Hatalmas sor a karácsonyi ételosztáson

A krisnások hagyományos jótékonysági akciójával most is több ezer nélkülöző szeretett volna jóllakni.

Idén is több ezren álltak sorba a Blaha Lujza téri ételosztáson. Sokan már reggel hattól vártak a sorukra, pedig a jótékonysági akció csak órákkal később kezdődött. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének hagyományos ételosztásán három napon keresztül naponta 1600 adag ételt osztanak ki a rászorulók között.

Az Ételt az Életért Alapítvány önkéntesei a meleg étel mellett egy, az egész család számára hosszabb időre elegendő élelmiszercsomagot is adnak, amelybe a liszt, cukor és olaj mellett sós és édes finomságokat csomagoltak.

-------------------------
Gyurcsány Ferenc: míg sokaknak hála az égnek legalább a Karácsony egy szusszanatnyi melegséget hoz, addig mások nélkülöznek ilyenkor is. Nekik próbáltunk segíteni.

Az öröm csak másokéval együtt lehet igazi.
Míg sokaknak hála az égnek legalább a Karácsony egy szusszanatnyi melegséget hoz, addig mások nélkülöznek ilyenkor is. Nekik próbáltunk segíteni. Akkor is ha tudjuk, ez csak egy édes csepp a keserű víz áradatában.
Kabát, élelmiszer, odafigyelés, megértés. Ezt tudtuk adni.
25660293_1815099455189175_9186343134790446811_n.jpg

etel.jpg
 
Tapsikoljunk együtt, mert van itt pénz bőséggel.
Gazdag ország vagyunk, csak ebből a gazdagságból nem részesülünk egyenlően!

sokminden kimaradt ... még az olaszonak is adtak valami templom javításra (igaz az a 150 millió forint aprópénz) , templomépítés és új Magyar Ház Torontóban ...
 
Utoljára módosítva:
sokminden kimaradt ... még az olaszonak is adtak valami templom javításra (igaz az a 150 millió forint aprópénz) , templomépítés és új Magyar Ház Torontóban ...
No, az a bizonyos magyar ház, mint tudjuk sokkal inkább erdélyi, mivel a vezetőségből már minden magyart kiraktak!

Nem a teljes 2017 évi Magyar Közlönyt nyálaztam át, ez csak az utolsó két számból van kiírva, és csak a nagyobb összegek.
 
Csak úgy kíváncsiságból érdekelne melyik az az ország, ahol megteremtették azt az idillikus helyzetet, hogy nincsenek szegényebb-gazdagabb régiók, a társadalmi rétegek közt nincsenek gazdasági különbségek?
Vagy például aki egy amerikai gettóban él ugyanolyan orvosi ellátást kap mint aki Beverly Hills -ben lakik? elvégre az amerikai elnök felel minden állampolgáráért.

Mi az hogy getto? filmebe lattal a 20 -as evekbe.
A szegenyebb embereknek tobb fele lehetoseg van, pl majd mindegyi tartozik valamilyen vallasi felekezethez es azok mind mukodtetnek korhazakat idos otthonokat stb.
Beverly Hills -hez barmit hasonlitani ott ahol milliardosok dollarba tengetik eletuket ,akik a legfrisebb kutatasi eredmenyeket megtudjak venni .
Annal is inkabb mert jo reszu maga finanszeroz egy egy projectet es milliokat adakoznak a egeszsegugy fejlesztesekbe.
A kettot osszehaszonlitani a te gondolataidba lehet.

mint pl
SOROS ur Magyarorszagon a vakoknak is olvashato konyveket es a bibliat finanszirozott, Braille irassal
holot nem sok koze van a bibliahoz.
 
mégis mi a probléma a karcsonyi ételosztéssal, ez valami magyar különlegesség?
"Az ünnepnapokon sem szünetel a Szent Péter-tér oldalában a szegényeknek és hajléktalanoknak kialakított zuhanyzó, orvosi rendelő és fodrászat, amelyeket már egy podológus (lábgyógyász) is kiegészít. Az egyházfő egyik jobbkezének tartott Konrad Krajewski pápai főalamizsnás idén karácsonykor takarókat és ingyenes ebédjegyeket oszt a Róma utcáin élő hajléktalanok között.

A Szent Egyed katolikus közösség december 25-én délben 15 ezer embert vár ünnepi ebédre Rómában, többek között a Vatikántól nem messzi Trastevere-negyed Szűz Mária templomba."

jól olvasom, hajléktalanok Rómában, 15000 ingyenebéd naponta?
szegenyek mindenhol vannak nem csak itt nalunk
 
az alábbi kijelentések igazak svájcban?
- munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak.
- ha a felkínált munkát elutasítják, semmilyen támogatást nem kapnak.
- ha a munkát saját hibájuk miatt vesztik el - pl. alkoholt fogyasztanak a munkahelyen, - akkor támogatást nem kapnak.
- ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják, akkor ki kell fizetniük a javítást, vagy leülni börtönben és ott dolgozni, míg ki nem fizetik az adósságot.

ezeket kellene bevezetni itt is.
jaja
ezekbe mi a rossz nem tudom
 
A szokásos terelés írná Beka
Tolnád át a témát máshová ami neked kedves
Erről nincsen mondanivalód?
Először az alapkérdés
Tagadni akarod-e a magyar szegénységet?
Ha elismered és erre mondasz megoldást:
Azzal, hogy nem kell súlyosbítani bevándorlással.
Onnan arról is lehet beszélni az miként súlyosbítja
De így csak figyelem elterelésnek szánod
Meg mentegetésnek
A többiek nem próbálták elkenni hogy milyen Magyarország helyzete a félszíni statisztika alatt
itt is vannak szegenyek meg akik nyomorognak
szerintem a migrasok nem ide akarnak jonni szegenynek meg segelybol elonek
ha meg kapnak egy csomo penzt amit olvasok mindenfele hogy akiket behoznanak ide azoknak kellene adni miliokat rogton akkor azt miert nem a magyar szegenyeknek adjak
 
No, az a bizonyos magyar ház, mint tudjuk sokkal inkább erdélyi, mivel a vezetőségből már minden magyart kiraktak!

Nem a teljes 2017 évi Magyar Közlönyt nyálaztam át, ez csak az utolsó két számból van kiírva, és csak a nagyobb összegek.
az erdelyiek kozott is sok a magyar szerinetem
van ismerosom aki onnan telepedett ide es pont olyan magyar mint mink
 
Mi az hogy getto? filmebe lattal a 20 -as evekbe.
A szegenyebb embereknek tobb fele lehetoseg van, pl majd mindegyi tartozik valamilyen vallasi felekezethez es azok mind mukodtetnek korhazakat idos otthonokat stb.
Beverly Hills -hez barmit hasonlitani ott ahol milliardosok dollarba tengetik eletuket ,akik a legfrisebb kutatasi eredmenyeket megtudjak venni .
Annal is inkabb mert jo reszu maga finanszeroz egy egy projectet es milliokat adakoznak a egeszsegugy fejlesztesekbe.
A kettot osszehaszonlitani a te gondolataidba lehet.

mint pl
SOROS ur Magyarorszagon a vakoknak is olvashato konyveket es a bibliat finanszirozott, Braille irassal
holot nem sok koze van a bibliahoz.
ismerosom volt detroitba es azt meselte hogy ott vannak eleg rossz helyek
 
No ezt kell megoldani egy kormánynak
Vidékre telepíteni és amennyire lehet egyenletesen munkát
Ezt nem szabad a szabadpiacra bízni.
Tudod milyen volt a rákosi telepíts munkát programja?
Rossz mert olyan torzulásokat is létrehozott amiből vicceket csináltak
De munka lett minden megyében 1950-1970 rengeteg munkahely teremtődött
A torzulásait tudjuk: gyárasítás a mezőgazdaság rovására átalakuló települések stb.
Nagyobb felelősséget a kormánytól igyekezni kihelyezni többet
Ennél jobban ösztönözni
Ja hogy már nincsen állami szektor?
Igen ezért sokkal másabban kell csinálni
de akkor minden allami volt oda telepitette az allam ahova akarta
mostmeg minden maszek

ha pl olyan a gyar ahol sok esztergalyos kell akkor azt nem lehet olyan helyre telepiteni ahol csak teheneszek vannak mert az nem ugyanaz

pl van rokonom az orsegbe vas megyebe es ott is keves a munka de senki nem ert pl a gepgyartashoz
 
Ugyanakkor
Az egyetlen budapesti hospice-ház által kért 50 milliós támogatásából megadtak 40 milliót, és a maradék 10 millió helyett kioktatták őket; gazdálkodjanak ügyesebben.
Gondolom ez az ügyesebb gazdálkodás azt jelentené, hogy gyógyszerek helyett szenteltvízzel locsolják a betegeket, gyógyítsanak ráolvasással, imával. Esetleg oszthatnának szentképeket is? Akik odakerülnek azoknak már úgyis mindegy? Normális étel helyett rághatnának száraz kenyérhéjat is, ihatnának rá hideg vizet. A lényeg, minél kevesebb pénzbe kerüljenek!
szerintem ezt roszul gondolod
en azt olvastam hogy ez egy alapitvany ami adomanyokbol el
de azt nem tudjak osszeszedni mert nem adakoznak az emberek vagy nem eleg ugyesen probalnak penzt szerezni es ez a baj nem az hogy az allam nem ad penzt mert neki eleve nem is kellene egy magan alapitvanyba penzt adni

amugy azt gondolom a felsorolasodrol hogy nincs egeszen igazad mert azt konnyu mondogatni hogy ennek meg annak nincs ertelme mert te jobban tudod
viszont ha meg te allitanal ossze egy listat akkor meg pl en tudnam mondogatni hogy ez butasag mert nekem jobb otleteim vannak
az en litstamra meg mas mondana ugyanezt
szoval az a megoldas hogy alakits partot es nyerj valasztast es akkor johetsz a listaddal
 
Ozd!

A rendszervaltas vesztesenek mondjak.
Ma a vaaarosban aki akar az tud munkat talalni.
Aki akar!

Ezek a munkak sokfelek.
Van operatori(szalagon osszeszerelo), kozgazdasz, tanar stb...
A GE a Saia vagyis most Jonson Electric mind a kepzetlen, 8 altalanost vegzetteket keresi.
Nincs!!!!!
Pontosabban van, de nem mennek az emberek dolgozni.
Kenyelmesebb reggel kilenckor tizkor kelni, beballagni a segellyert.
Ha 400-500 jelentkezo lenne azt is tudnak alkalmazni.
Szerbek, Ukranok dolgoznak az osszeszeerelokben mert a helyi muinkanelkuliek nem.
Mielott irjatok, hogy keves a penz:
Ezekben a gyarakban ma mar jkobban fizetnek, mint a 10 eve meg elenjaro kohaszati utodvallalatoknal. MErt muszaj! Mert egyebkent nem lenne munkaero.
De kenyelmesebb, kellemesebb otthonrool a kozossegi mediakba irni arrol, hogy milyen a kormany, keves a segely....

Nevetseges
 
jaja sok igazsag van benne
 
de akkor minden allami volt oda telepitette az allam ahova akarta
mostmeg minden maszek

ha pl olyan a gyar ahol sok esztergalyos kell akkor azt nem lehet olyan helyre telepiteni ahol csak teheneszek vannak mert az nem ugyanaz

pl van rokonom az orsegbe vas megyebe es ott is keves a munka de senki nem ert pl a gepgyartashoz
Ez tökéletesem igaz, más helyen írtam is : állami vállalatok esetében könnyű
A második a képzettség és a munkahely párosítást kár mondani.
Mert az bármilyen telepítés esetében figyelembe kell venni.

És figyelembe is vették.
Ez a tervezés szakasz.
Amennyiben későbbiekben folyamatosan jelentkezik a szakmahiány
Arra oktatást terveztek.
Szakmai képzést tehát az oktatás állandóan lépést kelljen tartani az igénnyel
Ezeket Orbánéknak is meg kell tenni jobban.
Maradt az első kérdésed:
Mit tehet az állam ha minden magán?
Erre vállalkozássegítési tervek kell készüljenek
Valamint a Mercedes hógyár Magyarországra települését elősegíteni mondjuk Kecskemétre.
Ekkor egy vonzáskörzet megoldottnak tekinthető
De nézzünk egymás nehezebb régiót legyen északkelet Magyarország
Oda nem vihettél volna Mercédesz gyárat, mert a lakosság képzettsége képessége most még nem alkalmas.
Ott először infrastruktúrát kell csinálni
Utakat oktatást stb..
Hogy egyáltalán bármiféle vállalkozás keveredhessen arra.
Utána a terület képességei szerint nézzék meg mi illik oda
Úgy tudom van erdőgazdaság, fafeldolgozás lehetősége
Erre kell építeni először
Ennek van képesítést nem igénylő területe is
Mielőtt vitába szállnál
Azt mondom ezek olyan józan ésszel is felfogható dolgok ehhez nem kell gazdasági miniszternek lenni
Bár éppen arra találták ki a minisztériumi szakapparátust
Dolgozzák ki a részleteket karöltve a képzéssel
 
szerintem ezt roszul gondolod
en azt olvastam hogy ez egy alapitvany ami adomanyokbol el
de azt nem tudjak osszeszedni mert nem adakoznak az emberek vagy nem eleg ugyesen probalnak penzt szerezni es ez a baj nem az hogy az allam nem ad penzt mert neki eleve nem is kellene egy magan alapitvanyba penzt adni

amugy azt gondolom a felsorolasodrol hogy nincs egeszen igazad mert azt konnyu mondogatni hogy ennek meg annak nincs ertelme mert te jobban tudod
viszont ha meg te allitanal ossze egy listat akkor meg pl en tudnam mondogatni hogy ez butasag mert nekem jobb otleteim vannak
az en litstamra meg mas mondana ugyanezt
szoval az a megoldas hogy alakits partot es nyerj valasztast es akkor johetsz a listaddal

Szövegértési problémád van? Ez nem az én listám!

Minden adat a Magyar Közlönyből származik, egytől egyig hivatalos.
 
Nem tudom miért nem érted válaszát.
Az egészet azért írta hogy az utolsó pökhendi mondatot elmondhassa a vastagított rész
jaja neki van szovegproblemaja megfigyeltem mar maskor is

nem azert irtam mint mondod csak azert mert ez az igazsag
anelkul mindenki csak dumal hogy igy meg ugy kellene de igazabol nem csinal semmit csak sopankodik
es tenyleg az a megoldas ha csinalni akarsz valamit akkor hatalomra kell jutnod

de ezt en nem tudom megcsinalni
 
Miért emlékeztet ez a mondat a Marshall segély
akkori elutasítási gőgjéhez?
images

A Marshall-tervet elutasító, 1947-es plakátjukon az „idegen tőke” uralmát a függetlenséggel állították szembe. Az arc nélküli mohó imperialista, miközben kíméletlenül tapos munkáson és paraszton, a korábbról jól ismert, évtizedeken át sulykolt módon két kézzel markolja a pénzeszsákot.
a marsall segelyt a szocialista orszagok nem vettek fel mert a kommunistak meg az oroszok nem akartak
 
jaja neki van szovegproblemaja megfigyeltem mar maskor is

nem azert irtam mint mondod csak azert mert ez az igazsag
anelkul mindenki csak dumal hogy igy meg ugy kellene de igazabol nem csinal semmit csak sopankodik
es tenyleg az a megoldas ha csinalni akarsz valamit akkor hatalomra kell jutnod

de ezt en nem tudom megcsinalni
Ne nekem kelljen igazságot tenni két nem értő között
Illetve már hárman vagyunk!!
Jó nem azért írtad amit mondok, de eléggé nagyképűen hangzott.
A hatalomra jutásban nincsen igazad, de hosszú a téma.
A tenni kell valamit dolog úgy kezdődik rá kell mutatni mit nem csinálnak jól
Ez elsőre Tiborc panaszának tűnik
De kell hogy az ország valódi helyzetérők tudomást szerezzenek mert nem jut odáig másképp a világ ügye.
Az elefántcsont toronyban élés,a talpnyalókkal körülvenni magunkat arra vezet statisztikát hamisítanak elhallgatják a bajt
sőt még utasításba is adják tilos beszélni a bajokról.
Lásd a Kórházi nyilatkozási tilalmat
A helyzet feltárása a bajok elpanaszolásával kell kezdődjön
Csak aki ezeket letagadja az nem akar szembenézni vele.
A lehetőség a tevésre az Ő kezében van
Inkább hazudik a médiában?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,532
Tagok
615,610
Legújabb tagunk
Görbe Vivien
Oldal tetejére