Happy Hanukka !

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékeznek. Az örömünnep - a vallási és a fizikai szabadság, valamint a fény ünnepe - a zsidó naptár szerint kiszlév hó 25-étől tévét hó 2-áig tart, ez idén a Gergely-naptár szerint december 17. és 24. közé esik, az első gyertyagyújtás december 16-án este lesz.

A szeleukida IV. Antiokhosz Epiphanész i.e. 168-ban kiszlév hó 25-én vette be Jeruzsálemet, és a hagyomány szerint három évvel később, i.e. 165-ben ugyanezen a napon foglalta vissza a várost a Júdás Makkabeus vezette zsidó sereg. Amikor a megszentségtelenített szentélyben meg akarták gyújtani az örökmécsest, csak egy kis korsónyi tiszta, megszentelt olajat találtak. Jóllehet ez alig egy napra lett volna elég, csodás módon mégis nyolc napig égett, amikorra elkészült a tiszta, megszentelt olaj, és a templomot újra felavathatták - erre utal az ünnep neve, amely felszentelést jelent.

Az ünnepre, amelyet már Jeruzsálem felszabadítása után egy évvel megültek, mécses- vagy gyertyagyújtással emlékeznek. Kiszlév hó 24-én este egy lángot gyújtanak meg a kilencágú (nyolc+egy) gyertyatartón, a hanukián, majd minden este eggyel többet, mert a Talmud szerint "a szentség dolgában csak növekedni lehet". (A gyújtólángot vagy szolgagyertyát a gyújtás után a hanukia kilencedik ágára teszik.) Az új gyertyát mindig balról teszik hozzá a többihez, és balról jobbra haladnak a gyújtással. A gyertyatartó a zsinagógában - miként a Szentélyben - a déli oldalon áll, keletről nyugatra fordítva. Otthon az ablak közelébe helyezik, hogy fénye kifelé is világítson, és hirdesse hanuka csodáját. A láng meggyújtásakor első alkalommal három, a többi napon két imát mondanak. A gyertyáknak legalább fél órát kell égniük, és nem szabad őket világításra használni.

Hanuka az öröm ünnepe, ilyenkor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad. A család tagjai megajándékozzák egymást, játékkal, beszélgetéssel töltik együtt az estéket. A legkedveltebb játék a trendedli elnevezésű pörgettyű, amelynek négy oldalán négy héber betű áll. Bár a betűknek eredetileg az ünneppel kapcsolatos jelentésük volt, ma már átértelmezték őket, és a játék szabályait is jelentik: a játékosok pénzben vagy dióban, mogyoróban játszanak. Szokás ilyenkor a gyerekeknek pénzt - hanukageltet - és ajándékokat is adni. Az asztalra fánk és latkesz (liszttel, borssal és sóval összekevert, olajos tepsiben kisütött reszelt krumpli) kerül, emlékezésül az olaj csodájára.

Mindenkinek kivaunk Happy Hanukka unnepet!

hanukka.jpg
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
egyszer valahogy helyére kéne tenni az egészet..Mindenki tartozik mindenkinek.Nyíltan vállalni hová tartozom. Magyar és sváb Magyar és szlovák Magyar és Zsidó Vállalni Magyar vagyok ez a hazám és zsidó vagyok ez származásom vallásom ünnepem templomom kicsit más vagyok.Mint Szlovák és Sváb különbözik egy kicsit.Különböznek de nyelvükben szívükben Magyar.Ez valahogy Zsidóságnál valami nem egyértelmű.Az köznép még mindig nem mondja ki. Zsidó.Az zsidók meg nem vállalják Én Zsidó vagyok! Árnyék ez egy nagyon szép ünnepen.Boldog Hanukát

Nézd, le zsidózni valakit az egy becsmérlés. Ki akarja ezt magának? A zsidók anyagi helyzete általában (sokkal) jobb az átlagnál ez irigységet vált ki velük szemben. Jönnek a gazdasági válságok a köznép tudatlan része a zsidók szidásán vezeti le indulatát. Elöfordul, hogy a zsidó sirokat vandalizálják. A másik fele meg az, hogy a zsidóság világa lényegében egy zárt világ. De itt és most sokat nem lehet tenni ellene.
Az utóbbi idökben kb. 60 000 zsidó települt át Franciaországból Izraelbe. A riporter beszégetett egy áttelepült növel aki elmondta, hogy Franciaországban nem érzik magukat biztonságban az ottani arabok egyre harciasabban zsidó ellenesek és a rendörség nem tesz semmit! A riporter mondja a nönek - de hát itt állandó háború van. Igen -mondja a nö - de itt megvéd minket a hadsereg és a rendörség.
Amúgy ahol lakott a nö nagyon szép város volt.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is lesz béke addig a közel-keleten amíg ez a zsigeri gyülölet meg marad. Írod hogy jobban élnek de azt senki sem nézi hogy miért? Nehogy azt mond hogy a bankárok csak úgy adják nekik a pénzt....Valószínű hogy tesznek érte! itt a lehetőség lehet dolgozni, vállalkozni. De talán egyszerűbb a másikat figyelni és irigykedni. S mivel ez már a családokban kialakul a gyerekek is ebben nőnek fel. Csak nekik már munkájuk sincs így még frusztráltabbak és keresik a bűnbakot ...Sajnálom hogy ezen az ünnepen ilyeneket írok ide de ez az érem egyik oldala.
Boldog ünnepet.
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
A Hanuka a zsidóság örömünnepe. A fényről, a csodáról szól. Valami hasonló, mint a mi Karácsonyunk.
Biztos, hogy itt és most kell megbeszélni, hogy a köznapi ember mit ért a zsidó szó alatt, vagy hogy a Közel-Keleten mi az aktuális helyzet?

Boldog Hanukát!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Hanuka a zsidóság örömünnepe. A fényről, a csodáról szól. Valami hasonló, mint a mi Karácsonyunk.
Biztos, hogy itt és most kell megbeszélni, hogy a köznapi ember mit ért a zsidó szó alatt, vagy hogy a Közel-Keleten mi az aktuális helyzet?

Boldog Hanukát!

Unnep van, es szent este is unnep es nem fogjuk kitargyalni a papok szenyeset.
 

Vieva

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ugyanolyan szép, mint a mi adventünk. Ez a zsidóság ünnepe, és ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint más vallások ünnepeit. Én speciel kedvelem a zsidó szokásokat, ünnepeket, nagyon nagy összetartó erőt érzek bennük. És ők komolyan veszik ezeket, és a mindennapjaikat is áthatják ezek az ünnepi szokások.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden nap a munkában menet-jövet rádiot hallgatok.
Már televan a fülem a "Rudolph the Red Nosed Reindeer" cimü dallal. :)

Egy kis változatosság. :)
-
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Nem vagyok zsidó de soha nem voltam zsidó ellenes. Egy tehetséges, müvelt népnek embereknek tartom öket. De mondom nem vagyok zsidó igy a Hanukka vagy a muzulmánok Ramadanja egy különlegesség számomra. Annyi, hogy van.
Amikor beirtam "Nincs egyetlen CanadaHun tag sem Izraelböl?" akkor kicsit csodálkozóban voltam, hogy a világ egyetlen részéröl egyetlen zsidó származású nem Hanukkázik.
Utána megjelent pacisi nagyon helyénvaló, aktuális beirása amire próbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni bár gondoltam ezt amúgy is tudja mindenki.
Ez egy forum itt a vélemények találkoznak az ellen véleményekkel csak az a lényeg, hogy a tiszteletet adjuk meg egymásnak akkor is ha nem értünk egyet.
Hanukka, biztos az öröm ünnepe de ez mégiscsak egy fórum ahol nem egy kötelesség mindenkinek egyformán örülnie. Vagy, hogy tömören és félrérthetetlenül fogalmazzak - karácsonykor is halnak meg emberek.
Azért mindentöl függetlenül boldog hanukkát mindenkinek akiknek ez egy hagyomány az életükben.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az összes nagy ünnepeknek van értelme vallásos mythoszok nélkül is.
-
Nem kell ahoz hivönek lenni, hogy Hanukkaht, Karácsonyfát vagy Kisdedet ünnepeljünk.
Még az istentelenek is feldobbva érzik magukat december végén mert a nappalok hosszabbodnak. :)
-
ekliptik_2.gif
 

zsolt0v

Kitiltott (BANned)
Én úgy hallottam, hogy a kereszténység ünnepeit is próbálták a régi pogány ünnepekre "rátelepíteni", hogy könnyebb legyen az új elfogadása és a régi kiszorítása.
A karácsony előtt pl a téli napfordulókor a nap újjászületése, húsvétkor a tavaszünnep vagy valami hasonló, de a májusfa állítás az pl megmaradt. Bizonyos kutatók szerint ez egy fallikus szimbólum, hát nem tudom, eddig még nem gondoltam így rá. :)
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
En fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek ne csak a vallásos folklort tanitsuk meg hanem az ennél csodálatosabb kozmikus eseményeket is megemlitsük. Nekem nagy problémám volt tanárként a vallásos gyerekeket meggyözni arrol, hogy az üstökösök nem gyereknézöbe járnak a Föld felé, a karácsony nem Jézus születése miatt a legsötétebb napja az évnek.
-
Lehet, hogy tévedek de az én szememben a Hanukkaha történetében szereplö mécses, ami csodálatos modon napokig nem aludt ki az örökmécses ami a keresztény templomokban is megtalálhato. Vagy vehettem volna a gyertyaszentelöt ugyancsak egy a kereszténységnél megtalálhato szertartás. Legalábbis a perpetuum-mobile gyertya az egy ösi emberi vágyállom szimboluma.
-
A különbbség talán ott van, hogy a zsido liturgia többnapos munkával tesz szentté egy gyertyát (ezért van a gyertyatartonak 8-9 ága) addig a katholikus papok ripszi-ropszi bespriccelnek egy gyertyát vizzel és máris szent a gyertya.
-
250px-Kerzenweihe.JPG

-
A képen egy discount-gyertyaszentelö láthato. Van aki kartonszámra gyarapitja a gyertya értéktöbletét szentelés által. De ha már a gyertyánál tartunk, megemlitem, hogy Lourdes-ban napi 7 tonna gyertyát égetnek el abban a reményben, hogy ez tetszik valamiféle tulvilági lénynek.
-
A gyertyagyujtás Lourdban egy nagyon veszélyes tevékenység, eddig többen égtek meg a gyertyátol mind ahányan a varázserejétöl meggyogyultak, ezért manapság képzett pirotechnikusok tüzoltoi felügyelett alatt égetik el az évi többszáz tonna gyertyát.
-
En sem tudom kihuzni magamat a gyertyafény varázsa alol, egy romantikus "tete a tete"-hez hozzátartozik a gyertyaláng, az ember sokkal jobban néz ki mind fénycsövel megvilágitva. :)
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére