Hogyan hagyod abba?

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága B.p!
Behúzom fülem-farkam... Nem vettem észre, hogy új fórum született a jóvoltodból. Gratulálok hozzá. A témát nagyon jónak találom. Végigolvastam.:)

Számomra nagyon érdekes, mert most is visszaigazolódott, hogy ahány féle ember van, annyiféleképpen gondolkozik. Éppen ezért amennyiben lehet én nem szoktam vitatkozni. Mondhatni hülyeségnek tartom a vitatkozást.
Ha olyan emberrel hozott össze a sors, aki úgy gondolkodik, ahogy én, akkor nagyon szerencsés vagyok, hiszen teljesen felesleges meggyőznöm dolgokról. Ha olyannal találkozom, aki teljesen másképp gondolkozik, szintén teljesen feleslegesen fecsérelném az energiámat a meggyőzésére , hiszen az olyan lenne, mintha lyukas hordóba tölteném a bort. Ha olyannal találkozom, aki bár másképpen gondolkozik, de ő kérdezi a véleményemet egy adott témáról, mert érdekli és értékeli a véleményem, sőt el is fogadja, ha úgy látja jónak, azzal meg minek vitatkozzak? Hiszen tudom, hogy amit be tud fogadni, azt be is fogja fogadni.

Hogy mégis úgy fogalmaztam az elején, hogy "..amennyiben lehet nem szoktam vitatkozi", az azért van, mert azért időnként óhatatlanul is belekeveredek egy-egy más indította vitába, de ha lehet, azonnal megpróbálom leállítani a felesleges vitákat. Embertől függően vagy kedvesen, vagy erélyesen. Nem minden emberrel lehet szépen beszélni, van amelyik "megkívánja" a keménységet. Persze ez alatt se durvaságot értek. Az emberek vitái mögött én az embereket látom, az életüket, a problémáikat, a bajaikat. Nem akarok egy pofont adni annak, akit az életben már agyon pofoztak.

De, ha jól megfigyeltétek, végül is én is majd ugyanazokat írtam le a témáról, mint sokatok, csak más megfogalmazásban.

Nagyon jókat olvastam Gödipistától:
Nos, apám az mondta nekem, amikor - vélt, vagy valódi - igazamhoz körömszakadtáig ragaszkodtam, hogy az igazság nem bunkó, amivel a partnert fejbe kell verni...
A mesterem arra oktatott, hogy ne bonyolódjak vitába olyan szituációban, amikor a másik birtokon belül van - saját érdekemben...
És azt is mondta, hogyha rájöttél,hogy nincs igazad, te mondd ki először, mert ha más mondja ki, sokkal kellemetlenebb lesz...

Micsoda igazságok!

Aki eljut odáig, hogy ha rájön, hogy nincs igaza, vagy valamit rosszul látott, rosszabb véleményen volt, és belátja, sőt elnézést kér, uram bocsá' bocsánatot kér azért, mert olyan dologban kötötte az ebet a karóhoz, amiben nem volt igaza, nos, az ilyen ember a szememben igen nagyra nő. Még akkor is, ha csak akkor jött rá az igazságra, és kért bocsánatot, mikor már a másik a szemére hányta.

SiriusB is olyan igazságokat mondott, hogy jó volt olvasni.
És persze még többen is itt a fórumban. Most nem idézem be az összeset.

Többen mondták már, hogy időnként "harapok, csípek".
Nem azért teszem, mert vitát akarok, vagy kötekedni akarok. Én nagyon szeretem az embereket és minden arról szól az életemben, hogy segítsem őket, méghozzá egy nagy ölelés kíséretében. Még az ilyen tanításjellegű csípésekkel is.
Ha ezt valaki nem érzi a kis csípések ellenére is, amögött is más van.

Még annyit, hogy ha az általam leírtakkal kapcsolatosan valaki most valamit vitatni akar, elnézést, de nem szállok ringbe. Hogy miért? Felül már leítam. ;):D

No, de abbahagyom a kis monológomat, elnézést drága B.p! kiss
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága B.p!
Behúzom fülem-farkam... Nem vettem észre, hogy új fórum született a jóvoltodból. Gratulálok hozzá. A témát nagyon jónak találom. Végigolvastam.:)
.............................................................


Most jól zavarba hoztál.
Nagyon érdekes dolgokat mondtál, az egész életfilozófiád benne van, sőt te magad is. Nagyon tanulságosan fejted ki a vita feleslegességéről a nézeteidet. Tiszteletreméltó közelítés, még ha nem is mindenben értek vele egyet. ;)
Való igaz, hogy olyan elvi vitában még nem vettem részt, ahol az álláspontok valahol egy közös ponton állapodtak volna meg. Még az is ritka eredmény, ha az álláspontok közelednek. DE sokszor nagy hasznomra van a másik álláspont képviselőjének érvelése, ami átgondolnivaló szempontokat vet fel. Segít megfogalmazni az érzések szintjén tudott dolgaimat.
Ha pedig a vita gyakorlati kérdések körül forog, akkor bizony sok esetben igen hasznos, mert rávilágít a másik olyan szempontjaira, amelyekről az ember nem tudott. Ezekben a kérdésekben lehetőség van jó kompromisszum kötésére.

Csak mint mindennek, a vitának is van módja és mértéke, amint arra te is utaltál. ;)
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, drága B.p, de amiről Te beszélsz, az már nekem beszélgetés kategóriájába tartozik, nem pedig vita. Te kiváncsi vagy a másik véleményére, nem pedig kioktatni, fölé kerekedni és legyőzni akarod a saját igazaddal.
Amúgy Téged még egyszer se hallottalak itt vitázni (vagy kimaradtam valamiből? ;):D), maximum elmondtad Te is a véleményedet, méghozzá olyan meggyőzően, hogy vagy eleve ki volt zárva bármiféle vita, vagy ha valaki mégse értett egyet veled, akkor se vitáztál, hiszen sokkal bölcsebb vagy annál. Természetesen, meghallgatod a véleményét, de feleslegesen nem "harcolsz" - hiszen teljesen tisztában vagy azzal, hogy felesleges. Viszont felhasználod a másiktól jövő információkat saját magad részére.
Aki tudja, hogy az a helyes, amit ő mond - mert megtapasztalta, utána nézett stb.stb. - ott semmi értelme sincs a vitázásnak.
Nekem eszem ágában sincs meggyőzni embereket az igazamról, ha eleve azzal kezdik, hogy jaj, hát de lökött vagy, nem úgy van az. OK, semmi gond, megyek tovább. Nincs miről beszélni. Majd ő is megtapasztalja, ha meg nem, akkor nem.
Azt szokták erre mondani, hogy ja, hát de akkor legyőzött a másik. Tényleg? Biztos? ;):)
Ha meg úgy kezdi, hogy na, nekem más a nézetem erről, ezért, mert ezért, de neked miért ez a véleményed? Az máris egy beszélgetés. No, ebbe már természetesen szívesen belemegyek és elbeszélgetünk. Ettől függetlenül még elválhatunk szeretettel a beszélgetés után úgy, hogy semmiben sem egyeztünk, meg úgy is, hogy van én őt, vagy ő engem meggyőzött az igazáról. Minden vita és külön győzködés nélkül.

Most is pl. mi vitázunk, vagy beszélgetünk a vitáról? :)
Én beszélgetek. Te is? Ki, hogyan ítéli meg.
Szóval még ilyen megközelítésben is lehetne megvilágítani a témát.
De inkább visszamegyek a munkámhoz, mert nagyon lemaradok.
kiss

Esetleg ha van kedvetek olvasgatni a vitáról (most teljesen függetlenül a fenti beszélgetéstől), íme:

http://konyv.uw.hu/vita.htm

Valamint:

http://www.uni-miskolc.hu/~bolantro/informalis/L01.1.0.0.html
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
szia kedves b.p.az abba hagyásnak azt a formáját választottam,hogy megirtam az adott topicban az illetőnek hogy ezen a szinten vele már nem kivánok fórumozni,de azért arra kiváncsi vagyok még mindig egyet értesz vele?
 

Cucus

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága B P.

Amint veszem észre a te írásod szerint te egy nagyon jó politikus lehetnél.
Sokat mondasz de nem sok az értelme
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Amint veszem észre a te írásod szerint te egy nagyon jó politikus lehetnél.
Sokat mondasz de nem sok az értelme


Kedves Cucus!

A hozzászólásaid száma alapján úgy tűnik új vagy még. Nos ennyi idő alatt mégis hogy veszed a bátorságot arra, hogy ilyen lekicsinylő véleményt mondj valakiről? A megítélésed ebben az esetben ráadásul teljesen fals, ezt nyugodtan állíthatom. Valamint azt is, hogy nehezen fogsz ide beilleszkedni. Tudod ez olyan, mint amikor elmész valahová látogatóba és azzal kezded, hogy ilyen szar környékre te sosem költöznél. Hát ne is!
 

kszeifert

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

:-D oké...na, én is új vagyok...
...és ahogy látom bánhatom, hogy csak nagyon kevés időm van ide felnézegetni :-D

igyekszem visszajönni hozzátok tanulni!:-D

Nem túl tartalmas ez a hozzászólás...inkább csak saját megnyugtatásomra írok, hogy tudjam, kifejeztem..."ez szép volt" :-D

Gyönyörű napot!
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

:-D oké...na, én is új vagyok...
...és ahogy látom bánhatom, hogy csak nagyon kevés időm van ide felnézegetni :-D

igyekszem visszajönni hozzátok tanulni!:-D

Nem túl tartalmas ez a hozzászólás...inkább csak saját megnyugtatásomra írok, hogy tudjam, kifejeztem..."ez szép volt" :-D

Gyönyörű napot!

Szia kszeifert, az nem baj, ha új valaki, sőt. Elvégre valamikor mindenki volt új és ez mindenütt így van, a nagybetűs életben is. Majd tapasztalni fogod, hogy minden problémád, keresésed, kérésed itt meghallgatásra talál, pláne majd ha már jól kiismered magad és tudod kihez fordulj adott esetben.

Érezd magad jól itt b.p. topikjában, meg a többi helyeken is.
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

:-D oké...na, én is új vagyok...
...és ahogy látom bánhatom, hogy csak nagyon kevés időm van ide felnézegetni :-D

igyekszem visszajönni hozzátok tanulni!:-D

Nem túl tartalmas ez a hozzászólás...inkább csak saját megnyugtatásomra írok, hogy tudjam, kifejeztem..."ez szép volt" :-D

Gyönyörű napot!

:D:D Szép volt, Kedves Kszeifert! Tökéletesen tárgyszerű.
Érezd jól magad a CH-n és szívesen látunk bárhol. Itt különösen!
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon szépen köszönöm a véleményedet.

Ha ezt komolyan írtad, akkor szép példáját adtad a fórum témájának.
Ne haragudj, hogy úgy neked estem, de b.p. a nyugalmával, életbölcsességével és empátiájával kimagaslik közülünk, ezért nem hagyhattam szó nélkül a beírásodat. Vigyázni kell itt, mert csak a leírt szavakat látjuk, legfeljebb hangulatjelekkel lehet még mutatni, hogy is érti az ember. Könnyen félreérthető, esetleg bántó...
Érezd jól magad közöttünk!
 

vlasko

Állandó Tag
Állandó Tag
igen érdekes volt amit írtatok!
Nekem nagyapám jut erről eszembe aki azt mondta az igazság és a valóság sokszor nem egyezik. Igen rossz érzés mikor az én igazam mégse a valóság.De igyekszem beláttni, legalábbis azt hiszem:)
Én a vitáim folyamán hamar észreveszem hogy zárt kapuknál dörömbölök és abba hagyom, kivétel ha a lelkiismeretem nem engedi a feladást.
 

palmisike

Állandó Tag
Állandó Tag
Jómagam napi 2 doboz filter nélküli cigit szívtam naponta, egyből sikerült lemondanom, pár hétig ha megkívántam mogyorót majszoltam.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Jómagam napi 2 doboz filter nélküli cigit szívtam naponta, egyből sikerült lemondanom, pár hétig ha megkívántam mogyorót majszoltam.

Hehe, ez jó, tudod e fórum témája a vita kimenetele, lezárása és nem kimondottan a cigizés, de végül is, ha a cigarettáról való lemondás így sikerült Neked - amihez szívből, ámde irigykedve gratulálok -, akkor Te az élet más területein, így a vitában is valószínűleg önmérsékletet tanúsítsz.
Tanulság: az ádáz vita helyett együnk mogyorót! ;)
 

Tamoko

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy gondolom hogy aki elég érett ahhoz hogy ráhagyja a másikra az igazát, amennyiben a másik hajthatatlan, cselekszik a legjobban. Egyes embereket képtelenség meggyőzni és akkor szerintem csak ez segíthet.
 

w7445

Kitiltott (BANned)
Alapelv h nem vitatkozni egyszerűbb mint meggyőzni a másikat v magunkat.

Arany Jánostól egy némileg ideillő mondás:
"Nem vagyok mérges"
"Ha mérges vagyok: hallgatok"
"Ha nagyon mérges vagyok: nagyon hallgatok"
 

cyber19

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nagyon önfejű ember vagyok, vitatkozni is szoktam :) de ahogy öregszem már nem annyira fontos hogy az én véleményem "győzzön". Igaz inkább befejezem a vitát amíg "nyerésben" vagyok :)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A jo kapcsolatban ha vitazol nem leszel boldog.
Na, mit akarsz?- vitazni vagy boldog lenni?:D
 

blake

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok. Én nem nagyon szoktam vitázni, de ha mégis akkor általában perceken belül megbeszéljük egymással, akivel éppen folyik. Az én köreimben elég gyorsan lezajlanak a viták. Bár, hogy magukban még mindig vitatkoznának velem abban biztos vagyok. :D
 
Oldal tetejére