Happy Hanuka!

A hanuka a zsidóság büszke örömünnepe. A hanuka a zsidóság büszke örömünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek – mondta el Frölich Róbert országos főrabbi a vasárnap este kezdődő nyolcnapos ünnepről az MTI-nek.

A templomot a pogány használat után a zsidótörvények értelmében meg kellett tisztítani, újra fel kellett avatni. Innen az ünnep neve, a hanuka, ami felavatást jelent. A megtisztítási rituálé során meg kellett gyújtani a menórát, az örökégő hétkarú lámpást, de csak egy korsónyi érintetlenül lepecsételt olajat találtak. Ekkor történt a csoda: az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett, egészen addig, amíg el nem készült az új olaj.

"Ezért tart nyolc napig a hanuka, és ezért gyújtunk lángokat, hiszen a láng, a fény által lett nyilvánvalóvá a csoda" – fogalmazott Frölich Róbert.

Az ünnep első estéjén egy, majd minden este eggyel több lángot gyújtanak meg a kifejezetten erre az ünnepre készített és csak ilyenkor használt hanuka-menórán, hanúkián. A hanúkia a hétágú menórával szemben kilenckarú. Nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyácskának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó "szolgagyertyának". A hanuka lángjait ugyanis nem szabad hasznosítani, nem lehet velük hőt, fényt, tüzet adni, ezért van szükség a kilencedik gyertyára, amellyel meggyújtják az összes többit.

Ez az ünnep "a hősi múltat idézi föl". Az eltelt 2000 évben a zsidók nem harcosként, kardforgatóként voltak ismertek. "Átalakultunk a könyv népévé, de valahányszor meggyújtottuk a hanukalángokat, mindig ott volt bennünk a büszkeség, amiért őseink ki tudtak állni és győzni is tudtak a hitükért, a szabadságukért” – tette hozzá Frölich Róbert.

Az ünnephez kapcsolódó szokásokról az országos főrabbi elmondta: ilyenkor fánkot esznek, mert ez az étel bő olajban sül, és így emlékeztet az olajmécses csodájára.

Klasszikus hanukai játék a trenderli. A négyoldalú pörgettyű minden oldalán egy héber betű van. A négy betű a "Nagy csoda történt ott" héber mondat négy szavának akrosztichonja. Hozzátette: innen lehet tudni, hogy egy trenderli Izraelben vagy a diaszpórában készült-e, hiszen az izraeli trenderliken a "Nagy csoda történt itt" mondat akrosztichonja olvasható.



hanuka.jpg

 
-
Nállunk péntekenként sok cég, nem beszélve a hivatalokrol, hamarabb hagyja abba a munkát, jön a hétvége. Hazafelé menet gyakran elcsipem a Schalom nevü zsido kulturával foglalkozo müsort az autorádioban.
-
Szivesen hallgatom mert sok érdekes dolgott lehet megtudni belölle. Nem ritka, hogy a moderatoron enyhe magyar akcentus is érzödik. A müsor azzal zárodik, hogy a müsorvezetö felolvassa melyik német városban hány ora, hány perckor kell meggyujtani a gyertyát. Ilyenkor mindig mosolyognom kell mert a Petöfi rádiobol jol ismert déli vizállásjelentés jut az eszembe. :)
-
Idén a Chanukkah a Mikulással, december 6, kezdödik és 14.-éig tart.
-
lustige_chanukah_chanukka_lites_geschenke_postkarte-r4f8ba3c78a214e26b410570242e7aa58_vgbaq_8byvr_324.jpg

-
Engem az ünnep kevésbé a spirituális, inkább a rationális tartalmával örvendeztet meg, nemsokára rövidebbek lesznek az éjszakák. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,299
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére