Hibázott a magyar pilóta: bevetésen lőtték át a gépét Szudánban

Centiken múlott az életem. Ha a légvédelmi fegyverből leadott lövés kicsit odébb megy, már nem élek. Ha az üzemanyag-póttartály, amit eltaláltak, tele van, szintén nem vagyok már életben" - mondta az esetről a magyar pilóta.

Czingáli Tibor magyar vadászpilóta a dél-szudáni kormány megbízásából ült egy Albatros botkormánya mögé, hogy felvegye a harcot az országban dúló lázadók ellen. A küldetés egyszerű volt: az Albatros típusú géppel behatolni az ellenség területére, majd a gépre szerelt füstgenerátorral megjelölni a hátrébb várakozó harci helikoptereknek az ellenség pozícióját.

"Felszállás után nagyjából 700 kilométer/órás sebességgel közelítettük meg a lázadók által uralt területeket, majd ereszkedni kezdtünk, és körülbelül tízméteres magasságban elhúztunk a fejük felett" – mondta a Blikknek a magyar vadászpilóta, aki saját elmondása szerint elkövetett egy majdnem végzetes hibát: visszarepült ugyanarra a területre ami fölött már egyszer átrepült.

"Rutinos pilóta vagyok, mégis hibáztam. Ahogy ráfordultam a célra, újra megközelítettem a lázadók területét, és a gépet találat érte.

Amikor az ember egy ilyen eset után számvetést tart, a nyers eredmény magáért beszél: centiken múlott az életem.
Ha a légvédelmi fegyverből leadott lövés kicsit odébb megy, már nem élek. Ha az üzemanyag-póttartály, amit eltaláltak, tele van, szintén nem vagyok már életben. Szerencsére visszaúton voltam, ezért üresek voltak a tartályok, így a lőszer egyszerűen átütötte a fémszerkezetet, majd a túloldalon távozott – mondta Tibor.

Az Afrikai Unió tavaly tette közzé jelentését a dél-szudáni polgárháborúról, amelynek brutálitását a ruandai eseményekhez hasonlította. A polgárháború 2013-ban tört ki az akkor még csak kétéves Dél-Szudánban. A konfliktus hátterében politikai törekvések és törzsi ellentétek álltak. Az országban két jelentős etnikai csoport található: az ország elnökét, Salva Kiirt is adó dinka törzs, illetve a korábbi alelnököt, Riek Machart adó nuer törzs. E két csoport rivalizálás taszította a fiatal államot háborúba.

Faktor
bevetes_kozben_lottek_meg_a_magyar_vadaszpilotat_szudanban-600x315-crop.jpeg
 
Szervusztok ,
minek ment oda ? repülni máshol is lehet ! Ha egy háborúba megyek mint zsoldos akkor számithatok arra hogy esetleg én is otthagyhatom a fogamat , ezért részemröl sajnálatott nem nagyon érdemel !
Igen, lehet repülni, de nem vadászgéppel (már amennyire az L39 oda sorolható).
A helyzet az, hogy "előrelátó módon" kiszórták a Magyar Honvédségből a repüléshez köthető "kerotinfüggők" jelentős részét (pilóták, technikusok…) és ezek közül sokan külföldön próbálnak meg ismét a repülés közelébe kerülni. (Van aki pl Horvátországban, de mint az írás mutatja, messzebb is).
Egyébként egy "NeadjIsten" helyzetben egy ilyen pilóta kb. 5-6* annyit ér, mint egy éles helyzetben még nem repült...
 
Szervusz Flamingo ,
ezt magam is jól tudom , értve a repülési gyakorlatott , de ha valaki mint a fent nevezett pilota is eladja magát és rápurcantanak akkor ne is csodálkozzon . De attol függetlenül részemröll minden zsoldost én elitélek bárhol is legyen mert joga nincsen egy idegen országban harcolni . Tudom valahogy megkell élni , de ezt lehet másképen is illetve nem szükséges "hösként" beállitani .
 
Feltételezem, hogy értelmes emberként felmérte, hogy mivel jár, ha egy háborús övezetbe elmegy pilótának, mint ahoyg remélhetőleg azt is mérlegelte, hogy érdemes-e közzétenni ezt a történetét és az mivel jár(hat).
Amúgy a repülés az ugyanúgy lehet függőség, mint kb a kávé vagy a cigi...
 
Ahogy a cikket olvastam, nekem az jött le belőle, hogy jaj, de jó, ugyan eltaláltak, de túléltem! Zárójelben: ilyen nem nagyon szokott mostanában előfordulni. Akit eltalálnak, az ritkán éli túl, vagy kényszerleszáll, esetleg katapultál. Ő a 10ezerből 1, akit eltaláltak, nem halt bele, és otthon tudott leszállni.
Erről egy vicc jutott az eszembe: A 90 éves Kohn bácsi elmegy a paphoz, hogy meggyónja a bűnét: ő bizony lefektette a nála segítő szomszéd fiatalasszonyt. A pap megrója. Kohn bácsi, maga zsidó. Miért jön ide gyónni? Hallottam, hogy hogy már az imámnál is járt! Miért nem megy a rabbihoz? Miért mondja ez el nekem? - Tudja - válaszolt Kohn bácsi - ez mindenkinek elújságolom!!!
 
K...vára nagy szükség lehet Dél-Szudánban egy magyar, vagy akármilyen NATO-s vadászpilótára. Mintha a saját hazájában semmi dolga nem lenne. Szétlőni a szudáni kormány ellenfelét, hát az nagyon dicséretes. Gondolom a kormány a demokratikus, az ellenfél meg a gyalázatos lázadó terrorista, meg populista, mert szeretné, ha a lerabolt természeti kincseikből a szudáni lakosságnak is maradjon valami kis morzsácska.
Nem olvastam, hogy mit hazudoznak össze, miért elengedhetetlen a "demokratizálás" Szudánban, de Afrikában ezt szokták csinálni. Ez megy most Jemenben is. Aki nem a "mi" vazallus diktátorunk, azt meg kell demokratizálni. Aztán jöhet a privatizálás, "befektetés" és egyebek.

Sajnálom ezt a pilótát, de aki az ördögöt szolgálja, az könnyen megég a kondérok mellett...
 
Centiken múlott az életem. Ha a légvédelmi fegyverből leadott lövés kicsit odébb megy, már nem élek. Ha az üzemanyag-póttartály, amit eltaláltak, tele van, szintén nem vagyok már életben" - mondta az esetről a magyar pilóta.

Czingáli Tibor magyar vadászpilóta a dél-szudáni kormány megbízásából ült egy Albatros botkormánya mögé, hogy felvegye a harcot az országban dúló lázadók ellen. A küldetés egyszerű volt: az Albatros típusú géppel behatolni az ellenség területére, majd a gépre szerelt füstgenerátorral megjelölni a hátrébb várakozó harci helikoptereknek az ellenség pozícióját.

"Felszállás után nagyjából 700 kilométer/órás sebességgel közelítettük meg a lázadók által uralt területeket, majd ereszkedni kezdtünk, és körülbelül tízméteres magasságban elhúztunk a fejük felett" – mondta a Blikknek a magyar vadászpilóta, aki saját elmondása szerint elkövetett egy majdnem végzetes hibát: visszarepült ugyanarra a területre ami fölött már egyszer átrepült.

"Rutinos pilóta vagyok, mégis hibáztam. Ahogy ráfordultam a célra, újra megközelítettem a lázadók területét, és a gépet találat érte.

Amikor az ember egy ilyen eset után számvetést tart, a nyers eredmény magáért beszél: centiken múlott az életem.
Ha a légvédelmi fegyverből leadott lövés kicsit odébb megy, már nem élek. Ha az üzemanyag-póttartály, amit eltaláltak, tele van, szintén nem vagyok már életben. Szerencsére visszaúton voltam, ezért üresek voltak a tartályok, így a lőszer egyszerűen átütötte a fémszerkezetet, majd a túloldalon távozott – mondta Tibor.

Az Afrikai Unió tavaly tette közzé jelentését a dél-szudáni polgárháborúról, amelynek brutálitását a ruandai eseményekhez hasonlította. A polgárháború 2013-ban tört ki az akkor még csak kétéves Dél-Szudánban. A konfliktus hátterében politikai törekvések és törzsi ellentétek álltak. Az országban két jelentős etnikai csoport található: az ország elnökét, Salva Kiirt is adó dinka törzs, illetve a korábbi alelnököt, Riek Machart adó nuer törzs. E két csoport rivalizálás taszította a fiatal államot háborúba.

Faktor
Csatolás megtekintése 1488005

Szerencséd volt. Újból születtél. Ezek után két születésnapot ünnepelj!
 
Vezetőink az szajkózzák, hogy hazánk nem potenciális célpont a terroristák szemében, hiszen Magyarország nem vesz rész tevőlegesen az ottani harcokban. Most ez a pilóta szétkiabálta a világba, hogy dehogynem. Tibor sérelmezte, hogy rálőttek? Svejk is átkiabált az ellenség lövészárkába: – Hé! Ide ne lőjetek! Itt emberek vannak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,406
Tagok
615,601
Legújabb tagunk
Vivi.92
Oldal tetejére