, azaz több mint 3 milliárd forintos vételárat. Így most már felgyorsulhatnak az események.

Az ATV Híradója kereste az ügyben Gulyás Gergelyt, de nem akart beszélni a találkozóról. Korábban a miniszter az ATV kérdésére jelentette be az állam ajánlatát.

Pákh Imre korábban 2015-ben letakartatta a Golgotát, két éven át a trilógia kétharmada volt csak látható. A vita oka az volt, hogy az állam hatmillió dollárt, azaz több mint 1,6 milliárd forintot ajánlott a Golgotáért. Pákh Imre azonban kilencmillió dollárt akart, ekkor örökségvédelem alá helyezték a képet, így nem lehetett kivinni az országból. A festmény tulajdonosa pert indított, amit meg is nyert, de a hatóság idén újra elindította a védetté nyilvánítást. Most az állam nevében az MNB bonyolítja majd le az adás-vételt.

„Ennek az élménye egyben egész, ha csak kettőt látunk, úgy érzünk, mint egy csonkolt testet. Ha hármat látunk egy egész test, egy szellemiség van előttünk. Többször láttam a 3-at, de amikor csak kettő volt itt, hiányérzetem volt” – mondta Híradónknak Máté László műgyűjtő.

A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjtője Pákh Imre azt mondja: azért is izgatott, mert képet még soha nem adott el, csak vásárolt. A Golgota 2015-ös védetté nyilvánítását korábban az „1920-as évek gengsztermódszereihez” hasonlította, a júniusban újra elindított hasonló eljárásról azt mondta: nem nyomásgyakorlásnak érzi, inkább csak automatikus reflexnek.

http://www.atv.hu/videok/video-20180906-az-allam-3-milliardert-vehet-munkacsy-kepet
 
Lehet ez a Tiborc gyerek azért újítja fel a turai kastélyt, hogy legyen a képet hová felakasztani... A korona eredetije már biztos náluk van. Snassz lenne, ha megkérdeznék, oszt Munkácsy képük van-e már, s azt kéne felelni, hogy nincs... Na meg egyelőre csak ez az eladó...
 
Aki ismer tudja, hogy nagy kedvelője vagyok a képzőművészetnek (is), de kérdem én illő tisztelettel, amikor egy pesti kórház belgyógyászati osztályán 9 (!) tiszta lepedő jut egy hétre, nincs elég párna és takaró, osztályonként 1 ügyeletes nővér jut és 1 ügyeletes orvos 2 osztályra, ez volt a legfontosabb ?
És még sorolhatnám napestig....
 
Te nem vagy noremális! Láttad a képeket?
 
Pedig teljesem komolyan gondolom..

Ott lesz a nagy csomó Krisztus menyasszony Krisztus nélkül? Lehet a két másikat pedig bérbe veszik 99 évre..
 
Ha ezt megélhette volna a festő :) A kormány meg mindent fillérekért akar megvenni de eladni már vagyonokért :). ismerősömnek van egy jól frekventált tanyája közművesítve meg minden örökölte. kellet volna a helyi önkormányzatnak másfél millióért :) Valós értéke 6-8 millió mivel nem tudtak meg egyezni nem jött létre az üzlet. Megvette más 6,8 millióért. másfél hektár az egész kb
 
Aki ismer tudja, hogy nagy kedvelője vagyok a képzőművészetnek (is), de kérdem én illő tisztelettel, amikor egy pesti kórház belgyógyászati osztályán 9 (!) tiszta lepedő jut egy hétre, nincs elég párna és takaró, osztályonként 1 ügyeletes nővér jut és 1 ügyeletes orvos 2 osztályra, ez volt a legfontosabb ?
És még sorolhatnám napestig....
Édes lányom, demagóg vagy :) Kórházra nincs szükség, arra ott van Ausztria. Munkácsy viszont kell, mert esténként oda lehet ülni alá a Chippendale-re, és koccintani Remy Martinnal a forint aznapi shortolására és az újabb azonnal zsebbe guruló EU-s pénzekre.
 
Aki ismer tudja, hogy nagy kedvelője vagyok a képzőművészetnek (is), de kérdem én illő tisztelettel, amikor egy pesti kórház belgyógyászati osztályán 9 (!) tiszta lepedő jut egy hétre, nincs elég párna és takaró, osztályonként 1 ügyeletes nővér jut és 1 ügyeletes orvos 2 osztályra, ez volt a legfontosabb ?
És még sorolhatnám napestig....

Megértem felháborodásod és egyet is értek veled.
Én is felháborítónak tartom azt a pénzszórást, amit ezek véghez visznek és az esetek 98%-ban feleslegesnek is tartok.
Viszont ennél a képnél még én is azt mondom, hogy helyesen tette a kormány, hogy végre! törvényes eszközökkel megveszi és nem ellopja (mert a kisajátítás az én szememben egyet jelent a lopással). A három képnek együtt kell lennie.
Csak reménykedhetünk benne, hogy nem Prominornak lesz igaza.
 
Minek kellene odáig utazni? Van nekünk egy Jézus reinkarnációnk, a Gazsi, ő imával meg kézrátétellel is tud gyógyítani! Most toborozza a tanítványokat, lesznek itt csodaszámba menő gyógyítások, az összes kínai csodaguru a lábuk nyomába sem fog érni.
A rossznyelvek szerint a politikusok gyógyulnak Ausztriában.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,907
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére