Hírek Horvátország megmutatta, mennyire szánalmas Orbán és a stadionmániája

Horvátországnak még egy nemzeti stadionja sincs, a válogatott mégis rendre szerepel – nem is olyan rosszul – a legrangosabb nemzetközi tornákon. A Brazíliával szembeni VB-s győzelmükkel egy akkora fityiszt mutattak a felcsúti Maradonának, amekkorát még nem látott.

Hogyan fogja ezentúl megérvelni Orbán a focira adott töménytelen mennyiségű pénz elköltésének szükségességét? Mivel indokolja majd a feneketlen kút utántöltését, mikor “a mi kutyánk kölykei” megmutatták, hogyan kell ezek nélkül, jól focizni?
Az újkori történelemben – elvégre maga az ország is csak 30 éve, 1991 óta független – a horvát labdarúgó válogatott csak két világbajnokságra nem jutott el, és egy Európa-bajnokságot hagyott ki, emlékeztet az Euronews.
1994-ben nem szerepeltek a vébén, mert épp javában dúlt a háború, négy évvel később azonban, 1998-ban már bronzmeccset játszottak a hollandokkal, amit 4:2-re meg is nyertek. A 2010-es vébére nem jutottak ki, 2018-ban viszont kemény harc árán értek a döntőbe.

A selejtezőben a Nigéria elleni meccsüket a legtetszetősebb megjelenésű csapatok összecsapásának nyilvánították. A nigériai mez volt a legszínesebb, míg a jellegzetes, sakktáblás horvát nem sokkal maradt le mögötte.
„Ennél kevesebbre nem is számíthattunk attól a nemzettől, amelynek a nyakkendőt köszönhetjük” – értékelt akkoriban a piperkőcök magazinja, a GQ. A horvátot jelentő kroát szóból származó kravátli, a nyakkendő ugyanis a horvátok jóvoltából hódította meg Európát a 17. században.
A horvát válogatott ezután simán, 3:0-ra verte a korábbi ötszörös vb-döntős, kétszeres világbajnok Argentínát, egy kicsit döcögősebben Izlandot, majd a legjobb 16-ban tizenegyesekkel Dániát, és ugyancsak büntetőkkel a vendéglátó Oroszországot. Az elődöntőben hosszabbításban győztek az angolok ellen 2:1-gyel, és végül csak a döntőben maradtak alul a franciákkal szemben. A végeredmény 4:2 volt.
Horvátország győzelmi esélyeit egyébként az EB előtt 1 százalékosra becsülték, ami éppen tízszer volt nagyobb a magyarok 0,1 százalékos prognózisánál.

A horvát focistákat nem kényeztetik​

A játékosokat egyébként nem kényeztetik el túlságosan. A magyar futballisták tejben-vajban fürdenek, mégsem sikerül olyan produktumot nyújtaniuk, amire igazán büszkék lehetnénk. Nincs mit ezen szépíteni: pénznyelőként működik a magyar foci.
Horvátországban a nagy klubokhoz képest a sztárfizetésnek csak a töredékét lehet focival bezsebelni. A legbőkezűbben a zágrábi Dinamo játékosait díjazzák. Két focistájuk évi 850 ezer eurós keresete azonban egyáltalán nem mondható átlagosnak.
A négy nagy csapat: a Dinamo, a Rijeka, a spliti Hajduk és az Eszék inkább évi 24 ezer (8,4 millió forintos) és 300 ezer eurós (105 millió forintos) fizetésekkel kalkulál. A focisták keresete nem titok.

Magyarországon más helyzet a helyzet

„A játékosok bére a térségben az egyik legmagasabb” – ennyit tudni a Fradi, az FTC Labdarúgó Zrt. 2019-ről szóló üzleti jelentéséből.
2019-ben egy magyar focicsapat átlagosan 1,7 milliárd forintot költött fizetésekre. A régióban csak a lengyelek és az ukránok vannak előttünk, még a horvátokat is előzzük – ezt írta a Világgazdaság.
A magyar focisták bérének további szárnyalását tette lehetővé a 2018 végén elfogadott törvénymódosítás. A kormány ugyanis megnövelte az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás felső határát, 250 millió forint éves juttatás helyett már 500 millióig lehet ezt az egyszerűsített adózási formát választani. Ezzel összhangban a magyar focista csupán 15 százalékos ekhót fizet a bruttó béréből szemben a hagyományos adózás 33,5 százalékával – írta a Menedzsment Fórum portálja.
A horvát adatokkal ellentétben azonban Magyarországon nem ismertek a labdarúgók juttatásai.

A magyar adófizetők a horvátokhoz képest csillagászati összegekkel támogatják a focit

Azt viszont szintén az mfor.hu számításaiból tudni, hogy az Orbán-kormányzás első nyolc évében Magyarországon a központi költségvetésből és TAO-támogatásokból nagyjából 791 milliárd forint (2,25 milliárd euró) ment a magyar labdarúgásba. Ennek csak egyötödét, 162 milliárd forintot fordították az utánpótlásra. A maradékot olyan tételek alkotják, mint a létesítmény-fejlesztés, a működési támogatás vagy a határon túli akadémiák támogatása.
Tíz év alatt 32 stadion épült és újult meg Magyarországon 350 milliárdért .

A magyar válogatott egyébként az idei, és az 5 évvel ezelőtti Eb-n kívül 1986 óta nem jutott ki nagy nemzetközi tornára. A csillagászati beruházások célja, hogy a keserves időszak véget érjen. 5 éve a mostani halálcsoporthoz képest könnyebb négyesbe került a magyar csapat. Az osztrákok elleni győzelemmel, valamint a portugálok és az izlandiak ellen kivívott döntetlennel továbbjutottak az egyenes kieséses szakaszba, ott azonban a belga válogatott búcsúztatta őket.

Stadion helyett adományok Horvátországban

„Tudom, hogy nehéz időket élünk, és mindenki hiányolja a nemzeti stadiont” – ezt mondta Davor Šuker, aki 2012 óta a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke tavaly november végén, amikor intézménye nevében 200 ezer kunát (9,3 millió forintot) adományozott a varaždini kórháznak a koronavírus tesztelések meggyorsítására.
A sportvezető, maga is egykori jeles válogatott (az 1998-as vébé gólkirálya volt), közölte: a stadion helyett inkább a kluboknak adományoztak, hogy – mint mondta – „javítsuk a futball minőségét”.
Šuker hozzátette, hogy 1,5 millió kunát (70 millió forintot) kaptak az államtól, és hogy a szövetség munkája „teljesen átlátható”.
Összegezve tehát: Orbán iszonyú mennyiségű pénzt tol a magyarok adóforintjaiból a fociba eredménytelenül, átláthatatlanul, míg a horvátok kimagasló eredményekkel, szerényebb keretek között fociznak anélkül, hogy eladósítanák az országukat. Eldönthetjük, hogy kinek intézett jobbat a kormánya…

1670943187802.png
 
De a lehetöséget meg kell adni a tehetségnek.

Korábban a grundon, ma a stadionban Mert a grundokat beépitették. Nem változott semmi.
Az a baj, hogy már több a lehetőség, mint a tehetség.
Talán még a bajorok sem ölnek annyi pénzt a fociba, mint a magyarok. Pedig ott több van. Pénzből is, tehetségből is.
 
felcsut-01-128.jpg

Ahogy látjuk nem minden pályának van lelátója, a nézők pedig nem ingyen látogatják a mérkőzéseket ami egy jó bevétel valakinek.

Térjünk át a statisztikára, miért van, hogy a válogatott mérkőzéseit rendszeresen nézők nélkül bonyolítják le, a kormány a helyett, hogy röstellne a dolgot még biztatja is öket.

Gondold el, melyik vezető áldozná fel a nyugalmát, hisz minden meccs mekkora zajártalommal jár. Szegénykének kelleni fog egy nyaraló, hogy kibírja a meccsnapokat.
 
Gondold el, melyik vezető áldozná fel a nyugalmát, hisz minden meccs mekkora zajártalommal jár. Szegénykének kelleni fog egy nyaraló, hogy kibírja a meccsnapokat.
Évekig laktam az Allianz Arénától légvonalban kb. 2 km-re. Este, amikor a forgalom zaja alább hagyott, élőben "rádiózhattuk" a meccseket.
 
Az a baj, hogy már több a lehetőség, mint a tehetség.
Talán még a bajorok sem ölnek annyi pénzt a fociba, mint a magyarok. Pedig ott több van. Pénzből is, tehetségből is.
Németország ebböl a szempontból szerintem ma nem jó összehasonlitási alap.

A bevándorlók, migránsok gyerekei nagyon sokszor mint egyetlen kitörési pontban, a sportban látnak kiugrási lehetöséget. S összekapják magukat, mert ez az egyetlen lehetöségük. Vagy nem, s akkor elsüllyednek.

Föleg ökölvivásban, futballban jellemzö ez.
 
A kiadott pénz és a bevett haszon arányát nem érdekli a játékosok nemzetisége.
 
Németország ebböl a szempontból szerintem ma nem jó összehasonlitási alap.

A bevándorlók, migránsok gyerekei nagyon sokszor mint egyetlen kitörési pontban, a sportban látnak kiugrási lehetöséget. S összekapják magukat, mert ez az egyetlen lehetöségük. Vagy nem, s akkor elsüllyednek.

Föleg ökölvivásban, futballban jellemzö ez.
Nincs is ezzel semmi baj. Ha valóban tehetséges, persze hogy támogatni kell.
De, nem kell mindenáron-bármiáron aranylábú csapat összehozásán erőlködni.
Ha se arany, se láb hozzá, akkor ez egy soha, semmilyen értelemben meg nem térülő befektetés marad.
 
Németország ebböl a szempontból szerintem ma nem jó összehasonlitási alap.

A bevándorlók, migránsok gyerekei nagyon sokszor mint egyetlen kitörési pontban, a sportban látnak kiugrási lehetöséget. S összekapják magukat, mert ez az egyetlen lehetöségük. Vagy nem, s akkor elsüllyednek.

Föleg ökölvivásban, futballban jellemzö ez.
Igen ezt nevezik beilleszkedésnek.
Nagyon sok ma már magyarnak tekintett focistának sem magyar származása van, volt
A sportban a tehetség számít.
A nemzeti válogatottakban meg az állampolgárság.
 
Igen ezt nevezik beilleszkedésnek.
Nagyon sok ma már magyarnak tekintett focistának sem magyar származása van, volt
A sportban a tehetség számít.
A nemzeti válogatottakban meg az állampolgárság.
Csak egy dög unalmas focimeccsen nézegetik a szurkolók a játékos bőre, haja, vagy zoknija színét.
 
Németország ebböl a szempontból szerintem ma nem jó összehasonlitási alap.

A bevándorlók, migránsok gyerekei nagyon sokszor mint egyetlen kitörési pontban, a sportban látnak kiugrási lehetöséget. S összekapják magukat, mert ez az egyetlen lehetöségük. Vagy nem, s akkor elsüllyednek.

Föleg ökölvivásban, futballban jellemzö ez.
Miféle "migránsok gyerekeiről beszélsz"?

Először is itt csak emberek vannak migrációs háttérrel, vagy a nélkül.
A fogalom "migránsok" csak az orbán féle fasiszta nomenklatúrában létezik, és ugy használják mintha nem emberekről beszélnének.

Megvigasztallak, hogy a bevándorlók nemcsak sportban hanem a művészi és tudományos ágazatokban valamint számos mások által "rühelt" foglalkozásokban is támaszai az új hazájuknak,
nélkülük nagyon egyhangú lenne az élet.

Kapcsold be néha a német televíziót, rádiót, menj ki az utcára, színházba, sportpályára vagy menj el bevásárolni
és akkor felfedezheted, hogy ezek az emberek mindenütt ott vannak abban az arányban ahogyan itt élnek.

A kommunista rezsimben, Kelet-Europában valóban sokan azért sportoltak, hogy leléphessenek Magyarországról, vagy mehessenek külföldre, mert a többségnek ez nem adatott meg.

Egy öröm volt nézni tegnap a Francia-Marokkó meccset, mert izgalmas volt és a csapatok jól játszottak.
Marokkó Francia gyarmat volt még kegyetlenebb mint a Balkani országok az Osztrák-Magyar Monarchia megszállottjai.
Mégis, ma a 21. században sem képesek a Magyarok békésen megrendezni egy sport-versenyt, hányszor tiltotta el a közönséget a FIFA és más Sportszervezet?

2207196_trost_ka-2022-644x395_1zCKFh_WPWzsR.jpg

Mbappé vigasztalja Hakimi barátját.

Azért élek itt szívesen, mert még ha ki is esik a német csapat egy turnén az elődöntőben, mindig van egy csomó másik ország akinek a fiai, lányai nálunk játszanak a nemzeti ligákban.
Beszélik a nyelvünket, értjük egymást.

Jó, hogy felhoztad a témát, ugy döntöttem ma egy Marokkói étterembe megyek a feleségemmel vacsorázni, vagy Franciába, esetleg elmegyünk a Horvátokhoz, vagy egy argentin Steakhaus-ba. :)

A Fidesz fő agitátora a Show-nak nevezett gyűlölet szító műsorában rendszeresen "fekázik", a leg undorítóbb trágárságokkal, nyílt rasszista gyűlölet kampányt folytat pl. Mbappé ellen.
A magyar államügyész meg nem végzi a munkákáját, a keresztény fehér nagymamák, nagypapák meg vele együtt vihognak.
Az orbán rendszer tönkreteszi a magyarok lelkét.

7preoP619M6qPmHGs-xxl.jpeg

A kép mutatja micsoda álszent ez az ember, a templomból kijövet összekulcsolt kézzel megy többszáz métert közben röhög, a megtévesztett népen.
Nem tudom, hogy igaz e történet Grazi pszichiátriával de esküszöm pont egy ilyen fekete busszal és magyar rendörökkel találkoztam egyszer az osztrák városban.
Oda is akartam menni hozzájuk, hogy megkérdezzem mit keresnek ott de a családom lebeszélt. :)
 
Utoljára módosítva:

2.jpg
 
Nos az hogy szánalmas ...nem nagyon foglalkoztassa a kormányt.

Életjáradékot ad a válogatott focistáknak az MLSZ​

A programban mérlegelés nélkül azon egykori férfi és női magyar válogatott labdarúgók vehetnek részt, akik legalább 5 alkalommal pályára léptek a férfi vagy női magyar felnőtt labdarúgó válogatottban, életvitelszerűen Magyarországon élnek, és elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt és/vagy állami nyugellátásban részesülnek.
úgy, hogy az egy havi állami nyugdíj és az MLSZ által havonta biztosított támogatás együttes összege elérje a 200 ezer forintot.
A támogatási programban való részvételre sikeres regisztráció esetén a focisták életük végéig jogosulttá válnak.
( Ezek a derék aranylábúak mit csináltak akkor amikor aktív keresők voltak? Nekik miért nincsen nyugdíjuk mint mindenki másnak az országban? Ha van akkor nekik miért nem elég az ami mindenki másnak elég kell, hogy legyen?
Magyarán azok a szerencsétlen focisták, akik valamilyen okból elfelejtettek nyugdíjjárulékot fizetni annak idején, nyugdíjas korukban garantáltan kapnak egy 2023-as nettó szakmunkás bérminimumot életük végéig...
Persze ez nővérekre, pedagógusokra, stb. nem vonatkozik, mert ők lazsáltak abban az időszakban, amikor a fiúk rohangáltak. Ja bocs, a rohangálás sem elég, mert a tájfutók, triatlonisták, atléták stb. is kimaradtak
Ezt a modellt javaslom bevezetni az olimpiai érmeseink és edzőik, szüleik életjáradékára is...............)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,660
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére