Hollandia először ért el sikert a világon, nincs többé kóborkutya az országban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint körülbelül 200 millió kóborkutya él a világon, Hollandiában azonban már egy sem, adta hírül nemrég a dutchreview.com.

Hogy sikerült ezt az idilli állapotot elérni?
Elsősorban szigorú törvények bevezetésével az állatok jogainak a védelmében, másrészt pedig szemléletformálással, illetve közösségi összefogással, minek révén az utolsó kóbor kutya is eltűnt az utcákról.

A jogi klauzulák egy állatvédelmi rendőrség felállítását is előírták, így Hollandiában ezentúl külön a célra szakosodott testület lép fel az állatok sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőivel szemben, egyben azonnali segítséget is nyújtanak a bajba jutott kutyáknak.

A kormány által finanszírozott kampányoknak köszönhetően a menhelyekről az állatok 90 százalékát fogadták örökbe az új gazdák, ezzel gyakorlatilag annulálva a menhelyen lévő kutyák számát.

Mindennek persze az is a hátterében áll, hogy a kutyatenyésztésre az állam magas adókat vetett ki, ezzel érdektelenné téve mind a tenyésztőket, mind a gazdákat, hogy kisebb vagy nagyobb "állatgyárakat" működtessenek.

De az állam nem csak a fenti intézkedéseket hozta, a tettek mezejére lépve begyűjtötte az országban kóborló összes kutyát (CNVR - Collect, Neuter, Vaccinate and Return), majd ezeket egészségügyi ellátásuk után sterilizálta, hogy felesleges szaporulat a későbbiekben ne keletkezhessen.

Ezen intézkedések révén már semmi sem akadályozta az ebek gazdára találását, így a menhelyek gyakorlatilag kiürültek.

De ez még nem minden!

Hollandiában a gyermekeket már kiskorukban a felelős állattartásra tanítják a szülők és a pedagógusok, így nem ritka, hogy Németalföldön minden kávézóba vagy étterembe bemehet a gazda négylábú barátjával.

 
Mit lehet ehhez hozzáteni, példa értékű.
Kár, hogy vannak országok, ahol még a meglévő erőtlen törvényeket sem tartatják be és a legdurvább bánásmódot is csak ímmel-ámmal a nagy közfelháborodás nyomására szankcionálják úgy ahogy.
 
Mit lehet ehhez hozzáteni, példa értékű.
Kár, hogy vannak országok, ahol még a meglévő erőtlen törvényeket sem tartatják be és a legdurvább bánásmódot is csak ímmel-ámmal a nagy közfelháborodás nyomására szankcionálják úgy ahogy.
Elkellene jutni odáig hogy az embereket ne a bűntetés tartja vissza a tettől hanem az hogy ismerjék az állatokat!
Mert lehet bűntetni de, ha nem érzik át hogy miért is baj amit elkövetnek annak nem sok visszatartó ereje van. Nevelés ott kell kezdeni.
 
Oldal tetejére