Hazáig gyalogolt Ausztriából egy kisemmizett magyar villanyszerelő

Kisemmizve hagytak magára egy magyar férfit ismerősei Ausztriában.

A villanyszerelőként dolgozó Tóth Károly Tibor szívességből indult el egy családdal múlt szombaton Dégről egy 350 kilométerre lévő ausztriai településre, ám 50 kilométerre a cél előtt a 38 éves férfi autója bemondta az unalmast: lerobbantak.

Ötvenezer forintot kaptam tőlük, amiből többször is tankoltam és a pályamatricákat is megvettem. A leállás után a telefonommal taxit hívtak, és közölték, nem kapom vissza, csak ha fizetek nekik húszezret. Amikor mondtam, hogy már nincs nálam annyi, kaptam egy hatalmas ütést az arcomba – mondta a Borsnak Tóth Károly Tibor, aki nem beszél idegen nyelveken.

man-4111263_1920.jpg

A férfi iratok, telefon és pénz nélkül maradt magára. Nagy nehezen beindította autóját, de azzal csak Bécs közeléig jutott el. Onnan fél liter vízzel indult el haza Magyarországra gyalog.

A szántóföldeken haladtam egy darabig, s az autópálya szalagkorlátja mellett is sétáltam. Ekkor még a rendőrök is elfogtak, néhány óra múlva pedig útnak indítottak. A határon nem ellenőriztek, egyszerűen átsétáltam. Próbáltam közben stoppolni, de senki nem foglalkozott velem

– mesélte a lapnak a férfi, aki ételhez nem igazán, de vízhez tudott jutni.

Soprontól Győr felé haladt, ahonnan már biciklivel haladt: az árokban találta azt. A férfit közben eltűntként kezdték el keresni, Bodajknál pedig egy kamionos ismerőse szólt a családjának, hogy látta őt. Fehérvár közelében azonban, mivel nem viselt sárga mellényt és nem is volt kivilágítva, a rendőrök megállították őt, és meg is bírságolták őt 50 ezer forintra.

Nem viseltem sárga mellényt és nem voltam kivilágítva a 81-es főúton, ezért kaptam egy 50 ezres bírságot. Alig álltam a lábamon, ezért még meg is szondáztattak. Pedig a rendszerben látták, hogy eltűntként köröznek

– mondta Tóth Károly Tibor, aki az utolsó 35 kilométert már képtelen lett volna megtenni, de szerencsére családja addigra odaért hozzá. Tortúrája három napig tartott.
 
*
Rettenet. Olyan munkát vállalt be, amit nem lett volna szabad. Nyelvtudás nélkül, "ajánlott embereket" fuvarozott, nem közeli jó barátokat, akik aljas módon kihasználták. Ezt a kalandját nem hiszem, hogy elfelejtené. Ráadásul az autója is elveszett, +50 ezer forintos büntetés. Még jó, hogy nem került olyan helyzetbe, hogy akár az életére is törtek volna. Igen, igen, többen nem mérik fel a helyzetüket amikor, egy szép reményű munkát vállalnak be. Tanulságos egy történet!
 
En még nem próbáltam ki de annyit olvastam és halottam róla, hogy elhiszem.
-
Ha valaki bajba keveredik nyugaton, el kell menni a legközelebbi tanácsházra, rendőrségre, a vasútállomásra.
Nem kell szégyenkezni, a fentihez hasonló eset gyakrabban megtörténik, mint gondolná az ember.
-
Egyetemista koromban Dél-Franciaországból mentem haza Kölnbe, rozoga VW-Käfer, hosszú haj, nap barnított bör...
Akkor még nem volt bankautomata, csak személyesen lehetett a saját banknál pénzhez jutni.
A benzin az utolsó Pfennig-ig ki volt számolva mégis felvettem egy "stoppost" aki Düsseldorf felé tartott.
Magas, megtermett hippi volt, kamillavirág a hosszú hajába, a kor szellemének megfelelően.
Gondoltam beszélgetés közben gyorsabban telik az idö,
Na meg aztán szerettem volna visszaadni amiben korábban nekem volt részem, sokat utaztam stopposként
Néhány kilométer után közölte az utasom, hogy ö tud egy rövidebb utat, át is mentem egy másik Autobahn-ra
A beszélgetésből nem lett semmi mert a bágyadt szemű utasom elaludt, ezt sejthettem volna
A tank-mutatónak 3 állása volt: Tele, Fele, Reserve.
Jött egy tábla amin Köln messzebb volt mind egy órával korábban. Ennek fele sem tréfa.
Felkeltettem az utasomat és tekintet nélkül az erőviszonyokra (ö 2 méter lehetett) mondom neki, hogy kiteszem
Pislogott egyet-kettőt aztán mondta: "jol van" - és kiszállt, én meg vissza a térképről ismert útra.
Mit volt mit tennem megálltam az első benzinkútnál üres zsebbel.
Egy házaspár volt a tulaj. Elmondtam nekik, hogy tankolni akarok de nincs pénzem.
Lehet, hogy Jézusnak néztek a hosszú hajam és a menekült-igazolványom alapján, mert
egymásra néztek és úgy döntöttek tankoljak tele, Ez 20 márkába került akkor
"Majd elküldöm a pénzt." mondtam és felírtam a címüket.
Haza érkezve rögtön elmentem a Sparkasse-be és postán elküldtem a pénzt + borravaló.
Szerintem nem lettek volna meglepődve ha nem küldtem volna semmit.
Fel sem vették az adataimat pedig kínáltam nekik.
"Csak nem fogok maga után szaladni. Tudja mennyi lopott igazolvány van forgalomban!" - legyintett a férfi.
De az is lehet, hogy Jézus helyett az RAF-el tévesztettek össze :)
 
Nagyon klassz történet Izraelban hallottam még a hetvenes évek elején.
Egy izraeli magyar sràc annak idején az autostoppolàs hőskorában, így járta Európát.
Stockholmba elfogyott a pénze. Kitöl kaphatna segítséget ha nem a magyaroktol.
Hol lehet a leggyorsabban egy nagyvárosban magyart találni?
A telefonkönyvben a CS és SZ betűnél. :)
Fel is hívott egy zengzetes hangzású nevet. Elmondta neki, hogy Izraelböl van és szorult helyzetben. Nem pénzt akar kérni, hanem segítsen neki valami alkalmi munkát keresni.
A férfi kérdezte hol van évárjon elmegy érte.
Jött is, elvitte egy Rosenstein nevű emberhez és “hoztam neked egy zsidót” mondat után ott hagyta őket.:D

Szereztek neki melót, jó darabig ott maradt új és vidám társaságban.

Régenmindenjobbvolt.;)
 
Őszintén, nem értem.
Elvették a papírjait/bankkártyáját is nem csak a telefonját?
Annyira naív volt, hogy az Ausztriába induló útitársairól úgy vélte, hogy nincs telefonjuk?
Ha 35o km-t menne nagy fogyasztású autóval is a kapott összeg durván fele benzin+matrica pénz az 5o ezerből. A maradékot otthon hagyta?
Miért nem tett azonnal feljelentést az őt elfogó rendőröknél, de legalább az őt megbirságoló rendőrüknél?
A legfontosabb: hogy mert elindulni "O" nyelvtudással?
(Azt meg végképp nem értem, hogy mi köze a szakmájának a történetéhez, hacsak az nem, hogy lám egy szakképzett ember is járhat ám pórul.)

Ettől persze még sajnálatra méltó a sztorija, de valahogy nem kerek.
 
Szerintem a szakma fontos, mert sokan hoznak a házuk építéséhez, renováláshoz szakembereket keletről.
Ausztriába nem kell tudni németül, ott minden benzinkutas és pincér beszél magyarul.
Különösen akiket Nachtschicht-re osztanak be. :rolleyes:
 
Szerintem a szakma fontos, mert sokan hoznak a házuk építéséhez, renováláshoz szakembereket keletről.
Meglehet, de ez a Tóth nevű egy 35o km-es fekete fuvart vállal be 5oooo-ért, nem villanyszerelést.
Ausztriába nem kell tudni németül, ott minden benzinkutas és pincér beszél magyarul.
Különösen akiket Nachtschicht-re osztanak be. :rolleyes:
Hát nem is tudom...
Ha külföldön akarok villanyt szerelni (még ha feketén is), az a minimum, hogy megismerkedem a külföldi előírásokkal (pl nullával egyesített e a földelt hálózat, kötelezp e a fi relé, vagy, hogy egy egyszerűbbet-érthetőbbet írjak, milyen konnektort kell használni).
Ezek viszont Ausztria esetén nagy valószínűséggel csak németül ismerhetők meg (és itt a gugli transzlétje nem biztos hogy a barátunk, mert elég speciális a nyelvezete a villanyszerelésnek).
Ha meg azt tételezem fel, hogy már többször járt kint, akkor sem kerek a dolog, mert akkor meg az a minimum, hogy a munkaeszközöm a legfontosabb (így a kocsi is) és milyen kocsi az amit 35o km-en "többször kell" tankolni.
Aztán az is sántít, hogy a rendőrök papírok nélkül csak megbüntették 5oooo Ft-ra és nem vitték be egy őrsre.
Amúgy a villanyszerelők ennyire csórók lennének, hogy elindulnak külföldre de nincs nála még 2oooo Ft sem, amikor a kocsi "falja" a benzint? (Bár ennyit szerintem még egy 4o éves 16oo-os lada sem eszik.)
 
Meglehet, de ez a Tóth nevű egy 35o km-es fekete fuvart vállal be 5oooo-ért, nem villanyszerelést....
Szerintem is, valahogy így kezdődött a story, aztán hogy később miért fajultak el a dolgok ?
Talán hogy Dégről, meg hogy család - de ezek csak találgatások.
 
Utoljára módosítva:
Én már azt sem zárom ki, hogy nyári uborkaszezon lévén kitalált a történet, mert lehetetlen egy Tóth nevű villanyszerelőt megtalálni, hogy igaz e a sztori...
Igen, én is olvastam más lapokon, hogy kacsa az egész, azóta törölte még a FB profilját is, ami meg a Dégen lakók szerint amúgy is kamu volt.
Apropó uborkaszezon - Tudod milyen drága az uborka ?!
 
ez olyan meseszerű...elindul egy családdal ( miért is ? ) , az iratai nélkül indul tovább ( mert hol tárolta őket, a telefonjára voltak feltűzve ? ) , Bécs ( nagykövetség drága !! ezt egy villanyszerelőnek IS tudni kell ) elfogják a rendőrök, de elengedik ( az osztrákok a mai migráncsos világban nem engedik csak úgy el papírok nélkül, a magyarok meg csak megetették volna, mikor NÉHÁNY ÓRA!! múlva elengedik ) , aztán - minő meglepetés - csak úgy talál egy biciklit az árokparton ?! Szuper. aztán másik rendőrök még meg is birságolják, mert valószínűleg magyarul sem tudja elmondani, hogy mi történt vele. ne már .!!! úgy látom a Bors újságírójának kicsit meglódult a fantáziája meg a ceruzája :D
 
A szakmak nagyresze otthonrol mind szep es jo, de ahogy kier valaki szembesul a valosaggal. A viz gaz villany szakmakhoz meg tobb engedely es vizsga kell. Ugymond "feketen" se foglalkoztatnak ezekbe a szakmakba es meg egy csomoba.
El se tudom kepzelni ki az aki foglalkoztatna olyan "szakembert" akinek semmifele feleloseget nem lehet ervenyesiteni, ha egy electromos tuz vagy ha valakit agyan csap a kobor aram.
Egymast hulyitik otthon hogy penz nelkul is ki lehet menni mas orszagokba es maris terulj asztlakam fogadja szallas kaja munka eppen a kolbaszbol valo keritesbol csak torni kell egy darabot.stb.
Ha elmondjuk milyen sok magyar el eletszinvonal alatt , el se hiszik, mi is csak egy egy magyar szoc munkastol tudjuk, hogy nem kevesen laknak elkepzelhetetlen rossz korulmenyek kozott. Penzert 3 turnusba van kiadva a matrac es a szobaba tele van pakolva meg kozlekedni se lehet, vagy shelterekbe ha sikerul bejutniuk ha eltudja mondani hogy mit is szeretne. A parkok tele vannak a padok mar foglaltak marad a zold fu agy gyanant. A magyar karitativ szervezetek templomok tobb mint 100% telitetseggel mukodnek.
Sok lecsuszott ember el elkepzelheteten helyzetben es bizony egymas kozott farkas torveny uralkodik.
Sok magyar probalt segiteni ,sokan rafaztak mert a munka nem lett elvegezve de egy ket dolog ami mozdithato labakelt.
1 Az en kerdesem az lenne az ilyen uri emberhez , ha Bp-rol Nyiregyhazara akarna eljutni es 1 honapot ott elni mennyibe is kerulne neki?
2 HA en haza akarnek menni dolgozni 1 evet mennyi penzt kellene vinem, es milyen munkat is kaphatnek tudna-e segiteni munkat talalni , lakhatast es mar vele szemben van egy kis forom, hogy ugy ahogy, beszelem a magyarnyelvet es a angolt.
 
.............

Szállodai recepciós állást kapásból tudnák ajánlani,
a lakhatás és a napi étkezések ingyenesek (a pihenő napokon is) igaz a fizetésen valószínűleg elmosolyodnál - de az nem volt kitét. :)
 
A történet maga érdekes de nem egyedi eset. Sokan hónapokig is dolgoznak idegenben és még ki sem fizetik őket. Amikor már minden tartalékot feléltek és csak annyi van hogy hazajussanak hát inkább hazajönnek.

Na de hogy került ez a történet napvilágra? Hiszen ha oda megyek bármelyik napi laphoz vagy akár havi. hogy van egy ilyen sztorim elhajtanak mint a legyet hogy ugyan már van még vagy 100 másik ember is ugyan ezzel a történettel nem írják meg mert már senkit sem érdekel.

Ha elfogta a rendőrség és elmesélte hogy és miként járt nem kellet volna haza juttatniuk? Nem értem nem ez lett volna a ésszerű lépés.

Nem viseltem sárga mellényt és nem voltam kivilágítva a 81-es főúton, ezért kaptam egy 50 ezres bírságot. Alig álltam a lábamon, ezért még meg is szondáztattak. Pedig a rendszerben látták, hogy eltűntként köröznek

Na igen ilyenek ezek a mi magyar hősies rendőreink akiknek fogalmuk sincs róla mit is jelent ez a szó hogy rendőr.
Annyira embretelenek és gerinctelenek tudnak lenni hogy ennek már csak a gondolatai is fájdalmas.
A legdurvább az hogy nem is érdekli őket kit miért bírságolnak meg meg sem hallgatják ha szól is bármit az igazoltatott. Csak a saját hangjukat hallják és csak mondják, csak mondják hogy most miért fogunk megbírságolni aztán keresik a következő áldozatot. Az hogy valaki bajban van annyira nem érdekli őket hogy dühítő.
 
Szállodai recepciós állást kapásból tudnák ajánlani,
a lakhatás és a napi étkezések ingyenesek (a pihenő napokon is) igaz a fizetésen valószínűleg elmosolyodnál - de az nem volt kitét. :)
Szállodai recepciós állást kapásból tudnák ajánlani,
a lakhatás és a napi étkezések ingyenesek (a pihenő napokon is) igaz a fizetésen valószínűleg elmosolyodnál - de az nem volt kitét. :)
Azta!!!Van ingyen kaja!!
 
Szállodai recepciós állást kapásból tudnák ajánlani,
a lakhatás és a napi étkezések ingyenesek (a pihenő napokon is) igaz a fizetésen valószínűleg elmosolyodnál - de az nem volt kitét. :)
Ezzel van egy apró, jelentéktelen, pindurka bibi.
Ahhoz idegen nyelv(ek)et is kell(ene) ismerni.
És pont ez a gond a külföldön átvertek zömével is- nem beszélnek "külföldiül".
 
A legdurvább az hogy nem is érdekli őket kit miért bírságolnak meg meg sem hallgatják ha szól is bármit az igazoltatott. Csak a saját hangjukat hallják és csak mondják, csak mondják hogy most miért fogunk megbírságolni aztán keresik a következő áldozatot.
Mivel ott is van terv, bevan tervezve mennyi bevételnek kell az államkasszába folynia bírságokból. Ezt tartani kell.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére